Holdkolonizáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy holdjáró művészi elképzelése

A holdkolóniák egyelőre még csak tervezett tartós emberi jelenlétet is biztosító komplexumok lennének a Holdon. Az űrbéli terjeszkedés támogatói szerint a Föld szomszédsága miatt a Hold adhatna helyet az emberiség első folyamatosan lakott, természetes égitesten létrehozott földönkívüli bázisának, és gyarmatosítása logikus lépés az emberiség terjeszkedésében. A technika fejlődését és a népesedést figyelve egy teljesíthető és a fáradságot megérő célnak tűnik. Mivel a Marssal összehasonlítva lényegesen könnyebb ellátni készletekkel, itt próbálhatnák ki és fejleszthetnék a különböző belső keringésű életfenntartó rendszereket, és fontos szerepet kaphat a hosszú ideig tartó kísérletekben, és a későbbi Mars-expedíciók felkészítésében. Az anyagok újrahasznosítása, a földi ökológia magasabb szintű megismerése és folyamatainak lemásolása nélkülözhetetlen a hosszú idejű űrutazáshoz és terjeszkedéshez. Gazdasági vállalkozások bányákat és feldolgozókat üzemeltethetnének a bázisok mellett, vagy a sarkok közelében, ahol folyamatos a napenergia ellátás. Ezek a készletek és ismeretanyag pedig nagyban elősegítenék az űr további meghódítását.

Eddigi lépések[szerkesztés]

Kezdeti tervek[szerkesztés]

Maga a gondolat már az űrkorszak előtt is jelen volt: John Wilkins eljátszott egy holdbázis gondolatával már 1638-as A discovery of a new world és 1640-es A Discourse Concerning a New Planet című művében.[1] Az 1950-es évektől Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij és még jó páran írtak e témával kapcsolatban, tudósok, mérnökök is egyre komolyabban kezdtek el foglalkozni vele. 1954-ben Arthur C. Clarke írt egy, a holdportól szigetelt felfújható, igluszerű modulokból álló holdbázisról. Alga alapú berendezés tisztítaná a levegőt, és atomreaktor szolgáltatná az energiát. Az üzemanyag- és egyéb szállítmányokat elektromágneses ágyúkból kilőve juttatnák célba a bolygók és állomások között. A következő lépésben pedig egy nagyobb és tartósabb anyagú kupolát építenének.[forrás?]

1959-ben John S. Rinehart lebegő, kapszulaszerű, mikrometeorok elleni védelemmel ellátott bázisokat javasolt, mely ebben az időben biztonságosabbnak tűnt, lévén hogy nem sok ismeretük volt még a holdpor vastagságáról.

Az amerikai hadsereg Project Horizon néven 1959-ben kidolgozza saját tanulmányát az AMBA (Army Ballistic Missile Agency) német rakétamérnöke, H. H. Koelle vezetésével. Az első leszállást két katonai űrhajóssal 1965-re tervezték, később további építőmunkások is érkeznének. Számos rakétaindítással (61 Saturn I és 88 Saturn V) 245 tonna szállítmányt küldenek át 1966-ig, mialatt egy erődöt építenek a Holdon.

Eddigi küldetések[szerkesztés]

A holdfelszín űrből történő felderítése 1959-ben a szovjet Luna-programmal kezdődött, de bőven akadtak problémák. A Luna–1 becsapódás helyett messze elkerülve a Holdat Nap körüli pályára állt, a Luna–2 pedig leszállás helyett becsapódott a felszínbe. A Luna–3 nem kísérelt meg leszállást, viszont először küldött képeket a Hold túlsó oldaláról. 1966. február 3-án a Luna–9 volt az első űrjármű, amely sikeresen landolt a felszínen.

„ „Úgy vélem, a nemzetnek el kell köteleznie magát aziránt a cél iránt, hogy még az évtized vége előtt eljuttassunk embert a Holdra és utána biztonságban visszahozzuk a Földre - I believe that this nation should commit itself to achieving the goal before this decade is out of landing a man on the moon and returning him safely to the Earth”. ”
– John Fitzgerald Kennedy

Ezekkel a szavakkal reagált Kennedy amerikai elnök 1961. május 25-én a kongresszus előtt a szovjetek addigi sikereire, és hivatalosan elindította az Apollo-programot, mely később 12 embert juttatott a Holdra. 1966-ban két hónappal maradtak le a szovjetek mögött az első sikeres, egyelőre még ember nélküli landolással.

