Szerkesztő:Milei.vencel/szír

Ókeleti, vagyis a nyugati latin, és keleti bizánci kereszténységtől az 5. századi krisztológiai viták során elvált (ezeknek két ága van, az efezusi, 431-ben nesztoriánusok – keleti szírek, illetve a kalcedóniai zsinat során, 451-ben kivált monofiziták, Eutükhész tanítását vallották – nyugati szírek;

A szír nyelv a korán kialakuló szír kereszténység nyelve lett, amely az 5-6. sz.-ban két nagy, egymással vetélkedő vallási irányzatra bomlott szét: a nyugati szír monofizita és a keleti szír nesztoriánus vallásra. A nyugati szírek nagyobb része a Római birodalomban, kisebb része a Perzsa birodalomban lakott. A keleti szírek pedig a Római birodalom határaitól keletre, a Perzsa birodalmon belül éltek. A két vallási csoport különböző írásrendszereket használ, valamint kiejtésükben és dialektusukban is vannak kisebb eltérések.

Az ókori Szíria lakói – Jeruzsálem után – fogadták el először Krisztus tanítását, melyet Péter és Pál apostol hirdetett nekik. Központjuk Antiókhia lett. A pogányok feltehetően itt nevezték először őket keresztényeknek.

Szíria a 4. század végén Antiokhiát és Jeruzsálemet is belefoglalva, 119 püspöki székhellyel rendelkezett és több millió keresztényt számlált.

Nyugati szír

A nyugati szírek 451-es Kalcedóni zsinat után váltak ki az egyházból, monofiziták, melynek lényege, hogy Jézusban bár megvan a kettős, isteni és emberi természet a megtestesülés után, mégis az isteni erőteljesebb és felszívja magába a másikat. Ez nagyon meghatározó és nem lényegtelen, így állnak hozzá Istenhez, nyugaton mint barátra tekintenek az Istenre, náluk ez a hangsúly az isteni lét felé tolódik Jézusban, így alázatos, hódolattal teli a megközelítés. Ezek a szírek nem az államalakulat tagjai, hanem szír nyelvűek, egy kis területen, a hegyek között élnek. Ők a jakobiták, Szent Jakab apostolra utal, Jézus valamilyen rokona, az első jeruzsálemi püspök. Azt hangsúlyozzák őrá megy vissza liturgiájuk és liturgikus nyelvük is (az arameus). Jakob Baradaj nevű pap, püspök szervezi egyházszervezetbe a még nem tömörült monofizita híveket. Antióchia köré csoportosultak, ott alakultak meg. Sok üldöztetésben volt részük, Bizánc, a Perzsa betörések, muszlim időkben békében élnek, de a mongol hódítások és az Ottomán Birodalom alatt szenvednek; megőrzik vallásukat, és etnikailag is közel állnak az eredeti keresztény közösségekhez. A szír kereszténység központja jelenleg Damaszkuszban van, a pátriárka I. Ignatios Zakka. Sok helyen vannak, Svédországban Németországban, Hollandiában, a Közel-Keleten és nagy tömbökben telepedtek le, nem vesztik el az identitásukat. A szír istentisztelet nagy részét strófikus énekek képezik, néhány hangból álló egyszerű; ezzel vezetik be a szertartások többségét. A strófikus éneklés az egész kereszténységben a 4. században Szent Efrém műfaji reformjaival indult. Egy kortárs gnosztikus irányzat ellen költötte himnuszait és Szent Ambrus himnuszköltészete révén ismertté vált. A gyülekezeten belül van egy természetes tagozódás, mindenki szépen beáll valahova a sorba, vannak szubdiakónusok, gyerekek, akik már értik ezeket a dolgokat, diakónusok (félvállon átvetett és nem X alakú stóla) és végül archidiakónusok, akik nem is vetik át a vállukon, ők a pap utáni legfőbb méltóság. Még a nőknek is lehet szerepe az éneklésben, már állítólag Szent Efrém kora óta, ez nem emancipáció eredménye, hanem a maronita rítus ezt