Privigye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Privigye (Prievidza)
Kostol Najsvätejšej Trojice Prievidza.jpg
Privigye címere
Privigye címere
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületTrencséni
JárásPrivigyei
Rang város
Első írásos említés 1113
Polgármester Katarína Macháčková
Irányítószám 971 01
Körzethívószám 046
Forgalmi rendszám PD
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség45 017 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség1137 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság309 m
Terület43,06 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Privigye (Szlovákia)
Privigye
Privigye
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 46′ 17″, k. h. 18° 37′ 27″Koordináták: é. sz. 48° 46′ 17″, k. h. 18° 37′ 27″
Privigye weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Privigye témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Privigye (szlovákul Prievidza, németül Priwitz) város Szlovákiában. A Trencséni kerület Privigyei járásának székhelye. Kishatár, Kopanice, Kúty, Nagyhatár, Nyitranecpál, Štvrte és Váracska tartozik hozzá.

Fekvése[szerkesztés]

A Felső-Nyitra völgyében fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Először 1113-ban említi a Zoborhegyi apátság oklevele Preugian néven.[2] Nevét a szlávok Pribina morva fejedelem nevéből eredeztetik, aki itt templomot építtetett volna.

Története[szerkesztés]

A város területe ősidők óta lakott. A Mariánsky-dombon a neandervölgyi ember 40 000 éves mezolitikumi leleteit tárták fel. A települést már a 6. században szlávok lakták, 912. századi temetőket tártak fel itt. A hagyomány szerint Pribina morva fejedelem építtette első templomát. Első említése a Zoborhegyi apátság oklevelében található 1113-ban "Preuge" alakban. 1276-ban IV. László király adománylevelében egykori várát "castrum Preuge" néven említik. A vár 1276 és 1321 között ispánsági székhely. 1289-ben Miklós zólyomi ispán elfoglalta a Hontpázmány nembeli Pétertől. 1308-ban Csák Máté birtokolta, majd 1321-től királyi vár. 1341 után már nem említik, valószínűleg lerombolták. A várost német telepesek alapították a 14. században. Kiváltságait 1382-ben Mária királynőtől kapta, ekkor már gazdag aranybányászata volt, később posztóipara és faipara fejlődött ki. 1390 és 1396 között a városba karmelita szerzetesek jöttek, akik monostort építettek itt. Ezt a templomot később barokk stílusban átalakították. A 14. századtól Privigye mezőgazdasági jellegű település fejlődő kézművesiparral. 1409-ben Zsigmond királytól újabb kiváltságokat, 1415-ben vásártartási jogot kapott. 1540-ben itt is tért hódít a reformáció. 1545-ben már evangélikus iskola működik. 1599-ben török portyázók dúlják fel vidékét. A 17. században gyorsan fejlődött a kézművesség, egymás után céhei. Első céhét még 1569-ben a posztógyártók alapították, rajtuk kívül a következő évtizedekben még 10 mesterség alapított céhet a városban. 1621-ben Bethlen Gábor fejedelem hadai vonultak be a városba. 1636-ban kihalt a birtokos Turzó család, az új birtokosok a Pálfyak lettek. 1653-ban Pálfy Pál özvegye jezsuita és piarista szerzeteseket telepített a városba, megkezdődött az ellenreformáció. A piaristák 1666-ban könyvtárat alapítottak, 1674-ben rendházat építettek. 1678-ban Thököly Imre hadai perzselték fel a várost, csak piarista rendháza maradt épségben. 1681-ben és 1683-ban a törökök támadták meg a várost. A 17. század végén Privigyén kiterjedt szőlő- és gyümölcstermesztés folyt. Két malom, sörfőzde, fűrésztelep, vám és postaállomás működött. 1709 és 1711 között súlyos pestisjárvány pusztított. A piaristák 1720-ban templomot építenek. 1753-ban 394 adózó háztartás volt a településen. 1765 és 1770 között a bajmóci uradalom részeként a város elveszítette korábbi kiváltságainak nagy részét. 1771-ben lakó fellázadtak a növekvő terhek ellen. 1823-ban a város már évi 8 országos vásárt tarthatott. 1824-ben nagy tűzvész sújtotta a város északi részét, 185 ház és 90 gazdasági épület leégett. 1825-ben egy újabb tűzben 205 ház és 36 pajtaépület égett le. 1828-ban 350 házában 2469 lakos élt. 1832-ben újabb 98 ház és 25 pajta vált a tűz martalékává. 1848 áprilisában a szlovák nemzeti jogokat követelve 250 lakos állt a Szlovák Nemzeti Gárdába Anton Duriak jegyző vezetésével.

