Erdősi Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erdősi Imre
Lengyel Samu (Kassán és Balatonfüreden) felvétele (1870 körül)
Lengyel Samu (Kassán és Balatonfüreden) felvétele (1870 körül)
Életrajzi adatok
Születési név Poleszni Imre
Cím piarista
Született 1814. november 4.
Nyitra
Nemzetiség magyar
Elhunyt 1890. február 9. (75 évesen)
Nyitra
Sírhely Nyitra, régi városi temető
Munkássága
Vallás keresztény
Felekezet római katolikus

Hivatal kecskeméti házfőnök
Hivatali idő 1861–1878
Elődje Gruber József
Utódja Illésházy János
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdősi Imre témájú médiaállományokat.

Erdősi Imre, eredeti nevén Poleszni Imre, szerzetesi neve Emericus a S. Stephano Rege (Nyitra, 1814. november 4. – Nyitra, 1890. február 9.) piarista szerzetes, tanár, honvéd tábori lelkész az 1848–49-es szabadságharcban, a „branyiszkói hős”

Fiatalsága[szerkesztés]

Apja Poleszni Ambrus nyitrai csizmadia volt, és testvére, István is folytatta ezt a mesterséget. A családot a városban „Österreicher” néven ismerték, mert ősük Ausztriából költözött a városba. Az elemi iskolát és a gimnázium első öt osztályát szülővárosában végezte, majd szülei a magyar nyelv elsajátítására a hatodik osztályba Lévára küldték. Mindkét helyen piaristák tanították. 1832. szeptember 25-én belépett a piarista rendbe, és annak privigyei noviciátusába került. A két noviciátusi próbaév után az 1834/1835. tanévben Privigyén tanított a 2. grammatikai osztályban. A következő két évben Vácott filozófiai, majd két évig Nyitrán és egy évig Szentgyörgyön teológiai tanulmányokat folytatott. 1840. július 26-án pappá szentelték, és a selmecbányai piarista iskolában kezdett tanítani. A gimnáziumi oktatás nyelve ezekben az években, hivatalosan 1844-től vált magyarrá, és Poleszni is lelkesedett a hazafias eszmékért. Még a számtanórákon is talált alkalmat arra, hogy tanítványainak a hazaszeretetről beszéljen.

A szabadságharcban[szerkesztés]

Tábori lelkészi szolgálatának kezdete[szerkesztés]

Amikor 1849 januárjában Görgei Artúr felsődunai hadteste a bányavárosok felé vonult vissza, a Selmecbányára bevonuló nyolcadik dandár parancsnoka, Guyon Richárd ezredes, a piaristáktól kért papot vegyesajkú hadosztálya lelki gondozására. Poleszni önként jelentkezett a feladatra. Tóth Lajos házfőnök január 15-én elbocsátotta, így Guyon seregével elhagyta Selmecbányát. Görgei Artúr tábornok 1849. január 16-án nevezte ki tábori lelkésznek 60 pengőforint havi illetménnyel. A szabadságharc hadseregében a tábori lelkészek nem kaptak katonai rangot, de az ütközetekben részt kellett venniük. Feladatuk a harcolók buzdítása, a sebesültek vigasztalása és ápolása volt. Poleszni a tűzkeresztségen hamar átesett, amikor január 18–20. között részt vett a szélaknai csatákban. Ezután Guyon dandárja Besztercebányán és Breznóbányán át Iglóra vonult, ahol február 2-án éjszaka megütköztek az osztrákokkal, akik Szepesváralja felé vonultak vissza.

Erdősi Imre a branyiszkói ütközetben (Stech Alajos festménye, 1880 körül). A képen a 2. besztercebányai zászlóalj szlovák honvédei láthatók. A valóságban Erdősi nem hordott kardot, tábori lelkészi keresztje pedig jóval nagyobb volt.

