Ugrás a tartalomhoz

Űrkorszak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Szputnyik–1 szovjet műhold indításával kezdődött meg az űrkorszak, 1957-ben

Az űrkorszak a világűrrel kapcsolatos tevékenységeket foglalja magába. Kezdetének az első műhold, a Szputnyik–1 indítását tekintjük (1957. október 4.) és napjainkig tart.[1]

Az időszakban sokat változott, hogy a világűr mely részeire koncentráltak az emberiség kutatásai. Eleinte az Egyesült Államok és a Szovjetunió nagyon nagy összegeket fektetett be, azzal a céllal, hogy rekordokat döntsön meg és első legyen személyzet nélküli és emberes repülésekben is. Az Egyesült Államok megalapította a National Aviation and Space Administrationt (NASA), a Szovjetunió pedig a Koszmicseszkaja programma SZSZSZR-t, hogy elérje ezeket a célokat. Ez a versengési időszak sokat segített mindkét országban a technológiai és az űrkutatással kapcsolatos tudományok fejlődésében.[2][3]

Az ezt követő időszakban az űrutazás megszokottabb lett, olyan szervezetek alakultak világszerte, mint az Európai Űrügynökség (ESA), a Japán Űrügynökség (JAXA), az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) és a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA). A Szovjetunió programja az ország felbomlása után Roszkoszmosz néven működött tovább az Oroszországi Föderáció felügyelete alatt.[2][3]

A 2020-as évek elején megszületett az „új űrkorszak” kifejezés, amit leginkább újságírók kezdtek el használni, mivel az űrkutatással kapcsolatos innováció ismét központba került és megkezdődött annak kereskedelmi használata is. Ezek közé tartozik milliárdosok részvétele egyes űrrepülésekben és az űrturizmus megjelenése is.[4][5]

A kezdetek[szerkesztés]

A világűr kutatása a csillagászattal egyidős, az égitestek mozgását az ókori tudósok kezdték el tanulmányozni. A világűrbe jutást mint önálló tudományágat viszont csak a 1920. század fordulóján kezdték elméletileg megalapozni. Ekkor Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij orosz tudós 1883–1903 között több dolgozatában kidolgozta a rakéták működési elvét, megadta a folyékony hajtóanyagú rakéta elméleti leírását.

Robert Goddard építette a világ első folyékony hajtóanyagú rakétáját

Ciolkovszkij munkássága kizárólag elméleti síkon mozgott, ezzel szemben Robert Goddard Amerikában gyakorlati kísérletekbe kezdett. 1926. március 16-án sikerrel indította el a világ első folyékony hajtóanyagú rakétáját, a Nell-t.

A világűr elérésében harmadikként Hermann Oberth alkotott maradandót, elméleti tudósként. Az 1922-ben írt Rakéta a világűrbe c. dolgozata, valamint a hét évvel későbbi Utak az űrhajózásban c. elméleti munkája a későbbi korszak rakétamérnökeinek szolgált alapműként, és sok űrműveletet kidolgozott, melyet ma a gyakorlatban végeznek.

Az űrkorszak[szerkesztés]

Németország a második világháború során hatalmas eredményeket ért el a folyékony hajtóanyagú rakéták fejlesztésében. 1943-ban egy V–2 rakéta elérte a Kármán Tódor által meghatározott 100 km-es magasságot, vagyis kijutott a világűrbe. A háborút követően a német rakétafejlesztő mérnökök egy csoportja Amerikába került, míg egy másik csoportot a Szovjetunió ejtett hadifogságba. E két helyen indult nagyméretű katonai rakétafejlesztési program. A katonai fejlesztések mellett a világűr elérését is célul tűzték ki, mintegy a hidegháború eszközeként. Ennek jegyében Dwight D. Eisenhower amerikai elnök jelentette be 1957-ben, hogy a nemzetközi geofizikai év tudományos rendezvény- és kísérletsorozat keretében műholdat bocsátanak fel. A Szovjetunió eközben titokban folytatta a maga programját Szergej Koroljov vezetésével, a hadsereg égisze alatt.

1957. október 4-én egy továbbfejlesztett R–7 típusú interkontinentális ballisztikus rakétával a Szovjetunióban Föld körüli pályára állították a Szputnyik–1 műholdat, a világ első űreszközét. 1957. november 4-én pedig egy sokkal nagyobb űrszondával Bajkonurból elindult a Szputnyik–2, fedélzetén az első élőlénnyel, Lajka kutyával.

Az USA ezt „hidegháborús hadüzenetnek” értékelte, és mindenáron válaszolni akart a kihívásra. 1958. január 31-én – több kudarc után – ez sikerült az Explorer–1 felbocsátásával. Ezzel a világ belépett az „űrkorszakba”.

Emberes űrrepülések[szerkesztés]

A tanulás korszaka[szerkesztés]

A kezdeti sikeres műholdindításokat követően mindkét nagyhatalom az ember űrbe juttatását tűzte ki célul. Amerikában ez nyílt folyamat volt (teljes sajtónyilvánosság előtt hivatalosan megalapították a NASA-t és bejelentették a Mercury-programot), a Szovjetunióban pedig titkos katonai program. A versengés végén 1961. április 12-én a Vosztok–1 űrhajó fedélzetén Jurij Gagarin végrehajtotta az első űrrepülést. A 108 perces repülés alatt egyszer kerülte meg a Földet.

Gagarin repülését újabb hidegháborús vereségként élték meg az USA-ban, ezért John F. Kennedy elnök meghirdette az Apollo-programot, nyílt versenyre hívva a Szovjetuniót. A történelem az ezt követő űrrepüléseket – és a hozzájuk szervesen kapcsolódó ideológiai harcot – nevezi űrversenynek.

