Donald Trump kabinetje

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Donald Trump kabinetje az Egyesült Államok végrehajtó hatalmi ágának legfelső szintű vezetőiből álló 24 tagú testület, amelynek tagjai az elnök alá tartozó szövetségi intézményeket irányítják, hozzásegítve ezzel Trumpot, hogy az Alkotmány által ráruházott hatalmat gyakorolja. A testület hagyományosan az alelnökből, a minisztériumok vezetőiből és néhány nem miniszteri rangú, úgynevezett kabinet szintű vezetőből áll; Donald Trump kabinetjének is ehhez a szokáshoz igazodik az összetétele.[1]

A kabinet tagjait az elnök jelöli ki, de egyes tagjai betölthetnek olyan tisztséget is, amelyre a kinevezést a szenátus egyszerű többségének kell jóváhagynia. Ez alól kivétel az alelnök, aki választott tisztséget tölt be, illetve az elnök kabinetfőnöke, akinek kinevezése nem igényel jóváhagyást. A kabinet tagjainak kiválasztása teljes egészében az elnöktől függ, szabadon nevezi ki és menti fel őket. Illendőségből minden elnöki ciklus kezdetén (tehát az újraválasztott elnök második ciklusának kezdetén is) valamennyi kabinettag beadja a lemondását, s az elnök dönt, hogy az illető folytassa-e feladatát.

A kabinet feladatköre[szerkesztés]

Az amerikai szövetségi végrehajtó hatalom letéteményese az elnök (President), aki egyben a politikai rendszer „legközpontibb” szereplője is. Az elnök nem csak államfő és a fegyveres erők főparancsnoka, hanem a végrehajtó hatalom, a kormány vezetője is, sőt alkotmányjogilag ő „a kormány maga”. A végrehajtó hatalom gyakorlását ugyanis az USA alkotmánya az elnökre bízza. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya kifejezetten nem rendelkezik az elnököt segítő testületről, mint egész kabinetről, bár említést tesz tárcák vezetőiről. Maga a kabinet szó elsődlegesen elzárt termet jelent, ahol a tanácsadók össze tudtak ülni tárgyalni.[2] A kabinet léte azonban nem jelent kabinetkormányzást, sőt testületi kormányzást sem, ugyanis az egyes elnökök kedvük szerint alakíthatták magát a kabinetet.

Az Egyesült Államok államberendelkezése az erős elnöki státuszt mutatja, amely erős elnököt és gyenge, az elnöktől függő kormányt ad. Noha a gyakorlatban a kabinet a miniszterek tanácsa (más néven kormány), de ez nem mérhető az európai kormányok értelmével, ez az USA-ban a kabinet elsődlegesen az elnök tanácsadó és végrehajtó szerve. A kabinetnek, illetve az adott miniszternek (titkárnak) annyi joga és feladata van, amennyit az elnök részére delegál.[3] Nagyon lényeges különbség az európai (többek között a magyar) kormányrendszerrel szemben, hogy az USA kabinetje nem döntéshozó szerv, feladatuk (a saját területük ellátása mellett), hogy az elnök döntéseit a gyakorlatba átvigyék, az elnököt tanáccsal lássák el, valamint a saját területükről tájékoztassák őt.[4]

Juttatások[szerkesztés]

Az Egyesült Államok Kódexének 5. cikkelye[5] meghatározza, hogy a kabinet tagjainak milyen juttatásokat kell kapniuk Ez az összeg 2015-ben 203,700 dollár volt.[6] Bár a kabinet tagja, de más szabályok vonatkoznak az alelnökre, valamint a kabinet alá tartozó személyek juttatásaira.

Az ülések gyakorisága[szerkesztés]

A kabinetrendszer első 175 évében az ülések nagyon gyakoriak voltak, többször előfordult, hogy több alkalom is volt egy héten. Ennek fontosságára utal az is, hogy például Woodrow Wilson elnök olyan fontosnak tartotta az ülések megtartását, hogy amikor ő Európában tartózkodott helyette az alelnöke vezette azokat.