A branyiszkói ütközetben[szerkesztés]

A magyar csapatok további előnyomulását a branyiszkói szoros tette lehetetlenné, amelyet Franz Deym tábornok csapatai tartottak megszállva. 1849. február 5-én a branyiszkói ütközetben Guyon három oldalról támadta meg az osztrákokat. A középről támadó 33. csongrádi honvédzászlóalj és a frissen toborzott 2. besztercebányai (főként szlovák újoncokból álló) honvédzászlóalj rohama az ellenfél magaslati pergőtüzében többször megakadt. Ekkor Poleszni maga állt a honvédek élére, és magasra emelt kereszttel, a csatárlánc előtt rohant a meredek hegynek. „Na predek, za mni, tu je Pan Boch!" („Előre, utánam, velünk az Úristen”) – kiáltotta. A honvédek minden erejüket megfeszítve követték papjukat, és az állandó ellenséges tűz ellenére lépésről-lépésre bevették a hegytetőig vezető kanyargós úton kiépített osztrák állásokat. Eközben Poleszni végig a katonák előtt járt, többször elesett, de sebesülés nem érte. Az egyik osztrák sánc előtt megcsóválta feje fölött keresztjét, a sánc mögötti ellenség közé dobta, és azt kiáltotta: „Hagynátok az ellenség kezébe jutni Isteneteket, és tűrnétek a mocskot zászlótokon?" A katonák nem hagyták, hanem tovább rohamoztak, és elfoglalták a sáncot. Végül Deym serege, hogy a bekerítést elkerülje, Eperjes felé menekült. Guyon dandárja Sirokáig üldözte őket, majd Poleszni a sirokai templomban hálaadó Te Deumot tartott. Bátor tette országosan ismertté tette a nevét. Kortársai az ütközet után a „branyiszkói hős pap”, vagy a „magyar Kapisztrán” néven is emlegették. Guyon is tudta, hogy Poleszninek köszönheti a győzelmet, amely neki magának is hírnevet és elismerést hozott. Innentől kezdve a szabadságharc végéig maga mellett tartotta.

További szolgálata[szerkesztés]

Guyon dandárja Polesznivel együtt 1849 februárjában Eperjesen és Kassán át Mezőkövesdre vonult, és kivették részüket a vesztes kápolnai csatában. A csata után Poleszni Szemere Bertalan buzdítására fölvette az Erdősi nevet. Névmagyarosítása a Közlöny március 22-i számában jelent meg. A tavaszi hadjárat során részt vett a nagysallói (ápr. 19.), majd az első komáromi csatában (ápr. 26). Eközben április 21-én Guyonnak, majd pár nappal később tábori lelkészének is sikerült az ellenség gyűrűjén áttörve bejutni a komáromi várba. Miután Guyont május 28-án fölmentették a komáromi vár parancsnoksága alól, Erdősi is vele együtt távozott a déli hadszíntérre. Július 11-én jelen volt a Jellasics ellen vívott győztes kishegyesi ütközetben. 1849. július 23-tól Erdősi a IV. magyar hadtest kinevezett felügyelő lelkésze volt, 120 pengőforintos fizetéssel. Részt vett a mosorini (júl. 23.), szőregi (aug. 5.), temesvári (aug. 9.) és a világosi fegyverletétel (aug. 13.) után vívott lugosi (aug. 15.) csatákban.

A szabadságharc után[szerkesztés]

Erdősi 1849. augusztus 16-án Facseten (Krassó megye) búcsúzott el a Törökországba távozó Guyontól, és Debrecenen keresztül visszatért Selmecbányára. A tanítást azonban nem folytathatta, mert rendfőnöke, hogy a várható zaklatásoktól megkímélje, a szepesbélai plébániára küldte. Mielőtt azonban új helyét elfoglalhatta volna, november elején Pestre kellett mennie, hogy hadbíróság előtt feleljen a szabadságharcban való részvételéért. A börtönt elkerülte, csupán néhány hétig volt internálva a pesti piarista rendházban. 1850. június 15-én a hadbíróság minden vád alól fölmentette, csupán az Erdősi név használatától tiltották el, mert a régebbi névmagyarosításokat semmissé nyilvánították.