1962-ben John DeNike és Stanley Zahn publikálták elképzeléseiket egy felszín alatti bázisról, melynek helyét a Nyugalom Tengereként ismert, később még emberes küldetéseknek is helyt adó területen jelölték ki. A 21 tagú személyzetet négy méterrel a felszín alá rejtették volna, abban a reményben, hogy ez kellő védelmet nyújt a kozmikus sugárzás ellen. A nukleáris erőműveket részesítették előnyben a napelemtáblákkal szembeni nagyobb hatékonyságuk miatt, mivel jobb megoldást nyújt a hosszú holdi éjszakákra. Az életfenntartó rendszerekhez szintén alga alapú gázcserélőt javasoltak.

A holdfelszín emberes felderítése 1968-ban kezdődött, mikor az Apollo–8 űrhajó három asztronautával a fedélzetén Hold körüli pályára állt. Ez volt az emberiség első közvetlen megfigyelése a Hold túlsó oldaláról. Egy évvel később az Apollo–11 holdmodulja sikeresen földet ért a Nyugalom Tengerén. Tudományos megfigyeléseket végeztek, és jelentős mennyiségű holdkőzetet hoztak magukkal. Az utolsó Apollo küldetés a 17. volt, mely 1972. december 11-én szállt le. Azóta nem járt ember a Holdon.

Már az Apollo küldetések alatt az Amerikai Egyesült Államok lakosságának érdeklődése erősen megcsappant, a további missziók terveit anyagi megfontolásból elvetették. Helyette a Space Shuttle programra koncentráltak, melynek célja egy Föld körüli pályán repülő, visszatérő és többször felhasználható űrhajó kifejlesztése volt. Ebből született meg később a 2012-15-ig szolgálatban lévő űrrepülő (hivatalos nevén orbiter). A szovjetek megépítik a Burant, de ezek mellett mindkét nemzet folytatja a kutatásokat, melyben további sikereket érnek el, és a szovjetek Holdra szállítanak két robotautót.

A sarkoknál lévő jég jelenlétére a NASA Clementine és Lunar Prospector küldetései szolgáltattak bizonyítékot 1994-ben és 1996-ban.[2] 2009-ben az amerikai LCROSS és 2010-ben az indiai Csandrajáan–1 űrszondák mérései azt is bizonyították, hogy a víz az esetleges holdkolonizációs küldetések szempontjából is jelentős mennyiségben van jelen.[3][4]

További tervek[szerkesztés]

A 2000-es évek elején a Hold meghódítására vonatkozó tervek újra megerősödtek és verseny alakult ki az egyes nagyhatalmak között e téren. A 2008-tól kibontakozó nemzetközi gazdasági válság azonban jelentősen visszavetette a terveket.[5]

2004-ben George W. Bush megbízta a NASA-t egy 2020-ig teljesítendő visszatérő emberes holdutazás kidolgozásával. A NASA kiadott egy új hosszú távú tervet, ebben szerepelt a Lunar Outpost bázis építése is, mely a későbbi Mars-küldetésre való felkészülést is szolgálná. Alkalmas területet a sarkok körül találtak, ahol biztosított a folyamatos napenergia ellátás, valamint kevésbé extrém a hőmérséklet-változás a holdi nap folyamán. Víztartalékok és felhasználható ásványok is találhatók a közelben. Mindezt 2024 körül tervezték, ám a válság miatt a tervet 2010-ben végleg törölték.[6]

Az Európai Űrügynökség (ESA) és Oroszország is készített hasonló terveket. Az ESA holdjárót tervezett küldeni a Holdra, de a gazdasági helyzet miatt a programot az európai pénzügyminiszterek 2018-ra halasztották.[7] Oroszország korábban 2012 körül tervezte indítani első egységeit, majd ezt követően pár év alatt létrehozna saját állomást is.[8] A projekt költségvetési okok miatt késett, majd 2013 elején az oroszok bejelentették, hogy 2015-ben robotszondát küldenek az égitestre, ami egy automata holdbázis kialakításának első eleme lenne.[9] Az Orosz Űrügynökség képviselője 2012 elején jelezte, hogy az amerikai és az európai ügynökséggel is egyeztetnek egy lehetséges együttműködésről egy holdbázis kialakítása érdekében.[10]