Az ülések száma Lyndon Johnson és Richard Nixon elnöksége alatt csökkent le, ma már elég ritkának mondható. Ehhez az is hozzájárult, hogy az elnöki személyzet sok feladatkört átvett a Kabinettől.

Jelenlegi kabinet[szerkesztés]

A kabinet tagjait az Elnök jelöli, de ahhoz, hogy a jelölt betölthesse a feladatkörét, a Szenátus jóváhagyása szükséges. Nem kell a Szenátus jóváhagyása az Alelnöknek, valamint az Elnök kabinetfőnökéhez, illetve az az alá tartozó személyek kinevezéséhez.

Kabinet[szerkesztés]

A kabinet tagja az alelnök, valamint a 15 államtitkárság vezetője. A lenti lista felsorolása az elnöki utódlási sorrend alapján van összeállítva, tehát, ha az elnöki szék megürül az alábbi sorrendben lehet betölteni a státuszt.[1] Megjegyzendő, hogy a szövetségi kormány tagjait az öröklési sorrendben megelőzi a Képviselőház elnöke, valamint a Szenátus pro tempore elnöke (általában a többség legrégebb óta hivatalban lévő tagja), de ők nem részei a kabinetnek.

Az Egyesült Államok Szövetségi Kormánya
Hivatal
(eredeti megnevezése)
Személy Hivatali idő
Seal of the Vice President of the United States.svg
Az Amerikai Egyesült Államok Alelnöke

Vice President

Mike Pence crop.jpg

Mike Pence

2017. január 20.-
Seal of the United States Department of State.svg
Külügyminiszter

Secretary of State

Rex Tillerson official Transition portrait.jpg

Rex Tillerson

2017. február 1. - 2018. március 31.
Mike Pompeo
2018. április 26. -
Seal of the United States Department of the Treasury.svg
Pénzügyminiszter

Secretary of the Treasury

Steven Mnuchin.jpg

Steven Mnuchin

2017. február 13. -
United States Department of Defense Seal.svg
Védelmi miniszter

Secretary of Defense

James Mattis official Transition portrait.jpg

James Mattis

2017. január 20. -
Seal of the United States Department of Justice.svg
Az Egyesült Államok Legfőbb Ügyésze

Attorney General

Jeff Sessions official portrait.jpg

Jeff Sessions

2017. február 9.-
Seal of the United States Department of the Interior.svg
Belügyi miniszter

Secretary of the Interior

Ryan Zinke.jpg

Ryan Zinke

2017. március 1.-
Seal of the United States Department of Agriculture.svg
Mezőgazdasági miniszter

Secretary of Agriculture

Sonny Perdue at rally.jpg

Sonny Perdue

2017. április 25.-
Seal of the United States Department of Commerce.svg
Kereskedelmi miniszter

Secretary of Commerce

Wilbur Ross.jpg

Wilbur Ross

2017. február 28.-
Seal of the United States Department of Labor.svg
Munkaügyi miniszter

Secretary of Labor

Andrew Puzder.jpg

Andrew Puzder

Kinevezése után visszalépett
Alexander Acosta.jpg

Alexander Acosta

2017. április 28.-
Seal of the United States Department of Health and Human Services.svg
Egészségügy-miniszter

Secretary of Health and Human Services

Tom Price.jpg

Tom Price

2017. február 10. -
Seal of the United States Department of Housing and Urban Development.svg
Lakásügyi és városfejlesztési miniszter

Secretary of Housing and Urban Development

Ben Carson (25628355165).jpg

Ben Carson

2017. március 2.-
Seal of the United States Department of Transportation.svg
Közlekedési miniszter

Secretary of Transportation

Elaine Chao large.jpg

Elaine Chao

2017. január 31.-
Seal of the United States Department of Energy.svg
Energiaügyi miniszter

Secretary of Energy

Rick Perry by Gage Skidmore 3.jpg

Rick Perry

2017. március 2.-
Seal of the United States Department of Education.svg
Oktatási miniszter

Secretary of Education

Betsy DeVos cropped.jpg

Betsy DeVos

2017. február 7. -
Seal of the U.S. Department of Veterans Affairs.svg
Veteránügyek minisztere

Secretary of Veterans Affairs

David Shulkin, Under Secretary of Health, portrait.jpg

David Shulkin

2017. február 14. -
Seal of the United States Department of Homeland Security.svg
Belbiztonsági miniszter

Secretary of Homeland Security

John Kelly official Transition portrait.jpg

John F. Kelly

2017. január 20. - 2017. július 31.
Elaine Duke

Elaine Duke

2017. július 31. -

A kabinet alá tartozó tisztségviselők[szerkesztés]

Jelen tisztségviselők a kabinet ülésein tárgyalási joggal vesznek részt. Nem részei az elnöki öröklési rendnek.