A Mercury-program és a Vosztok-program az űrbeli tapasztalatgyűjtést szolgálta. Ebben a szovjetek jutottak messzebbre. Mindjárt a második start alkalmával German Tyitov a Vosztok–2-vel egy teljes napot repült. A harmadik és negyedik startra egymást fedő időben került sor, azaz páros repülést mutatott be Adrijan Nyikolajev és Pavel Popovics a Vosztok–3 és a Vosztok–4 fedélzetén. 1963. június 16-án pedig a szintén kettős repülésen részt vevő űrhajó, a Vosztok–6 vitte az űrbe a világ első űrhajósnőjét, Valentyina Tyereskovát.

A Hold elérése bonyolult űrműveleteket és jobb űrhajókat kívánt, ezért a két nagyhatalom újabb űrprogramot indított. Amerikában elindult a Gemini-program, a Szovjetunióban pedig a Voszhod-program.

A Voszhod-program hozott előbb látványos eredményeket. 1964. október 12-én a Voszhod–1 lett az első, több embert szállító űrhajó Vlagyimir Mihajlovics Komarovval, Borisz Boriszovics Jegorovval, Konsztantyin Petrovics Feoktyisztovval a fedélzetén. A Voszhod–2-ről pedig Alekszej Leonov tette meg a világ első űrsétáját 1965. március 18-án.

A Gemini-programmal a világ első űrrandevúját (Gemini–6A, Gemini–7 (1965. december 15.)) és a világ első űrdokkolását (Gemini–8 (1966. március 16.) érték el az űrhajósok.

Holdra szállások[szerkesztés]

Ember a Holdon (Edwin Aldrin, Apollo–11, 1969)

A Gemini-program egyben azt a célt is szolgálta, hogy a Hold elérésének merész módszerét, a LOR-t (LOR = "Hold körüli pályán végrehajtott randevú") kikísérletezze. Ennek sikere mellett a szükséges hardver kialakítása is az Apollo-program első fázisának feladata volt. Először kifejlesztették a Saturn hordozórakéta-családot Wernher von Braun vezetésével. A Saturn I, majd a továbbfejlesztéséből származó Saturn IB még csak egy űrhajókomponens pályára állítására volt elegendő, a harmadikként elkészült Saturn 5 azonban már a teljes holdűrhajórendszert képes volt eljuttatni a Holdra. Az Apollo holdűrhajórendszer egy parancsnoki űrhajóból (CSM) és egy holdkompból állt.

A Szovjetunió is kísérletezett a maga holdűrhajó/hordozórakéta rendszerének kialakításával. Ennek keretében kifejlesztették a Szojuz űrhajót, valamint az egyszemélyes LK–1 holdkompot, és belekezdtek az N1 hordozórakéta fejlesztésébe. Ez utóbbi több kudarc után sikertelenül végződött, így a szovjetek sosem jutottak el a Holdra.

A NASA színeiben egy kísérleti repülést (Apollo–7) követően az Apollo–8-cal három űrhajós jutott el először a Hold közelébe, ott 10 keringést végeztek, valamint a holdfelszínen leszállóhelyet kerestek. Két további próbarepülést követően, 1969. július 20-án Neil Armstrong és Edwin Aldrin az Apollo-program keretében leszállt a Holdra az Apollo–11 Sas nevű holdkompjával. Az első űrhajósok 2 óra 41 percet töltöttek el a holdfelszínen. 1972-ig még hat űrhajó indult a Holdhoz, amelyből öt sikeresen le is szállt, így összesen 12 űrhajós járt a Holdon. Az utolsó három küldetésen holdjárót is vittek magukkal az űrhajósok, amely nagyobb távolság megtételét, így több geológiai képződmény megközelítését lehetővé tette. A program 1972. december 19-én, az Apollo–17 sikeres leszállásával ért véget.

Űrállomások[szerkesztés]

Az űrállomások létrehozásának gondolata még azelőttről származik, mielőtt a Szputnyik–1-gyel az emberiség elérte volna a világűrt. A legrészletesebb elképzelésnek Wernher von Braun és Willy Ley csillagász 1955-ös tanulmányát tekinthetjük, amelyben egy abroncs alakú, 100 fős űrállomást képzeltek el.

Az első, gyakorlatban is megvalósított űrállomás egy amerikai katonai program, a MOL (Manned Orbiting Laboratory) keretében jutott fel az űrbe 1966-ban. Az űrállomás programot nem is a NASA, hanem a Pentagon végezte, mivel űrből történő felderítésre szeretett volna fenn állomásoztatni egy állandó kétfős személyzetet. A MOL állomás startja rendben megtörtént, de később sosem használták emberes repülésre.

Az első, emberekkel is kipróbált űrállomás az 1971. április 19-én pályára állt szovjet Szaljut–1 volt. Ezzel kezdetét vette a Szaljut-program, amely Almaz néven szintén tartalmazott katonai alprogramot is. A Szaljut programban összesen 7 állomás repült, amelyek közös jellemzője volt, hogy egy nagyobb testből álltak, és előbb egy, majd két dokkolóegységgel rendelkeztek, amelyre a Szojuz űrhajók – illetve később a belőlük kialakított Progressz teherűrhajók – csatlakozhattak. A Szaljut–6 űrállomás fogadta 1980-ban az egyetlen magyar űrhajóst, Farkas Bertalant is.

A Skylab űrállomás

1973. május 14-én indult az űrbe az Egyesült Államok Skylab űrállomása. A Skylab hatalmas volt a Szaljutokhoz képest. Összesen három űrhajón 9 űrhajós látogatta meg a program másfél éve alatt, számos orvosi, műszaki és Nap-megfigyelési kísérletet végezve. Ehhez a programhoz kötődik az egyik leglátványosabb űrbeli javítási művelet is, mivel az űrállomás sérülten állt pályára, és a használatba vétele csak a javítás elvégzése után volt lehetséges.

Az űrállomás-építés a 80-as évek közepén új dimenzióba lépett. 1986-ban kezdték el az első, modulokból álló űrállomás, a Mir építését. Teljes kiépítésében 7 modulból épült fel az űrállomás, amely 15 évig működött, és nemzetközi programoknak is helyet adott. 2001. március 22-én tervezett módon a Csendes-óceán déli részén becsapódott a Mir űrállomás, miután finanszírozási problémák miatt lehetetlenné vált további bolygó körüli pályán való tartása.

