Csungking

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Chongqing szócikkből átirányítva)

Koordináták: é. sz. 29° 32′ 15″, k. h. 106° 30′ 18″

Csungking si (重庆市
)
China-Chongqing.png
Rövidítés: 渝 ()
Név eredete

csung – ismét, újra
csing – ünnepel

„Kétszeres Ünnep”
Közigazgatás
Ország  Kína
Közigazgatási szint tartományi jogú város
Székhely 渝中区 Jücsung Csü kerület
Megyék (县) 40
Járások (乡) 1259
A KKP tartományi bizottságának titkára 汪洋 Vang Jang
Kormányzó 王鸿举 Vang Hung-csü
Irányítószám 400000 – 409900
Körzethívószám 23
Terület 82 300 km²,
26 a rangsorban
ISO 3166-2 CN-50
Népesség
Teljes népesség 30 165 500 fő (2015)[1]
Népsűrűség 379 fő/km²
Főbb nemzetiségek han – 94%
tucsia – 5%
miao – 2%
GDP 2005
GDP CNY 310 milliárd CNY,
24 a rangsorban
GDP per fő CNY 8540 CNY,
20 a rangsorban
A zárójelben szereplő rangsorok Kína tartományi szintű közigazgatási egységeinek összehasonlításában értendőek.
Csungking si weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csungking si témájú médiaállományokat.

Csungking (重庆, pinjin: Chóngqìng, a „Csungking” a hivatalos, hagyományos magyar névalak a szorosan átírt Csungcsing helyett[2]) kínai nagyváros a Jangce partján. A név jelentése: 重 csung – ismét, újra, 庆 csing – ünnepel (’Kétszeres ünnep’).

Főbb adatok[szerkesztés]

Csungking alapvetően két régióból áll: egyrészt magából a városból, másrészt az azt körülölelő, közigazgatásilag hozzá tartozó mezőgazdasági területekből. A 82 400 km²-es, csaknem magyarországnyi teljes terület lakossága 2004-ben 32 355 000 fő volt, ezen belül magának a városnak a lakossága 3,4 millió fő. Korábban a város Szecsuan tartomány része volt; 1997. március 14-étől azonban hozzácsatolva a környező járásokat, leválasztották Szecsuanról, és tartományi szintű közigazgatási egységgé emelték, amely csak a központi kormányzatnak van alárendelve.

Földrajzi helyzet[szerkesztés]

Csungking Szecsuantól nyugatra, a Jangce folyam és a Jialing-folyó találkozásánál található, belvárosa a két folyó által határolt dombos félszigeten fekszik. E földnyelvet a két folyón túl hegyek veszik körül. A város és környéke hegyes-völgyes terület, számos természeti és kulturális érték található itt, flórája és faunája rendkívül gazdag. Éghajlatát tekintve a szubtrópusi monszun övezethez tartozik. A nyár rendkívül meleg (40 °C – emiatt Kína „három kemencéje”, vagyis három legforróbb nyarú városa közé sorolják), a tél enyhe (4 °C), időjárását gyakori köd, szemerkélő eső, magas páratartalom jellemzi. Évente kb. 100 nap van, amelyen a várost köd borítja. Az átlagos évi középhőmérséklet 18 °C, a csapadékmennyiség évi 1000–1400 mm. A város fontos kereskedelmi csomópont, s turisztikai jelentőségét emeli, hogy Csungking alatt töri át a Jangce folyó a Szecsuani-medencét övező hegységet, a híres Három-szurdokon keresztül. Így a Három-szurdokba vezető hajóutak többsége innen indul ki. A város egyik jellegzetességét a nagy szintkülönbségek, a hegyoldalakon kanyargó lépcsős utcák adják, aminek köszönhetően ez az egyetlen kínai nagyváros, ahol nem láthatunk jelentős számú kerékpárt.

Csungking lakosságának 94%-át han kínaiak teszik ki, de más nemzetiségek – tucsiák, miaók stb. – is élnek a területen, amelyre mindig is a különböző nemzetiségek és kultúrák együttélése volt a jellemző.