A feltörekvő kínai űrkutatásban is szerepelnek tervek a Hold megközelítésére: Kína 2011-ben jelentette be, hogy a következő években ember nélküli űrszonda leszállását tervezi a Holdon, ami a holdutazás előkészítése[11][12], amely célját 2013 decemberében sikerrel teljesítette is a Csang-o–3 szonda landolásával. A kínaiak célja, hogy 2025-ig embert küldjenek a Holdra.[7]

A Lunar Exploration program ember leszállását tervezi nagyjából 2022 körül, mellette Japán és India[13] rendelkezik még tervekkel egy holdbázis építéséről 2030-as kitűzött dátummal. De ezekben nem szerepel tartós jelenlét, inkább rövidebb küldetések lennének, hosszabb ott tartózkodás esetén cserélődne a legénység, hasonlóan, mint jelenleg az ISS-en is.[forrás?]

Az állami űrügynökségek mellett magántőkéből indított programok is a Holdat célozzák meg járműveikkel. Ilyen például a Google által kiírt verseny, a Google Lunar X Prize, amely 20 millió dollárt ígér annak a magánpénzből létrehozott projektnek, ami járművet juttat a Holdra 2015 végéig. A versenynek magyar résztvevője is van: Puli nevű járművével indul a díjért a Puli Space Technologies csapat is – a járművet 2013-ban már a marokkói sivatagban tesztelték.[14]

A kolonizáció lehetséges hasznai[szerkesztés]

Bányászat[szerkesztés]

Egy természetes égitesten létrehozott gyarmat bőséges alapanyag forrással rendelkezhet. Egyes kutatási eredmények szerint a Holdon magas koncentrációban található a hélium-3 izotóp, mely a napszélnek köszönhetően rakódott le a felszínen. A Csang-o–1 mérési eredményei szerint az izotóp mennyisége 6,6×108 kilogramm lehet és valamivel nagyobb mennyiségben van jelen a Hold Földhöz közelebb eső oldalán.[15] A Földön ritka anyag nagy mennyiségben lehet jelen a Holdon és a holdkőzet felhevítésével kinyerhető. Az izotóp alkalmas lenne arra, hogy fúziós reaktorban energiatermelésre hasznosítsák, bár a fúziós reaktor kifejlesztéséhez még körülbelül 30 évre van szükség.[16] Oroszország 2006-ban bejelentette, hogy kitermelő üzemet tervez a Holdra.[17]

Gazdaságosan és könnyen elérhető űrkutatási bázis és indítópont[szerkesztés]

 Ez a szakasz nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Az energia fontos feltétele az objektumok űrbe juttatásának. A Hold gravitációja 1/6-a a Földének, ezért sokkal könnyebb innen bármit elindítani. Ha kellő mértékű nyersanyaggal rendelkezik, akár kikötőként vagy üzemanyagtöltő állomásként is szóba jöhet. Született már néhány javaslat elektromágneses gyorsító rendszerekről, mely lecsökkentené a rakéták építésének szükségét. A Hold gravitációjának az emberi életre való hosszútávú hatásairól még eléggé bizonytalan elképzeléseink vannak.

A Hold a legközelebbi égitest, ezért hamar elérhető. Az Apollo-program űrhajói három nap alatt megtették ezt a távolságot. A jelenlegi, kémiai meghajtással működő rakéták még az elkövetkező egy-két évtizedben is alkalmasak lesznek a megközelítésére. Veszély esetén gyors segítséget lehet nyújtani a Földről, vagy egy evakuálást követően a Holdról is aránylag gyorsan vissza lehet térni a Földre. A rádióhullámok sebességéből adódóan a Föld és Hold közötti kommunikáció kevesebb mint három másodperces késéssel zajlik, ezért lehetőség van normális hang- és videokapcsolatra. Összehasonlításként a Föld és Mars között ez az idő legalább nyolc perc.

Pszichológiailag sem elhanyagolható tény, hogy a Holdról állandóan látható a Föld, és 60-szor világosabb, mint a Hold a Földről. Más bolygókkal ellentétben pedig nem csupán egy csillagszerű objektum. Ez valamelyest csökkentheti az elszigeteltség érzését.

