Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov
Polikarpov 41.jpg
Született 1892. július 8.
Orjol
Elhunyt 1944. július 30. (52 évesen)
Moszkva
Sírhely Novogyevicsi temető
Nemzetisége orosz
Foglalkozása
Iskolái Saint Petersburg State Polytechnical University
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov témájú médiaállományokat.

Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov (oroszul: Николай Николаевич Поликарпов; Orjol, 1892. július 8.1944. július 30.) szovjetorosz repülőgép-tervező. Az 1910-es évektől több jelentős orosz, majd szovjet repülőgép tervezésében részt vett. Az 1930-as években a szovjet vadászrepülőgép-fejlesztés központi alakja. Legismertebb alkotásai az I–15 és I–16 vadászrepülőgépek.

Életrajza[szerkesztés]

Egy falusi pap családjában született 1892-ben. Az alapfokú iskolák és az érettségi után a Szentpétervári Műszaki Főiskolán tanult, ahol 1916-ban kapott mérnöki oklevelet. Ezután Igor Szikorszkij munkatársaként az Orosz Balti Vagongyár (RBVZ) repülőgépgyártó üzemében kezdett dolgozni, amellyel azonban már 1910-től munkakapcsolatban állt. A Vagongyárban Polikarpov a gyártást felügyelte. Részt vett az első világháborús orosz repüléstechnika egyik legjelentősebb alkotásának számító Ilja Muromec bombázó tervezésében és építésében.

1918-ban az egykori Duksz repülőgépgyárból létrehozott 1. sz. Állami Repülőgépgyár (GAZ–1) műszaki vezetőjévé nevezték ki, ahol a francia SPAD VII vadászrepülőgép licenc-gyártásának megszervezése volt a feladata. Munkatársaival 1923-ban ott készítette el első repülőgépe, az IL–400 terveit. Egyúttal ez volt az szovjet hazai tervezésű vadászrepülőgép is. A 400 LE-s Liberty-motorral felszerelt IL–400 (más típusjelzéssel I–1) 1923. augusztus 23-án repült először, maximális sebessége elérte a 265 km/h-t. Csak kis sorozatban gyártották, 33 példány készült belőle.

Két évvel később, 1925-ben Polikarpovot a 25. sz. Repülőgépgyár tervezőirodájának a vezetőjévé nevezték ki. Irányításával, és munkatársa, Dmitrij Grigorovics közreműködésével ott tervezték és építették meg a kétfedelű DI–1 és DI–2, valamint az I–3 vadászrepülőgépeket. A kétfedelű I–3 vadászrepülőgépbe egy 500 LE-s vízhűtéses soros motort építettek. A motor nagy tömege miatt azonban a repülőgép legnagyobb sebessége csak 283 km/h lett és a manőverezőképessége is elmaradt a várakozásoktól. Maga a konstrukció viszont jónak bizonyult, azért döntés született a továbbfejlesztéséről.

19261928 között Polikarpov az U–2 repülőgép tervein dolgozott. A később igen nagy sorozatban gyártott U–2-t 1945 után Polikarpov tiszteletére Po–2-re nevezték át. Következő típusa a csillagmotoros I–5 vadászrepülőgép volt, amely 1940-ig a szovjet légierő alapvető vadászrepülőgép-típusa volt. Ennek felderítő változata volt az R–5. Az I–3-on alapuló I–5 mérföldkövet jelentett a szovjet vadászrepülőgép-építésben. Alapos tervezőmunkával és kísérletekkel jelentősen csökkentették a repülőgép szerkezeti tömegét és a törzs homlokellenállását. Az orr-részbe beépített 480 LE-s M–22 csillagmotor légellenállásának csökkentésére a motor hengerkoszorúja körüli áramlást javító gyűrűt (Townend-gyűrű) alkalmaztak. A jól sikerült konstrukció kiváló manőverezőképességet biztosított, és a következő Polikarpov-konstrukciók alapjává vált.

