Szombatosok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A szombatosok, sabbatariusok, zsidózók, keresztény-zsidók keresztény eredetű felekezetek, amelyeknek története a reformáció idejére nyúlik vissza. Erdélyben sok hívet szereztek már a 16. század végén, illetve a következő század elején.

Nevüket arról kapták, hogy sokat visszaállítottak a zsidó vallásnak az ókeresztény korszakban eltörölt vallásos törvényeiből. Ezek közül a keresztények számára saját vallási szabályaikkal szemben a legszembeötlőbb különbség az volt, hogy a heti ünnepnapként a szombatot tartották, nem a vasárnapot.

Az unitáriusokhoz hasonlóan Jézust embernek tekintették, ám hittek benne mint egyetlen és igazi Messiásban, akit illendő tisztelni. Miként a zsidók, a Bibliából csak az Ószövetséget tekintették szent könyvnek.

Előfutáraiknak az 1. században élt ebioniták, szombatünneplésük (és nem egyéb hagyományaik) folytatóinak a 19. századi eredetű adventisták tekinthetők. Az erdélyi adventistákat a nép szombatistáknak is nevezi, ami ugyan hasonlít a „szombatosok” megnevezésre, de nem ugyanazt a mozgalmat illetve vallási csoportosulást jelölik vele.

A 16. század első felében Csehországban már voltak szombatosok és a vallási mozgalom átterjedt Sziléziára, Lengyelországra és Oroszországra (molokánusok, szubbotnyikok) és Magyarországra is (szombatosok). Csehországban a szombatos vallás egy későbbi, 18. századi változatának követői voltak az abrahamiták. Angliában szombatos szekta volt a 17. századi keresztény-zsidóké, majd a 18. században alapított újizraelita felekezet.

Erdélyben[szerkesztés]

A magyar nyelvterületen elsősorban Erdélyben vert gyökeret a szombatos vallás, már a 16. század utolsó harmadában. Hagyományosan elsősorban Marosszéken és Udvarhelyszéken gyökeresedett meg. A városok közül jelentős számban voltak Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Tordán. Az udvarhelyszéki Székelyszenterzsébeten középiskolai szintű iskolájuk volt. Van adat róla, hogy magyar nyelvterületen Erdélyen kívül Makón is jelen voltak.

Erdélyi alapítóinak az aranyosgeresdi Gerendi Jánost, illetve a székelyszenterzsébeti Eőssi András dúsgazdag székely főnemest tartják.

Utóbbi eredetileg Dávid Ferenc unitárius (szentháromságtagadó) püspök híve volt. Fogadott fia, a héber nyelv ismerője, Péchi Simon Bethlen Gábor fejedelemsége alatt főkancellár lett és így még nagyobb befolyással terjeszthette tovább a szombatos hitelveket. Ez azért is lehetett hatásos, mert az új felekezet számára Péchi a reformáció jegyében magyar nyelvű irodalmat teremtett, egyházi énekekkel, teológia művekkel, vitairatokkal, zsidó vallásos könyvek fordításaival.

I. Rákóczi György fejedelemségétől, az 1638-as dési terminust követően az erdélyi szombatosokat üldözték. (Korábban, 1636-ban Rákóczi még szabad vallásgyakorlatot engedélyezett nekik az unitárius püspök ellenőrzése alatt és eltörölte a korábbi országgyűlések ellenük hozott határozatait.) Rákóczi döntése ellenük nem vallási indítékokból fakadt, hanem mert a szombatosokat politikai ellenzékként látta. Sokan közülük Törökországba menekültek, mások titokban gyakorolták hitüket és voltak, akik a zsidó vallásra tértek át. Zömük a második világháború idején a zsidótörvények miatt, Degré Alajos miniszteri biztos rábeszélésére, az unitárius egyházhoz csatlakoztak.

Az udvarhelyszéki bözödújfalusiak[szerkesztés]

A Pallas nagy lexikona 1900 körül kihaltnak mondja az erdélyi szombatos egyházat. Bözödújfaluban meghúzódott utolsó maradványaik, 39 család v. 170 lélekkel, 1868. a zsidó hitre tértek és izraelita prozelita hitközséget alakítottak” – írta a lexikon. Az áttérést az 1867-es emancipációs törvény (1867:XVII.tc.) tette lehetővé.

Az elárasztott egykori Bözödújfalu emlékét márványtábla őrzi
"A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma."

A Magyar Nép Művészete című művében (1908) Malonyai Dezső leírta párbeszédét az utolsó szombatossal, Sallós Józseffel, a bíróval, aki egyszersmint katolikus egyháztanácsnok is volt. „Megmutatta az imádságos könyveit. Két gyönyörűen írott, vastag könyv, a XVII. századból; cifrázott betű egy sincs bennök, de valamennyi, mint a gyöngyszem. Az első lapon, zsidóbetükkel, a Mindenható neve” – írta Malonyai. [1]

Degré az 1940-es években azzal a szándékkal beszélte rá az áttért szombatosokat a zsidó hitről való kitérésre, hogy a zsidókkal szemben hozott jogszabályok ne sújtsák őket. A kitérők tanúsítványt kaptak tőle, Magyarország német megszállását követően azonban az erdélyi zsidókkal együtt őket is a marosvásárhelyi gettóba hurcolták. Ráduly István, Bözödújfalui katolikus plébános a tanúsítvány segítségével többeket ki tudott hozni a gettóból, a többieket azonban az auschwitzi megsemmisítőtáborba deportálták. Degré ellen a nyilas uralom alatt a szombatosok ügye miatt fegyelmi vizsgálat indult.

Szombatosok ma[szerkesztés]

A szombatosok mint közösség kihaltak a 20. században, ám szombatünneplő keresztény felekezet napjainkban is létezik. A szombatünneplés bibliai (nem pedig szombatos) örökségét továbbvivő ún. hetednapi adventizmus (amely nem az erdélyi szombatos mozgalom származéka!) a történelmi Magyarország területén elsősorban Erdélyben és a Partiumban aktív.

L. R. Conradi amerikai adventista misszióvezető Európában 1890-ben még találkozott Bözödújfalun annak az öt szombatos családnak a képviselőivel, akik társaiktól eltérően nem tértek át a zsidó vallásra.

Szombatosok a szépirodalomban[szerkesztés]

A korai 17. század szombatosairól szól Kemény Zsigmond A rajongók című regénye.

Szakirodalom[szerkesztés]

  • Kovács András: Vallomás a székely szombatosok perében. Bukarest: Kriterion, 1982 (részletes, XIX-XX. századi bibliográfiával)
  • Dán Róbert: Az erdélyi szombatosok és Péchi Simon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987
  • Kovács András: Útfélen fejfa. Budapest-Bukarest: Balassi-Kriterion, 1995
  • Kovács András: Mondjatok káddist egy székely faluért. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 1997
  • Kovács András: Az erdélyi szombatosság nyomában. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 1999
  • Bözödújfalvi szombatosok szertartási és imádságos könyve. Közzéteszi és a bevezetőt írta: Kovács András. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 2000
  • Szávai Géza: Székely Jeruzsálem. Bp.: Pont, 2000
  • Pozsony Ferenc: Erdély népei: szászok, örmények, székely szombatosok, cigányok. Kolozsvár: KJNT-BBTE, 2009

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]