A kabinet alá tartozó tisztségviselők
Hivatal Személy Kinevezés dátuma
US-WhiteHouse-Logo.svg
Az elnök kabinetfőnöke

White House Chief of Staff

Reince Priebus by Gage Skidmore.jpg

Reince Priebus

2017. január 20.- 2017. július 31.
John Kelly official Transition portrait.jpg
John Kelly
2017. július 31. -
US-OfficeOfManagementAndBudget-Seal.svg

Menedzsment és költségvetési iroda[szerkesztés]

Director of the Office of Management and Budget

Mick Mulvaney, Official Portrait, 113th Congress.jpg

Mick Mulvaney

2017. február 16. -
Logo of the United States Environmental Protection Agency.svg
A Környezetvédelmi Ügynökség vezetője

Administrator of the Environmental Protection Agency

Scott Pruitt by Gage Skidmore.jpg

Scott Pruitt

Szenátusi hozzájárulás függvénye
US-TradeRepresentative-Seal.svg
Az Egyesült Államok külkereskedelmi képviselője

Trade Representative

Robert Lighthizer official Transition portrait.jpg

Robert Lighthizer

Szenátusi hozzájárulás függvénye
Seal of the United States Department of State.svg
Az Egyesült Államok ENSZ nagykövete

Ambassador to the United Nations

Nikki Haley official Transition portrait.jpg

Nikki Haley

2017. január 24.
Council of Economic Advisers.png
Az elnök külgazdasági tanácsadója

Chairman of the Council of Economic Advisers

nincs kinevezve
Seal of the United States Small Business Administration.svg
Az elnök üzleti tanácsadója

Administrator of the Small Business Administration

Linda McMahon Creative Commons Attribution-Share Alike 2.0 Generic.jpg

Linda McMahon

2017. február 14. -

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b The White House: The Cabinet
  2. cabinet (n.). Online Etymology Dictionary . [2011. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 31.) „Meaning "case for safe-keeping" (of papers, liquor, etc.) is from 1540s, gradually shading to mean a piece of furniture that does this. Sense of "private room where advisors meet" (c.1600) led to modern political meaning (1640s); perhaps originally short for Cabinet council (1630s); compare board (n.1) in its evolution from place where some group meets to the word for the group that meets there.”
  3. Amerika tanulmányok. zskflnk.uw.hu. (Hozzáférés: 2016. július 18.)
  4. http://epa.oszk.hu/02500/02565/00037/pdf/EPA02565_poltud_szemle_2002_3-4_035-067.pdf
  5. OLRC Home. uscode.house.gov. (Hozzáférés: 2016. július 18.)
  6. Salary Table No. 2015-EX. OPM Salaries & Wages . Office of Personnel Management. (Hozzáférés: 2015. december 11.)

További információk[szerkesztés]

  • Bennett, Anthony. The American President's Cabinet. Houndmills, Basingstoke, Hampshire: Macmillan, 1996. ISBN 0-333-60691-4. A study of the U.S. Cabinet from Kennedy to Clinton.
  • Grossman, Mark. Encyclopedia of the United States Cabinet (Santa Barbara, California: ABC-CLIO; three volumes, 2000; reprint, New York: Greyhouse Publishing; two volumes, 2010). A history of the United States and Confederate States Cabinets, their secretaries, and their departments.
  • Rudalevige, Andrew. "The President and the Cabinet", in Michael Nelson, ed., The Presidency and the Political System, 8th ed. (Washington, D.C.: CQ Press, 2006).

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Cabinet of the United States című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Donald Trump kabinetje témájú médiaállományokat.