Bázis az űr megfigyelésére[szerkesztés]

A Hold felszíne kitűnő helye lehet különböző típusú távcsöveknek is. Kísérleteznek folyékony tükörrel rendelkező távcsövekkel, mely a szállítást és az összeszerelést is megkönnyítené.[18][19]

Lehetséges problémák, hátrányok[szerkesztés]

A napsütés egyenlőtlen eloszlása[szerkesztés]

 Ez a szakasz nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A hosszú holdi éjszaka gátolja a napenergia kihasználását, mely szükséges az extrém hőmérséklet elviseléséhez, így egy expedíció korlátozva van azokra a területekre, amit a legtöbbet ér napsugárzás. A Holdnak egyes részein állandó a napsütés, ezt a jelenséget az angol nyelvben Peak of Eternal light elnevezéssel illetik. Ilyen az északi sark közelében lévő Shackleton kráter pereme, valamint kisebb területek a déli sark közelében is. De itt sincs teljesen örök fény, mert időnként a Föld takarásába esnek.

Szükséges kémiai elemek hiánya vagy bányászatuk nehézségei[szerkesztés]

 Ez a szakasz nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A Hold elvesztette könnyebb elemeit, szén és nitrogén sem nagyon van rajta, habár van néhány bizonyíték a sarkok közelében hidrogén, esetleg víz jelenlétére. Ugyan az oxigén az egyik legsűrűbben előforduló elem, de ez mind a kőzetekben, kötött formában található a felszínen, ezekből egyelőre csak hatalmas energiát igénylő bonyolult berendezésekkel nyerhetnénk ki. Néhány, vagy talán az összes illékony anyagot a belélegezhető levegőhöz, élelmet, vizet, üzemanyagot mind a Földről kell beszerezni, amíg más, gazdagabb forrásokat fel nem fedezünk. Ez határt szab a kolóniák növekedésének, és amíg saját erőforrásokat nem találnak, addig a Földre vannak utalva. A szállítási költségek csökkentésére az ellátó hajókat is a szükséges anyagokból kell készíteni, például szénszál és más műanyagok, habár ezek felhasználható formába való visszaalakításuk tekintélyes nehézséggel jár.

Súlytalanság élettani hatásai[szerkesztés]

 Ez a szakasz nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A súlytalanságban eltöltött hosszú időszak megmutatta, hogy milyen káros hatásai vannak az emberi szervezetre. Általában jelentős izom- és csontveszteség, az immunrendszer és a psziché leromlása figyelhető meg. Az űrhajósok különböző testedzésekkel próbálják ezt megakadályozni, mely bizonyítottan csökkenti ezen hatásokat. Hogy vajon a Hold alacsony gravitációja hosszú távon elégséges ezen hatások megelőzésére, még nem tudjuk, eddigi tapasztalataink csak a teljes súlytalansággal kapcsolatosak.

Légnyomás és hőingadozás[szerkesztés]

 Ez a szakasz nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A Holdnak elhanyagolható atmoszférája van, a rajta uralkodó légnyomás az űr vákuumához hasonlítható. Ehhez hozzájárul a -140 és +180 °C közötti hőmérséklet ingadozás és a kozmikus sugárzás elleni teljes védtelenség. A légkör hiánya miatt még a nagyon apró tömegű mikrometeorok is potenciális veszélyt jelentenek.

Holdpor (regolit)[szerkesztés]

Buzz Aldrin lábnyoma a holdporban az 1969-es holdra szálláskor

A Holdat mindenhol belepi egy nagyon veszélyes anyag, a holdpor (regolit), mely majd minden területen problémákat okozhat.[20] Megismeréséhez figyelembe kell venni keletkezésének történetét. Ebbe belejátszik a hőmérséklet-ingadozás okozta feldarabolódás, valamint a meteorok becsapódásakor fellépő erőhatások. A Földdel ellentétben, ahol a szemcsék szél vagy víz hatására csiszolódnak, a holdpor anyaga éles, nagyon finom szemcsékből áll, ezért erős dörzshatásuk van, és nehezen elszigetelhető. Ráadásul mérgező is lehet.

