Óriás szitakötő
 | ||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.JPG) Pihenő hím
| ||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Anax imperator Leach, 1815 | ||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Óriás szitakötő témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Óriás szitakötő témájú médiaállományokat és Óriás szitakötő témájú kategóriát. |
Az óriás szitakötő (Anax imperator) a rovarok (Insecta) osztályának szitakötők (Odonata) rendjébe, ezen belül az egyenlőtlen szárnyú szitakötők (Anisoptera) alrendjébe és a karcsú acsafélék (Aeshnidae) családjába tartozó faj. Egyéb nevei: királyszitakötő vagy zöld óriásacsa.
2018-ban Magyarországon az „Év rovara”.[1]
Előfordulása, élőhelye[szerkesztés]
.jpg)
Az óriás szitakötő széles körben elterjedt Európában, északon Dél-Angliáig, Dél-Skandináviáig és Lengyelországig. A Közép-Keleten Turkesztánig és Északnyugat-Indiában is megtalálható, Afrikában a Szaharától délre egészen a Jóreménység-fokáig élő alfaja az A. i. mauricianus. A növényzettel benőtt tócsákat, tavakat kedveli, a folyóvizeket kerüli. Különösen érzékeny a vízszennyeződésekre: fennmaradásának feltétele, hogy a tavak és pocsolyák ne szennyeződjenek. Újabban a természetes tavakhoz hasonlító kerti tavaknál is fellelhető. A síkságot kedveli, a hegyekben csak néhány száz méterig található – 1000 méter magasan már kivételesen ritka.
Kárpát-medencei előfordulása[szerkesztés]
Közép-Európában ez a legfeltűnőbb szitakötőfaj. Magyarországon közönséges.
Megjelenése[szerkesztés]
A felnőtt szitakötő hossza 60–80 milliméter. Szárnyfesztávolsága 100–120 milliméter. A hím potroha égszínkék, hosszanti fekete csíkkal; a feje zöld. A nőstény potroha zöldeskék, széles barna rajzolattal. Szárnyaik tónusa enyhén barnás vagy sárgás. A lárva hossza 50 milliméter. Meghosszabbodott, fogóként szolgáló szájszervét (fogóálarc) előretolja, hogy zsákmányt fogjon.
Életmódja[szerkesztés]
Az óriás szitakötő magányos lény. A hímek territoriálisak, és sokszor halálig verekednek egy területért. Reggel előbb fel kell melegednie ahhoz, hogy tudjon repülni. Kitűnően repül, lakóhelyétől nagyobb távolságokra is elkalandozik olyannyira, hogy sokszor a városokban is feltűnik. A felnőtt állatok repülő rovarokkal táplálkoznak, a lárvák gerinctelenekkel és ebihalakkal. Az egy-két évig tartó lárvaállapot után (egyes lárvák egyszer, mások kétszer telelnek át) a felnőtt szitakötő mintegy 4 hetet él. Repülési ideje júniustól augusztus végéig tart.
Szaporodása[szerkesztés]
Párosodáskor a hím potrohvégével feje hátsó részénél ragadja meg a nőstényt. Ekkor a nőstény potrohát a hím párzószervéhez hajlítja. Előfordul, hogy a párzás alatt „tandemként” repülnek. A hím potrohvégéből a mellkas mögötti párzószervbe juttatja spermáját. A nőstény innen veszi fel az ondót. A krémszínű petéket a nőstény növények száraiba rakja, ahol azok 3–4 hét múlva kelnek ki.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Év rovara 2018 Mosthallottam.hu, 2017. november 25.
Források[szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)
- Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6
- Óriás-szitakötő (Anax imperator)
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Ambrus, A., Danyik, T., Kovács, T. és Olajos, P. (2018): Magyarország szitakötőinek kézikönyve. – Magyar Természettudományi Múzeum; Herman Ottó Intézet, Budapest, 290 pp.
További információk[szerkesztés]
|