örökölte (vannak olyan tételek, melyeket hagyományosan nők énekelnek). De férfiak és nők a templomban elkülönülnek. Jellemző a jobb-baloldali osztás, de az elől hátul ülés is (Férfiak elől, nők hátul). A szakrális tér kérdése. A templom más jellegű, nyugati, másképp kell nekik kihasználni. Hasznos, de kevés változtatással tették alkalmassá, hogy működjön, mert a szírek egy nagyon archaikus szerkezetet, magatartásformát és hangzásvilágot őriztek meg. A hajó megmaradt, a padsorok állnak (csak a két nem szétválasztva van), az oltár a régi (háttal miséző), a szentély végében oltárkereszt, fölötte kis pajzs, szír kereszt, szír felirattal. A hajó és az oltár között ott van a függöny (ami nagyon fontos). Szentélyrekesztő fal, ikonosztáz nincs. Előtte analogion volt, ikontartó, ezen evangéliumoskönyv volt. Másik oldala az olvasóállvány. A padsorok és a szentélylépcső közötti teret igyekszenek kihasználni, a szentélybe nem lehet belépni akármikor. Nagyobb kórus kéne nekik, nem férnek el, és kisebb szentély. Két pulpitos fontos része a kórusnak, erre mennek az énekeskönyvek, körbeállják két karban. A zene felelgetős, állandóan megy, van közben pihenés, de a dicsőítés állandó, lehet még akár látszólagos polifónia is, mikor az egyik elkezdi, de a másik még nem fejezte be (heterofónia). Még egy fontos rész, a karzat, itt egy büfé van, fontos, hogy nincs keretük, nem tudnak sokmindent építeni maguknak. De kell egy hely az elvonulásra, a sok idő miatt pihenés, stb. Fontos tehát, hogy a templom leghátsó részében ki lehet ilyet alakítani, másrészt fontos, hogy itt is hallgatják a misét. A liturgia nyelve az arameus, régi sémi nyelv, megőrizték egy változatát a keleti és nyugati szír nem sokban különbözik egymástól (ázó a keleti, ózó a nyugati). A Biblia is őriz ebből (Dániel). Ezt az ószírt lefordítanak azoknak, akik csak az újszírt beszélik. Ezt énekelve, recitálva, valami emelt hangon. Fontos, az átváltás, más nyelvekre is sokszor átváltanak, ének közben, stb. döccenés nélkül. A megőrzés akkor van, ha valami nagyon fontos, átalakul nemzeti nyelvre az olvasmány, ahol például fontos a megértése a szövegnek, de megmaradnak a dallamos dolgok, az énekek is, megőrzi a nyelvet. Az éneklésben nincs leírva a dallam, adott dallamtípus van és szöveg, illetve van egy irányító ember, aki énekli az egészet, a többi hozzá igazodik, de nem zavarja őket a heterofónia. Nyolchangú dallamtár formulakészletei vannak. A bécsi gyülekezet istentisztelete húsvétkor (a szent három nap történései – Déri Balázs és Földváry Miklós alapján). Egyszerű és mértéktartó a liturgia, sokkal tagoltabb szervezettebb (mint a kopt, vagy bizánci). Megvan a két liturgia típus, a mise (eukarisztikus istentisztelet) és a zsolozsma (a napokat hórákra tagolja). Ebben a három napban az imák, zsoltárok stb. egy sajátos sorozata követhető. Nagycsütörtök: monoton zsoltárének. Monoton szakaszok, rá melizmatikus válasz, felkiáltás, halleluja (ez a nagyhéten is megvan). Ezekre evangéliumolvasás (a zsolozsmában prózában történik és a pap kommentárt fűz hozzá). Ez a két rész minden nap megvan, strófikus ének, alliluja és evangéliumolvasás, majd a napra jellemző drámai mozzanat felidézése. Csütörtökön ez a lábmosás. 