Sydney-i Operaház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Sydneyi Operaház
Világörökség
Az Operaház pálmafák között
Az Operaház pálmafák között
Adatok
OrszágAusztrália
Világörökség-azonosító166rev
TípusKulturális helyszín
KritériumokI
Felvétel éve2007
Elhelyezkedése
Sydney-i Operaház (Ausztrália)
Sydney-i Operaház
Sydney-i Operaház
Pozíció Ausztrália térképén
d. sz. 33° 51′ 14″, k. h. 151° 12′ 33″Koordináták: d. sz. 33° 51′ 14″, k. h. 151° 12′ 33″
A Wikimédia Commons tartalmaz Sydney-i Operaház témájú médiaállományokat.

A Sydney-i Operaház új épületének megépítésére 1954-ben pályázatot írtak ki. Ezen 32 országból 233-an vettek részt. A nyertes egy addig ismeretlen dán építész lett: Jørn Utzon. A terv ihletője Sydney hatalmas jachtkikötője, az ott gyakran látható vitorlák voltak.

Szerkezet ismertetése[szerkesztés]

A létesítmény modern expresszionista kialakítású, nagyméretű előregyártott betonhéjakkal, amelyek mindegyike egy 75,2 méter sugarú gömb különböző szakaszaiból áll. A betonhéjak egy monumentális, emelt "dobogóra" vannak állítva. Az épület alapterülete 18 000 m², legszélesebb pontján 183 m hosszú és 120 m széles. A legmagasabb tetőpont 67 méterrel a tengerszint felett van, amely megegyezik egy 22 emeletes épület magasságával. A tetőszerkezet 2194 darab előregyártott betonlemezből készült, amelyek súlya egyenként akár a 15 tonnát is eléri.

Bár a tetőszerkezeteket alkotó vitorlákat általában "héjaknak" nevezik (mint ebben a cikkben), ezek valójában előregyártott betonpanelek, melyeket előregyártott betonbordák támasztanak alá, tehát statikai értelemben véve nem héjszerkezetek. Bár a héjak a távolból egyenletesen fehérnek tűnnek, valójában finom chevron mintázatúak, amelyek 1 056 006 csempéből állnak, két színben: fényes fehér és matt krém. A burkolólapokat a svéd Höganäs AB cég gyártotta.

Tervezés és megvalósítás[szerkesztés]

Első fázis: pódium[szerkesztés]

A kivitelezés első fázisa 1959. március 2-án kezdődött. A munkálatokat a Civil & Civic építőipari cég végezte, az Ove Arup & Partners szerkezettervező építőmérnökeinek felügyeletével. A kormány szorgalmazta a munka korai megkezdését, attól tartva, hogy a finanszírozás vagy a közvélemény ellenük fordulhat. Utzon azonban még mindig nem fejezte be a végleges terveket. A főbb szerkezeti kérdések továbbra is megoldatlanok voltak. 1961. január 23-ra a munka már 47 hét késésben volt, főként a váratlan nehézségek, mint zord időjárás, váratlan nehézségek a csapadékvíz elvezetésében, a megfelelő kiviteli rajzok elkészítése előtt kezdődő építkezés, valamint az eredeti szerződéses dokumentumok módosítása miatt. A betonhéjakat tartó emelt pódium kivitelezése végül 1963 februárjában fejeződött be. A kényszerű korai indulás jelentős későbbi problémákhoz vezetett: a pódium oszlopainak teherbírása nem volt elegendő a tetőszerkezet alátámasztására, ezért újjá kellett őket építeni.

Második fázis: tetőszerkezet[szerkesztés]

A versenypályázat héjainak eredetileg nem volt meghatározott geometriája, de a tervezési folyamat elején a "héjakat" parabolák sorozataként fogták fel, amelyeket előre gyártott betonbordák támasztottak alá. Ove Arup építőmérnökből, statikusokból álló cége azonban nem tudtak elfogadható megoldást találni az elkészítésükre. Monolit (helyszíni) beton felhasználása esetén a zsaluzat megfizethetetlenül drága lett volna, és mivel minden egyes héj különböző geometriájú volt, az egyes betonelemek előregyártott kivitelezése valószínűleg még drágább lett volna.

