Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-36-2
Makó (románul Macǎu, jiddisül מאַקאָוו) város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében, a nevét viselő járás központja. Első írásos említése 1247-ből maradt fenn, amikor a település helyén folyami átkelő jött létre. A török hódoltság alatt többször elpusztították, de lakói mindig visszatelepültek.
Szerepe a karlócai béke után nőtt meg, 1730-ban Csanád vármegye székhelye lett. 1890-ben népessége alapján a történelmi Magyarország 12. legnagyobb városa volt. Bár fő bevételi forrása a kezdetek óta a mezőgazdaság, szellemi élete is igen jelentős. Kulturális élete a 20. század elején volt a leggazdagabb, amikor a városban élt és tevékenykedett József Attila, Juhász Gyula és Móra Ferenc is. Az 1950-es megyerendezéskor elveszítette megyeszékhely státuszát, ráadásul a Magyar Népköztársaság első éveiben Jugoszlávia közelsége miatt egyáltalán nem fejlesztették. A rendszerváltás után a város fokozatosan vált egyre élhetőbbé, vonzóbbá a befektetők és turisták számára.
Makó főként a makói hagyma révén ismert, ami hungarikum. Turisztikai vonzerejét növeli, hogy Magyarország legvirágosabb városa. Legfőbb vendégcsalogató eleme az a termálvíz, amit a fúrások 1956-ban juttattak felszínre. A Termál- és Gyógyfürdőt az évtizedek alatt folyamatosan bővítették; 2012 januárja óta teljesen új épületegyüttessel, wellness-, gyógy- és élményelemekkel várja a látogatókat. A gyógyvíz jótékony hatásait a Marosból származó gyógyiszap egészíti ki.
A makói belváros képei balról: Korona Szálló, Hagymaház, alul: Városháza, Ortodox zsinagóga és Fátyol Misi prímás szobra a Korona Szálló mellett, amelyben évtizedekig muzsikált.