Építkezési munkálatok a Nemzetközi Űrállomáson 2006 őszén

A Mir repülésével párhuzamosan vetődött fel egy nagyobb, nemzetközi kooperációban épített és üzemeltetett űrállomás gondolata a 80-as, 90-es évek fordulóján. Tizenhat nemzet összefogása nyomán indult el a Nemzetközi Űrállomás, az ISS programja 1998. november 20-án az első modul felküldésével. A modulrendszerűen felépülő állomás teljes kiépítése nagyjából 2010 körülre várható. Ez lesz a valaha létrehozott legnagyobb ember építette űrobjektum. 2000. november 2-án érkezett meg az űrállomásra az első állandó személyzet, és azóta is folyamatosan laknak a fedélzetén.

Shuttle-korszak[szerkesztés]

A kezdeti idők űrhajózását nagyban hátráltatta az akkori „egyszer használatos” technika és annak drágasága. Ezért az 1970-es években az USA-ban hozzáláttak az első újrafelhasználható űreszköz, a Space Shuttle, magyarul űrrepülőgép kifejlesztésének. A rendszer kulcsa egy többször felhasználható hőpajzs kifejlesztése volt, ami sikerrel is járt, a NASA feltalált egy különösen nagy hőtűrőképességű kerámiafajtát.

A hivatalosan STS (Space Transportation System) nevű űrrepülőgép-rendszer feladata többrétű. Egyrészt úgy civil, mint katonai programokra is igénybe veszik. A civil programok között szerepelnek a hagyományos (orvosi, műszaki) tudományos kísérletek, de a fő profil a Nemzetközi Űrállomás építése. A tervek között szerepelt műholdak pályára állítása és meghibásodott műholdak befogása, helyszíni javítása, vagy hazahozatala, de műhold visszahozására kereskedelmi igény híján eddig nem volt szükség.

Amerikai űrrepülőgép indítása a Kennedy Űrközpontból

Az első űrrepülőgép, a Columbia repülésére 1981. április 12-én került sor, John Young parancsnok és Robert Crippen másodpilóta részvételével. Szintén a Columbia vitte magával először a Spacelab kutatómodult, egy űrállomási funkciókat betöltő, de csak az űrsiklóval együtt üzemelni képes speciális kutatómodult.

1989. május 4-én a Magellan Vénusz-szonda volt az első, amelyet űrrepülőgép fedélzetéről indítottak, majd 1989 októberében a Galileo indult az Atlantis segítségével. A leghíresebb űreszköz talán mégis a Discovery űrrepülőgép által pályára állított Hubble űrtávcső. A Hubble volt egyébként az az űreszköz, amelyet az STS rendszer eredeti rendeltetésének megfelelően többször is szervizeltek, először az Endeavour legénysége 1993 decemberében.

Az űrsiklók kereskedelmi hasznosítása elmaradt, ezért szinte kizárólag tudományos expedíciókra használták őket a 90-es évek második felétől. Ennek jegyében – és a politikai enyhülés hatására – közös orosz-amerikai programok kezdődtek, amelyen orosz űrhajósok először próbálhatták ki az űrrepülőgépet, majd megegyezés született a Mir űrállomás közös használatáról a Shuttle–Mir program keretében.

A Mir utáni időszakban a Space Shuttle-flotta legnagyobb feladata az 1998-ban elkezdődött űrállomás építés lett, amelyben a nemzetközi együttműködésben épülő Nemzetközi Űrállomás készül el, és a mai számítások és az STS-rendszerre kimondott korlátozás miatt 2010-ig tart majd.

Az űrrepülőgép azonban sajnos nem bizonyult sikeres konstrukciónak, drága üzemeltetése mellett két óriási katasztrófa árnyékolta be működését. 1986. január 28-án a Challenger űrrepülőgép semmisült meg a start utáni percekben, még a légköri emelkedés fázisában egy átégett tömítés miatt. A katasztrófában a legénység mind a 7 tagja életét vesztette. Tizenhét év múltán 2003. február 1-jén visszatérés közben lezuhant a Columbia űrrepülőgép Texas fölött, kioltva újabb hét űrhajós (köztük az első izraeli űrhajós, Ilan Ramon) életét a hővédő rendszer sérülése miatt.

A Shuttle-korszak másik említésre méltó űrtörténelmi eszköze a Buran űrrepülőgép. A Szovjetunió szétesése előtt űrhatalmi pozícióinak bizonyítására az amerikaiakéhoz hasonló, többször felhasználható rendszer kialakítását tűzték ki célul, és megalkották a kívülről a Space Shuttle tökéletes másának tekinthető, ám néhány fontos elemében teljesen más, önálló fejlesztésű Buran űrrepülőgépet. A rendszert azonban nem használták, 1988. november 15-i egyetlen sikeres repülése után törölték a programot és az űrrepülőgép nem repült többé.

Kína a világűrben[szerkesztés]

A világ harmadik országa, amely önállóan, önerőből volt képes űrhajót és űrhajóst juttatni Föld körüli pályára, Kína lett 2003. október 15-én. E napon Jang Li-vej űrhajós a Sencsou–5 űrhajóval hajtott végre egy 21 órás repülést. A Sencsou űrhajó és hordozórakétája teljes egészében kínai fejlesztés, bár főleg az addigra kissé már elavult Szojuz űrhajón alapult.

Két évvel később, 2005. október 12-én a Sencsou–6 űrhajóval kétfős legénység, Fej Csun-lung és Nie Haj-seng tett ötnapos utat az űrben. A következő fejlődési fokra 2008. szeptember 27-én lépett a kínai űrprogram, ekkor Csaj Cse-kang 20 perces űrsétát tett a Sencsou–7-ről.

