SS Great Britain

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SS Great Britain
Hajótípus óceánjáró
Tulajdonos
  • Great Western Steamship Company
Üzemeltető Great Western Steamship Company
Pályafutása
Építő William Patterson Shipbuilders
Megrendelés 1839.
Építés kezdete 1839.
Vízre bocsátás 1843. július 19.
Szolgálatba állítás 1845. július 26.
Szolgálat vége 1886
Sorsa Múzeumhajó
Általános jellemzők
Hossz 98 méter
Szélesség 15,4 méter
Merülés 4,9
Hajtómű gőzgép
Üzemanyag szén
Teljesítmény 1000 lóerő
Sebesség 22 km/h (12 csomó)

Legénység 130 fő
Férőhelyek száma 730 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz SS Great Britain témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az SS Great Britain Isambard Kingdom Brunel angol mérnök második óceánjárója, korának legnagyobb és leggyorsabb hajója volt.

Építése[szerkesztés]

Isambard Kingdom Brunel a viktoriánus Anglia legkiválóbb mérnöke volt. Épített vasútvonalat, alagutat, hidat és hajót. Első óceánjárója a Great Western volt, amelyet hagyományos lapátkerekek hajtottak. Brunel felkérést kapott, hogy készítse el a Great Western testvérhajóját, de ő egy teljesen új tervvel állt elő. Az új gőzös tervezésében Thomas Guppy, Christopher Claxton és William Patterson segítette.

A hajó egy különlegesen kialakított bristoli szárazdokkban épült 1839-től. A gőzöst 1843. július 19-én bocsátották vízre. A hatalmas vízi jármű első találkozása a vízzel valódi népünnepély volt a zászlókkal, virágokkal és színes szalagokkal feldíszített Bristolban. A névadás során az első pezsgős palack a vízbe esett, ezért egy másodikat kellett keríteni, amelyet azután Albert herceg, Viktória királynő férje már a megfelelő erővel lökött a hajótestnek.[1]

A Great Britain valódi mérföldkő a hajóépítésben, a későbbi nagy személyszállító hajók előfutára. Ez a gőzös volt az első teljes egészében vasból készített, nem lapátkerékkel, hanem hajócsavar meghajtott óceánjáró.

Méretek[szerkesztés]

A vízre bocsátás

Az óriási hajó, amely harminc méterrel hosszabb volt, mint a kor legnagyobb vízi járműve, csak nagy nehézségek árán jutott át a kikötő szűkre tervezett létesítményein. Vízre bocsátásakor a 98 méter hosszú, 1930 tonna súlyú Great Britain a világ legnagyobb hajója volt. Csaknem öt méter átmérőjű vas hajócsavarját ezer lóerős (745 kW) motor hajtotta, amely[2][3] 12 csomós (22 km/h) sebességre gyorsította a hajót. Ez mérnöki csodának számított abban a korban.[4]

Az eredeti motort Thomas Guppy tervezte Isambard Kingdom Brunellel együttműködve. A motor a Brunel apja, Marc Isambard Brunel által korábban épített gép továbbfejlesztett változata volt. A gép 340 tonnát nyomott és három emelet magas volt. Az általa meghajtott főtengely a világ legnagyobb kovácsolt tárgya volt. Szintén világelső volt méretét tekintve a kazán is, amelybe 200 tonna tengervíz fért. A hajó 1200 tonna szenet szállított, ezt lapátolták a fűtők 24 tüzelőnyíláson keresztül a lángok közé.[4]

A Great Britain eredetileg 120 utast (közülük 26-ot egyszemélyes kabinban) szállított az első osztályon, 132-t a másodosztályon. A tisztek és a legénység száma 130 volt. Később egy extra fedélzet beépítésével a szállítható utasok száma 730-ra nőtt.[1]

Pályafutása[szerkesztés]

1845–1846[szerkesztés]

A Great Britain 1845 júliusában tette első útját New Yorkba, és azonnal megdöntötte az Atlanti-óceán átszelésének rekordját azzal, hogy 14 nap alatt érte el úti célját. A hatalmas és gyors hajó mindazonáltal kevesebb utast vonzott, mint ahogy megrendelői remélték, ezért működtetése nem volt igazán gazdaságos.[3]

A gőzös 1846 novemberében Írországnál, a Dundrum-öbölben megfeneklett. A hajó olyan szerencsétlen helyzetbe került, hogy komoly kétségek támadtak afelől: képes lesz-e valaha is elszabadulni a zátonyról. Brunel azt javasolta, hogy hívják a helyszínre Andrew Swan ausztrál tengeri mérnököt Brisbane-ből, akit az egyetlen embernek tartott, aki képes megmenteni a Great Britaint.[1]

Nagy erőfeszítésekkel levontatták a csúnyán megsérült hajót a homokzátonyról, és csaknem egy évig javították. Mivel a gőzöst az üzemeltető alulbiztosította, a javítás csődbe vitte a Great Western Steamship Companyt.[5]

1846–1886[szerkesztés]

A fényképezés úttörője, William Henry Fox Talbot képe 1844-ből

A hajót ezután a Gibbs, Bright and Co. vette meg. Az új tulajdonosok rendbe hozták a gőzöst, kisebb, de hatékonyabb motort szereltettek bele, majd arra használták, hogy az aranyláz miatt útnak induló kivándorlókat vigye Ausztráliába. Ekkor építették be az új, a hajó teljes hosszában végignyúló felső fedélzetet, hogy növeljék a szállítható utasok számát.[3][6] A Great Britainnek az átalakítások miatt jelentősen megváltozott a külseje: mélyebbre merült, jóval nagyobb lett a felépítménye és kapott egy újabb kéményt.