12 széket állítottak fel és a pap a tizenharmadik volt, Jézus, behívta a tanítványokat nevükön, kiemelkedő volt Péter (Antióchia püspöke egy ideig Péter volt). Elolvasta a pap a történetet, kellékekkel felállt, felövezte magát, megmossa a tanítványok lábát. Nagypénteken: A fő esemény a kereszthódolat, első kiemelkedő zenei esemény, melyre felkészítik az embert, hogy elérje a hatását. Leveszi a pap a keresztet a talapzatról és piros kendőbe burkolja, négy égtáj felé mutatja. Felfektetik rúdra a keresztet, mindenki átbújik alatta, kitették a bejárati ajtó fölé, hogy mindenki alatta haladjon át, megcsókolja a piros kendőt. Nagyszombat: A fő esemény helyén itt ünnepélyes recitált evangéliumolvasás következett. Eddig ez mindig prózában volt (ez is a dramaturgia része). Húsvétvasárnapi föltámadási szertartás: Itt nagy liturgiai, zenei váltás történt. Csúcspontra jut a qurbonoban. Elhúzzák a függönyt, megváltozik a hang, a mozgás, minden. Csengettyűk vannak, a nők ululálnak, visonganak. Megindító visszatéréssel fejeződik be a szertartás. A sírból feltámadó Krisztust mutatja a kereszten. Nagyhét Turabdinban. Turabdin hegyei, Mor Gabriel kolostor (397). A szír liturgia archaizmusa; legősibb liturgiai hagyomány és nyelvileg is legarchaikusabb. Legkisebb ág, sokfelé tagolódik. A szír nyelv az ókori arameus leszármazottja. A szír alatt nem Szíriát, vagy a mai szíriai keresztényekre gondolunk, hanem a Jézus korában Izraelben is beszélt arameus egy változatát liturgiában őrző, beszélő keresztényekre. A szír keresztények nagy diaszpórában élnek, elmenekültek. Az ókori Szíria a tengerparti sávot jelentette és ettől északra levő mezopotámiai síkságot, hegyvidéket. Sémi hagyományú kereszténység tehát a szír kereszténység, ebből származik a kopt és örmény keresztény is. Kívülrekedtek a kalcedóni zsinat után, kis közösségek voltak, korán áldozatul estek az iszlám terjedésének. Központja Antiókhia volt, jelentős ókori város, bár elnéptelenedett mára, itt nevezték a keresztényeket először kereszténynek, Szent Péternek itt volt az első püspöki széke. Az ettől északra levő hegyvidék megközelíthetetlensége miatt megmaradt. Ez a terület Kurdisztán, lakói a kurdok. Beth Kustan nevű faluban született Szent Gábrielről elnevezett kolostora, Törökországban. A kolostorban sokan laknak, egy apát, két szerzetes, sok tanár, akik szerpapok, családjaikkal és sok tizenéves fiú. Az egyház székhelye ma Damaszkusz, de sokáig Turabdinban volt, a népirtások miatt került át ide. A szír templomok teljesen máshogy néznek ki a kolostorban, a faluban, a városban, ősi területekről van szó (melyeket ma a szírek felújítanak, mint ingatlant; illetve nagy a rombolás, vandalizmus). Ma már ezeken a területeken alig 6000 szír él, a korábbi 150 ezer helyett (a 20. század elején). Ma Nyugat-Európában 150 ezer szír van és máshol is megvan ennyi. Ezután fontos, hogy az egyháznak van egy civil, nem laikus jellege. Ebben a kolostorban is mindössze három papi állású személy volt, de a pap mellett rengeteg beöltözött szolgálattevő áll, részben szerpapok, diakónusok, szubdiakónusok és alattuk levő kisebb rendek tagjai (felnőtt fiatal férfiak közül kerülnek ki). A nem beöltözöttek énekesként, asszisztensek között vesznek részt a kultuszban (e mögött talán az áll, hogy a fiatalok a legéletrevalóbbak, stb.). Pont emiatt, hogy sok civil elláthat más munkát, nincs olyan nagy szükség papokra (sokra). Fontos az egyházi hagyomány átörökítése. Vannak énekek, dallamok, szövegtípusok, viszonylag egyszerűek, a rítus abban az elevenségben marad fenn, hogy folyamatosan átadják a fiatal generációknak. Nem tudott