Magán űrhajózás[szerkesztés]

Az űrrepülések kevesebb, mint öt évtizede alatt csak államok repültettek űrhajókat, űrhajósokat. Az 1990-es évek második felében az amerikai X-Prize alapítvány azt tűzte ki célul, hogy magánfejlesztésű űrhajók kifejlesztőit díjazza, és meghirdette az Ansari X-díjat. Ennek célkitűzése az volt, hogy magánerőből olyan eszközt építsenek, amely két hét alatt kétszer képes 100 kilométer magasságba emelkedni, legalább három utassal (vagy annak megfelelő ballaszttal). A kaliforniai Scaled Composites cég, Burt Rutan vezetésével megtervezte és elkészítette a SpaceShipOne nevű magánűrhajót, amellyel 2004. június 21-én, Mike Melville pilótával teljesítette a 100 km magasság elérését, azaz „űrugrást” hajtott végre. Az X-díj elnyeréséhez szükséges kettős repülést 2004. szeptember 29-én, valamint 2004. október 4-én hajtották végre. Burt Rutan és üzlettársai, Paul Allen és Ted Branson ezután űrturistákat feljuttató vállalkozás alapjait fektették le, és megkezdődött az üzleti célú űrhajó, a SpaceShipTwo kifejlesztése.

A modern éra[szerkesztés]

A SpaceX által előállított, újra felhasználható rakéták egyszerre Földet érnek egy 2018-as teszt után

A modern érában már világszerte több ország rendelkezik űrügynökségekkel, gyakran teljes űrprogramokkal és űrközpontokkal is. Napjainkban már több ezer tudományos és kereskedelmi célú műhold is használatban van, több ország is tervez embereket az űrbe küldeni. Ezen országok közé tartozik Franciaország, India, Kína, Izrael és az Egyesült Királyság, amely nemzetek mind használtak felderítő műholdakat.[6][7] Több országnak vannak kisebb űrprogramjai, mint Brazília, Németország, Ukrajna és Spanyolország.[8]

Az Orion űrhajó az Artemis I repülés közben, a háttérben a Holddal

A modern éra egyik legfontosabb tényezője az űrrepülés privatizálása.[9] Az egyik legfontosabb cég ezzel kapcsolatban a SpaceX, ami a világ egyik legnagyobb teherbírású hordozórakétájának lett tulajdonosa a Falcon Heavy megépítésével és tesztelésével (a NASA Space Launch System rakétája mögött). Elon Musk, a SpaceX alapítója és vezérigazgatója azzal a céllal állt elő, hogy 2050-re egy egy millió fős kolóniát hozzon létre a Marson a Starship rakétarendszer használatával. 2020-ban a cég embereket küldött a Nemzetközi Űrállomásra, amit azóta gyakran megismételt. A Blue Origin, amit az Amazon.com alapítója, Jeff Bezos hozott létre, egy hasonló szervezet, ami űrturizmus, majd később Holdra tartó indítások céljával hoz létre rakétákat.[10] Richard Branson Virgin Galactic cége hordozórakétákon dolgozik, űrturizmus céljával.[11]

A modern űrkorszak egyik legfontosabb pontja az Artemis-program az Egyesült Államokban, ahol a NASA az Orion űrhajó tesztelésén dolgozik, amivel a célja, hogy a Marsra is küldhessen vele embereket.[8] 2022. november 16-án történt a program első indítása, az Artemis I, ami majdnem ötven év elteltével az első ember szállítására képes űrhajó volt, ami elérte a Holdat. Az Egyesült Államok ezzel a programmal 2025-ben tervez emberekkel visszatérni a Holdra, a Space Launch System és az Orion segítségével.[12]

Idővonal[szerkesztés]