1849 decemberében Nagykárolyba ment tanári működése folytatására. Az 1850/1851. tanévben a temesvári, a következő két évben a kolozsvári, majd 1853-tól a nyitrai piarista gimnáziumban tanított. Iskolai munkáját épp olyan odaadással látta el, mint tábori lelkészi teendőit. Mivel Magyarországon ezekben az években vezették be a szaktanári rendszert, sokféle tárgyat tanított, leginkább a magyar és német nyelvet és irodalmat, valamint görög nyelvet, az első egy-két év kivételével mindig a felső osztályokban.

1857-ben a váci noviciátusba helyezték promagiszternek (a novíciusmester helyettesének), 1861-től pedig Kecskeméten lett házfőnök, ahol a rend gimnazista korú növendékei (a studensek) tanultak, általában egyszerre 30-40-en. Az ő feladata volt nevelésük irányítása, valamint a rendház anyagi ügyeinek és külső gazdaságának a vezetése. Gyakorlatias és temperamentumos ember volt, aki kora hajnaltól késő estig a rendház ügyeiben szorgoskodott. Barátságos, nyílt föllépése és szerénysége miatt a város egyik ismert és népszerű alakja lett. A kiegyezéskor, 1867. március 23-án ismét kérte a belügyminisztériumtól a névváltoztatási engedélyt. „Tartózkodás nélkül bevallhatom, hogy mint »Erdősi« élveztem hivatásom legmagasztosabb feladatának hívséges teljesítéséből, a hadfiak sikeres gyámolításából származott jutalmat: a közelismerést” – írta kérvényében, amelyre az engedélyt 1867. október 13-án kapta meg.

Tizenhét évig vezette a kecskeméti rendházat, majd 1878-ban a rendtartomány egyik kormánytanácsosává (consultor) választották, és Budapestre költözött. Kormánytanácsossága mellett 1883-ig a rendtartomány levéltárosa és könyvtárosa is volt, majd a rendi fiatalok katonai ügyeit intézte, és a rend Gyár utcai (később Liszt Ferenc tér) bérházának gondnoka volt. 1880/1881-ben ideiglenesen vezette a budapesti rendházat is. 1888-ban betegségére tekintettel lemondott hivataláról, és szülővárosába, Nyitrára kérte áthelyezését. Az ottani piarista rendházban élt haláláig, amely 76 éves korában érte. A nyitrai régi városi temetőbe, a piaristák közös sírboltjába, rendtársai közé temették.

Erdősi Imre keresztje, amellyel 1849. febr. 5-én Branyiszkónál győzelemre vezette a honvédeket (Levelezőlap, 1907).

A branyiszkói fakereszt[szerkesztés]

Erdősi Imre tábori lelkészi keresztje, amellyel 1849. február 5-én Branyiszkónál győzelemre vezette a honvédeket, 120 cm magas, vörösbarnára festett fenyőfából készült, rajta vaslemezből készült, 52 cm magas, festett korpusz. Súlya 1,3 kg. Valószínűleg a Selmecbánya melletti Hodrusról származik, ahol öreg bányászok készítettek ilyeneket.