cizellálódni, megmaradt egy kemény egyszerűségben. A rítus állandó jellege az ismétlődés, azonban ez frissítést is igényel, ez nyugaton a liturgia finomodása (lecserélődik az öröklött tétel, dallam, új értelmet kap minden), keleten ez nem lehet, folyamatosan a létéért küzd, nem is igényel friss viszonyulást az anyaghoz. Aki csinálja nem próbál érzékelni semmit, stb., benne van, azonosul vele. A hétvégén, vasárnapi iskolában tanulják meg a gyerekek az írást, a szövegeket. Az ige felolvasása először ószírül, majd fejből rögtönzött fordítása jön a fontos szövegeknek (Bécs), Turabdinban rögtönözve, megakadva fordította újszírre. Fontos még a szünetek jelenléte, a felolvasás tempója, nagy szüneteket tartottak két mondat között, de a patrisztikus olvasmányok például tempósabbak, biztos fontos a szöveg értése is. Bécs és Turabdin között a kevésbé rangos olvasmányok dallama egységesebb (és a himnuszok is), de a föltámadási evangélium különbözik, de a kantilláció elve azonos. A himnódia különbözik a Közel-Kelettől, annak hagyományaitól, eredete Szent Efrémnél (szótagszámlálló, strófikus himnuszformát bevezeti a liturgiába) és Szent Ambrus nyolc szótagos, jambikus soraiban keresendő. Az archaikus állapot megváltozása is látszik a himnódiában, a két félkarra oszlás, a strófikus énekek, melyek órákon át szólnak, legjellegzetesebb tétel a himnusz az istentiszteleten. Ez az 4-5. századi megrekedt állapotokat tükrözi. A másik fontos dolog a patrisztikus szövegek felolvasása, mely ugyanebből a korból származik. (Vagyis nagy formaalkotó korszak a szíreknél a patrisztika és máig ebből a korból merítik a kultúrájukat, rítusukat, identitásukat.) A zsoltározás náluk bizonyos középút, nem nagy terjedelmű, de sajátos előadási formájával kitűnik. Az énekesállványt körbeálló szólisták elmondanak emelt hangon egy-egy zsoltárverset, így felelgetnek egymásnak váltakozva. Kiemelt forma, visszaadja a héber szerkezetet; a nyelv hasonlít a héberre, rövid, mellérendelő, dallami tagok rövidek. Fontos a felelgetés.

Keleti szír

A keleti szír annyit jelent (politikailag), hogy Bizánchoz, vagy a Párthus Birodalomhoz (vagy Szeleukida Bir.) tartozott-e; kiejtésben is kicsit más, a keletiek az á-zó kiejtést használják, arameus nyelvet beszélnek. Vallási különbség is van, a nyugati monofizita skizmával (a kalcedóni zsinat után) vált külön, addig a keletiek már efezusi zsinatnál elváltak. Ők kerültek legkorábban a nyugati kereszténység határain kívülre, melyek még apostoli eredetű közösségek. Ez fontos, mert a latin-görög hagyományon kívül eső kereszténység változata, illetve korán izolálódtak és megmaradtak a rítusok. Perzsa rítusnak is nevezik, jellemző erre az erős dualizmus, de nem kétistenhívők, vannak megmaradt szimbólumok, világos és áttekinthető szerkezete van mindkét kultúrának, mely itt a rítusban és énekben is látható. Rövid történet. A keleti szír elterjedt ezen a területen, de az iszlám terjedésével csak kevés helyen volt képes megmaradni, a görög művek és fordítások idején (arab-latin) a keleti szírek Irak déli része felé terjeszkedtek, kereskedő vitték a hitet Közép-Ázisába. Így nem minden értelemben maradt ez zárvány, mely megőrizhette a korai állapotokat. De érintkeztek a latin kereszténységgel is, megindultak uniós törekvések a 16-17. században (káld rítus, katolikus). Ez az érintkezés nyomot hagyott, a viseleten mindenképp, szabályos latin reverenda. Ami más, az