Bánáthy Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bánáthy Béla
Bánáthy Béla 1988-ban
Bánáthy Béla 1988-ban
Született 1919. december 1.
Gyula
Elhunyt 2003. szeptember 4. (83 évesen)
Chico
Állampolgársága magyar
Gyermekei Béla A. Bánáthy
Foglalkozása
Iskolái San José State University

Bánáthy Béla (Gyula, 1919. december 1. – Chico, Kalifornia, 2003. szeptember 4.) magyar származású amerikai rendszerkutató. Tanulmányait a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia elvégzése (1940), majd a Vörös Hadseregtől való hosszú menekülése után Kaliforniában, a San José Állami Egyetemen (1963) folytatta, majd doktorátusát három évvel később a Kaliforniai Egyetemen, UC-Berkeley-ben szerezte meg 1966-ban. Kiterjedten írt a globális javulás rendszerelméletéről. Gondolatai, rendszerelméletei, írásai és tanításai mind általános tiszteletnek örvendtek, közvetlen tanítványai a százas, míg az általa inspiráltak a tízezres nagyságrendben számolhatók.[forrás?]

Társadalmi rendszerek tervezése[szerkesztés]

Életmunkásságának központjában a társadalmi rendszerek tervezésében használt alapfogalmak és alapelvek kidolgozása állt. E munkásságának talán legjobb összefoglalója az 1996-ban kiadott Társadalmi rendszerek tervezése a változó világban című munkája. E könyvében felhasználta az ISI (Nemzetközi Rendszerintézet) megalapításában, és abban való tevékenységéből szerzett tapasztalatait. Szerinte a társadalmi rendszerek- és alrendszerek területén a tervezést egyfajta elvszerűen fegyelmezett, alkotó és döntés-előkészítő kutatásnak kell tekinteni. E kutatásnak a célját a rendszert felépítő érdekeltek törekvéseinek a rendszerkörnyezet szükségleteibe való legalkalmasabb beillesztéseként határozta meg. A rendszer érdekeltjei sorába mindazokat beleértette, akik a rendszert szolgálják, szolgáltatásait élvezik, vagy akikre annak tevékenységei akármilyen formában behatással vannak. Más szóval, a társadalmi tervezést az ideálok elérésében végzett folyamatos tevékenységnek tekintette, mely során a tervezők maguk az érdekeltek, akik képességeiknek megfelelő lehetséges legnagyobb képet festik az általuk elképzelhető legnagyobb vászonra.

Cserkészszövetség[szerkesztés]

E rendszerérdeklődés Bánáthy életében kora ifjúságától nagy szerepet játszott. A Magyarországon tartott 1933-as Dzsemborin (a Cserkész Világszövetség fesztiválján) a cserkészmozgalom akkori vezetőjének Robert Baden-Powell beszéde életreszóló benyomást keltett Bánáthyban. Baden-Powell ebben a beszédében az ideál örök keresésének és követésének szükségességét hangsúlyozta ki, mely üzenet a presbiteriánus lelkész atyja kálvinista otthonában felnövekedett ifjú lelkét egy pontosan meghatározott irányba fordította. A későbbi nemzeti és nemzetközi ifjúsági vezetők konferenciáin a kor vezető íróival, költőivel és társadalmi aktivistáival került kapcsolatba. E kapcsolatok élethosszig tartó nyilvános szolgálatra késztették őt, melyet főleg a cserkészszövetség keretében fejtett ki.

White Stag Program[szerkesztés]

A vezetéselmélet területén elért eredményeit az 1963-ban, a Monterey Bay, Kalifornia kerületében kidolgozott 11 vezetői fogás című vezetőképzési javaslata foglalja össze, mely később White Stag Program (’Csodaszarvas’) néven vált világszerte ismertté. A White Stag program alapelveit, tapasztalatait és módszereit először az USA-ban építették be a vezetésképzésbe, majd később, a Nemzetközi Vezetőképző Bizottság jelentése és javaslata alapján – amelyet Bánáthy adott elő a 22. Világkonferencián (Helsinki 1969) – elfogadták mint a vezetőképzés új irányelveit. Az új irányelvek a Bánáthy által javasolt egység és rugalmasság kettős elvére épültek.