Vályi András szerint „PRIVIGYE. Prividia, Privicza. Tót Mezőváros Nyitra Vármegyében, földes Ura Gróf Pálfy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Bajmótzhoz fél mértföldnyire; a’ Piáristáknak Oskolája nevezetesíti. Lakosai mesteremberek, posztószövők, ’s másfélék, földgye jó termékenységű, piatza helyben, országos vásárjai jók, káposztája, gyümöltse, komlója elég terem, fája van mind a’ kétféle, legelője elég, réttyei jók, malma helyben, első osztálybéli.”[3]

Fényes Elek szerint „Privigye, (Privicz, Previcza), népes és vagyonos tót m. v., Nyitra vármegyében, Bajmóczhoz 1/2 órányira: 2469 kath. lakossal, s kath. paroch. templommal. Lakosai közt sok a posztós és varga; Erdeje nagy, gyümölcse sok; legelője a hegyekben jó; vízimalmai is vannak a Nyitra vizén. Van itt egy piarista zárda, egy kath. gymnasiummal együtt: s egy nemzeti főiskola. Hires gabonavásárok. F. u. gr. Pálffy Ferencz. Postahivatal helyben, miután ez Bajmócztól áttétetett.”[4]

A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Privigyei járásának székhelye volt.

Népessége[szerkesztés]

1880-ban 2858 lakosából 204 magyar és 2235 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 2988 lakosából 301 magyar és 2376 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 3152 lakosából 469 magyar és 2454 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 3349 lakosából 607 magyar, 205 német és 2516 szlovák anyanyelvű volt.

1921-ben 3726 lakosából 119 magyar és 3240 csehszlovák volt.

1930-ban 4369 lakosából 28 magyar és 4104 csehszlovák volt.

1970-ben 27559 lakosából 310 magyar és 26623 szlovák volt.

1980-ban 40813 lakosából 354 magyar és 39604 szlovák volt.

1991-ben 53424 lakosából 378 magyar és 51940 szlovák volt.

2001-ben 53097 lakosából 255 magyar és 51319 szlovák volt.

2011-ben 48 978 lakosából 42 941 szlovák, 313 cseh, 152 magyar, valamint 72-72 német és cigány volt.

2021-ben 45017 lakosából 40452 szlovák, 135 magyar, 40 cigány, 10 ruszin, 589 egyéb és 3791 ismeretlen nemzetiségű volt.[5]

Néprajza[szerkesztés]

Népviseletét fényképen többek között Jankó János néprajzkutató is megörökítette.[6]

Híres emberek[szerkesztés]

Nevezetességei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Miskolczi István: A kegyes-tanítórendiek privigyei kollégiumának története.
  • Ján Kováč 1962: Z dejín mesta Prievidze. In: Vlastivedný zborník Horná Nitra. Banská Bystrica.
  • Imrich Péli a kol. 1983: Prievidza.
  • Július Valach 1990: K dejinám piaristického gymnázia v Prievidzi a rozbor archívneho fondu. In: Vlastivedný zborník Horná Nitra 14.
  • Branislav Geschwandtner 2016: Vzbúrené mesto, alebo ženská vzbura v Prievidzi. In: Varia Theresiana.
  • Marek Púčik: Spory mesta a panstva o „zemepanskú zvrchovanosť“ v druhej polovici 18. storočia - prípady Ružomberka a Prievidze. Varia Theresiana.
  • Ješajahu A. Jelínek - Otto Gubič - Erik Kližan: Jedno storočie v Prievidzi (Dejiny Židovstva na hornej Nitre).

Külső hivatkozások[szerkesztés]