Történelem[szerkesztés]

A területen már az ó- és újkőkorban is éltek emberek. Csungking dokumentált múltja az i. e. 11. századra nyúlik vissza, amikor a félig-meddig mitikus pa törzs itt alapította meg a Pa államot. Ezt az államot i. e. 316-ban az a Csin fejedelemség hódította meg, amely i. e. 221-ben egész Kínát egyesítette. A területet két járásra osztva betagozták a Csin-dinasztia birodalmába. Ettől fogva lett Csungking Kína szerves része. I. e. 250 körültől egészen a modern időkig a várost fal védte a támadások ellen. (Amikor az 1630-as években egy felkelés során a város jelentős része elpusztult, újjáépítésekor a fal 17 kapujából – fengsuj specialisták tanácsa alapján – 8-at nem nyitottak meg többé.)

I. sz. 581-ben a Szuj-dinasztia – a Csialing-folyó akkori nevéről (Jüsuj) – a nevet adta a városnak. Ma is ezzel az ősi írásjeggyel (渝) rövidítik a város nevét, ez szerepel például a csungkingi rendszámtáblákon.

1102-ben a várost átnevezték Kungra.

1189-ben a déli Szung-dinasztia Csao Tun nevű trónörökösét Kung hercegévé, majd császárrá koronázták. Az új császár kijelentette, hogy az események „kétszeres boldog ünnepet” (suangcsung hszicsing) jelentenek, s e megjegyzés nyomán a várost átnevezték Kétszeres Ünneppé (Csungcsing, ill. Csungking). Azóta ezt a nevet viseli a város.

1132-ben, a gyűlölt mongol Jüan-dinasztia alatt egy Ming Jü-csen nevű parasztfelkelő itt alapította meg a rövid életű Ta-hszia Királyságot.

1621-ben, a Ming-dinasztia alatt egy felkelő itt alapította meg a szintén rövid életű Ta-liang királyságot.

1891-ben Csungking lett az első olyan kikötő a kínai szárazföld belsejében, amelyet megnyitottak a külföldiek előtt.

1929-től a Kínai Köztársaság városi rangú közigazgatási egysége, majd 1935-től tartományi szintű városa lett.

1937 novemberétől 1945-ig, a második kínai–japán háború alatt a város a Kínai Köztársaság fővárosa, Csang Kaj-sek székhelye lett. A japán légitámadások súlyos károkat okoztak, annak ellenére, hogy az állandó köd miatt a japánok csak a nyári hónapokban tudtak pontos bombázást végrehajtani.

A csungkingiak úgy tartják számon, hogy városuk háromszor volt főváros: először a Pa Királyságé, majd a Ta-hszia államé, legvégül a Kínai Köztársaságé.

1954-ben Csungkingot lefokozták tartományi szintű városból egyszerű, Szecsuan tartománynak alárendelt várossá.

1983-ban Kína első olyan városa lett, amely tartományi szintű gazdaságirányítási jogköröket kapott. Ezzel vette kezdetét bámulatos iramú legújabb kori fejlődése.

Az 1990-es évektől a kínai gazdaságfejlesztésben a hangsúly a keleti tengerparti területekről a szárazföld belsejében fekvő régiókra helyeződött át, ami tovább erősítette Csungking pozícióját.

1993-ban kísérleti tudományos-technikai fejlesztési zónává, illetve nyitott gazdasági területté tették, 1994-ben pedig a piacgazdasági reformok kísérleti területévé minősítették. Ugyanebben az évben megindult a Három-szurdok Erőmű építése, amely nagyszámú lakosság áttelepítésével, illetve különféle fejlesztésekkel járt a régióban.

1996-ban egyike lett az öt városnak, melyet a „pénzügyi rendszer megreformálása” kísérleti területének nyilvánítottak.

1997-ben újra tartományi szintű várossá emelték, két okból: egyrészt ezzel akarják serkenteni Kína elmaradottabb belső területeinek fejlődését, ide vonzani a külföldi tőkét; másrészt pedig a Három-szurdok Erőművel kapcsolatos feladatok – például több millió ember áttelepítése – könnyebben megoldható, ha a környék közvetlenül a központi kormányzat alá tartozik. Az utóbbi években a város lenyűgöző iramban fejlődött, az óvároson kívül felhőkarcoló-negyedek, ipari, kereskedelmi központok épültek.

