Go-Daigo császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Go-Daigo császár
Emperor Godaigo.jpg

Japán 96. császára
Uralkodási ideje
1318. március 29.1339. szeptember 18.
Elődje Hanazono
Utódja Go-Murakami
Életrajzi adatok
Uralkodóház japán császári ház
Posztumusz név Go-Daigo
Született 1288. november 26.
Japán Heian Kjó (Kiotó), Japán
Elhunyt 1339. szeptember 19. (50 évesen)
Japán Josinó no Angú (Nara),Japán
Nyughelye Tó-no-o no miszaszagi(Nara)
Édesapja Go-Uda császár
Édesanyja Fudzsivara no Csúsi
Házastársa Szaiondzsi no Kisi
Házastársa Dzsunsi hercegnő
Gyermekei Morijosi herceg
Takanaga herceg
Munenaga herceg
Cunenaga herceg
Narinaga herceg
Go-Murakami császárbr />Kanejosi herceg
Go-Daigo császár aláírása
Go-Daigo császár aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Go-Daigo császár témájú médiaállományokat.

Go-Daigo (後醍醐天皇, Go-Daigo tennó) (1288. november 26.1339. szeptember 19.) Japán 96. császára[1] a hagyományos öröklődés [2] alapján. 1333-ban sikeresen megdöntötte a Kamakura-bakufut és megalapította a rövid életű Kenmu restaurációt, hogy újra hatalomhoz juttassa a császári családot. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a császárnak hatalma volt egészen az 1868-as Meidzsi restaurációig.[3] 1336-ban Asikaga Takaudzsi(足利 尊氏) megdöntötte a Kenmu restaurációt és bevezette az Asikaga sógunátust. A császári udvar két részre szakadt, egy északi udvar Kiotóban, amit Asikaga irányított, és egy déli udvar Josinóban, amely élén Go-Daigo állt. A Meidzsi utáni történészek szerint Go-Daigo császár 1318 és 1339 között uralkodott, azonban a|Meidzsi előtti feljegyzések arról tanúskodnak, hogy uralkodásának évei 1318-tól mindössze 1332-ig tartottak.[forrás?] A 14. századi uralkodó személyesen választotta ki posztumusz nevét a 9. századi Daigo császár után, a go-(後) pedig „később” jelentésű szó, ezért nevezik még „Későbbi Daigo császárnak” vagy, néhány régebbi forrásban ”Daigo, a másodiknak” vagy II. Daigónak.

Élete[szerkesztés]

Mielőtt a Krizantém Trónra került volna, a neve (imina) Takaharu-sinnó volt (尊治親王). [4]

Ő volt Go-Uda császár, a Daikakudzsi-tó császár második fia. Az anyja Fudzsivara no Csúsi/Takado, Fudzsivara no Tadacugu (Cusudzsi Tadacugu). Bátyja Go-Nidzsó volt. Go-Daigo uralkodásának idején ideálja az Engi-kor volt, a teljes császári hatalom kora. Egy császár poszthumusz nevét halála után választják ki, ám Go-Daigo személyesen választotta ki még élete során, hogy megosztozzon vele Daigo császárral.

Események[szerkesztés]

Ogata Gekkó falenyomata; Go-Daigo császár szellemekről álmodik kaszagijamában
  • 1308 (Enkjó 1): Go-Nidzsó halála után, Hanazono 12 éves korában a Krizantém Trónra lép, Takaharu-sinnó, a korábbi Go-Uda császár második fia koronaherceg és trónörökös lett a Kamakura sógunátus vezetése alatt. [5]
  • 1318. március 29. (Bunpó 2, a második hónap 26. napja): Hanazono uralkodásának 11. évében (花園天皇十一年) a császár lemondott az utódja pedig unokatestvére, az egykori császár, Go-Uda második fia lett. Nem sokkal ezután Go-Daigo trónra is lépett. (sokui)[6]
  • 1319 ( Bunpó 3,4. hónap): Go-Daigo császár megváltoztatta a negót Gen’óra, hogy ezzel megjelölje uralkodásának kezdetét.[7]

1324-ben, amikor kiderültek Go-Daigonak a Kamakrura-bakufu megdöntésére irányuló tervei, a Rokuhara Tandai megszabadult a közeli megbízottjától Hine Szuketomotól a Sócsu-incidens során. 1331-ben a Genkó incidens során Go-Daigo tervei ismét lelepleződtek, egy áruló megbízottja, Josida Szadafusza által. A Szent Kincseket elrejtette egy félreeső kastélyban, Kaszagijamában, amit hadsereg védett. Egy év múlva azonban a kastélyt elfoglalta a sógunátus hadserege, trónra emelték Kjógen császárt, Daigót pedig száműzték Oki tartományba (Oki szigetek, mai Simane prefektúra),[8] ugyanarra a helyre ahová Go-Tobát is száműzték az 1221-es Dzsókjú háború után. 1333-ban Go-Daigo megszökött Okiról Nava Nagatosi és családja segítségével és hadsereget állítottak fel a Funagami hegyen, Hóki tartományban (mai Kotoura város Tóhoku területen). Asikaga Takaudzsi, akit azért küldtek, hogy megsemmisítse ezt a hadsereget a császár mellé állt és foglyul ejtették a Rokuhara Tandait. Ezt követően Nitta Josida, aki hadsereget állított fel keleten, azonnal megostromolta Kamakurát. Miután a város elesett a sikken a Tósó templomba menekült, ahol ő is az egész családja öngyilkosságot követett el. Ez véget vetett a Hódzsó hatalomnak és kikövezte az utat az új katonai rezsimnek.