A cserkészmozgalomban eltöltött hosszú tapasztalata alapján Bánáthy a vezetést nem egy ködös, veleszületett képességnek, hanem megtanulható jártasságok sorának tekintette. Pontosan kimutatta, hogy a tanulási folyamatot nem szabad esetlegesnek vagy alkalomszerűnek tekinteni, hanem azt megtervezni és programozni kell. Ennek megfelelően a 11 vezetői fogás alapgondolata a vezetőképzés élvezetessé és gyakorlatiassá való tevése volt. Ezt az alapgondolatot a kiképző és a jelölt közötti folyamatos dinamikus viszony irányítása valósítja meg. Ez elősegíti, hogy a jelölt az újonnan megszerzett tudását aktív cselekvéssel rögzítse, mely a kiképzőnek pozitív visszacsatoláson keresztül erősítésül szolgál. Ez az erősítési folyamat azután mind a kiképző, mind pedig a jelölt számára sikerélményt jelent. Bánáthy volt az, aki e rendszerelméleti megközelítést először alkalmazta a képzés felépítése során. A tervezést egy szükségelemzéssel kezdte, azaz meghatározta, hogy a képzés végén a tanulónak milyen képességekre lesz szüksége, majd meghatározta a cél elérésének mérési módját, és a szükséges ismeretanyagot. Ezt követte kiképzők feladatainak és az alkalmazandó módszerek kidolgozása.

Életszemléletéről saját szavaival[szerkesztés]

Életszemléletem, alapgondolataim és értékrendszerem a következő öt környezetben alakultak ki: A család, az iskolák gazdag tanulási környezete, az egyház, cserkészség, és az egyre táguló nyilvános szolgálat. Ez öt környezet vált az én ’közvetítő intézetemmé’. Ezekben a környezetekben csiszoltam azokat a lencséket, melyeken keresztül a világot szemlélem és saját szerepemet értelmezem benne. E környezetekből származó értékek, hitek és ismeretek segítettek az ’én-ség’ és a ’mi-ség’, valamint az önállóság és a felelősség közötti egyensúly folyamatos keresésében és kialakításában. Ez az egyensúly segített megértenem hogy élettapasztalataim lehetőséget biztosítanak arra, hogy a növekedési úton megállhassak, hogy magamat folyamatosan megújíthassam és hogy a közjó szolgálatáért felelősséget vállalhassak…”

Életrajza pontokban[szerkesztés]

1919. december 1-jén született Gyulán. 1937–40 kadett a Magyar Királyi Ludovika Akadémián. 1940-ben hadnagy lesz a Magyar Királyi Honvédségben. 1942-es sebesüléséből kigyógyulva, 1943-ban a Magyar Királyi Ludovika Akadémia oktatási karának tagja. 1945–50 a második világháború után az ausztriai magyar menekülttáborban ifjúsági vezető, vasárnapi iskolában tanít. 1948-ban az Egyházak Világszövetsége pásztorrá szenteli. A Collegium Hungaricum elnöke Sell am See, Ausztriában. 1951-ben a McCormick Theological Seminary of Chicago emigráltatja Amerikába, ahol éjszakai fűtőként dolgozott és angolt tanult. Néha a környékbeli magyar egyházaknál tanított. Az amerikai Hadsereg Nyelvészeti Iskolájának Magyar Tagozata meghívására Monterey Bay, Kaliforniába költözik. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCsSz) helyi elnöke és a helyi Vöröskereszt igazgatói tanácsának tagja, míg egy étteremben, majd egy bankban dolgozott.