A sztálini politikai tisztogatások alatt, 1929 októberében letartóztatták és halálra ítélték. A halálbüntetést azonban nem hajtották végre. Két évvel később, 1931-ben 10 év kényszermunkára ítélték és áthelyezték az NKVD felügyelete alatt, a Butirka utcai börtönben működő CKB–39 tervezőirodába. 1931 júliusában azonban a Polikarpov repülőgépeivel elégedett Sztálin parancsára amnesztiával szabadlábra helyezték.

1931 májusában a CAGI Központi Tervezőirodájának (CKB) Pavel Szuhoj vezette 3-as csoportjának helyettes vezetője lett, majd 1933-ban a CKB 2-es csoportjának vezetőjévé nevezték, amely a Szergej Iljusin vezetése alatt álló 39. sz. Állami Repülőgépgyár mellett működött. Polikarpov vezetésével ebben az időszakban tervezték meg a hírnevet szerzett kétfedelű vadászrepülőgépeit, az I–15 (1934), I–152 (vagy I–15bisz), I–153-t (1939), valamint az alsószárnyas I–16, I–17 és I–80 vadászrepülőgépeket. 1938-tól Polikarpovnak már saját tervezőirodája volt, amely a CAGI-ból kivált, Andrej Tupoljev vezetése alatt álló 156. sz. repülőgépgyár területén működött. Az 1930-as évek végén kezdett el Polikaprov tervezőirodájában dolgozni Artyom Mikojan és Mihail Gurevics is, akik a második világháborút követő évtizedekben a szovjet vadászrepülőgép-fejlesztés meghatározó párosává váltak.

1939-ben Németországba küldték az ottani repülőgépipar tanulmányozására. Polikarpov távollétét kihasználva a Pavel Voronyin, a kísérleti üzem vezetője és Pjotr Gyementyjev (későbbi repülőgépipari miniszter) kiszervezték a tervezőiroda egy részét a legjobb konstruktőrökkel (pl. Mihail Gurevics), és egy új tervezőcsoportot hoztak létre Artyom Mikojan vezetésével. Egyúttal Mikojanékra bízták Polikarpov I–200-as vadászrepülőgépének további fejlesztési munkálatait. Az I–200-as tervdokumentációját Polikarpov még németországi utazása előtt adta be jóváhagyásra a Repülőgépipari Népbiztosságra. Később ez lett a Mikojan-tervezőiroda első gépe, a MiG–1. Polikarpov távollétében gyakorlatilag megszűnt a tervezőirodája, amelynek kísérleti üzeméből megalakították az 51. sz. Állami Repülőgépgyárat (GAZ–51), amely azonban jelentős gyártási kapacitással nem rendelkezett. Hamarosan ennek a területére költözött be Pavel Szuhoj tervezőirodája, a később OKB–51 tervezőiroda, amely napjainkban is ott működik.

Külföldről történt visszatérése után, 1940-ben Polikarpov megépítette az I–185 vadászrepülőgépet, amely sebességben az összes akkori német vadászrepülőgépet felülmúlta. Sorozatgyártására azonban nem került sor. Polikarpov 1943-ban a Moszkvai Repülési Egyetem professzora lett. Repülőgépeiért 1941-ben és 1943-ban Sztálin-díjat kapott, 1940-ben megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntetést.

Gyomorrákban halt meg 1944-ben. Sírja Moszkvában, a Novogyevicsi temetőben található. Róla nevezték el Moszkva egyik utcáját. A Szuhoj-tervezőiroda területén emlékművet állítottak tiszteletére. Az egykori lakásának helyet adó Malij Patriasij utcai épületen, valamint a Moszkvai Repülési Egyetem főépületének falán Polikarpov emlékét őrző táblát helyeztek el. Ugyancsak róla nevezték el a Pamír-hegység egyik csúcsát.

Források[szerkesztés]

  • Gibás Andor: A Po–2 négy fényes évtizede, in: Aero História (A Hadtörténeti Múzeum és a Közlekedési Múzeum közös kiadványa), 1987. június, 3–14. pp

További információk[szerkesztés]