Diadalmas visszatérése után Go-Daigo elfoglalta Kjógen császár trónját és elkezdte a Kenmu restaurációt. A restauráció látszólag a régi módszerek újjáélesztése volt, azonban a császár egy diktatúrát akart bevezetni,hasonlót ahhoz ami Kínában volt. Mindet kínai mintára akart formálni, hogy a legnagyobb uralkodóvá válhasson keleten. Elhamarkodott reformok és a szamurájok kizárása a politikából elégedetlenséget okoztak,politikai hatalma pedig egyre jobban csökkenni kezdett.1335-ben Asikaga Takaudzsi, aki Japán keleti részére utazott császári rendelet nélkül, hogy elnyomja a Nakaszendai lázadást, elárulta a császárt.Daigo megbízta Nitta Josiszadát, hogy találja meg és semmisítse meg Asikagát. Asikaga azonban legyőzte Nitta Josiszadát a takenositai csatában Hakonéban. Kuszunogi Maszasige és Kitabatake Akiie leverték az Asikaga hadsereget. Takaudzsi Kjúsúra menekült, de a következő évben, amikor újra összegyűjtötte hadseregét, ismét megközelítette Kiotót. Kuszunogi Maszasige békekötést javasolt Asikagával, ám ezt a császár elutasította. Arra utasította Maszasigét és Josiszadát, hogy pusztítsák el Asikagát. Kuszunoki hadseregét legyőzték a mintaogavai csatában.

Sintó emlékszentély és mauzóleum Go-Daigo császár tiszteletére

Amikor Asikaga csapatai megérkeztek Kiotóba, Go-Daigo császár ellenállt, a Heiei hegyre menekült, de békekötésképpen elküldte a császári jelképeket Asikagának. Takaudzsi trónra emelte a Dzsimjóin-tó császárt, Kómjót, és hivatalosan is megkezdte uralkodását, mint sógun a Kenmu Törvénykönyv bevezetésével. 1337-ben Go-Daigo megszökött a fővárosból és mivel a jelképek, amiket átadott Asikagák hamisítványnak bizonyultak, megalapította a déli udvart Josinó hegyei között. Ezzel elkezdődött a Nambokucsó periódus, amikor az Északi udvar, ami Kiotóban volt és a Josinóban lévő déli udvar szemben állt egymással. Go-Daigo a császári herceget, Kanejosit Kjúsúra rendelte. Nitta Josiszadát és a császári herceget, Cunejosit Hokurikura, irányította fiait, hogy szembeállítsa őket az északi udvarral.

  • 1339. szeptember 28.(Rjakuó 2, a 8. hónap 15. napja): Go-Daigo uralkodásának 21. évében lemondott hatalmáról a fia, Norijosi-sinnó javára, aki később Go-Murakami néven lesz császár.[9]
  • 1339. szeptember 19. (Rjakuó 2, a 8. hónap 16. napja): Go-Daigo meghalt.[10]

A császárt emlékét egy sintó emlékszentélyben őrzik (miszaszagi), Narában. A Japán Császári Udvari Hivatal ezt jelölte ki Go-Daigo mauzóleumának. Hivatalos nevén Tó-no-o miszaszagi.[11]

Kugjó[szerkesztés]

A Kugjó (公卿) egy gyűjtőfogalom mindazokra az uralkodókra,akik a japán császár bizalmasai voltak a Meidzsi előtti időkben. Azokban az években amikor a az udvar befolyása a palota falain kívül minimális volt, a hierarchikus berendezkedés nem változott.

Általában ez az elit csoport három, négy emberből állt. Ők örökös udvaroncok voltak, akiknek a tapasztalata és háttere eljuttatta volna őket a karrierjük csúcsára. Go-Daigo uralkodása alatt. A Daidzsó-kan csúcsához tartoztak:

Go-Daigo császár uralkodásának korszakai[szerkesztés]

Nambokucsó előtti udvar

Nambokucsó déli udvar

A törvényes uralkodó udvarának számított

  • Engen (1332-1338)

Nambokucsó északi udvar

A trónkövetelő uralkodó udvarának számított.

A popkultúrában[szerkesztés]

Go-Daigo császár megjelenik a Sophia McDougall által írt alternatív történelmi regényben a Romanitasban.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Imperial Household Agency (Kunaichō): 後醍醐天皇 (96); retrieved 2013-8-28.
  2. Ponsonby-Fane, Richard. (1959). The Imperial House of Japan, p. 95.
  3. Sansom 1977: 22–42.
  4. Titsingh, p. 281, p. 281, a Google Könyvekben; Varley, p. 241.
  5. Titsingh, p. 278, p. 278, a Google Könyvekben; Ponsonby-Fane, Richard. (1959) The Imperial House of Japan, p. 204.
  6. Titsingh, p. 281, p. 281, a Google Könyvekben; Varley, p. 44; a distinct act of senso is unrecognized prior to Emperor Tenji; and all sovereigns except Jitō, Yōzei, Go-Toba, and Fushimi have senso and sokui in the same year until the reign of Emperor Go-Murakami.
  7. Varley, p. 243.
  8. Sansom, George. A History of Japan, 1334–1615. Stanford University Press, 7–11. o. (1961) 
  9. Varley, p. 270.
  10. Titsingh, p. 295., p. 295, a Google Könyvekben
  11. Ponsonby-Fane, p. 420.

Referenciák[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Go-Daigo Emperor című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.