Ayn Rand

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ayn Rand
Élete
Született1905. január 20.
Szentpétervár
Elhunyt1982. március 6. (77 évesen)
New York
SírhelyKensico Cemetery
Nemzetiségorosz származású amerikai
HázastársaFrank O'Connor (1929–1979)
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)regény
Első műveFogoly lelkek (We the Living)
Fontosabb műveiHimnusz (Anthem)
Az ősforrás (The Fountainhead)
Veszett világ (Atlas Shrugged)
Kitüntetései
  • Prometheus Award - Hall of Fame (Anthem, 1987)
  • Prometheus Award - Hall of Fame (Veszett ​világ, 1983)
Ayn Rand aláírása
Ayn Rand aláírása
Ayn Rand weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Ayn Rand témájú médiaállományokat.
eredeti neve: Alisza Zinovjevna Rozenbaum

Ayn Rand (Szentpétervár, 1905. január 20. – New York, 1982. március 6.) oroszországi zsidó származású amerikai regényírónő és filozófus.[1][2][3] A második világháború utáni években jelentős befolyása volt mind a konzervatív, mind a liberális amerikai társadalmi rétegek gondolkodására. Hírnevét regényei és filozófiai szisztémája alapozta meg. Az általa kifejlesztett gondolatrendszert objektivizmusnak nevezte, követői így emlegetik.

Életrajzi adatok[szerkesztés]

Eredeti nevén Alisza Zinovjevna Rozenbaum (Алиса Зиновьевна Розенбаум), Ayn Rand Szentpétervárott született három nővér – Alisza, Natasa és Nora – legidősebbjeként. Szülei a zsidó középosztályhoz tartoztak, kémikus apjának jól menő gyógyszertára volt. Ayn Rand tanulmányait Oroszországban, illetve a Szovjetunióban végezte. Az 1917-es októberi orosz forradalom idején, tizenkét éves korában lakásuk ablakából figyelte a Szentpétervár terén vörös zászlót lobogtató tömeget. A forradalmi események következtében a nyugodt családi életnek vége szakadt. Miután apja patikáját a szovjet kormány elkobozta, a család a Krímbe menekült. Odessza felé útközben banditák támadták meg őket, s csak kevésen múlt, hogy túlélték a veszélyes helyzetet.[4] A Krímben apja újra gyógyszertárat nyitott, amelyet a kormány ezúttal is kisajátított.[5]

Tanulmányai[szerkesztés]

Tizenhat éves korában Rand visszatért Pétervárra, és beiratkozott az állami egyetem történelem, pedagógia, filozófia és jogi szakára.[6][7][8]

A Szentpétervári Állami Egyetem

Formális filozófiai tanulmányai csak egy pár kurzusra terjedtek ki: tanulmányozta Platónt, Arisztotelészt, és Nietzschét, de a filozófia többi jelentősebb képviselőjéről csak kivonatokat és összefoglalókat ismert.[9] Míg Rand tanult, apja egy gyógyszerész szövetkezetben vállalt munkát.[10] Mivel Rand nem tartozott a proletár osztályhoz, az egyetemről eltanácsolták, éppen mielőtt végzett volna; végül néhány külföldi értelmiségi közbenjárására 1924-ben megengedték neki és a többi eltávolított diáknak, hogy levizsgázzanak.[11] Ezután még egy évig forgatókönyvírást tanult a pétervári Filmművészeti főiskolán.

Diákévei alatt Victor Hugo, Edmond Rostand, Friedrich Schiller és Dosztojevszkij voltak kedvenc írói. Friedrich Nietzsche munkáit is lelkesen tanulmányozta. Csodálta az Így szólott Zarathustra című filozófiai regényét, de ugyanakkor a filozófus jó néhány állításával nem értett egyet.[12]

Emigráció[szerkesztés]

1925 vége felé Rand vízumot kapott az Egyesült Államokban élő rokonai meglátogatására. 1926 februárjában, 21 éves korában érkezett hajón New Yorkba, ahol később otthonra talált. Miután rövid ideig rokonainál lakott Chicagóban, úgy döntött, hogy Szovjetunióba többé nem tér vissza. Felvette az Ayn Rand nevet, és Hollywoodba utazott azzal a céllal, hogy forgatókönyvíró lesz, de eleinte kénytelen volt bármiféle munkát elvállalni. Egy véletlen találkozás folytán a híres rendező, Cecil B. DeMille statiszta szerephez juttatta The King of Kings című filmjében, majd felvette szövegkönyvek olvasására.[13]

Mialatt a The King of Kings filmben szerepelt, Rand szándékosan és szó szerint belebotlott egy fiatal, Frank O'Connor nevű színészbe. 1929-ben összeházasodtak. A kapcsolat 50 évig tartott, egészen O'Connor 1979-ben bekövetkezett haláláig. 1931-ben Rand megkapta az amerikai állampolgárságot, és 1935-ben már színdarabot készített a New York-i Broadway-n. Közben hozzáfogott a regényíráshoz.

