Ugrás a tartalomhoz

William Henry Fox Talbot

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
William Henry Fox Talbot
Született1800. február 11.[1][2][3][4][5]
Melbury Sampford[6]
Elhunyt1877. szeptember 17. (77 évesen)[1][2][3][4][5]
Lacock[6]
Állampolgársága
HázastársaConstance Fox Talbot (1832. december 19. – )[9][10]
Gyermekei
  • Charles Henry Talbot
  • Ella Talbot
  • Rosamond Constance Talbot
  • Matilda Caroline Talbot
SzüleiElizabeth Theresa Fox- Strangways
William Davenport Talbot
Foglalkozása
  • feltaláló
  • fotográfus
  • antropológus
  • politikus
  • feltaláló
  • kémikus
  • matematikus
  • assziriológus
  • régész
  • világutazó
  • botanikus
  • egyiptológus
  • fizikus
  • orientalista
  • növénygyűjtő
  • photochemist
Tisztsége
  • member of the 11th Parliament of the United Kingdom (1832. december 10. – 1834. december 29.)
  • High Sheriff of Wiltshire (1840–1841)
Iskolái
  • Harrow School (1810–1815)
  • Trinity College (1817–1821)
Kitüntetései
Lista
  • Porson Prize (1820)
  • a Royal Society tagja (1831)[6]
  • Royal Society Bakerian Medal (1837)
  • Royal-érem (1838)[6]
  • Rumford-érem (1842)[11]
  • Fellow of the Royal Society of Edinburgh (1858)[6]
  • az Edinburgh-i Egyetem díszdoktora (1863)[6]
SírhelyeLacock cemetery[12]
A Wikimédia Commons tartalmaz William Henry Fox Talbot témájú médiaállományokat.
W. H. Fox Talbot (talbotípia, 1850-1855 k., fotó: Szabó Iván)

William Henry Fox Talbot (Lacock Abbey, Wiltshire, 1800. február 11. – 1877. szeptember 17.) angol utazó, matematikus, botanikus, nyelvész, asszirológus, régész, a talbotípia (kalotípia) néven ismert fotóeljárás kifejlesztője.

Munkássága

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Talbot egyik felvétele 1842/43-ból

Úti élményeit rajzokban akarta megörökíteni, de nem volt nagy tehetsége ezen a téren, ezért a fény segítségével akarta valósághűen „megrajzoltatni” a képet, majd rögzíteni.

1834-ben levelekről, csipkékről, bonyolult tárgyakról kamera nélkül kontakt kópiákat készített, ezeket fotogenikus („fényszülte”) rajzoknak nevezte el. Rájött, hogy a fotogenikus rajzok további kontaktolással a negatívját adják az eredeti képnek, ezzel tulajdonképpen a mai fotografálás pozitív-negatív eljárásának az alapjait fedezte fel.

Először azzal az módszerrel kísérletezett, mely végül a talbotípia eljárás pozitívanyaga lett (sópapír). 1835-ben a klorid-só, majd ezüst-nitrát oldatával kezelt papírt camera obscurába helyezte és tűző napfényben tíz percet exponált, a klórezüst anyag közvetlenül a fény hatására sötétedett (nincs előhívás! ún. kimásolópapír), majd erősen sós oldatban fixálta. Talbot az első kísérleti képeit kisméretű, saját készítésű, felesége által „egércsapdáknak” nevezett camera obscurákkal készítette (képméret: 2x2 cm). A sópapír túlélte a talbotípiát, későbbi eljárásokhoz is használták pozitívkészítésre.

1840-ben rájött, hogy (Daguerre-hez hasonlóan ő is) „elő tudja idézni” a lappangó képet – ez a mai fogalmaink szerint az előhívás – ez gyorsítja a kép kifejlődését és növeli az érzékenységet. Új, papíralapú felvételi anyagát (mely a végső kalotípia eljárás negatívanyaga lett) ezüst-nitrát és kálium-jodid segítségével érzékenyítette, így jódezüstöt kapott. Felvétel előtt galluszsav+ezüst-nitrát+ecetsav= „galloezüstnitrát” oldatával preparálta és a galluszsavat előhívásra is használta.

A tömény sóoldatos fixálás nem adott 100%-os biztonságot, de 1840-től Herschel javaslatára a nátrium-tioszulfát már tökéletes volt. Ez a mai napig is a legjobb megoldás.

Anyagain az ezüst szemcséje közvetlenül a papír rostjához kapcsolódik, felületük matt megjelenésű. Minthogy képei papírnegatívról készült másolatok voltak a papír rostjainak textúrája a kép élességét, részletgazdagságát lerontotta (ezt a hatást csökkentendő negatívját viasszal tették átlátszóbbá) ezért a módszer kevésbé volt népszerű, mint a sokkal élesebb dagerrotípiák.

