Szőlőfélék
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Clematicissus opaca (egy Nyugat-Ausztráliai nemzetség faja)
| ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Szőlőfélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Szőlőfélék témájú kategóriát. |
.jpg)
A szőlőfélék (Vitaceae) családja a szőlővirágúak (Vitales) rendjébe tartozó egyetlen növénycsalád. A családba tartozó nemzetségek és fajok számáról az egyes szerzők véleménye megoszlik.[2] Rokonsági viszonyai még nem tisztázottak, úgy tűnik, nincs egészen közeli rokona.[3]
Gazdasági és kulturális szempontból a szőlő (Vitis) nemzetség a legjelentősebb, mely a legrégebben termesztett kultúrnövények egyike (már 6–7 ezer évvel ezelőtti ó-egyiptomi falfestmények is szőlőkultúráról tanúskodnak). Magyarországon a rómaiak kezdték termeszteni Kr. e. III. században. Termése csemegeként fogyasztható, sajtolt, kipréselt levéből pedig erjedéssel készül a legelterjedtebb szeszes ital, a bor.
Elterjedésük, élőhelyük[szerkesztés]
Mintegy 14 nemzetségük és 850 fajuk főleg a szubtrópusi és trópusi területeken él.
Jellemzésük[szerkesztés]
A szőlővirágúak karéjos levelű, kacsokkal kapaszkodó, bogyóterméssel rendelkező fásodó szárú cserjék ritkán szukkulens törzsű kis fák. Hajtásrendszerük elágazása szimpodiális, azaz áltengelyes: kacsban vagy fürtben végződik, a főtengely szerepét a levélhónaljakban lévő oldaltengely veszi át. A kúszó fajok kacsai kétfélék lehetnek:
- egyszerű, szálas, köröző mozgással keresi a támasztékot (nutáció), majd ha megtalálja spirálisan megcsavarodik, s elfásodik;
- a csúcsán tapadókorongot visel, mely az epidermiszsejtek burjánzásából jön létre, nutációt csak ritkán végez, de csúcsi epidermiszsejtek levegőn megszilárduló nyálkát választanak ki, így a növény sima felületeken is meg tud kapaszkodni.
Virágaik általában kétivarúak, fürtös fürtvirágzatba rendeződnek. Vannak köztük egyivarú virággal rendelkező egy- vagy kétlaki fajok is. Öttagú virágaikról nyíláskor lehullanak a felül összenőtt sziromlevelek, csak a csésze marad meg. Magvaik tojásdadok vagy körte alakúak.
Rendszerezésük[szerkesztés]
Az Angiosperm Phylogeny Group (2009) a családot a Rosidae kládba helyezte, azon belül a saját rendjébe, a Vitales-be.
A Vitaceae családon belül három fő klád különült el. Az első nagy csoport tagjai: Ampelopsis, Rhoicissus, Cissus striata komplex (dél-amerikai fajok), Parthenocissus, Yua, Vitis, Ampelocissus és Pterisanthes. Ez a klád körülbelül 240 fajt foglal magába, főként az északi féltekéről. A második klád tagjai a Cissus-ok, körülbelül 350 fajjal, a trópusokról (Ázsia, Afrika, Ausztrália, Csendes-óceáni térség). A harmadik kládhoz tartoznak a Cayratia, Tetrastigma, Cyphostemma, körülbelül 350 fajjal.[3]
A családot a hagyományos morfologikus rendszerekben a Bengevirágúak (Rhamnales) egyik családjának tekintették. A rend Leeaceae (Leeafélék), a Vitaceae (Szőlőfélék) és a Rhamnaceae (Bengefélék) családot foglalta magába.
Nemzetségek[szerkesztés]
- Acareosperma
- Ampelocissus
- Borostyánszőlő (Ampelopsis)[4]
- Cayratia
- Kúszóka (délszőlő) (Cissus)[4]
- Clematicissus
- Cyphostemma
- Víziszőlő (Leea)[4]
- Nothocissus
- Vadszőlő (díszszőlő) (Parthenocissus)[4]
- Pterisanthes
- Pterocissus
- Rhoicissus
- Gesztenyeszőlő (Tetrastigma)[4]
- Szőlő (Vitis)[4]
- Yua
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Nature Capitale - két napra átalakult a Champs-Elysées, 2010. május 28. Archiválva 2018. október 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, utikalauz.hu
- ↑ *Varga Zsuzsanna: Régi tokaj-hegyaljai fajták termesztési értékének és rokonsági viszonyainak vizsgálata Archiválva 2018. október 12-i dátummal a Wayback Machine-ben Doktori értekezés Budapesti Corvinus Egyetem, 2009
- ↑ a b Katuláné Debreceni Diána: Gombarezisztens szőlő genotípusok molekuláris azonosítása, Gödöllő 2011
- ↑ a b c d e f Priszter 1999
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Vitaceae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- Biológiai lexikon IV. (S–Z). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1978. ISBN 963-05-0533-9
- Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Attila–Nagy János: Botanika II. (Bevezetés a növénytanba, algológiába, gombatanba és funkcionális növényökológiába) – Rendszertan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2007
- Priszter 1999: Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda Kiadó. 1999. 298., 338., 411., 447., 519., 538. o. ISBN 963 9121 22 3