Dátum Esemény Projekt Résztvevők/Élőlény Ország
1929. szeptember 30. Az első rakéta által hajtott repülő (Opel RAK.1)[13] Az Opel-RAK, a világ első nagy rakétaprogramja[13] Julius Hatry (designer), Fritz von Opel (pilóta és programvezető), Max Valier (programvezető) Németország Németország
1944. június 20. Az első ember által készített objektum a világűrben, a Kármán-vonal fölött A V–2 rakéta tesztrepülése (MW 18014)[14] Nincs Németország Németország
1946. október 24. Első fénykép az űrből (105 km)[15][16][17] Amerikai V–2 rakéta kilövése az új-mexikói White Sands Rakétakísérleti Telepről Nincs Amerikai Egyesült Államok Egyesült Államok
1947. február 20. Állatok az űrben Amerikai V–2 rakéta kilövése az új-mexikói White Sands Rakétakísérleti Telepről[18][19][20] ecetmuslicák Amerikai Egyesült Államok Egyesült Államok
1957. október 4. Az első műhold Szputnyik–1[21] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1957. november 3.[22] Állat Föld körüli pályán Szputnyik–2[23] Lajka, a kutya Szovjetunió Szovjetunió
1959. január 2. Első repülés a Hold mellett, az első űreszköz, ami Nap körüli pályára állt Luna–1[24] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1959. szeptember 2. Az első ember által létrehozott eszköz, ami egy másik égitest felszínén leszállt (becsapódott) Luna–2[25] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1959. október 7. Fényképek a Hold sötét oldaláról Luna–3[26] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1961. január 31. Az első emberszabású az űrben Mercury–Redstone–2[27] Ham, a csimpánz  Egyesült Államok
1961. április 12. Az első ember az űrben Vosztok–1[28][29] Jurij Gagarin Szovjetunió Szovjetunió
1961. május 5. Az első fedélzeti irányítással rendelkező űreszköz Mercury–Redstone–3 (Freedom 7)[30] Alan Shepard  Egyesült Államok
1962. december 14. Az első alkalom, hogy egy ember által készített eszköz elrepült egy másik bolygó mellett (a Vénusz felszínétől 34 773 kilométerre volt) Mariner–2[31] Nincs  Egyesült Államok
1965. március 18. Első űrséta Voszhod–2[32][33] Alekszej Leonov Szovjetunió Szovjetunió
1965. december 15. Első űrrandevú Gemini–6A[34] és Gemini–7[34] Walter Schirra, Thomas Stafford, Frank Borman, James Lovell  Egyesült Államok
1966. február 3. Első sikeres leszállás a Holdon Luna–9[35][36] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1966. március 1. Az első ember által létrehozott eszköz, ami egy másik bolygót érintett Venyera–3[37][38] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1966. március 16. Első dokkolás az űrben, Föld körüli pályán Gemini–8[39] és az Agena Target Vehicle[40] Neil Armstrong, David Scott  Egyesült Államok
1966. április 3. Az első, (a Nap kivételével) más égitest körüli pályára álló műhold Luna–10[41] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1967. október 18. Telemetria egy másik bolygó atmoszférájából Venyera–4[42] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1968. december 21–27. Első emberek Hold körüli pályán[jegyzet 1] Apollo–8 Frank Borman, James Lovell, William Anders  Egyesült Államok
1969. július 20. Első emberek a Holdon Apollo–11[43] Neil Armstrong, Buzz Aldrin  Egyesült Államok
1970. december 15. Telemetria egy másik bolygó felszínéről Venyera–7[44] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1971. április 19. Az első működő űrállomás Szaljut–1[45][46] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1971. június 7. Első személyzet egy űrállomáson Szojuz–11 (Szaljut–1) Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov, Viktor Pacajev Szovjetunió Szovjetunió
1976. július 20. Az első fényképek a Mars felszínéről Viking–1[47] Nincs  Egyesült Államok
1981. április 12. Első újra felhasználható űrhajó[jegyzet 2] STS–1[48] John Young, Robert Crippen  Egyesült Államok
1986. február 19.[jegyzet 3] Első hosszútávú űrállomás Mir[49] Nincs Szovjetunió Szovjetunió
1990. február 14. Első fénykép a teljes Naprendszerről[50] Voyager–1[51] Nincs  Egyesült Államok
1998. november 20.[jegyzet 4] Jelenleg is működő űrállomás Nemzetközi Űrállomás[52] Nincs  Oroszország
2012. augusztus 25. Első csillagközi űrszonda Voyager–1[53] Nincs  Egyesült Államok
2014. november 12. Első űrszonda, ami leszállt egy kisbolygón (67P/Csurjumov–Geraszimenko)[54] Rosetta[55] Nincs Európai Űrügynökség
2015. július 14. Az első alkalom, hogy az 1981-ben elismert bolygókat megvizsgálta egy űrszonda (a Pluto volt az utolsó)[56] New Horizons[57] Nincs  Egyesült Államok
2015. december 20. Egy gyorsítórakéta első vertikális leszállása egy szárazföldi platformon.[58] A Falcon 9 20-as számozású útja[59] Nincs  Egyesült Államok
2016. április 8. Egy gyorsítórakéta első vertikális leszállása egy platformon az óceánon.[60] SpaceX CRS–8[61] Nincs  Egyesült Államok
2017. március 30. Egy korábban használt gyorsítórakéta második repülése.[62] SES–10[63] Nincs  Egyesült Államok
2019. január 3. Első leszállás a Hold sötét oldalán Csang-o–4[64][65] Nincs  Kína
2020. május 30. Első magáncég által elvégzett indítás, Föld körüli pályára állva Crew Dragon Demo–2[66] Bob Behnken, Doug Hurley  Egyesült Államok
2021. április 19. Az első, repülőeszköz által Földön kívül elvégzett, irányított repülés Az Ingenuity helikopter, a NASA Mars 2020 részeként Nincs  Egyesült Államok
2021. július 11. Kereskedelmi turista repülés Virgin Galactic Unity 22[67] David Mackay, Michael Masucci, Sirisha Bandla, Colin Bennet, Beth Moses, Richard Branson  Egyesült Államok
2021. október 5. Első űrben forgatott film (The Challenge) Szojuz MS–19[68] Anton Skaplerov, Klim Sipenko, Julia Pereszild  Oroszország
2022. november 16. Az első emberek szállítására képes űreszköz 50 év elteltével, ami eljutott a Holdhoz Artemis I[69] Nincs  Egyesült Államok
  1. Egyben az első űreszköz, ami elvégzett egy TEI manővert
  2. Az amerikai X–15 rakétahajtású repülő volt az első újra felhasználható űrhajó 1963-ban, hiszen átlépte a 100 kilométeres határt.
  3. A dátum az indítás időpontja. 15 évig maradt Föld körüli pályán. A személyzetei több rekordot is megdöntöttek a másfél évtized során
  4. A dátum az indítás időpontja

Műholdak[szerkesztés]

A Szputnyik–1 repülését követően szinte azonnal mindenféle űreszközt megpróbált feljuttatni a két űrhatalom. Így hamarosan ketté is vált az alkalmazási és a kutatási céllal felküldött műholdak, űrszondák indítása.

Alkalmazási műhold-történelem[szerkesztés]

Polgári alkalmazások[szerkesztés]

Már a legelső időkben nyilvánvalóvá vált, hogy a világűrbe juttatott eszközök révén mind a katonai, mind a civil életben új lehetőségek nyílnak meg. A meteorológiai előrejelzés, a távközlés, a katonai felderítés, vagy a polgári célú távérzékelés, a navigáció, mind-mind új lehetőségeket kaptak.

Kommunikáció[szerkesztés]
Szputnyik–1

A világ első műholdja egyben a világ első kommunikációs műholdja is volt, lévén a Szputnyik–1-nek rádióadója, amely jól vehető, 1 W-os teljesítménnyel csipogó ("bip-bip") jeleket sugárzott a rádióamatőrök számára. Az első, kifejezetten kommunikációs műhold az amerikai SCORE volt 1958. december 18-án, amely kísérletei során magnetofonra vette a felé sugárzott jeleket, majd visszajátszotta azokat. Ezt követte az Echo-1, az első passzív kommunikációs műhold 1960. május 13-án, amely nem volt más, mint egy alumíniummal bevont műanyag gömb, amely tükörként szolgált a rádióhullámok számára. Végül 1960. október 14-én állt pályára az első aktív kommunikációs űreszköz, a Courier–1B. Ez a szerkezet már üzenetek továbbítására is alkalmas volt, 55 000 bit/sec sebességgel.