Ám a regolit felhasználásával kapcsolatban is folynak kísérletek. A Houston Egyetem kutatói szerint a szilícium-dioxidot és 12 fém (például alumínium, magnézium és vas) oxidját tartalmazó holdpor alkalmas lehet arra, hogy napcellákat gyártsanak belőle a helyszínen. Az elképzelés szerint a Holdon közlekedő járművek olvasztanák meg a port és üveges alapot képeznének belőle, ami a napcella alapja lenne. Földi körülmények között a kutatóknak sikerült a folyamatot végrehajtani.[21]

A NASA kiírt egy pályázatot, melynek célja egy olyan 25 kg-nál nem nehezebb szerkezet megépítése, mely naponta 8 kg oxigént állítana elő holdporból. Születtek ugyan eredmények, de még messze vannak a kívánalmaktól.

A NASA a holdpor jobb megismerése céljából indította volna 2011-ben a LADEE szondát,[22] ám indítását 2013 augusztusára halasztották.

Meteorbecsapódások[szerkesztés]

A légkör hiánya miatt a meteoritok akadálytalanul érik el az égitest felszínét, ami veszélyt jelent a bázisok számára.[23]

Növénytermesztés nehézségei[szerkesztés]

A Holdon növényeket termeszteni nehéz feladat a nap-éj ciklus, hőmérséklet-ingadozás, napkitörés miatt, ezek mellett beporzást végző élőlényekre is szükség lenne. A kísérletek azt mutatják, hogy egyes növények növekedni tudnak a földinél alacsonyabb légnyomáson is. Elektromos világítással kompenzálható a 15 földi napig tartó éjszaka bár egy hektárnyi növényzet számára 4 megawatt napenergiára volna szükség. A szovjet űrprogram az 1970-es években kísérleteiből kiindulva javasolt egy elképzelhető megoldást a hosszú éjszakai periódussal kapcsolatban. Gyorsan növő növényeket termesztenének, melyekhez minimális mennyiségű mesterséges fényt használnának az éjszakai időszakban. Az életciklusuk a mesterséges világítás kezdetétől a holdi nap végéig tartana. A farm helyének az északi sark területét jelölték meg. Becslések szerint egy 0,5 hektár területű farm 100 embert láthatna el.[forrás?]

Ugyanakkor az amerikai Paragon Space Development Corporation cég olyan melegházakat tervez a Hold felszínére, amelyekben képesek lehetnek gyors életciklusú növényeket termeszteni. [24]

Kommunikáció a Holdon[szerkesztés]

Közvetlen kommunikáció a Hold felszínén legfeljebb a látóhatárig lehetséges. Nagyobb távolságok kommunikációjának biztosítására kommunikációs műholdakra lesz szükség.

Lehetséges területek holdbázis kialakítására[szerkesztés]

A fény mennyiségén kívül három fő feltételnek kellene eleget tennie egy szóba jöhető helyszínnek, megfelelő körülmények a szállítási műveletekhez, emellett sokfajta természetes képződménynek és nyersanyagforrásnak kell a közelben lenni, melyek segítik a Hold tudományos kutatását, és a szükséges anyagok előállítását. Oxigén bőven található a felszínen különböző fémoxidokban.

Sarki területek[szerkesztés]

Két fő oka van, hogy miért olyan vonzóak a sarkok egy lehetséges kolónia számára. Először is itt van bizonyíték víz jelenlétére néhány állandóan árnyékos helyen. Másodszor, a Hold tengelyforgása majdnem tökéletesen merőleges az ekliptikájára (Nap körüli keringés), így itt lehetséges kizárólag napenergiát használni, főként a Peaks of Eternal Light területein, mint például a Malapert hegy, vagy a 116 km széles Shackleton kráter a déli sarknál.[forrás?] Az energia a kommunikáció szempontjából is nagy fontossággal bír. A Shackleton kráter alkalmas lenne még egy űrbeli obszervatórium helyszínéül is. [18] Az infravörös érzékelésnél előnyt jelent a nagy hideg. A közeli Shoemaker és más kráterek mélye állandóan árnyékban van, és képes raktározni olyan értékes anyagokat mint a hidrogén és más könnyebb, gáznemű elemek. 5000 méteres magasságukkal nagy sugárban biztosítja a kommunikációt, akár a Földdel is. A Déli-sarki Aitken medence a legnagyobb ismert becsapódás által keletkezett medence a Naprendszerben, mely lehetőséget nyújt a Hold mélyebb rétegeinek geológiai vizsgálatához. Az Exploration Systems Architect Study (ESAS) kiválasztott területei között is szerepel a Lunar Outpost számára.[forrás?]