Regényei[szerkesztés]

Első, önéletrajzi ihletésű regényét (Fogoly lelkek – We the Living), 1936-ban adták ki. Helyszíne Szovjetunió, témája az állam és az egyén közötti harc. A könyv előszavában Rand megjegyezte: „ A Fogoly lelkek csak intellektuális szempontból életrajzi regény. A történet kitalált, de a háttér igazi.”[14]

Második, rövid regényét Himnusz (Anthem) címmel Angliában adták ki 1938-ban, Amerikában hét évvel később. A könyv egy feltételezett, jövőbeli világ víziója, ahol a kollektivizmus annyira elhatalmasodott, hogy már az egyes szám első személye, az "Én" is eltűnt nemcsak a nyelvből, hanem az emberek emlékezetéből is. Bár a történet Rand világnézetét tükrözi, stílusa Nietzsche Így szólott Zarathustra című művére emlékezteti az olvasót, tartalma pedig egy híres orosz regény visszhangjának tűnik, melyet Jevgenyij Zamjatyin írt Mi címmel. Arra viszont, hogy Rand olvasta volna a könyvet, vagy egyáltalán tudott volna a létezéséről, nincs bizonyíték.[15]

Első komoly könyvsikere Az ősforrás (The Fountainhead) volt, 1943-ban, egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Az írónő hét évig dolgozott rajta.[16] Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen, akik készek saját énjüket mások akaratának alárendelni. A regényt tizenkét kiadó utasította vissza, míg végül a Bobbs-Merrill Company elfogadta a kéziratot.[17] Könyvismertetőjében a New York Times így dicsérte a regényt és íróját: „Rand briliánsan, gyönyörűen, és egyúttal keserűen ír, szinte himnuszt zeng az egyén identitásáról...az olvasó nem tudja elkerülni, hogy át ne gondolja a mai idők alapvető emberi kérdéseit”.[18]

Az ősforrás idővel világsiker lett, egyúttal meghozta Rand számára az anyagi biztonságot. Hatmillió példány kelt el, és a továbbiakban kb. 100 000 példányt adtak el belőle évente.[17] A regényt ugyanezzel a címmel Amerikában vitték filmre, 1949-ben. A forgatókönyvet maga Rand írta meg, Howard Roarkot Gary Cooper amerikai színész alakította.[19]

Legismertebb munkáját, az 1100 oldalas Veszett világ (Atlas Shrugged) című regényét 1957-ben adták ki, szintén tartós sikerrel. A könyvről az írónő ezt mondta: „Ebben a regényben minden benne van, amit kilencéves koromban elképzeltem egy regényről; mindazt kifejezi, amit egy szépirodalmi munkától elvártam.”[20]

A Veszett világ témája a racionalitás szerepe az emberi létben. A könyvben Rand egy olyan új erkölcsi filozófiát mutat be, amely a racionálisan felfogott önérdeket propagálja.[21] A könyv szócsöve Rand legfontosabb filozófiai elveinek. A történet egy hipotetikus Egyesült Államokban játszódik: az ország legjelesebb gyártulajdonosai, tudósai és művészei sztrájkot hirdetnek, majd visszavonulnak egy hegyek között fekvő rejtekhelyre, ahol kiépítenek egy független, szabad piacra alapozott gazdaságot. A könyv főhőse, John Galt a sztrájkot úgy fogja fel, mint a világ motorjának megállítóját: a sztrájk megvonja a társadalmat mindazoktól akik eddig hozzájárultak az ország virágzásához. A hegyi településen összeverődött társaság azt akarja bizonyítani, hogy racionális és produktív erőfeszítések nélkül a gazdasági élet és vele együtt a kultúra is összeomlik, a társadalom szétesik. A regényben megtalálhatók mind a misztikus, mind a tudományos fantasztikus irodalmi irányzat elemei;[22] ezen kívül magába foglalja Rand objektivista nézeteit egy végtelenül hosszú monológban, amelyet a sztrájk vezérével, a főhős John Galttal fejtet ki több oldalon keresztül.[23]

A könyv fordulópontot jelentett Rand életében: kiadása után filozófiával kezdett foglalkozni.[24]

Filozófiája[szerkesztés]

Bővebben: Objektivizmus

Politikai nézetei átitatják regényeit és filozófiáját egyaránt. Hangsúlyozza az egyén jogait (mint például a tulajdonjogot), és a laissez-faire kapitalizmust, melyet egy alkotmányosan határolt kormányzat szabályoz. Rand erősen ellenzi a kollektivizmus minden formáját, így a központosított kormányzást is.[25] A kollektivizmus az egyént a csoportnak rendeli alá – hogy aztán az a csoport faji vagy osztálybeli, már nem számít. A kollektivizmus tana szerint az embereket kollektív munkára és gondolkozásra kell kényszeríteni a közösség javára. Az egyénnek joga nincs, élete és munkája a csoporthoz tartozik, ennélfogva a csoport bármikor feláldozhatja érdekeinek megfelelően. Ezt a doktrinát fenntartani természetesen csak erőszakkal lehet – vagyis centralizált kormányzással, ami szükségszerűen mindig is politikai végrehajtója volt a kollektivizmusnak.[26] Rand úgy látta, hogy a fasizmus és a kommunizmus két rivális, totalitárius kormányzat, mely ugyanazért a célért harcol: mindkettő szándéka a szegény rétegek leigázása és a gazdagok javainak kisajátítása, az uralmon lévő klikk fenntartása érdekében. A alapvető helyzet nem a „szegény a gazdag ellen”, hanem az „ember az állam ellen” – vagyis az emberi jogok a diktatúrával szemben.