a püspök liturgián kívüli viselete. kapcsolataikat is inkább a katolikusokkal és nem a többi szír kereszténnyel keresik (római latin). A nesztoriánus kereszténység súlypontja áthelyeződött Amerikába a 20. században; Chicago és Kalifornia. Ezek a közösségek elamerikanizálódnak, Szíriában ez nem annyira történik meg. A keleti szír egyház, és liturgiája. Szíriában, Hassakeh-ban, arabok között élő nesztoriánus közösség. A keleti szír rítusúak (nesztoriánusok és káldok) létszáma 4,5 millió. Asszír egyház általában, az önazonosság miatt is fontos (asszíriával való folytonosság). Fontos nekik ez nagyon, nevek, stb. össze is egyeztetik valahogy ezt a kettősséget. Nestorius Konstantinápoly pátriárkája volt, krisztológiai vitákban képviselt egy álláspontot, melyet a 431-es efezusi zsinaton eretneknek nyilvánítottak (Alexandirai Cirill, ortodox ellenfél). Lényege, hogy el kell választani Krisztus személyiségével és működésével kapcsolatban a személyt és a lényeget (az emberi és isteni szétválasztása). A keleti szír hívők hozzáteszik, hogy Nagy Babai megmondta a 7. században, hogy ez a kettő jelen van Krisztusban, csak keveredetlenül. A kalcedóni zsinat azt nyilatkoztatta ki, hogy ez szétválaszthatatlan. Ma már elfogadják őket, áldozni is lehet a közösségben, ám ők komolyan veszik az előtte levő böjtölést és nem azt figyelik ki melyik felekezetbe tartozik. Az áldozás kézbe áldozás és fontos a kéz keresztbe tartása is (és aztán kihörpintés a kézből; közös kehelyből is isznak a felnőttek bort – a kisgyerek kap kenyeret, de bort még nem). A hét szentség: keresztség, szent kenet, eukarisztia, papság, gyónás, a szent kovász (melka), és a kereszt jele. Liturgia. Sokakra hatással van a katolikus hatás, elváltozik a rítus, de az adott területre nem, mert tudatosan vigyáznak rá. Elválasztják a hagyományt, tudják mi volt régen, de ma már nincs (pl. tudják, hogy hét hóra volt, de ma már csak hármat tartanak meg). Vannak különféle rítusok ott, például lábmosás, koporsó körbehozás, de nem olyan tudatosan, mint a jakobitáknál, ő maga vezette be, hogy jöjjenek az emberek. Húsvéthétfő: a paradicsomkert megnyitásának szertartása. Az áldozás előtt történt valami különös, a halottakról való megemlékezés. Majd ezután előveszik a rudat, rá gyertyákat és a jobb lator, meg a kerub hadakozik közben strófákat énekelve. Mindenkinek rácsapnak a fejére, előveszi végül a keresztet és bemehet a mennybe, szép liturgikus játék, jellemző keleti szír vonás. A templomépítészet olyan, mint a katolikusoknál és ezt tudják is. Függönyelhúzás van nagyjából ott, ahol a jakobitáknál is. Megemelt oltár van, lépcsős a szentély (ószövetségi olvasmány, páli levél, evangélium a szentély szintjéről). A liturgia archaikus vonásait őrzik. Váltakozó zsoltározás van, nem hagyják el, nem rövidítik. A zsolozsmának tehát nagy lényegi része a zsoltározás, ez hasonló a latinhoz, meg a gregoriánhoz. Ez gyors, egy sor pár szó, gyorsan végetér, érződik a folyamatos váltakozás. Jellemzőek a Szent Efrém himnuszok és ez a himnuszhagyomány náluk is jelen van, hangsúlyosan. Az egyik megmaradt keleti szír liturgia a dél-indiai, malabár parti katolikus keresztények liturgiája, ez azonban erőteljesen a latin rítus befolyása alá került. A szent qurbana négy részre osztható, ismerős katolikus szakaszokkal és mondatokkal, a 20. században igyekeztek felújítani a régi szír rítust, megnyilvánul ez a szír szavakban például.