Chongqingban a Ming-dinasztia alatt alakult ki számottevő ipar (textil- és gabonabor-). 1901-ben a britek és a japánok kereskedelmi koncessziókat nyitottak. 1928-ban helyi iparosítási program indult. A környéken található természeti kincseknek (szén, vas, olaj, vízi energia) köszönhetően a város Délnyugat-Kína egyik legfontosabb ipari központja lett. Levegője azonban éppen emiatt az egyik legszennyezettebb Kínában.

Ma három tényező segíti Csungking fejlődését. (1) A város csak a központi kormányzatnak van alárendelve, így a Nyugat-Kína fejlesztésére szánt központi támogatásokhoz közvetlenül hozzáférhet. (2) Nem messze fekszik az épülő Három-szurdok Erőműtől, ami olcsó energiához, emellett munkalehetőségekhez, fejlesztési pénzekhez juttathatja. 3) Fekvésénél fogva hídként szolgál Kelet-Kína fejlett területei, különösen a Jangce alsó folyásának övezete, illetve a természeti kincsekben gazdag, de fejletlen iparú nyugati vidékek között. Emiatt fontos kereskedelmi központ.

Az utóbbi években hatalmas infrastrukturális beruházások zajlottak a városban, melyben a közlekedést sokáig a két folyó, illetve a domborzati viszonyok nehezítették. Jelenleg a Jangce felett hat, a Csialing felett négy híd ível át, a városban három villamosított vasútvonal találkozik, 212 út indul ki belőle, s mostanában autópályákat, gyorsvasutakat is építenek a városon belül. A városmagot jelentő félsziget csúcsáról mindkét folyót drótkötélpálya szeli át. Nemzetközi repülőtere van, melyről Kína és Ázsia számos nagyvárosába közvetlenül lehet lejutni. A városközpont az utóbbi években a hidaknak köszönhetően összenőtt a folyókon túli területekkel. A félszigeten, a városmag fölött épült az új technológiai fejlesztési övezet, amelynek felhőkarcolói, magasépületei Hongkongot idézik, s új városközpontot képeznek.

2011-ben útjára indították a Békés Csungking programot, melynek keretében 2012-re félmillió térfigyelő kamerával kívánják figyelni a várost. A projektre 17 milliárd jüant (=1,8 milliárd eurót) akarnak költeni. Ha a megfigyelőkamera-hálózat elkészül, a világ legnagyobb biztonsági rendszere lesz.[3]

Testvérvárosai[szerkesztés]

Látnivalók magában a városban[szerkesztés]

Bár igen ősi település, igazán régi emlékek magában a városban nemigen találhatók. Látványosságul – a belváros dimbes-dombos, kanyargós utcácskái, hangulatos sikátorai, bevásárlónegyedei mellett – kínai viszonylatban új építésű múzeumok, épületek, emlékművek, parkok szolgálnak.

Felszabadulási emlékmű (más néven: Óratorony)[szerkesztés]

1945-ben építették a világháborús győzelem emlékére. Ez jelenti a belváros központját.

Pipasan (Naspolya-domb) park[szerkesztés]

A földnyúlvány déli, Jangce felőli oldalán található. Itt található a belváros legmagasabb pontja (208 m), az ezen található Hongxin pavilonból remek kilátás nyílik a városra.

Oling (Lúd-domb) park[szerkesztés]

A földnyúlvány nyakánál, a belvárostól nyugatra található park, az ebben található Liencsiang pavilonból szintén remek a kilátás.

Csungking Múzeum[szerkesztés]

A Pipasan-hegy lábánál található múzeumot 1951-ben alapították. Több mint 40 kiállítótermében mintegy 100 000 tárgy látható, a környék 3000 éves történetéből, a Pa Királyságtól az Új Kína megteremtéséig. Különösen gazdag az ősi Pa-Su kultúra emlékeinek gyűjteménye (főleg bronzfegyverek), a Han-kori agyag sírfigurák gyűjteménye, illetve a későbbi korok porcelánkollekciója. A leghíresebb emlékek azonban a 70-es években talált dinoszaurusz-maradványok.