Napjainkban a civil kommunikációs műholdak a nemzetközi telefonbeszélgetések lebonyolítását, televíziós és rádióadások sugárzását és az internet közvetítését végzik.

Meteorológia[szerkesztés]

1960. április 1-jén startolt az első meteorológiai műhold, a TIROS–1. A napelemekkel működő kis műhold 78 napig figyelte kameráival a földfelszínt és sugárzott adatokat a meteorológusok számára, köztük a világ első tévéfelvételét az űrből. A különböző országok különböző rendszereket alkalmaznak azóta. Európában elsősorban a Meteosat műholdsorozat példányai, Amerikában a GOES, Oroszországban a GOMS, Kínában a Fen-Yung holdak adatait használják.

Navigáció[szerkesztés]

Ma már a GPS szó természetes, mindennapos használatú. A helymeghatározásra, illetve navigációra külön műholdak szakosodtak. Ezek katonai alkalmazásokként indultak, mára azonban széles körben elterjedt civil alkalmazásuk is.

A világ első navigációs műholdja a Transit–1B volt, 1960. április 13-i startjával. A világ első teljes körű, az egész Földet lefedő helymeghatározó rendszere az amerikai GPS (Global Positioning System) volt, mellette létezik még a nagy lefedettségű, 2011-re teljes rendszerré kiépülő orosz rendszer, a GLONASSZ, és hamarosan indul az európai fejlesztésű Galileo (ez 2011 körül várható) valamint a kínai Beidou rendszer műholdjainak Föld körüli pályára állítása.

Távérzékelés[szerkesztés]

A korábbi katonai alkalmazások, elsősorban a fotófelderítő rendszerek elavulásuk után még jó szolgálatot tesznek civil területeken. A katonai csúcstechnikát képviselő eszközöktől egy fejlődési fokkal gyengébb felbontású eszközökkel, földmegfigyelő műholdak szolgálnak Föld körüli pályán. Ezekkel térképezési, meteorológiai, vagy akár mezőgazdasági termésbecslési feladatokat látnak el. Ilyen például az IKONOS, Landsat, EROS műholdak.

Katonai alkalmazások[szerkesztés]

A kísérletek titkossága miatt ez kevésbé dokumentált, nehezebben historizálható terület, de az első katonai műhold még 1958-59 táján elindult. A Szovjetunióban a Kozmosz sorozat sok tagja volt katonai műhold, az USA-ban a "Corona" sorozat takart katonai célú eszközöket. Azóta a két nagyhatalom mellé felsorakozott Franciaország, Németország, Anglia, India, Izrael és Kína, mint a katonai műholdak üzemeltetői.

A katonai űreszközök működési területei:

  • fotófelderítés
  • rádiólehallgatás
  • rejtjelezett kommunikáció
  • nukleáris robbantások figyelése
  • rakétaindítások megfigyelése

A katonai műholdak speciális fajtája az ún. "gyilkos műhold", amelynek feladata más műholdak elpusztítása. Ezt a műveletet nukleáris robbantással (illetve annak másodlagos hatásával, erős elektromágneses impulzussal), fizikai ütközéssel, lézerrel végezték volna el konfliktus esetén az erre alkalmas eszközök. Gyakorlatban való alkalmazásukról nincs adat.

Űrszondák[szerkesztés]

Három titkosított, sikertelen kísérletet követően 1959. január 2-án a szovjet Luna–1 űrszonda elsőként hagyta el a Föld vonzáskörét, és 6000 km-re megközelítve a Holdat, heliocentrikus pályára állt. A cél igazán a Holdba való becsapódás lett volna, ám ezt akkor még nem sikerült teljesíteni. Így is ez a szonda lett az első mesterséges bolygó. Néhány hónappal később a Luna–2 becsapódott a Hold felszínébe, a Luna–3 pedig lefényképezte a Hold túlsó oldalát.

A Hold elérése után a következő cél a két szomszéd bolygó lett, a Vénusz és a Mars. Több sikertelen kísérlet – amelyek során a rádió-összeköttetés megszakadása után a szonda további sorsa ismeretlenné vált – után az amerikai Mariner-2 lett az első űrszonda, amely elrepült egy másik bolygó mellett. 1962. december 14-én 34 758 km-rel repült el a Vénusz mellett.

Egy másik Mariner szonda, a Mariner–4 1964. november 28-án a Marsot érte el sikerrel és repült el mellette.

Ezt követően az eddig elért égitestek körüli pályára állás, valamint a leszállás lett a bolygókutatók célja. Először a Luna–9 szállt le a Holdra 1966. január 31-én és készített fényképeket a felszínen, majd 1966. március 31-én a Luna–10 lett a Hold első mesterséges holdja, miután sikerrel pályára állt körülötte.

Ezután a vénuszi leszállás következett. Több szondát is elvesztettek a szovjetek, a váratlanul pokolinak bizonyuló körülmények miatt, mire 1970. december 17-én a Venyera–7 lett az első szonda, amely leszállt és rádióüzenetet küldött egy másik bolygó felszínéről. A hihetetlenül forró körülmények közepette az első vénusz-szonda mindössze 23 percet bírt ki.

A Marsra szintén szovjet szondának sikerült az első leszállás. 1972. december 2-án a Marsz–3-nak sikerült leszállnia, igaz, a siker nem volt teljes, mivel a szonda mindössze 20 másodpercig küldött adatokat. A Mars kutatásában később az amerikaiak lettek sikeresebbek, a Viking szondák, majd a Mars Pathfinder és a Mars Exploration Rover ikrek, a Spirit és Opportunity legendássá váltak a felszíni kutatásaik révén, míg a Mars körüli pályára állt globális felderítők, a Mars Odyssey és Mars Global Surveyor révén ma a legtöbbet talán e bolygószomszédunkról tudunk.