1956-ban a Hadsereg Nyelvészeti Iskolájának osztályvezetőjeként nyelvészetbe és az alkalmazott nyelvészet tanulmányozásába merült. A helyi egyházi tanács tagja, a helyi cserkész szervezet vezetőképzési osztályának vezetője. 1959-ben a Hadsereg Nyelvészeti Iskolája Főosztályának vezetője. 1963-ban elvégezte a San José Állami Egyetem posztgraduális iskoláját. 1966-ban megkapta doktorátusát az UC-Berkeley-n az oktatásképzés, rendszerelmélet és nyelvészet területén. Dolgozott a cserkész vezetőképzési programon, melyet az Amerikai Cserkészszövetség (Boy Scouts of America) elfogadott. 1968-ban kiadta első könyvét „Tanítási rendszerek” címen. Az Általános Rendszerkutatási Társaság nyugati részlegének vezetője lesz még ebben az évben. 1969-ben a Távol-Nyugati Kutatás-Fejlesztési Intézet rendszer-szakértője lett Berkeley-ben, majd San Franciscóban, ahol Program Igazgatóként, Divizionális Igazgatóként, majd az Intézet Aligazgatójaként vezetett több mint 50 kutatás-fejlesztői munkát. 1970-es években folyamatosan tanított a San José Állami Egyetemen, és látogató tanár volt a UC-Berkeley-ben, eleget tett meghívásoknak hogy a cserkész vezetőképzési programját bemutassa Mexikóban és Costa Ricában. A Távol-Nyugati Intézet keretében megalapította az ISI néven ismertté vált Nemzetközi Rendszerintézetet és felállította az ausztriai Fuschl Kutatási Beszélgetések társaságot, mely keretében az emberiség általános jólétének javítását vizsgálta a rendszer-tudomány nemzetközi képviselőivel

1982-ben az Általános Rendszerkutatási Társaság aligazgatója, majd 1985-ben az igazgatója lett, és a Rendszerkutatás Nemzetközi Szövetsége Végrehajtó Tanácsában szolgált. 1982-ben a Saybrook Graduate School felkérte egy PhD program kidolgozására a rendszer-tervezési tudományok területén. 1989-ben nyugdíjba vonult a Távol-Nyugati Intézetből és visszaköltözött Monterey Bay-be, de élete végéig aktívan részt vett a Saybrook Graduate School munkájában, valamint a Beszélgetésekben. Nyugdíjas napjaiban figyelme a társadalmi fejlődés rendszerdinamikus megközelítésére, azon belül pedig a társadalmi öntudat fejlesztésére irányul. A három görög szó, a „demokrácia” (néphatalom), „szizitízisz” (együttműködés) és „demosófia” (népi bölcsesség) által képviselt fogalmak integrációja megérteti velünk, hogy az embernek hatalma van az életét meghatározó döntések meghozatalára, hogy ezek a döntések az egyéni és kollektív bölcsesség növelésén keresztül, fegyelmezett és koncentrált beszélgetésekben végzett együttkutatás eredményei. Korunkban, mikor a változás és átalakulás sebessége, intenzitása és összetettsége egyaránt állandóan, mintegy exponenciálisan növekszik, a változás alakítása – ahelyett hogy egyszerű szemlélői, vagy éppen áldozatai lennénk – csakis a mi készségünkön és képességünkön múlik, hogy rendszereinket, közösségeinket és társadalmainkat egy céltudatos irányba vezessük. 2003. szeptember 4-én Kaliforniában hunyt el.

Művei[szerkesztés]

  • Tanítási rendszerek (1968) Fearon Publishers;
  • Idegen nyelv tananyag tervezése (1972) D.C. Heath;
  • A rendszerszemlélet kialakítása: Rendszermodellezési megközelítés (1973) Lear Siegler/Fearon Publishers;
  • Az oktatás rendszertervezete (1991) Educational Technology Publishers;
  • Az oktatás rendszerszemlélete (1992) Educational Technology Publishers;
  • Társadalmi rendszerek tervezése a változó világban (1996) Plenum Publishers;
  • A társadalom vezetett fejlődése: Egy rendszerszemlélet (2000) Kluwer Academic/Plenum Publishers.