1957 és 1963 között a szerkezettervező csapat legalább 12 iterációt hajtott végre a kagyló formáján, és megpróbált gazdaságilag elfogadható formát találni, mielőtt a működőképes megoldás elkészült volna. A héjakban lezajló bonyolult erőjátékot számítógépes analízissel igyekeztek modellezni, mely a szerkezettervezés történetében a számítógépek egyik legkorábbi felhasználását jelentette. Azonban a köztes verziók vagy statikai szempontból nem feleltek meg, vagy a kivitelezésük lett volna mérhetetlenül drága. 1961 közepén Utzon ötlete vezetett a megoldáshoz: a héjakat mind egyazon gömb különböző, kivágott darabjaiként kell létrehozni. Ez a kivitelezési forma lehetővé tette a változó hosszúságú ívek közös formába öntését, és számos közös hosszúságú ívszegmens egymás melletti elhelyezését. A héjak végleges statikai megoldását ezután az Arup & Partners mérnökcsapata dolgozta ki.

A héjakat a Hornibrook Group Pty Ltd. készítette, akik az utolsó fázis kivitelezését is végezték. A cég alapítója Manual Hornibrook ausztrál kivitelező, építőmérnök volt, aki a 2400 előregyártott bordát és 4000 tetőtáblát egy helyszíni gyárban gyártotta, és fejlesztette az építési folyamatokat is. Ezzel a megoldással elkerülhetővé vált a drága zsaluzat megépítése, valamint az is, hogy a tetőcserepek nagyobb szegmensekben, előregyártva készüljenek, ahelyett, hogy a tetőn egyesével ragasztották volna fel őket.

Harmadik fázis: belsőépítészet[szerkesztés]

A belső terek kivitelezésének kezdetén, 1963 februárjában Utzon a teljes irodáját Sydney-be költöztette. 1965-ben azonban kormányváltás történt, és az új Robert Askin-kormány a Közmunkák Minisztériuma (Ministry of Public Works) hatáskörébe nyilvánította a projektet. A minisztérium bírálta a projekt költségeit és idejét, valamint Utzon terveit sem találták praktikusak, ami végül 1966-ban Utzon lemondásához vezetett.

A projekt költségei ekkor, 1966 októberében 22,9 millió USD volt, kevesebb, mint a végső 102 millió dolláros költség egynegyede.

Az építkezés a befejezés felé haladt, amikor Utzon lemondott. Helyét elsősorban Peter Hall vette át, aki nagyrészt a belsőépítészetért volt felelős. Ugyanazon évben az Utzon helyére kinevezett személyek E. H. Farmer kormányépítész, D. S. Littlemore és Lionel Todd voltak.

Utzon lemondását követően az akusztikai tanácsadó, Lothar Cremer megerősítette a Sydney Operaház Végrehajtó Bizottságának (Sydney Opera House Executive Committee, SOHEC), hogy Utzon eredeti terve csak 2000 hely kialakítását teszi lehetővé a nagyteremben. Kijelentette továbbá, hogy az ülések számának 3000-re történő növelése esetén a teremben tartott előadások akusztika szempontjából katasztrofálisak lennének. Peter Jones szerint a díszlettervező, Martin Carr bírálta "a színpad alakját, magasságát és szélességét, a művészeknek szánt létesítményeket, az öltözők helyét, az ajtók és felvonók szélességét, valamint a világítótáblák elhelyezkedését.

Mindezek következtében az építkezés befejező szakaszában számos változás lépett érvénybe.

Jelentős változások Utzon terveihez képest:[szerkesztés]

  • A nagyterem, amely eredetileg többcélú opera / koncertterem volt, kizárólag koncertterem lett, az úgynevezett Koncertterem (Concert Hall). Az eredetileg csak színpadi produkcióknak szánt kisebb terem végül opera- és balettfunkciókat látott el először Operaszínház néven, majd később Joan Sutherland Színháznak nevezték át. A belső terek elrendezését megváltoztatták. Ezeket a változásokat elsősorban az eredeti versenykiírás hiányosságai okozták, amelyek nem tették kellően egyértelművé az Operaház funkcióját.
  • Külsőleg a dobogó burkolata és a térburkolat (a dobogót eredetileg nem tervezték teljesen burkolni, az eredeti tervek szerint nyitott lett volna).
  • Az üvegfalak építése (Utzon előregyártott, rétegelt-ragasztott fából készült rendszert tervezett ablakosztók gyanánt, de az üvegfelületek megoldására végül egy másik rendszert terveztek).
  • Az Utzon-féle két nagyterem akusztikai- és ülésterveit kiselejtezték. A hangversenyterem tervét elutasították, mivel 2000 fős befogadóképességét kevésnek tartottak.