A Galileo űrszonda a Jupiter mellett

A külső bolygók kutatásában sokkal kevesebb eszközt vetett be az emberiség, ám azok rendkívül sikeresek voltak. A Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz megismerésére indult expedíciók egy 70-es évek eleji felismerést használtak ki: a külső bolygók olyan formációban voltak keringési pályájukon, hogy egyetlen űrszondával végig lehetett őket látogatni, így született meg a „Grand Tour” („nagy túra”) gondolata. A Grand Tour-t egy szondapárossal tervezték teljesíteni, amelyek egyrészt elrepülnek a gázbolygók mellett, másrészt kirepülnek a Naprendszerből. A bizonytalanságok miatt előőrsként (a kisbolygóöv áthatolhatóságának vizsgálatára) egy másik szondapárost, a Pioneer–10 és Pioneer–11 szondákat indították. Ezek sikeres repülését követően indultak el a Voyager–1 és 2 amerikai űrszondák, amelyek sikerrel teljesítették a kitűzött célt, végiglátogatva a gázbolygók sorát és több mint két évtizedes bolygóközi repülés után elhagyták a belső Naprendszert. Emellett az emberiség üzenetét is magukkal vitték egy-egy aranylemezen, a Naprendszeren túl élő esetleges értelmes civilizációk számára.

A nagybolygók vizsgálata és a Naprendszer külső vidékeinek felderítése nem ért véget a Voyagerekkel. A Galileo szonda 1995 decemberében a Jupiter, a Cassini pedig 2004 júliusában a Szaturnusz körül állt pályára, és végezte/végzi a bolygó és holdrendszere részletes felderítését.