Kidolgozta a nagy számú, hasonló minőségű kópia gyártásának mikéntjét (negatív – pozitív eljárás, míg a konkurens dagerrotípia egypéldányos direktpozitív volt). Az első nagyítás készítése is Talbot műhelyéhez köthető (nem a mai módszerrel).

1841. február 8-án szabadalommal védte le találmányát, később részlegesen feloldotta, emiatt is lett kevésbé közkedvelt és elterjedt, mint a dagerrotípia.

Fox Talbot is teljes joggal tarthatjuk a fényképezés feltalálójának, mivel már Niépce és Daguerre közös szabadalma előtt kidolgozta eljárását, viszont az utóbbiak sokkal jobb minőségű képeket tudtak csinálni, valamint ők nem tették a fiókba elkészülte után képeiket, ahogy Talbot.

Az első fényképalbum

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A természet irónjának címlapja (1844)

Talbot a világon elsőként eredeti fényképekkel illusztrált albumot adott ki 1844-ben,[13] A természet irónja (The Pencil of Nature) címmel, egy évvel később jelent meg második műve, a Skóciai napfényképek (Sun Pictures of Scotland).

A képek kalotípiás eljárással készültek.

Az albumok épületeket, műemlékeket, városképeket, tájakat, csendéleteket, növényeket, szobrokat, s figyelemre méltóan egyszerű, hétköznapi motívumokat (istállóajtó, szénakazal) ábrázoló képekkel, sőt, csoportképekkel, rajz- és iratreprodukciókkal a fényképezés sokoldalú felhasználhatóságát illusztrálják. A képeken leggyakrabban szereplő, ember alkotta tárgyak nem a képzőművészetben megszokott „csendélet” elrendezésben, hanem a mindennapi életben megszokott helyükön, anyagszerűen, fénnyel plasztikossá téve, az objektív tárgyi valóságra koncentrálva jelennek meg. Nemcsak egyes képei vallanak tudatos fényképi látásmódjáról, hanem a fény és az árnyék képalakító szerepét hangsúlyozó megjegyzése is:

„A festő szeme gyakran megakad ott, ahol közönséges ember nem lát semmi figyelemre méltót. A napsugár pillanatnyi ragyogása, egy árnyék, mely az utat keresztezi, egy időmarta tölgy vagy egy mohlepte kő képes megindítani a gondolatok és érzések sorozatát, fölébreszteni a festő képzeletet."

Magyarul megjelent művei

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • A természet irónja; H. Fox Talbot által, ford. László Ágota, H. Gy. F.-né Enyedi-Prediger Éva; Hogyf Editio, Bp., 1994

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. 1 2 Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF-források" (francia nyelven). Hozzáférés: 2015. október 10..
  2. 1 2 "MacTutor History of Mathematics archive". Hozzáférés: 2017. augusztus 22..
  3. 1 2 "William Henri Fox Talbot". RKDartists (holland nyelven).
  4. 1 2 "Benezit Dictionary of Artists". Benezit művészeti lexikon (Oxford) (angol nyelven). Oxford University Press. 2006. Hozzáférés: 2017. október 9..
  5. 1 2 "Encyclopædia Britannica". Encyclopædia Britannica Online (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9..
  6. 1 2 3 4 5 6 "MacTutor History of Mathematics archive".
  7. ↑ "LIBRIS". Svéd Nemzeti Könyvtár. 2012. október 1. Hozzáférés: 2018. augusztus 24..
  8. ↑ "Museum of Modern Art online collection" (angol nyelven). Hozzáférés: 2019. december 4..
  9. ↑ "Kindred Britain".
  10. ↑ p17438.htm#i174372, 2020. augusztus 7.
  11. ↑ "royalsociety.org/grants-schemes-awards/awards/rumford-medal/".
  12. ↑ "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven).
  13. ↑ Egészen 1977-ig A természet irónját tekintették az első fotókkal illusztrált könyvnek, de mára ismert egy még korábbi mű: John Walter Dokumentum, amely C. M. W.-ről készült a halálos ágyán című írása, mely nővérének Cathrine M.-nek állított emléket. Ebben egy, az elhunytat ábrázoló talbotíp portré szerepelt.

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Szilágyi Gábor (1982). A fotóművészet története (A fényrajztól a holográfiáig). Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóváll. ISBN 9633362822.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=William_Henry_Fox_Talbot&oldid=27902328”