Sávoly híd
| Sávoly híd | |
 | |
| Elhelyezkedése | |
| Áthidalt akadály | Ipoly |
| Névadó | Sávoly Pál |
| Szerkezettípus | rácsos acélhíd |
| Funkció | vasúti híd |
| Anyag | structural steel |
| Legnagyobb támaszköz | 56,82 m |
| Nyílások száma | 3 |
| Sávok száma | 2 vágány |
| Elhelyezkedése | |
 Sávoly híd
Pozíció Magyarország térképén
| |
 é. sz. 47° 49′ 25″, k. h. 18° 51′ 10″Koordináták: é. sz. 47° 49′ 25″, k. h. 18° 51′ 10″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sávoly híd témájú médiaállományokat. | |
A Sávoly híd (szlovákul Most Šávoľ) vasúti híd az Ipoly felett Magyarország és Szlovákia határán, Szob és Helemba (Chľaba) között. A jelenleg álló híd a negyedik hídszerkezet ezen a helyen.[1]
Neve[szerkesztés]
Nevét tervezője, Sávoly Pál mérnök után kapta.
Fekvése[szerkesztés]
Az Ipoly határfolyó felett ível át a dunai torkolat közelében. Magyarországon Pest vármegyében, a Szobi járásban, Szlovákiában a Nyitrai kerületban, az Érsekújvári járásban helyezkedik el.
A szlovákiai oldalon a Pozsony–Párkány-, magyar oldalon a Budapest–Szob-vasútvonal kapcsolódik hozzá.
Története[szerkesztés]
Az első híd (1850–1859)[szerkesztés]
1846-ban nyílt meg a Pest–Vác-vasútvonal, a Pest–Pozsony vasútvonal első szakaszaként. A továbbépítésre csak a szabadságharc után kerülhetett sor; a Vác–Párkánynána szakaszt az Ipoly-híddal 1850. december 16-án adták át, majd 1851-re a Pozsonyig tartó szakasz is elkészült. A Duna bal parti mellékfolyóin átívelő hidakat – a Vág kivételével – eredetileg fából építették, és később fokozatosan építették át vasszerkezetű hidakká.[1]
A második híd (1859–1900)[szerkesztés]
Az Ipoly feletti fahidat az 1859. április 7-én átadott rácsos vashíd váltotta fel. Az építkezés alatt a forgalmat az északi oldalán álló kilencnyílású (egyenként kb. 12 méteres támaszközű) fahídon biztosították, ami valószínűleg azonos volt az eredeti fahíddal. Kétvágányú hidat építettek, jóllehet a második vágányt végül csak bő három évtizeddel később, 1893 után építette ki a MÁV.
A háromnyílású híd folytatólagos gerendaszerkezettel épült. 141,00 – 180,00 – 141,00 láb (1898-as felmérés szerint 44,459 – 56,830 – 44,600 méter) szabad nyílásokkal rendelkezett; középső nyílásával 1867-ig a Kárpát-medence legnagyobb nyílású vasúti hídja volt. A főtartók külső oldalán mindkét oldalon 1,35 méter széles konzolos járda helyezkedett el.
Bár 1887-ben részlegesen átépítették, kis teherbírása miatt az évszázad végére korszerűtlenné vált, és 1898-ban végzett felmérések alapján 1900-ban elbontották.[1]
A harmadik híd (1900–1945)[szerkesztés]
1900-ban az előző hídszerkezet nyílásbeosztását és alépítményeit megtartva épült meg a resicai vasgyárban gyártott, folytvas anyagú harmadik híd, melyet november 27-én adtak át. A korábbi kétvágányú híd helyett vágányonként egy-egy független szerkezet készült, 6,5 m vágánytengely-távolsággal. Az északi oldalon konzolos járda helyezkedett el. A három nyílás fesztávolsága 44,459 – 56,830 – 44,600 méter, a szabad nyílás 44,6 – 56,8 44,6 méter volt.
A trianoni békeszerződéssel az Ipoly határfolyó, a híd határhíd lett. A határvonalat a folyó sodorvonala, azaz a középső nyílás középkeresztmetszete jelentette. Az államok közötti megegyezés szrint a középső és a magyar oldali nyílás kezelője a MÁV lett.
Az első bécsi döntés eredményeként a híd újra Magyarországhoz került. A második világháború végén, 1945-ben az alépítményekkel együtt felrobbantották.[1]
A negyedik híd (1948–)[szerkesztés]
A robbantás eredményeképpen csak a falazatok alapjai maradtak meg, melyeket felhasználtak az újjáépítéshez, így a híd helyzete és nyílásbeosztása (nyílások: 44,50 – 56,82 – 44,59, támaszköz: 46,5 – 59,4 – 46,5 méter) azonos a korábbiakkal. Az új hidat Sávoly Pál tervezte, a terveket 1946. december 2-án fejezte be. 1947-ben kezdődött a folytacél vasanyag gyártása a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Ózdi Vasműveiben. A szerkezetet a győri Magyar Waggon és Gépgyár Rt. gyártotta és szerelte. A jobb vágányt 1948-ban, a bal vágányt 1949-ben adták át. Járda az északi hídon található.
A két állam közötti megállapodás szerint a déli hidat a hídfő utáni első sínillesztésig a magyar, az északit a csehszlovák (később szlovák) fél tartja fenn.[1]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d e Hajós Bence. Ipoly-hidak II. – Vasúti hidak az Ipoly fölött (pdf) (magyar nyelven), 17. o.. ISBN 963 440 821 4 (2002. 03). Hozzáférés ideje: 2023. december 8.