A Nagy Népi Gyűlés Csarnoka[szerkesztés]

Az 1951-ben épült, a belváros szomszédságában található csarnok az egyik legnagyobb gyűlésterem Kínában. Az épületegyüttes a Ming- és Csing-kori palotaépítészet stílusát utánozza, kerek központi épülete a pekingi Ég Templomának formáját utánozza. A gyűlésteremben 4000 fő fér el. Az épület Csungking legfontosabb szimbóluma.

Joseph W. Stilwell tábornok rezidenciája[szerkesztés]

Az épület „Ecet Joe”, azaz J. W. Stillwell amerikai tábornok (1883–1946) főhadiszállásaként szolgált a második világháború alatt. Stillwell, aki kínai nyelvészettel is foglalkozott, összesen öt alkalommal teljesített hosszabb-rövidebb ideig szolgálatot Kínában. A világháború alatt ő volt az amerikai erők főparancsnoka a Kína-Burma-India hadszíntéren. Kínában a kínai nép nagy barátjának tartják, aki jó kapcsolatot tartott fenn a kommunistákkal is. Rezidenciája ma múzeum, ahol a 20. századi kínai–amerikai kapcsolatokra vonatkozó anyagokat lehet megtekinteni.

Látnivalók a külvárosokban és a környéken[szerkesztés]

Állatkert[szerkesztés]

A nyugati külvárosban található modern állatkertben olyan különlegességek is megtekinthetők, mint az óriáspanda, illetve a rendkívül ritka Dél-kínai tigris.

Ce Csi Kou falu[szerkesztés]

Csungking városától 14 km-re nyugatra, a Jialing-folyó partján található ősi falu, amelyben szerencsés módon nem mentek végbe olyan nagy változások, mint magában a városban, így jó képet ad a modern kor előtti kínai életről. 1998-ban államilag védett kulturális értéknek minősítették. A település 1700 éves múltra tekint vissza, mai épületeinek többsége Ming- és Csing-kori. Egykor porcelánművészetéről volt híres (innen a neve: Ce Csi Kou = Porcelánfalu), s kikötőhelyként szolgált a folyó hajósainak. Ma elsősorban turistaközpont, több mint száz teaház található itt, emellett számtalan művészeti és emléktárgybolt kínálja a szuveníreket. Az egyik leghíresebb itteni a termék az ún. Shu-hímzés, melyet varázslatos ügyességgel helyben készítenek az asszonyok.

Északi Hőforrások parkja (Pej Vencsüan)[szerkesztés]

A Csialing-folyó nyugati partján, a várostól 51 km-re északra, a Csinjün-hegy lábánál található park. 423-tól éve egy buddhista templom állt itt, majd a környéket a Ming- és a Csing-korban újrarendezték és átépítették. Ma álló legrégebbi épülete 1426-ból származik. Ma a parkban vegyesen találhatók templomépületek, hőforrások, ősi fák, virágoskertek, halastavak, medencék stb. Összesen tíz 37-39 °C-os hőforrás található a parkban, ezekben fürödni is lehet (igénybe vehetők közös, illetve egyéni fürdőkamrák is). A gyógyvizet különböző betegségekre, például reumára ajánlják.

Déli Hőforrások parkja (Nan Vencsüan)[szerkesztés]

A belvárostól 26 kilométerre délkeletre található park, ahol szintén található néhány hőforrás. A japánellenes háború idején az itt található hegyoldalakba több száz óvóhelyet vájtak, ezek némelyike ma teaházként, étteremként szolgál.

Tacu sziklatemplomai[szerkesztés]

A mondás szerint „Északon van Tunhuang, délen pedig Tacu.” A tunhuangi és a tacui sziklatemplom nagyon hasonlít egymásra, annak ellenére, hogy több évszázad és több ezer kilométer választja el őket egymástól. A kínai sziklaszobrászat csúcsát jelentik. 1999-ben az UNESCO felvette a Világörökségi listára.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csungking témájú médiaállományokat.