Dél-India

Liturgia és önazonosság a dél-indiai Tamás-keresztények egyházaiban. Ókeleti egyházak, kopt, etióp, örmény, szír és indiai (Malabár-parti kereszténység). A Krisztus utáni első századokban már voltak keresztények és mindmáig vegyes vallási környezetben élnek. Az ókeleti kereszténység második legnépesebb tagja a Malabár-praton élő, Kerala államban levő szír rítusú Tamás-keresztények (6 millió ember). Számos kisebb, nagyobb egyházra oszlanak. Ezek vagy Rómához, vagy a szír-káld, vagy az antiókhiai pátriárkához tartoznak, vagy önállóak. Van ortodox, katolikus és protestáns is. Van káldeus, vagyis keleti szír és jakobita, vagy nyugati szír rítust követő. A Tamás keresztényeket az indiai kultúra és a keresztény hagyomány sajátos viszonya határozza meg. Tamás apostol Kr. u. 52-ben érkezett ide, miután az északi Taxilában megtérítette a helyi királyt (Gondopharész). Majd 72-ben Madrász mellett szenvedett vértanúságot. 200 körül keletkezhetett egy szír nyelvű Tamás cselekedetei könyv, az egyházatyám már a 3-4. században Tamást tartották India térítőjének. A vallás terjedését megkönnyítette, hogy India nyitott volt a változásra ekkoriban, zsidó térítők már voltak errefele, és a kereskedelmi kapcsolatok is könnyítették a dolgot. A korai egyházról nem sokat tudni (hogy kapcsolatban volt-e már akkor a káldeus egyházzal, vagy önálló volt). Mindenki mást mond, a nyugati szírek szerint pont az antiókhiai és jeruzsálemi egyházzal álltak kapcsolatban, ennek bizonyítása szerintük, hogy a 4. században az antiókhiai pátriárka 400 embert küldött oda, de a malankara ortodox álláspont szerint ezek mezopotámiai áttért zsidók voltak (belőlük lettek a knánája csoport tagjai, akik csak egymás között házasodnak). Mások azt mondják, hogy a szír egyház már kezdetben szétvált (káldeus, Edessza központtal és Antiókhia központú Rómához tartozó részre). Ezek kezdetben szoros kapcsolatban álltak (a nyugati görögös volt, a másik inkább sémi). A független malankara ortodoxok azonban tagadják, hogy a nyugati szírek hatása Indiári is kiterjedt volna (szerintük a keleti szír kapcsolat is csak a 7. században keletkezett). A portugálok a 16. században keleti szír rítusú káldeus juriszdikció alá tartozó nesztoriánus keresztényeket találtak itt. Ez mennyire volt eretnek, nem tudni, az antiókhiaiak szerint a nesztorianizmus visszaszorítására keletkezett az újabb nyugati kapcsolat, mások szerint ez a fogalom ott egyszerűen a keleti szír nyelvet jelentette. Nem tudni, a portugálok minden nem latint elégettek. A nesztoriánus hagyományok megőrzésére a szíro-malabár katolikusok közül vált ki a Káldeus Szír Egyház, melynek ma két része van, a nesztoriánus pátriárkához hű Kelet Egyháza és a Tricsuri Független Egyház. A portugálok a goai portugál püspök fennhatósága alá helyezték az egyházat. A latinizációt erőszakosan hajtják végre (ellenszenv). 1653-ban Mar Thoma arkhdiakónus vezetésével megtagadják az engedelmességet. Nyugati szírektől hívnak püspököt, hogy felszentelje őket és meglegyen a folytonosság, a katolikusok kitagadják őket, egy részüket visszatérítik (ha elismerik a függetlenséget, akkor nem szakadnak el Rómától, de a portugál uralomnak vége). Ezután békésen élnek a katolikusokkal, a nyugatiakkal nem tisztázott a viszony. 18-19. században az angol befolyás miatt szabad út nyílik az anglikán misszionáriusok előtt. Malajálam nyelvű Újszövetséget csinálnak és nyomtatnak, örömmel fogadják őket. Egy idő után mélyreható reformokat akarnak, feszültség keletkezik, 1836-ban teljesen visszautasítják az anglikánokat (az indiai metropolita kiközösítés terhe mellett tiltja meg az érintkezést). 