Az északi sark közelében a Peary kráter pereme is javasolt terület. Az 1994-ben fellőtt Clementine űrszonda által küldött radarképek azt mutatták, hogy a kráter peremének egyes részein folyamatos a napsütés (kivéve holdfogyatkozás közben), ezért a hőmérséklet aránylag stabilan −50 °C körül mozog. A kráter belseje pedig valószínűleg hidrogént is rejt magában. Nagy valószínűséggel az északi sark lesz az első bázis helyszíne.[25]

Noha korábban a kutatók egy része megkérdőjelezte a víz jelenlétét a sarkvidékeken (és a Holdon általában), mára bebizonyosodott, hogy ennek ellenkezője igaz. A Clementine űrszonda adatai arra utaltak, hogy elképzelhető vízjég a déli sark környékén, de például az Areciboi rádiótávcső dolgozóinak korábbi véleménye az volt, hogy a Clementine radarjelei nem jégre utalnak [26]. A vita 2009-re eldőlt, amikor több, egymástól független műszer mérései alapján bebizonyosodott, hogy a Holdon és főleg annak sarkvidékén jelentős mennyiségű vízjég halmozódott fel: a Holdba csapódott Csandrajáan–1 által felvert anyag vizsgálata, a Cassini–Huygens űrszonda korábbi adatainak vizsgálata és a Deep Impact űrszonda adatai is ezt erősítették meg. Az új eredmények szerint a vízmolekulák ciklikusan elnyelődnek és megjelennek a Holdon és közben a pólusok felé vándorolnak.[27]

Túlsó oldal[szerkesztés]

Az egyik legnagyobb hátránya, hogy közvetlen kommunikáció nem lehetséges a Földdel. Ehhez a Hold körül keringő műholdakra lenne szükség, mellyel kiküszöbölik az árnyékolást. Az innenső oldallal ellentétben a Föld mágneses mezeje kisebb védelmet nem nyújt a napviharokkal szemben. A túloldal alkalmas lenne rádióteleszkópok számára, melynél nem okoznának problémát a Földről folyamatosan érkező zavaró rádióhullámok.

A sötét oldal megfelelő lehet ugyanakkor egy űrállomás kialakítására, csak nem a Hold felszínén, hanem a világűrben: a Föld-Hold viszonylatában kialakuló Lagrange-pontban keringő űrállomás fontos megfigyelési pont lehetne és további küldetések kiindulópontjaként is lehetne azt használni.[28]

Lakhelyek[szerkesztés]

A NASA űrhajósainak elképzelt bázisa a Holdon

Eddig számos terv született a lakómodulokkal kapcsolatban és ezek a Hold megismerésével és a tudomány által adott lehetőségekkel együtt változtak. Szóba került a leszállóegység vagy annak elhasznált üzemanyagtankja, de felfújható, önműködően záródó modulokkal is végeztek kísérleteket.[29]

A virginai műszaki egyetem munkatársai 2009-ben egy olyan eljárást mutattak be, amelynek során elektromosság segítségével holdporból és alumíniumból lehet rendkívül ellenálló téglákat előállítani. A kutatók reményei szerint az így létrehozott épületek a kozmikus sugárzásnak és a meteorbecsapódásoknak is ellenállnának. A technológiát a Földön vulkáni hamu segítségével tesztelték.[30]

Az Európai Űrügynökség (ESA) megbízásából Norman Foster építész cége egy olyan eljárást dolgozott ki, ami szerint szintén a Holdon található regolitból, háromdimenziós nyomtatással állítanák elő az épületeket. A Földön a tesztekhez 2013 elejére már több mint 1000 kilogrammnyi anyagot használtak fel. Az eljárást a NASA is teszteli.[31]

Néhány elképzelés felszín alatti lakóegységeket javasol, ez adná a legjobb védelmet a sugárzás és a mikrometeoritok ellen. Másik előnye, hogy a segít kiegyenlíteni a hőmérsékletet, mely a kéthetes napciklus alatt több száz fokos változást produkál. Egy ilyen bázis elkészítése elég bonyolult feladat. Először valószínűleg távirányított munkagépeket használnának. A kiásott üregeket a beomlás elkerüléséhez belülről megszilárdítanák valamilyen betonszerű, helyben előállítható anyaggal. Ennél egyszerűbb megoldás a felszínen építkezni, majd betakarni a felszín anyagával.[forrás?]

