Lagrange-pont

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Nap-Föld rendszer öt Lagrange-pontja. A nyilak a gravitációs helyzeti energia növekvő irányába mutatnak, az L1, L2 és L3 pontok eszerint instabilak, mert van náluk alacsonyabb energiaszintű pálya, az L4 és L5 pontok stabilak.
Az öt Lagrange-pont (zölddel jelölve), két, egymás körül keringő égitesthez (például Nap-sárga, Föld-kék) viszonyítva

A Lagrange-pont (librációs pont, illetve L1, L2, L3, L4, L5 pontok) a csillagászatban a tér azon öt pontja, amelyben egy kis test két, egymás körül keringő nagyobb test együttes gravitációs vonzásának hatására azokhoz képest közelítőleg nyugalomban maradhat. Az ebben a pontban elhelyezett test helyzete fix marad a másik kettőhöz képest, ebből a szempontból hasonló a geostacionárius pályához.

A Lagrange pontok fölfedezés-története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lagrange-pontokat Joseph Louis Lagrange olasz-francia matematikus fedezte fel a 18. században. A Naprendszerben a stabil L4 és L5 Lagrange-pontokban lévő pályákon kering sok kisbolygó, a Nap-Jupiter rendszerben pedig a Trójai kisbolygók. A Nap-Föld rendszer L4 vagy L5 Lagrange-pontjában keletkezett a feltételezett Theia bolygó, mely később a Földdel ütközve létrehozta a Holdat.

A Lagrange pontok mozgása a középponti égitest körül körpályán keringő kisebb tömegű égitest környezetében.

Lagrange pontok a Nap-Föld rendszerben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földhöz képest stabilan kötött pálya sok műhold számára kedvező, ezeket a Nap-Föld rendszer Lagrange-pontjai körüli pályára (de Lissajous-pálya vagy halópálya) állítják.

Az L1, L2 és L3 pontok instabilak, az ebben a pontban lévő test csak rövidebb ideig tud megmaradni, a környezet zavaró hatásai (más testek gravitációs hatása, napszél, stb.) könnyen kimozdítják onnan, ekkor a test Lissajous-pályára tér át.

Eddig 10 űrszonda mozgását tervezték úgy, hogy annak része legyen a a Nap-Föld rendszer L1 és az L2 Lagrange pontja környezetében végzett mozgás. Legutóbb a két amerikai GRAIL űrszonda és a kínai Chang'e-2 űrszonda járt a Nap-Föld rendszer L pontjai közelében.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Érdi Bálint (2003a): Bolygórendszerek kaotikus dinamikája. I. rész. Természet Világa. 5, 210.
  • Érdi Bálint (2003b): Bolygórendszerek kaotikus dinamikája. II. rész. Természet Világa, 2003/6, 256.
  • Bérczi Szaniszló (1991): Kristályoktól bolygótestekig. Akadémiai Kiadó, Budapest. (Lópatkó alakú pályákról a 111. oldalon)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lagrange-pont témájú médiaállományokat.

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]