1879-ben önálló anglikán püspökséget szerveznek meg. A metropolita minden reformot elutasított, ennek eredménye lett, hogy újabb protestáns felekezetek szakadtak el, 1889-ben önállósult a Mar Thoma Egyház (Malankara Mar Thoma Szír Egyház); olyan őkeleti egyház, mely különleges hangsúlyt fektet a Bibliára. Nyugati szír a liturgia, fontos nekik a térítés és misszió. 1961-ben ebből is egy dogmatika és liturgia tekintetében radikális protestáns csoport vál ki (India Szent Tamás Evangéliumi Egyháza). Négy nagy csoportra válnak szét: szíro-malabár katolikus (latinizált, keleti szír rítus; ez a legnagyobb, sokáig külföldi misszionárius püspök irányította), orthodox (nyugati szír rítus, többé kevésbé Antiókhiától függő), anglikán és marthomita. A szíro-malabárok folyamatosan függetlenednek, 1887-ben XIII. Leó különválasztja a malabár és latin rítust, két vikáriátusa lett ennek. 1896-ban a külföldi püspököket három indiai váltja fel, 1923-ban Ernákulum érsekség lesz (megvan a hierarchia). Ezidőben a független ortodox egyházban 1876-ban III. Péter antiókhiai pátriárka elismerteti a fennhatóságát, hét püspökségre osztja, ez újabb szakadást eredményez: az antiókhiai vezetés mellett létrejön egy katholikosz párti független malankara orthodox egyház. Ez pereskedést hozott a templomok felett, bár egy időre megegyeztek, ma is viszály van, csorbítja a tekintélyüket az ortodoxoknak. A malankarák felvették Rómával a kapcsolatot 1926-ban, mert a szíro-malabárok egyre nagyobb függetlenséget kaptak, a válasz késett, Mar Philoxenosz meghalt, a malankarák kettészakadtak, egy részük Mar Ivanios vezetésével Rómához csatlakoztak (az indiai katolicizmuson belül megjelenik a nyugati szír liturgia). Hat jelentősebb Tamás-keresztény egyház van Indiában. Szíro-Malabár Katolikus egyház (3 millió), malankara orthodox egyház (1,5 millió), Malankara Mar Thoma Szír Egyház (600ezer), Szíro-Malankara Katolikus Egyház (200ezer), Dél-Indiai Egyházhoz tartozó anglikán szír keresztények (200ezer), Malankara Orthodox Szír Egyház – Kelet Katholikátusa és a Malankara Jakobita Szír Egyház egymás között nem tudni mennyi hívő. Szír liturgia és latinizáció

A portugál felfedezés következtében a latinok ezt eretneknek nyilvánították és megpróbálták ráerőltetni saját szokásaikat a térségre, azonban a portugál hatás nem volt olyan erős minden helyen. A Tamás-keresztények 100 évig sikeresen küzdöttek a hódító spanyolok ellen, azonban 1600-ban a püspök nélkül maradt egyházat a goai portugál érsek hatásköre alá vonták. Nem tisztelték a hagyományokat, a szír nyelv is eretnekgyanús volt. Megreformálták a malabár egyházat. Latin normákat terjesztettek ki egyházfegyelem ter*én is (nőtlen papot ismertek csak el pl.). A gyanús könyveket is elégették. Megmaradt a szír nyelv, de ráhúzták a katolikus latin szokásokat, kijavították az eukarisztia hibás elemeit is, egy hibrid egyház jött létre. A nyelvbe beleraktak latin szavakat, amik megfeleltek a tanoknak, homousiost például, meg a monofizita gyanús elemeket kicserélték, a grammatikát sem hagyták, a passzív szerkezetet aktívra cserélték. Két szín alatt helyett egy szín alatti áldozás lett, hétköznap rövidebb latin misét adtak, a kovászos kenyér helyett kovásztalan és a kézbeáldozást is eltörölték, kőoltárokat állítottak. Változtattak a hórákon is, megrövidítették azokat; a keleti szír karácsonyi rítust eltörölték, helyette a latin három mise, ami ismeretlen volt. A böjti fegyelmet a latinhoz szabják. A naptárt is átrendezték sajátjukra. A szír teológiai könyveket elégették, kicserélték, az épületeket hazai mintára húzták fel. Az újkori indiai kereszténység – Kelet és Nyugat között

