Thury György
| Thury György | |
 | |
| Schwendi Lázár, Thury György (középen) és II. Miksa (fametszet) | |
| Született |
nem ismert |
| Meghalt |
1571. április 2. (52-53 évesen)[1] Orosztony |
| Állampolgársága | magyar |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Thury György témájú médiaállományokat. | |
Thury György (1519 körül – Orosztony, 1571. április 2.) végvári vitéz, várkapitány, a „magyar el Cid”, Bars vármegye főispánja.
Élete[szerkesztés]
Hont vármegyéből, Középtúrról származó nemesi család sarja, ősei már az Árpád-korban jeles vitézek voltak. Nagyapja, Thury Miklós Hunyadi Mátyás seregében szolgált, és apja, Gábor is kitűnő vitéz volt. Az 1540-es években huszárfőlegény lett a sági várban. Részt vett az 1552. augusztus 10-11-ei palásti csatában, ahol jelentős része volt az olasz csapatok megmentésében.
1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki, 1558-ban Bars vármegye főispánja, majd a várpalotai vár kapitánya lett. Neve itt vált rettegetté a törökök körében. Kiváló bajvívó volt, sorra hívta ki a törökök legjobbjait. A pénztelenségen állandó portyákkal próbált segíteni, így akadályozta meg azt, hogy katonái a zsoldhátralék miatt elszökjenek tőle. 1563-ban jelen volt I. Miksa királlyá koronázásán, és az ünnepségeken vívott lovagi párbajoknak ő volt a hőse. Az állandósuló pénzhiány miatt végül 1565-ben beadta lemondását, ám az uralkodó még egy ideig maradásra bírta. 1566 júniusában 500 katonájával mindaddig tartotta Palota várát Arszlán budai pasa 7-8000 fős seregével szemben, míg a felmentő sereg Salm gróf győri várkapitány vezetésével meg nem érkezett. Salm gróf Thury segítségével visszafoglalta Veszprémet és Tatát.
Ezt követően végérvenyesen lemondott a várkapitányi tisztségről és helyét unokaöccse, Thury Márton foglalta el. Szigetvár elestét követően felértékelődött Kanizsa várának jelentősége, ahova német katonákat szállásoltak Tahy Ferenc vezetésével. Tahy azonban nem tudott rendet tartani körükben, a katonák a környék lakosságát fosztogatták, a vár állaga vészesen leromlott. Hosszú alkudozásokat követően végül Thury Györgyöt nevezték ki a kanizsai vár kapitányává 1567-ben, aki egyúttal a dunántúli főkapitány helyettese is lett. Kanizsára érkeztekor a várat csaknem teljesen üresen találta ezért első jelentésében lőszert és élelmet kért, majd a vár megerősítését sürgette. Mivel kérelmei süket fülekre találtak 1569-ben felmentését kérte a királytól, aki ehhez nem járult hozzá. A következő években portyákból tartotta fent magát a kanizsai helyőrség. Thury ekkor már az ország első számú bajvivója volt, neve külföldön is ismertté vált, kortársai a „magyar Cidként” emlegették. Kortársai szerint több mint hatszáz győztes párviadalt vívott, a törökök ezért „dunántúli oroszlánnak” nevezték. Istvánffy Miklós 16. századi humanista történetíró szerint például egy hatalmas termetű török csak azért jött Magyarországra, hogy vele megvívhasson. Mivel a törököknek sok bosszúságot okozott, 1571-ben Orosztony község határában 150 lovasával együtt tőrbe csalták és megölték. Fejét a törökök levágták és Isztambulba küldték, teljesen kifosztott testét Miklós fia és gróf Zrínyi György Kanizsán temettette el nagy tisztességgel.[2]
„Az összecsapás során török kézre került foglyokat és fegyvereket, valamint a kanizsai kapitány fejét egyenesen a Portára küldték, amelyről a következőképpen számol be Carolus Rym:[3] »Jelen hónap 10-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thúry György úrnak a fejét sok csapásoktól megcsonkítva, majd összevarrva a közös díván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézidobbal. A pasa Thúry fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy vigyék ki és tisztességgel temessék el«”.[2]
Érdekességek[szerkesztés]
Thury egyik kardját a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. Ez egy díszes, egyenes, kétélű arab pengével, szablyamarkolattal ellátott, úgynevezett lóra való pallos.[4]
Emlékezete[szerkesztés]
- Thúry György Múzeum, Nagykanizsa [1]
- Thury György-kopjafa, Orosztony
- 2010-től a Felföldi Baranta Szövetség három évente rendezi meg a Thury György Kupát, ami egy 24 órás szablyavívó verseny. Az első verseny a felvidéki Palást községben, a vitéz szülőföldjén, lett megrendezve. 2019-től a versenyt a Felföldi Dalia Iskola (vezető: Kopecsni Gábor) szervezi.[5]
- Thúry Portya:
- Beszámoló a III. Thúry Portyáról (2013)
- Elkezdődött a III. Thúry Portya
- VIII. Thúry Portya (2018)[7][8]
- „Thúry György éneke” (1548)[9]
Siratóének[szerkesztés]
| „ | Az kiket gyermökségökből feltartott, És sokféle szerencséken hordozott, |
” |
| – Siratóének Thury György haláláról[10] | ||
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Thury György, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC15363/15701.htm
- ↑ a b Kovács S. Tibor Huszárfegyverek a XV-XVII. században (2010), 152. o.
- ↑ Konstantinápolyi császári követ 1571. június 19-i jelentése.
- ↑ Thury kardja
- ↑ Huszonnégy órán át tartott a küzdelem Paláston
- ↑ Thury György kupát rendeztek Gömörpéterfalán
- ↑ Horváth-Balogh Attila: Thúry György korát idézték meg a hagyományos portyán'. [2018. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 9.)
- ↑ Legnagyobb ünnepére készül a Thúry Vitézlő Oskola
- ↑ „Fennmaradt e költemény az ő halála után is, és a hegedősök által énekeltetett, mindegyik toldván hozzá valamit; ilyen variatiót a következő századból láss alább, Szencsey codexéből közölve, „Végbéli vitézek éneke“ czím alatt.” Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok(1864)
- ↑ 1571 - Thury György halála[halott link]
Irodalom[szerkesztés]
- V. Molnár László: Thury György palotai és kanizsai kapitányságának története, Veszprémi Történelmi Tár 1989. II., 48-59.
- Bánlaky József:A magyar nemzet hadtörténelme, I–XXII. (Budapest, 1928–1942)(Online változat: MEK-OSZK.hu adatbázisban[halott link]).
További információk[szerkesztés]
- Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Benne a „Thúry György éneke” (MEK)
- Tolonics István: A Thury-vár története korábbi nevén Palota várának története
- Takáts Sándor: A nagy Thúry György = Bajvívó magyarok: képek a török világból, Bp,. Móra Kiadó, 1963. -- Az eredeti teljes, majd 100 oldalas dolgozat lelőhelye: Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. Stádium Nyomda, Budapest. 1922
|