A győzelem után Erdősi a hálaadó szentmise helyszínén, a sirokai templomban hagyta. Később az ottani plébános az iskolában helyezte el, hogy történetéből a gyerekek hazafiságot tanuljanak. 1898-ban Bubics Zsigmond kassai püspök rendeletére Hedry Bódog (1838–1899) sirokai plébános az akkoriban létrehozott, és 1903-ban megnyitott Kassai Múzeumnak (később Kelet-Szlovákiai Múzeum) ajándékozta, ahol más 1848/1849-es ereklyék között kapott helyet.[1]

A selmecbányai Erdősi-emléktábla leleplezése alkalmával, 1907-ben Guba Pál piaristának sikerült kikölcsönöznie Selmecbányára. Amikor az ünnepségen tartott szónoklata közben fölmutatta, a lelkes közönség áhítattal vette le a kalapját. Az ünnepség után a selmecbányai plébániatemplomban állították ki közszemlére, és az emberek – mint a nagypénteki kereszthódolatkor szokás – „vetékedve siettek a nemzeti ereklye megcsókolására.”[2] Ekkor Guba Pál képeslapot és négy másolatot is készíttetett róla Krause József selmeci asztalosmesterrel:

  1. A selmecbányai piarista rendház ebédlője számára. – A rendház 1922. évi fölszámolása után a nyitrai piarista rendházba került.
  2. Guba Pál számára. – 1920-tól gyöngyösi lakásában volt, majd élete végén (†1952. nov. 22.) a budapesti Piarista Múzeumba került. Onnét az 1980-as években a kecskeméti piarista rendházba vitték.
  3. Krause József asztalos számára.
  4. Verzényi Róza selmeci tanítónő számára.

Emléktáblái[szerkesztés]

Nyitrán[szerkesztés]

Sírja a nyitrai városi temetőben

Nyitra város polgárai 1894. március 15-én közadakozásból emléktáblával jelölték meg nyitrai szülőházát. A svéd fekete gránitból készült, méretes (150 cm magas, 80 cm széles) táblát Fellner Jakab nyitrai kőfaragó készítette, a rajta olvasható distichont Kenézy Csatár pénzügyi titkár fogalmazta. Felirata:[3]

Itt született 1814. nov. 4. / Erdősi Imre / a branyiszkói hős pap. / Harczriadalma között legelől / járt ő a kereszttel, / hősi nevénél, ó honfi! / emelj kalapot. / Szolgált Istennek, s csatasíkon / küzdve honának; / megkoszorúzta nevét hála / s igaz kegyelet. / 1894. márczius 15.

A csehszlovák időkben ez a tábla elveszett.

Révai Miklós és Erdősi Imre emléktáblája a nagykárolyi piarista rendház homlokzatán (2005)

Nagykárolyban[szerkesztés]

Nagykárolyban, a piarista rendház (Erdősi lakóhelye 1849/1850-ben) homlokzatán a Révai Miklóssal közös emléktáblát a Kölcsey-egyesület állította 1901. jún. 2-án . E napon az ünnepség a plébániatemplomban, szentmisével kezdődött, majd a gimnázium ifjúsága zászló alatt Kölcsey szobrához vonult, amelyet Suták István VIII. osztályos diák beszéde után megkoszorúztak. Ezután következett a Kölcsey-egyesület ünnepi közgyűlése, majd az ünnepi program újabb zászló alatti vonulás után az emléktábla leleplezésével ért véget.[4] Felirata:[5]

Révai Miklósnak, / nemzeti nyelvünk nagy újjáalkotójának / és / Erdősi Imrének, / a branyiszkói hősnek, / kik e ház lakói voltak, emlékezetükre / létesítette ezen táblát / a nagykárolyi Kölcsey-Egyesület. / 1901. június 2.

A romániai kommunista diktatúra éveiben a táblát az épületben működő plébánián őrizték, majd 2004-ben helyezték el ismét a homlokzaton.

