Egyenlőtlen szárnyú szitakötők

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Egyenlőtlen szárnyú szitakötők
Alföldi (avagy vörös) katonaszitakötő (Sympetrum sanguineum) nőstény
Alföldi (avagy vörös) katonaszitakötő
(Sympetrum sanguineum) nőstény
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Ősszárnyúak (Palaeoptera)
Rend: Szitakötők (Odonata)
Alrend: Egyenlőtlen szárnyú szitakötők (Anisoptera)
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Egyenlőtlen szárnyú szitakötők témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Egyenlőtlen szárnyú szitakötők témájú médiaállományokat és Egyenlőtlen szárnyú szitakötők témájú kategóriát.

Az egyenlőtlen szárnyú szitakötők avagy nagy szitakötők (Anisoptera) az egyik legősibb rovarrend, a szitakötők (Odonata) három alrendjének egyike.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]

Mint nevük is mutatja, megkülönböztető jellegzetességük, hogy hátulsó szárnypárjuk hosszabb és szélesebb is az elülsőnél, méghozzá úgy, hogy a szárny töve után hirtelen kiszélesedik. Széles toruk, mellkasuk miatt szárnyukat pihenő helyzetben sem képesek teljesen összecsukni; azt többnyire oldalt széttárva helyezik el.

Nagy összetett szemeik a fejtetőn egymáshoz érnek, vagy legalábbis nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]

Lárváik fajonként rendkívül különböző ideig (2 hónaptól 4 évig) fejlődnek, és ezt jelentősen befolyásolják a külső körülmények is. Általános szabály, hogy a rövidebb lárvaéletű fajok imágója tovább él. Az ilyen egyedek messzebb vándorolnak, az ilyen fajok gyorsabban belakják az új élőhelyeket.

Lárváik a kis szitakötők lárváitól eltérően béllégzők: az oxigént utóbelük falán át veszik fel. A vizet potrohszelvényeiket összehúzva és tágítva cserélik, és ugyanezzel a megoldással, tehát rakétaelven, lökésszerű, gyors mozgással úsznak is.

Egyes nagy szitakötők (Aeshnidae, Libellulidae: Sympetrum, Crocothemis, Leucorrhinia) lárvái a növényeken kapaszkodva várják a zsákmányt. Más csoportok (Corduliidae, Libellulidae: Libellula, Orthetrum) lárvái előszeretettel mozognak a mederfenéken. A folyami szitakötők (Gomphidae) lárvái a mederfenékbe ássák magukat, hogy a víz el ne sodorja őket, így táplálékukat is ott keresik. A hegyi szitakötők (Cordulegasteridae) szintén a patakágyba ássák magukat: csak szemük és potrohuk vége látszik ki. Nem mozognak, csak az elébük kerülő zsákmányt ragadják meg.

Ha valami gyanús dolog közelít feléjük, a nagyobb lárvák - főleg az Anax és Aeshna nemekből - fenyegető magatartást öltenek, visszahajlítják potrohvégüket, amin jókora tüskék meredeznek, álarcukat használva támadnak, illetve támadást imitálnak, esetleg menekülni próbálnak. A tüskék határozó bélyegnek is igen alkalmasak - vedlés után persze ezek is lágyak, és ilyenkor nem védenek. A mérgező bogárlárvák és vízi poloskák ellen az egyetlen hatásos védelem a megelőző támadás.

Az imágók kiválóan repülnek: költőhelyüktől olykor 100 km-re is elkóborolnak.

Rendszerezésük[szerkesztés]

Az alrendet három öregcsaládra tagolják, összesen 10 családdal.

Rendszerezésük a Kárpát-medencei fajaikkal (a Magyarországon védett fajok természetvédelmi értékével):

Források[szerkesztés]