Malabárok; szíro-malabár egyház az egyetlen eredménye ennek az elhangzott dolgoknak, keleti szír, de latinizált, manapság igyekszenek delatinizálni (katolikus malabárok). Nagy kettősségen megy át a terület, a korábban elhúzódó régi hierarchia kialakítása és a nyelv miatt sokan tértek át az ortodox malabár hitre. Manapság vannak, akik megtartanák a latint, mások szívesen hangsúlyoznák szír identitásukat. Megjelenésében a templom teljesen nyugatias, szentképekkel, stb, eltér pl. a recitáló felolvasás. Malankarák; A portugál hódítások hatására, a 17. században a katolikus, megcsonkított szír liturgia helyett a nyugati szír liturgiára tértek át (rítus és liturgikus nyelv). De manapság az istentiszteleteken az anyanyelvet, a malajálamot használják (a protestáns, malankarák voltak az elsők, 1889-ben, a Mar Thoma Szír Egyház). Ez a marthomita egyház jelentős protestáns változtatásokat hozott létre, változtat a szent qurbanan, az úrvacsorán, nem áldozat, eltörli a szentek, holtak imádságát, a misztikus értelmezést, a szentségek egy részét, de kijelenti, hogy az ünnepeket, temetést, házasságot, stb.-t soha nem szabad eltörölni. Protestáns teológia és ennek szellemében módosított szír liturgia. 1961-ben tőlük kivált az India Szent Tamás Evangéliumi Egyháza, mely következetesen protestáns. A malankara katolikus egyház is anyanyelvet használta a 30-as évektől kezdve. Az ortodoxoknak két ága van, mindketten anyanyelvet használnak, de meghagytak néhány szír kifejezést, a Malankara Ortodox Szír Egyház. A Malankara Jakobita Szír Egyház az egyetlen, melyben a szír nyelv manapság is fontos szerepet játszik (párhuzamosan adják a könyvek a szír és a malajálam szöveget); gyakorlatban nincs olyan nagy szerepe, mint elméletben. Az énekanyag átadása szóbeli hagyományozás, mindenki énekel. A liturgia egy nagy drámai folyamat. Latin hatás, hogy az unitus malankarák miséje rövidebb, mint a több órás ortodox mise. De a misekánon nem rövidült, nem szenvedett károsodást. A malankarák közös vonása a nyugati szír liturgia, melyhez mindenkinél más-más járul hozzá, a protestáns, vagy latin hatás, vagy a nyelv kiemelt szerepe. Inkulturáció és keresztény identitás. Az előbbiek egymás közti felekezetek identitását különbözteti meg, de fontos, hogy megvan az itteni emberekben egy indiai öntudat is, de el is távolodnak a muszlim és hindu vallásoktól. Ez egyrészt az indiai szír kereszténység, liturgia, másrészt az egész indiai kultúrába való beágyazottság. A portugálok előtt együttélés van, de nincs szinkretizmus, ezután elkezdik elidegeníteni a keresztényeket a hinduktól, muzulmánoktól, pogányoknak nevezik. A Tamás-keresztényeket sem társadalmi rang, sem öltözködés nem különíti el másoktól. Pl.: cipőt le kell venni a templomban, a kasztrendszerhez igazodnak, a hagyomány szerint a Tamás papi kasztúakat térített meg, tehát ezek is brahmanák, lenézik az alacsonyabb kasztból áttért társaikat. A szokásokat, ünnepeket ismerik, a hinduk a keresztény szentekhez is imádkozhatnak. Tehát jól elkülönítették magukat már kétezer éve, az inkulturáció az újonnan megtérteknél sokkal látványosabb.