Kúnos Ignác
Kúnos Ignác | |
Született | Lusztig Ignác 1860. szeptember 22. Hajdúsámson |
Elhunyt | 1945. január 12. (84 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Gyermekei | Kunos István |
Foglalkozása | nyelvész, turkológus, folklorista, egyetemi oktató |
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem (1879–1882) |
Sírhelye | Kozma utcai izraelita temető (5B-10-22) |
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Kúnos Ignác témában. | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kúnos Ignác témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kúnos Ignác vagy Kunos Ignác, születési és 1881-ig használt nevén Lusztig Ignác (Hajdúsámson, 1860. szeptember 22. – Budapest, 1945. január 12.[1]) nyelvész, turkológus, folklorista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1893) tagja. Addig egyedülálló terjedelmű és úttörő jellegű török népköltészeti gyűjtéseinek – és legfőképp a török népmesekincs feltárásának – köszönhetően korának európai szinten legelismertebb turkológusai közé tartozott, elévülhetetlen érdeme a török népköltészeti alkotások bevonása az európai szövegfolklorisztikai kutatásokba. Számottevő eredményeket ért el a török nyelvészet és dialektológia területén, fél évszázadon keresztül volt a budapesti tudományegyetemen a török filológia tanára.
Kúnos György (1942) orvos, farmakológus és Kúnos László (1947) műfordító nagyapja.
Életútja
Zsidó családban született, apja Debrecenben volt kereskedő. Középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd 1879-ben a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol főként nyelvészeti előadásokat hallgatott. Bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelét 1882-ben szerezte meg. A Magyar Tudományos Akadémia és a pesti izraelita hitközség anyagi támogatásával 1885-től öt éven keresztül Konstantinápolyban élt, ahol a török nyelv és kultúra tanulmányozására fordította idejét (törökös neve Kadir efendi volt). 1890-ben kinevezték a Budapesti Tudományegyetemre a török filológia magántanárává, ahol 1902-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott. Ugyancsak 1890-ben lett a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti tanfolyamán a török nyelv tanára. 1899–1919 között az újonnan szervezett, a Kelet felé irányuló külkereskedelem szakembereit képző Keleti Kereskedelmi Akadémia munkáját irányította igazgatóként. 1919-től 1922-ig a budapesti egyetem közgazdaság-tudományi karába integrált, Keleti Intézet néven működő akadémia igazgatói tisztét töltötte be, majd 1922-től a török nyelv előadó tanáraként oktatott tovább az egyetemen. 1925 és 1926 nyarán a török kormány meghívására az isztambuli és az ankarai egyetem vendégprofesszora volt, 1925-ben ő szervezte meg az isztambuli egyetem folklorisztikai tanszékét. A második világháború végóráiban, Budapest ostroma során halt meg.
Munkássága
Pályája elején főként a magyar nyelv dialektológiai, hangtani és alaktani kérdéseivel, valamint finnugrisztikával, a mordvin nyelvvel foglalkozott, s egyebek mellett az elsők között járt a moldvai csángók lakta vidékeken nyelvjárási gyűjtőúton, Munkácsi Bernáttal együtt.
Mestere, Vámbéry Ármin hatására, valamint Budenz József és Goldziher Ignác ösztönzésére érdeklődése az 1880-as évek közepén a török nyelv és filológia felé fordult. 1885-től 1890-ig tartó konstantinápolyi tartózkodása során beutazta Ruméliát, Anatóliát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot. Útjai során fáradhatatlanul megfigyelte és lejegyezte a török nyelvjárások sajátosságait, a népköltészeti alkotásokat, a népszokásokat, valamint a török néprajz és folklór egyéb sajátos elemeit, így például a karagöz néven ismert árnyjátékot és az ortaoyunu népi színjátszási formát. Legjelentősebb érdeme, hogy tudományos körökben korábban nem is feltételezett nagyságú és gazdagságú népmese- és anekdotakorpuszt jegyzett fel közel-keleti gyűjtőútjai során. Az 1880-as évek végétől megjelenő török népköltészeti gyűjtései nem csak magyarul, de több európai nyelven is megjelentek, s munkái elsőként nyújtottak betekintést az addig a tudományos világ és a nagyközönség előtt is gyakorlatilag ismeretlen anatóliai és ruméliai török népköltészet világába. Kis-ázsiai élményeit úti jegyzetekben is megörökítette.