Befejezés és költségek[szerkesztés]

Az Operaház hivatalosan 1973-ban készült el, és összesen 102 millió dollárba került.

Az eredeti költségbecslés 1957-ben 7 millió dollár volt, a befejezés tervezett dátuma pedig 1963. január 26-a (Ausztrália napja) volt. A valóságban a projekt tíz évvel később fejeződött be, a költségvetés reálértéke meghaladta az 1357%-ot.

Megnyitás[szerkesztés]

Az operaházat II. Erzsébet brit királynő 1973. október 20-án avatta fel, hatalmas tömeg jelenlétében. A megnyitót tűzijáték és Beethoven 9. szimfóniájának előadása követte, a ceremóniát a televízió közvetítette.

Sokak véleménye szerint második világháború óta nem építettek szebb épületet a világon.

Helye a városban[szerkesztés]

Az építmény a kikötő Bennelong Pointnak nevezett helyén áll. A névadó egy ausztrál bennszülött, aki az első kormányzó barátja volt az ausztrál gyarmaton. Eredetileg egy erődítmény állt a helyén. Később villamos-kocsiszín volt ott. Az opera 2,2 hektárnyi területet foglal el. A tetőszerkezet „vitorlái” 161 tonna súlyúak és 65 méter magasak.

Az épület belső stílusát „a világűrkorszak gótikájának” nevezik. Ebben az operában van a világ legnagyobb színpadi függönye. August Coburne tervei alapján készült. Ő „a nap- és hold függönyének” nevezte el. Minden függönyszárny 93 m²-es. A hangversenyterem orgonája a világ legnagyobb mechanikus orgonája; 10 244[1] darab sípja van.

Más rendezvények megtartására még öt terem áll rendelkezésre. Az épületben van még mozi és étterem is. Férőhelyeinek száma: 1550, a hangversenyterem ülőhelyeinek száma pedig 2700.

Az operaház a székhelye a Sydney-i szimfonikus zenekarnak és a filharmonikusok kórusának, valamint a városi színháznak is.

A Sydney-i Operaház éjjel

Érdekességek[szerkesztés]

  • A végső, 102 millió dolláros költség nagy részét állami lottóból finanszírozták.
  • Az Operaház 1956-ban megrendezett nemzetközi tervpályázatára 233 tervet adtak be. A dán Jørn Utzont hirdették ki győztesnek, aki terveiért 5000 ₤-t kapott.
  • Az építkezés az első becslések alapján négy évig tartott volna, a valóságban azonban 14 évbe telt. Az 1959-ben megkezdett munkában 10 000 építőmunkás vett részt.
  • Paul Robeson volt az első, aki fellépett a Sydney Operaházban. 1960-ban, még az építkezés alatt felmászott az állványzaton, és elénekelte az Ol 'Man folyót az építőmunkásoknak, miközben ebédeltek.
  • A Sydney Operaházat 2007-ben vette fel az UNESCO a világörökségi listájára.
  • A szerkezetet több mint egymillió tetőcserép burkolja.
  • II. Erzsébet királynő a megnyitó óta négyszer járt itt, legutóbb 2006-ban.
  • Amikor a Sydney Szimfonikus Zenekar színpadon áll a Hangversenyteremben, a hőmérsékletnek 22,5 fokosnak kell lennie, hogy biztosítsa a hangszerek összhangját. A hőmérséklet és a páratartalom kritikus a hangszerek szempontjából.
  • Arnold Schwarzenegger (volt színész és kaliforniai kormányzó) 1980-ban a Koncertteremben nyerte el utolsó Mr. Olympia testépítő címét.
  • A 80-as években a Joan Sutherland Színházban a zenekari gödör fölött hálót helyeztek el a Borisz Godunov című opera során történt esetet követően. Az darabban ugyanis élő csirkék szerepeltek; előadás közben egy madár lesétált a színpadról, és egy csellistán landolt.
  • Évente több mint 10,9 millió ember látogatja meg az Operaházat.
  • A Sydney Operaházat közvetlenül a kikötőből vett tengervízzel hűtik. A rendszer 35 kilométeres csöveken keresztül keringeti a kikötőből nyert hideg vizet, mellyel az épület fűtését és hűtését is ellátja.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Rosemary Burton – Richard Cavendish: A világ száz csodája. Magyar Könyvklub 1992, 238. o. (magyar kiadás)
  • A tudás fája (Tudomány és Technika) 559–562. o.

További információk[szerkesztés]