Kulturális hatása[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Garcia, Mark: 60 years ago, the Space Age began. NASA, 2017. szeptember 28. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  2. a b Williams, Matt: What Is The Space Age? (amerikai angol nyelven). Universe Today, 2015. június 27. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  3. a b Federation, International Astronautical: IAF : ROSCOSMOS (angol nyelven). www.iafastro.org. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  4. America Is Launching a New Space Age. And It’s a Problem That Many Americans Don’t Know About It. (amerikai angol nyelven). American Enterprise Institute - AEI. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  5. To infinity and beyond: the new space age (angol nyelven). euronews, 2022. február 2. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  6. published, Rob Coppinger: Japan Wants Space Plane or Capsule by 2022 (angol nyelven). Space.com, 2012. október 24. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  7. India takes giant step to manned space mission (angol nyelven). The Telegraph, 2014. december 19. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  8. a b The New Space Race – Who Will Take the Lead?. rcg.org. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  9. Adventures, Space: Circumlunar Mission - Space Adventures (amerikai angol nyelven), 2014. április 3. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  10. published, Jamie Carter: Blue Origin: everything you need to know about the Amazon.com of space (angol nyelven). TechRadar, 2019. június 7. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  11. Sir Richard Branson plans orbital spaceships for Virgin Galactic, 2014 trips to space (amerikai angol nyelven). Fox News, 2015. március 25. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  12. Potter, Sean: Liftoff! NASA’s Artemis I Mega Rocket Launches Orion to Moon. NASA, 2022. november 16. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  13. a b The Rocket Men
  14. "Long-range" in the context of the time. See NASA history article Archiválva 2009. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  15. Chronology: Cowboys to V-2s to the Space Shuttle to lasers. www.wsmr.army.mil . [2014. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 4.)
  16. First Pictures from Space. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 17.)
  17. Reichhardt, Tony: First Photo From Space. airspacemag.com . (Hozzáférés: 2018. május 4.)
  18. Post War Space. postwar.com. [2011. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva].
  19. The Beginnings of Research in Space Biology at the Air Force Missile Development Center, 1946–1952. History of Research in Space Biology and Biodynamics. NASA. [2008. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  20. V-2 Firing Tables. White Sands Rakétakísérleti Telep. [2008. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  21. Terry, Paul (2013), Top 10 Of Everything, Octopus Publishing Group Ltd 2013, p. 233, ISBN 978-0-600-62887-3
  22. McDowell, Jonathan: Satellite Catalog. Jonathan's Space Page. (Hozzáférés: 2013. október 29.)
  23. Berger, Eric. „The first creature in space was a dog. She died miserably 60 years ago”, Ars Technica, 2017. november 3.. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. november 3.) 
  24. NSSDCA Luna-1. (Hozzáférés: 2023. január 6.)
  25. Harvey, Brian. Soviet and Russian Lunar Exploration (angol nyelven). Springer (2007). ISBN 978-0-387-73976-2 
  26. Harvey, Brian. Russian space probes: scientific discoveries and future missions. New York: Springer (2011). ISBN 978-1-4419-8150-9 
  27. My steps for Bataan. United States Marine Corps Flagship . (Hozzáférés: 2022. április 13.)
  28. Colin Burgess, Rex Hall. The first Soviet cosmonaut team: their lives, legacy, and historical impact. Praxis, 356. o. (2010. június 2.). ISBN 978-0-387-84823-5 
  29. Yuri Gagarin: Who was the first person in space?” (Hozzáférés: 2022. július 13.) 
  30. 11-1 Suborbital Flights into Space, This New Ocean: A History of Project Mercury [archivált változat] (url), NASA (1989). Hozzáférés ideje: 2023. szeptember 27. [archiválás ideje: 2009. július 13.] 
  31. Mariner 2. U.S. National Space Science Data Center. (Hozzáférés: 2013. szeptember 8.)
  32. The first Soviet cosmonaut team their lives, legacy, and historical impact, Online-Ausg., Berlin: Springer, 252. o. (2009. július 1.). ISBN 978-0387848242 
  33. Voskhod 2. nssdc.gsfc.nasa.gov . National Space Science Data Center. (Hozzáférés: 2014. július 20.)
  34. a b Chapter 11 Pillars of Confidence, On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini [archivált változat], NASA History Series. NASA, 239. o. (1974. szeptember 1.). Hozzáférés ideje: 2023. szeptember 27. [archiválás ideje: 2010. január 13.]  With Gemini IV, NASA changed to Roman numerals for Gemini mission designations.
  35. Chandrayaan-2 landing: 40% lunar missions in last 60 years failed, finds Nasa report. India Today
  36. Beyond Earth: A Chronicle of Deep Space Exploration, 1958–2016, second, The NASA history series, Washington, D.C.: NASA History Program Office, 1–2. o.. SP2018-4041 (2018). ISBN 9781626830424 
  37. Venera 3MV-3. Encyclopedia Astronautica . [2016. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 3.)
  38. Venera 3 (3MV-3 #1). Gunter's Space Page . (Hozzáférés: 2018. április 3.)
  39. NASA (March 11, 1966). "Gemini 8 press kit". Sajtóközlemény. Archiválva 2012. február 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
  40. Agle, D. C.. Flying the Gusmobile (angol nyelven) (1998. szeptember 1.) 
  41. Beyond Earth: A Chronicle of Deep Space Exploration, 1958–2016, second, The NASA history series, Washington, D.C.: NASA History Program Office, 1. o.. SP2018-4041 (2018). ISBN 9781626830424 
  42. Beyond Earth: A Chronicle of Deep Space Exploration, 1958–2016, second, The NASA history series, Washington, D.C.: NASA. SP2018-4041 (2018). ISBN 9781626830424 
  43. Orloff, Richard W.. Apollo by the Numbers: A Statistical Reference, NASA History Series. Washington, D.C.: NASA History Division, Office of Policy and Plans. SP-2000-4029 (2000). ISBN 978-0-16-050631-4. OCLC 829406439 
  44. Science: Onward from Venus [archivált változat] (1971. február 8.). Hozzáférés ideje: 2023. szeptember 27. [archiválás ideje: 2008. december 21.] 
  45. Baker, Philip. The Story of Manned Space Stations: An Introduction, Springer-Praxis Books in Astronomy and Space Sciences. Springer Science+Business Media (2007). ISBN 978-0-387-30775-6 
  46. Ivanovich, Grujica S.. Salyut - The First Space Station: Triumph and Tragedy, Springer-Praxis Books in Astronomy and Space Sciences. Springer Science+Business Media (2008). ISBN 978-0-387-73585-6 
  47. Viking 1 approaches Mars. The Planetary Society
  48. STS-1 Press Kit. NASA, 1981. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 28.)
  49. Jackman, Frank. „ISS Passing Old Russian Mir In Crewed Time”, Aviation Week , 2010. október 29. [halott link]
  50. See Voyagers. [2009. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 21.) under "Extended Mission"
  51. Voyager - Mission Status. voyager.jpl.nasa.gov
  52. Gary Kitmacher. Reference Guide to the International Space Station. Canada: Apogee Books, 71–80. o. (2006). ISBN 978-1-894959-34-6 
  53. Voyager - Mission Status
  54. Chang, Kenneth. „European Space Agency's Spacecraft Lands on Comet's Surface”, The New York Times , 2014. november 12.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 12.) 
  55. Rosetta's Comet Target 'Releases' Plentiful Water. NASA, 2014. június 30. (Hozzáférés: 2014. június 30.)
  56. Talbert, Tricia: New Horizons: The First Mission to the Pluto System and the Kuiper Belt. nasa.gov , 2015. március 25. [2017. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 4.)
  57. Chang, Kenneth. „The Long, Strange Trip to Pluto, and How NASA Nearly Missed It”, The New York Times, 2015. július 18. (Hozzáférés: 2015. július 19.) 
  58. Chang, Kenneth. „SpaceX Successfully Lands Rocket after Launch of Satellites into Orbit”, The New York Times , 2015. december 21. (Hozzáférés: 2015. december 22.) 
  59. 2015 U.S. Space Launch Manifest. americaspace.com. AmericaSpace, LLC, 2015. december 21. (Hozzáférés: 2015. december 21.)
  60. Drake, Nadia. „SpaceX Rocket Makes Spectacular Landing on Drone Ship”, 2016. április 8.. [2016. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. április 8.) „To space and back, in less than nine minutes? Hello, future.” 
  61. Hartman, Daniel W.: Status of the ISS USOS. NASA Advisory Council HEOMD Committee, 2014. július 1. [2017. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 26.)
  62. Grush, Loren. „SpaceX makes aerospace history with successful landing of a used rocket”, The Verge, 2017. március 30.. [2017. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. március 30.) 
  63. Space Systems Mission and system requirements for Electric Propulsion. Airbus Defence and Space, 2014. november 25. [2016. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 31.)
  64. Lyons, Kate. „Chang'e 4 landing: China probe makes historic touchdown on far side of the moon”, The Guardian. [2019. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. január 3.) 
  65. China successfully lands Chang'e-4 on far side of Moon. [2019. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 3.)
  66. Crew Dragon SpX-DM2. Spacefacts. (Hozzáférés: 2020. május 31.)
  67. July 2021, Chelsea Gohd 11: Virgin Galactic launches Richard Branson to space in 1st fully crewed flight of VSS Unity (angol nyelven). Space.com , 2021. július 11. (Hozzáférés: 2021. augusztus 10.)
  68. Russian crew blast off to film first movie in space. Phys.org, 2021. október 5. (Hozzáférés: 2021. október 5.)
  69. Liftoff! NASA's Artemis I Mega Rocket Launches Orion to Moon. Phys.org, 2022. november 16. (Hozzáférés: 2022. november 26.)
  70. Time Inc: LIFE. 1970–01–09. Hozzáférés: 2023. október 15.  
  71. Jean-Marie Armand. Couture Allure Vintage Fashion, 2011. március 8. (Hozzáférés: 2023. október 15.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:Space exploration
A Wikimédia Commons tartalmaz Űrkorszak témájú médiaállományokat.

Magyar oldalak[szerkesztés]

Külföldi oldalak[szerkesztés]