Az 1890-es évektől korábbi gyűjtéseit összegezte, dolgozta fel és adta közre, emellett török nyelvtankönyveket írt, a kortárs török irodalom irányzataival és a turkológia történetének kérdéseivel foglalkozott, s behatóan tanulmányozta a görög és japán népmeséket is. A Magyar Tudományos Akadémia megbízta egy magyar–török szótár összeállításával is, de ez végül nem készült el. Az első világháború idején, 1915-ben az esztergomi és egeri hadifogolytáborokban élő kazáni és krími tatár raboktól jelentős népköltési anyagot gyűjtött (lásd még: Esztergom-Tábor).
Számos nyelvészeti cikke jelent meg a Magyar Nyelvőrben és a Nyelvtudományi Közleményekben, rendszeresen publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, 1900-tól Munkácsi Bernáttal együtt alapító szerkesztője volt a Keleti Szemle című altajisztikai folyóiratnak. Keleties hangulatú műmeséket is írt (A szótlan szultánkisasszony), amelyek kéziratban maradtak 1915-ös tatár népköltészeti gyűjtésével együtt, s csak az 1980-as években jelentek meg Kakuk Zsuzsa gondozásában. Az 1990-es években a Terebess Kiadó több tanulmányát, írását, szövegközlését újra kiadta.
Társasági tagságai és elismerései
Tudományos eredményei elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1893-ban levelező tagjai közé választotta. 1889-től a párizsi Ázsia Társaság (Société asiatique) külső tagja, 1899-től a Német Napkeleti Társaság (Deutsche Morgenländische Gesellschaft) tiszteleti, a helsinki Finnugor Társaság (Suomalais-ugrilainen Seura) levelező tagja volt, emellett a Nemzetközi Közép- és Kelet-Ázsia-kutató Társaság (International Society for the Investigation of Central and Eastern Asia) alelnöki tisztét is betöltötte.
Főbb művei
- Nyelvőrkalauz. Budapest, Magyar Nyelvőr Szerkesztősége, 1883. (Munkácsi Bernáttal)
- A ki igekötő használata: Adalék a magyar jelentéstanhoz. Budapest, 1884.
- A belviszonyragok használata a magyarban. Budapest, 1884, 84 p. (Munkácsi Bernáttal) (REAL-EOD)
- Három Karagöz-játék. Budapest, 1886. (Ford.) (REAL-EOD)
- Oszmán-török népköltési gyűjtemény I–II. Budapest, 1887–1889. (REAL-EOD)
- Orta-Ojunu: Török népszínjáték. Budapest, 1889.
- Török népmesék. Budapest, Kisfaludy Társaság, 1889, 204 p. (REAL-EOD)
- Anatóliai képek. Budapest, 1891. (Online elérhetőség)
- Kisázsiai török nyelvjárások I.: Brussza és Ájdin vidéke. Budapest, 1892.
- Köroglu: Ázsia rablóhősének regénye. Budapest, 1893.
- Turkish fairy tales and folk tales. London, 1896.
- Kisázsia török dialektusairól. Budapest, 1896. (Akadémiai székfoglalója) (REAL-EOD)
- Mundarten der Osmanen. Sankt-Petersburg, 1899.
- Naszreddin Hodsa tréfái. Budapest, 1899. (MEK)
- Chrestomathia turcica: Szemelvények az újabb török irodalomból. Budapest, Keleti Kereskedelmi Akadémia, 1899.
- Šejχ Sulejman Efendi’s Čagataj-Osmanisches Wörterbuch. Budapest, 1902. Online
- Oszmán-török nyelvkönyv: Nyelvtan, szótár, olvasmányok. Budapest, Keleti Kereskedelmi Akadémia, 1905, 530 + 80 p. (MEK)
- Türkische Volkserzählungen. Leiden, 1905.