Selmecbányán[szerkesztés]

Rauchbauer József piarista házfőnök beszédet mond Erdősi Imre honvéd tábori lelkész emléktáblájának leleplezési ünnepségén, Selmecbányán, a piarista rendház előtt, 1907. jún. 9-én
Erdősi Imre emléktáblája a selmecbányai városi múzeumban a sarokba támasztva (2007)

Selmecbányán 1907. június 9-én avatták föl a piarista rendház (ahonnét 1849 januárjában Erdősi tábori lelkésznek indult) homlokzatán elhelyezett emléktáblát, amely elsősorban Guba Pál piarista és a selmecbányai 48-as kör (a függetlenségi és 48-as párt helyi szervezete) szorgalmazására készült. A táblát Nagy József kőfaragó készítette, a verses feliratot szintén Kenézy Csatár győri pénzügyi főigazgató-helyettes írta.[6] Felirata:

Ebben a házban lakott, 1840-től 1849-ig / Erdősi Imre, / a branyiszkói hős, kegyesrendi pap-tanár / és innen ment a magyar szabadság védelmére / 1849. január 16-án. / Vihar, ne zúgj! Kíméld e házat, ne bántsd a régi köveket. / E mohos házból szerte árad a lángoló honszeretet. / Branyiszkó hőse itt lakott hősök között is legnagyobb. / Innen rohant, szent lázban égve, halálthozó, bősz harcba, vészbe!

Miután a piarista rendház a csehszlovák uralom alatt 1922-ben megszűnt, és helyén katolikus kultúrház lett, az emléktáblát 1938 januárjában a járási hivatal utasítására eltávolították az épületről, és a városi múzeumba helyezték.[7]

1907. június 9-én a selmecbányai piarista gimnázium diáksága is állított egy kisebb fémtáblát annak a szobának a bejárata fölött, amelyben Erdősi a selmeci piarista rendházban lakott. Ennek felirata: [8]

Erdősi Imre branyiszkói hős, kegyesrendi áldozó-pap, gimnáziumi tanár emlékének. 1907. márczius 15. / 1840–1849. / Branyiszkó hőse volt lakója e régi háznak honfiak! / Talán mesét is mondjak róla? – Elmondom én az igazat. / Szerelme volt: hon, szabadság. Eszménye: Isten és igazság. / Bősz harcba is szállt mindezért! Áldott legyen neved, Vezér! / 1849. febr. 5.
Erdősi Imre emléktáblája a kecskeméti piarista rendház kertjének külső falán

Kecskeméten[szerkesztés]

Kecskeméten 1938. június 5-én Kecskeméti Piarista Diákegyesület állított emléktáblát, amely a Jókai és Erdősi Imre utcák sarkára, az akkor elkészült kőkerítésre került. Keretét Rusz Ervin építészmérnök, Szabó István gimnáziumi rajztanár és Imre Gábor iparművész-tanár tervezte. A táblán Meskó Lajos piarista verse olvasható. Felirata:

Erdősi Imre / a branyiszkói hős, / 1861–1878-ig a kecskeméti / kegyesrendi ház főnökének emlékére. / Honvéd lesz a diák, tanár halad élen a harcban, / Szent zászlója kereszt: veszhet-e így a haza?

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. [Mihalik József], A kassai múzeum gyűjteményeinek leíró lajstroma, Kassa, 1903, 373, n° 5075.
  2. Selmeci Újság 2(1907):24 (jún. 13.) Selmecbányai Hiradó 17(1907):24 (jún. 16.). [Guba Pál]: Erdősi Imre keresztje, in Kalazantinum 13(1907/1908):6, 6-7.
  3. Alleker Lajos: Erdősi Imre a branyiszkói hős pap emlékezete, Nyitra, 1894, 48.
  4. A kegyes-tanítórendiek vezetése alatt álló nagykárolyi róm. kath. főgymnazium értesítője, 1900/1901, 80.
  5. Szatmár vármegye, szerk. Borovszky Samu, Budapest, [1908], (Magyarország vármegyéi és városai), 179.
  6. Selmeci Újság 2(1907):24 (jún. 13.
  7. Prágai Magyar Hírlap, 1938. jan. 30. Pesti Hírlap, 1938. jan. 30., febr. 5.
  8. Selmeci Újság 2(1907):24 (jún. 13.). Selmecbányai kir. kath. gimnázium értesítője 1906/1907, 6.

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdősi Imre témájú médiaállományokat.