Mozgás a Hold felszínén[szerkesztés]

Az ATHLETE Brian Wilcox vezető fejlesztővel

A NASA egyik kutatóközpontja, a Jet Propulsion Laboratory (JPL) 2008-ban mutatta be az ATHLETE (All Terrain Hex-Legged Terrestrial Explorer) robotját. A robot sík és egyenetlen terepen egyaránt jól mozog: hat, egymástól függetlenül működtethető és kerekekkel ellátott lábbal rendelkezik, amelyek segítségével gurulni és lépegetni is tud. Akár 15 tonnás terhet is képes szállítani és 4,8 kilométeres sebességre képes. Az elképzelés szerint a gép akár a Holdra szálló űrhajósok lakómodulját is szállíthatná a földi lakóautók és lakókocsik mintájára. A JPL azt tervezte, hogy a gép tesztpéldányát 2012-re eljuttathatják a Holdra, de ez a terv meghiúsult.[32][33]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Utazás a Hold és egy filozofikus nyelv felé, 2011.
  2. ↑ Van-e víz a Holdon? 2009.
  3. ↑ Jeget, ezüstöt, higanyt találtak a Holdon 2010.
  4. ↑ Amerikai és német kutatók szerint, 2010.
  5. ↑ Parkolópályára kerülhet a holdbázis és a marsutazás, 2009.
  6. ↑ Vége az amerikai Hold-programnak, 2010.
  7. ↑ a b Megint divatba jön a Hold, 2012.
  8. ↑ Az oroszok sem maradnak ki a Hold-mizériából, 2006.
  9. ↑ Oroszország 2015-re tervezi új Hold-szondáját, 2013.
  10. ↑ Oroszország Európával és a NASA-val készítene holdbázist, 2012.
  11. ↑ Hosszú menetelés az űrállomás és a Hold felé, 2011.
  12. ↑ Kína jövőre a Holdra száll, 2012.
  13. ↑ India is elindult a Hold felé, 2008.
  14. ↑ Egyre nehezebb terepeken tesztelik a Pulit, 2013.
  15. ↑ Global inventory of Helium-3 in lunar regoliths, 2010.
  16. ↑ A Hold héliuma lehetne a jövő energiaforrása, 2004.
  17. ↑ Héliumot bányásznának a Holdon, 2006.
  18. ↑ a b Csillagászati kilátó lesz a Holdból?, 2003.
  19. ↑ Folyékony tükrű távcsövet a Holdra!, 2007.
  20. ↑ Napfény és holdpor, 2009.
  21. ↑ A Hold porából nyerhetik az energiát a holdkolóniák, 2005
  22. ↑ Milyen lehet a Hold pora?, 2008.
  23. ↑ Meteorbecsapódás volt a Holdon
  24. ↑ Friss zöldséget termesztenek majd a Holdra tervezett oázisban, 2009.
  25. ↑ Megtalálták a holdbázisok legalkalmasabb helyeit, 2005.
  26. ↑ Egy pofon a holdbázisról álmodóknak, 2006.
  27. ↑ Rengeteg vizet találtak a Holdon, 2009.
  28. ↑ Űrállomás a Hold túloldalán?, 2012.
  29. ↑ NSF, NASA to Test Lunar Habitat in Antarctica's Extreme Environment, 2007
  30. ↑ Szinte elpusztíthatatlan lehet a Hold porából épített ház, 2009.
  31. ↑ 3D nyomtatóval készülne a holdbázis, 2012.
  32. ↑ Hatlábú robot lesz a Holdra szállók serpája - videó, 2008.
  33. ↑ Meet ATHLETE, NASA's Next Robot Moon Walker, 2013.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Holdkolonizáció&oldid=25417581”