- Türkische Volksmärchen aus Stambul. Leiden, 1905.
- Adalékok a jarkendi törökség ismeretéhez. Budapest, 1906.
- Ada-Kále-i népdalok. Budapest, 1906. (MEK)
- Beiträge zum Studium der türkischen Sprache und Literatur. Leipzig & New York, 1907.
- Türkische Volksmärchen aus Ada-kale. Leipzig & New York, 1907.
- Türkisches Volksschauspiel. Leipzig, 1908.
- Török földön. A Kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével. Budapest. 1911. (Online elérhetőség)
- Forty-four Turkish fairy tales. London, Harrap, 1914, 364 p.
- Török mesevilág. Budapest, Spády Adél és Társai Kiadása, 1914 (MEK)
- A nyugati kultúra hatása a török irodalomban. Budapest, Franklin, 1916, 40 p. (REAL-EOD)
- Török nyelvkönyv I–II. Budapest, Athenaeum, 1916.
- Ada-kale mesterkertje. Budapest, 1923.
- Boszporusi tündérvilág. Budapest, 1923.
- Hellász tündérbirodalma. Újgörög népmesék, Budapest, Béta irodalmi Rt, 1924 (MEK)
- Halk edebiyati numuneleri: Türkçe ninniler. İstanbul, 1925.
- Türk halk edebiyatı. İstanbul, İkbâl Kütüphanesi, 1925, 206 p.
- A török hodzsa tréfái: Naszreddin mesternek, a Közel és Távol Keleten ismert bölcs és híres kisázsiai hodzsának csalafintaságai és mulatságos esetei.[2] Gyoma, Kner, 1926, 224 p.
- Mimózák és krizántémok: Nipponföldi mesevilág. Budapest, Keleti Mesekönyvek, 1930, 208 p.
- Mosolygó napkelet: Hodzsastrófák, török tréfák. Budapest, Szőllősi, 1930, 192 p.
- Turkish fairy tales and folk tales. New York, Dover, 1969, 275 p.
- Lepotica roža in druge turške pravljice. Ljubljana, Mladinska, 1978, 149 p.
- Kasantatarische Volkslieder. Hrsg. Zsuzsa Kakuk. Budapest, MTA Könyvtára, 1980, 138 p. = Keleti Tanulmányok.
- A szótlan szultánkisasszony. Budapest, Móra, 1980, 424 p.
- Kasantatarische Volksmärchen. Hrsg. Zsuzsa Kakuk. Budapest, MTA Könyvtára, 1989, 220 p. = Keleti Tanulmányok.
- Mischärtatarische Texte mit Wörterverzeichnis. Hrsg. Zsuzsa Kakuk. Szeged & Amsterdam, JATE & Holland, 1996, 192 p.
- Japán népmesék I–II. Budapest, Hunorsport, 1996.
- A török népköltés: Kúnos Ignác török nyelven tartott egyetemi előadásai 1925–26. Budapest, Terebess, 1999, 108 p.
Jegyzetek
- ↑ Egyes források szerint halálának időpontja január 7. Lásd ÚMÉL. III. 1254.
- ↑ A Kner Nyomda által 1926-ban kiadott díszes gyűjtemény reprint kiadását - Kúnos Ignác unokájának Kúnos Lászlónak utószavával - a Terebess Kiadó adta ki újra 1996-ban.
Források
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VII. (Köberich–Loysch). Budapest: Hornyánszky. 1900.
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 1032–1033. o.
- Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 634. o. ISBN 963-9257-04-4
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 1254–1255. o. ISBN 963-547-414-8
További irodalom
- Teszler Herman: Kunos Ignácz pályafutása. Budapest, Gewürcz ny., 1941, 18 p.
- Fokos-Fuchs D. Rafael: Kunos Ignác születésének századik évfordulójára. in: Új Élet 1960.
További információk
- Kúnos Ignác: A török hodzsa tréfái (MEK)
- Kúnos Ignác: A török népköltés (MEK)
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929.