A hajó 1852. augusztus 21-én indult első útjára 630 kivándorlóval a fedélzetén. Melbourne-i érkezése akkora szenzációnak számított, hogy négyezer ember fizetett egy shillinget azért, hogy láthassa.[1] A Great Britain a következő 24 évben 32 alkalommal tette meg az utat; összesen 16 ezer embert szállított.[2][3] Járt Fokváros és Szent Ilona kikötőjében is.

A hajó híresen gyors és elegáns volt, ezért a Tengerek agarának is nevezték. Átlagosan 120 nap alatt tette meg Anglia és Ausztrália között oda-vissza az utat, amely még a 19. század közepén is elfogadhatónak számított. Az elegancián némiképpen rontott, hogy az utasok élelmezésére sok élő állatot vitt magával. 1859-ben 133 birkát, 38 disznót, két ökröt, egy tehenet, 420 tyúkot, 300 kacsát, 400 libát és 30 pulykát szállított az egyik útra. Az utasok naplóikban feljegyezték, hogy a szag és a zaj miatt időnként egy gazdasági udvarra emlékeztetett a Great Britain.[3]

A krími háború és az indiai zendülés alatt, 1855 és 1858 között, a hajó csapatszállítóként üzemelt, és 44 ezer katonát vitt a frontra.[2] 1882-ben a hajógépek rossz állapota miatt háromárbócos vitorlássá alakították, és utasok helyett szenet szállított Walesből San Franciscóba.

1886–1970[szerkesztés]

Utolsó útján, 1886-ban, a Horn-fok megkerülése közben tűz ütött ki a fedélzetén, és a hajónak ki kellett kötnie a Falkland-szigeteknél. A javítási költségek olyan magasak voltak, hogy a sérült hajót eladták a Falkland Islands Companynek, amely az 1920-as évekig szénraktárként használta Port Stanley-ben.

Az első világháborúban a dél-atlanti brit flottát látta el szénnel, amely a falklandi csatában legyőzte a német Maximilian von Spee hajóhadát. A Great Britain teste az évtizedek során egyre jobban elhasználódott, és teljesen használhatatlanná vált. A gőzöst emiatt 1937-ben néhány kilométerre elvontatták Port Stanley-től, majd Sparrow Cove közelben zátonyra futtatták. A hajó testébe lyukakat fúrtak, és sorsára hagyták.[6] A második világháborúban a La Plata-i csatában megsérült HMS Exeter hadihajó kijavításához használták "donorként".[1]

Felújítása[szerkesztés]

A hajócsavar

A hajó megmentésére több ambiciózus terv is született a hatvanas évek végén. A Great Britaint 1970-ben egy pontonra rögzítve visszavontatták Dél-Amerika partjai elől Bristolba. Az öreg hajót az Avon folyón, Isambard Kingdom Brunel másik nagy alkotása, a Clifton függőhíd alatt vontatták Bristolba. A Great Britaint százezren fogadták a városban 1970. július 5-én.[7]

A Great Britain régi szárazdokkjába került, és megkezdődött a költséges felújítás. A munkák 11,3 millió fontot emésztettek fel. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a hajótest a szárazföldön is nagyon erősen korrodálódik a tengeri párában, ezért a vízvonal magasságában egy üvegtetőt emeltek, amely alatt 22 százalékon lehet tartani a levegő relatív páratartalmát. Az üveget vékony vízréteg borítja, emiatt a szemlélőnek az az érzése támad, hogy a hajó úszik. A hajótest az üvegtető alatt körbejárható.[1]

Mivel a motort a hajó vitorlássá alakításakor kiszerelték, a gépet újra el kellett készíteni. A Rolls-Royce cég segítségével újraalkották az 1845-ös motort.[4] A múzeumként üzemelő hajót évente 150 ezren keresik fel.[7]

Érdekességek[szerkesztés]

  • A különc Gray kapitány minden egyes árbócra felmászott hetente legalább egyszer, egy alkalommal pedig megszakított a Great Britain Ausztráliába vezető útját, hogy a brit birodalom számára birtokba vegye a lakatlan St. Martin-szigetet. Ennek megünneplésére bankettet is adott
  • A hajón újságot is nyomtak, a Great Britain Timest, amely 1865. október 25-én például arról a szomorú hírről számolt be, hogy elpusztult a hajóács koalája
  • A hajó szállította első ausztráliai útjára a brit krikettcsapatot 1861-ben
  • A Great Britain hosszú története alatt 25 balesetet jegyeztek fel a hajónaplóba, köztük ütközést másik hajóval, megfeneklést, árbócsérülést, valamint Gray kapitány rejtélyes eltűnését[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f Maritime Digital Archive Encyclopedia: Great Britain. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
  2. a b c IKBrunel: SS Great Britain. [2011. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
  3. a b c d e f Historic - U.K.com: Isambard Kingdom Brunel’s SS Great Britain. [2011. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
  4. a b c SS Great Britain: The engine room. [2012. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
  5. The Heritage Trail: SS Great Britain, Gloucestershire. [2015. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
  6. a b SS Great Britain: History. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
  7. a b BBC: SS Great Britain: From seabed to national treasure. (Hozzáférés: 2011. november 7.)

Források[szerkesztés]