Pitonfélék
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Pettyes piton (Antaresia maculosa)
| ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Nemek | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pitonfélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pitonfélék témájú médiaállományokat és Pitonfélék témájú kategóriát. |
A pitonfélék avagy sziklakígyók (Pythonidae) a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe sorolt kígyók (Serpentes) alrendjének egyik családja. Korábban Pythoninae néven az óriáskígyófélék (Boidae) családjának egyik alcsaládja voltak.
9 nem és több mint 30 faj tartozik a családba, köztük a leghosszabb kígyófajnak ismert kockás piton (Python raticulatus) és a legnagyobb tömegűnek ismert tigriskígyó (Python molurus).
Származásuk, elterjedésük[szerkesztés]
Legközelebbi rokonuk az újvilági piton (Loxocemus bicolor).
Mivel a fajok többsége trópusi, a kutatók a közelmúltig azt gondolták, hogy a monotipikus Loxocemidae családdal közös ősük a Gondwana déli szuperkontinensen élhetett. Ezt az elképzelést írták felül a 2010-es évek végén, a németországi Messel város környékén talált őspiton maradványok. A vizsgálatok szerint ez a 47 millió éve (az eocén időszakban) élt és Messelopython freyi névre keresztelt őspiton lehetett a pitonok és az újvilági pitonok közös őse. Nem sokkal ezután a pitonmaradványok teljesen eltűntek Európában, és csak a miocén időszaktól jelennek meg újra (NatGeo).
Legközelebbi rokonuk az újvilági piton (Loxocemus bicolor). Ma a fajok többsége Afrika trópusi részein él, de elterjedési területük Dél-Ázsián át Ausztráliáig és Új-Guineáig, tehát az afrotropikus faunaterülettől (Aethiopis) az indo-maláj faunaterületen át az ausztráliai faunabirodalomig (Notogea) húzódik.
Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]
Rendes pajzsok csak a fejtető elülső részét, egyes fajoknál csak az arcorr tetejét födik; hátrébb pikkelyek váltják fel őket. Szemöldökcsontjuk van, ajakpajzsaikon erős bemélyedések látszanak.[1]
Testüket apró, élezetlen pikkelyek borítják. Az orrpajzson, valamint néhány felső és alsó ajakpajzson gödrök vannak. Az orrnyílások két, különböző méretű pajzs között nyílnak. Elülső fogaik aránylag hosszúak, szemeik kicsinyek. Farkuk igazi kapaszkodó farok (Brehm).
Szemöldökcsontjuk (supraorbitale) az óriáskígyóféléktől eltérően jól fejlett. Testükben (akárcsak az óriáskígyókéban) jól kivehetők a medenceöv és a combcsontok maradványai; utóbbiak a legtöbbfaj hímjeinél kívülről is felismerhetők a kloákanyílás mellett. Tüdejük mindkét fele működőképes (Urania).
Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]
Ragadozók. Tojással szaporodnak.
Rendszerezésük[szerkesztés]
A családba 9 nem tartozik összesen 21 fajjal.
- Aspidites (Peters, 1877) – 2 faj, mindkettő Ausztráliában
- feketefejű piton (Aspidites melanocephalus)
- woma (Aspidites ramsayi)
- Antaresia (Wells & Wellington, 1842) – 4 faj
- Children-piton (Antaresia childreni)
- pettyes piton (Antaresia maculosa)
- hangyabolypiton (Antaresia perthensis)
- Stimson-piton (Antaresia stimsoni)
- Apodora (Kluge, 1993) – 1 faj
- pápua piton (Apodora papuana)
- Bothrochilus (Fitzinger, 19843) – 1 faj
- gyűrűs vízipiton (Bothrochilus boa)
- Leiopython (Hubrecht, 1879) – 1 faj
- fehérajkú piton (Leiopython albertisii)
- Simalia J. E. Gray, 1849
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ITIS szerinti rendszerbesorolása
- Brehm: Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa. 2. kötet: Halak, kétéltűek, hüllők. Budapest, 1960.
- Urania: Günther Peters: gerincesek, hüllők. In: Urania Állatvilág. Halak, kétéltűek, hüllők. Második kiadás, Budapest, 1974.
További információk[szerkesztés]
|
|