Azonkívül hogy ateista volt, Ayn Rand etikai nézetei is lényegesen különböztek a megszokottól. Az erkölcsös magatartáson alapuló egoizmust hirdette, melyet észszerű önérdeknek nevezett. Az altruizmust elítélte; nézete szerint az önfeláldozás nem más mint erkölcsi kannibalizmus, mivel egy ember rajta alapuló boldogsága rendszerint egy másik ember boldogtalanságát jelenti.

Rand úgy tekintette nézeteit mint egy egységes filozófiai rendszert melynek lényege az ember, az a hősies lény, „…akinek elsődleges erkölcsi kötelessége saját boldogsága, legnemesebb célja pedig a termékeny aktivitás az észszerűség keretein belül.”[27]

A vallásos hitet – mint az észszerűség antitézisét – elutasította. Ellenezte a miszticizmus és a természetfeletti bármilyen formáját, beleértve az intézményesített vallásokat. „Az embernek önmagáért kell léteznie,” írta 1962-ben. „Nem áldozhatja fel magát másokért, és másokat sem áldoztathat fel öncélúan, saját érdekei nevében”.[28][29]

Elismerte Arisztotelész és Nietzsche befolyását gondolkodására, de Immanuel Kant hatását tagadta. Kant filozófiáját, amely szerint a valóságot mint olyant az ész nem tudja felfogni, visszautasította.[30]

Politikájában Rand a laissez-faire kapitalizmust hirdette mint az egyetlen lehetséges, morális társadalmi rendszert – vagyis hagyni kell az embereket cselekedni, ahogy az nekik tetszik, a kormány beavatkozása nélkül. Erősen ellenezte Harry S. Truman, Richard Nixon, később pedig Ronald Reagan politikáját is.[31] „…Az országnak állhatatosságra, világosságra és önbizalomra van szüksége,” mondta. „Az államfők nem engedhetik meg, hogy a konzervatív és vallásos elemek visszadobjanak minket a középkorba a vallás és politika alkotmányellenes összefogásán keresztül”.[32]

Hasonlóan az állam és az egyház elválasztásának szükségességéhez, Rand az állam és a gazdasági élet elválasztása mellett érvelt:[33] Az ember természetes joga, hogy saját belátása szerint cselekedhessen, hogy szabadon rendelkezhessen azzal, amit produkál; ebből következik, hogy a tulajdon erőszakkal vagy csalás útján való kisajátítását be kell tiltani. Az egyén jogait az erőszak ellen a bűnügyi és polgárjogi törvények kell hogy védjék, míg az egyént az ország alkotmánya az állam ellen védi. A kormány erőszakos beavatkozása csak akkor legális, ha azonnali veszély áll fenn, tehát lopás, zsarolás vagy gyilkosság esetében, vagy ha az országot külső agresszió fenyegeti.[34]

Kritika[szerkesztés]

Regényeiről[szerkesztés]

Rand regényeit első megjelenésük után a komolyabb kritikusok túlságosan hosszúnak és melodramatikusnak bélyegezték.[35] 1957-ben a Veszett világ regényéről megállapították, hogy olyan, mint egy figyelemreméltóan ostoba iskolai dolgozat.[36] Mások szerint karakterei általában laposak és unalmasak; hősei hihetetlenül gazdagok, intelligensek, külsejük rendkívül vonzó; ellenfeleik gyengék, tele vannak kétellyel, képzelőerejük és tehetségük nincs.[37] Ezzel szemben Rand csodálói dicsérik a könyvet. Andrew Bernstein amerikai filozófus professzor (az objektivista irányzat egyik képviselője), Rand karaktereit hihetőnek és pszichológiailag elegendően bonyolultnak tartja.[38]

Egy 1963-as tanulmányban ("The Goal of My Writing" – Írásaim célja) Rand elmagyarázta, hogy regényei szándékosan különböznek a megszokottól. Céljuk az ideális ember ábrázolása: nem az ember, ahogyan van, hanem olyanként ábrázolva, ahogy lennie kellene. Önmagát, mint írót, romantikus realistának nevezte. Esztétikai nézeteit részletesebben „A romantikus kiáltvány” (The Romantic Manifesto) című könyvében írta le 1969-ben.[39]

A negatív kritikák ellenére Rand könyveit ma is olvassák. Műveiből 2007-ig bezáróan 25 millió példányt adtak el, az Ayn Rand Intézet (Ayn Rand Institute) szerint körülbelül 800 000 példány kel el évente.[40]

A Fountainhead kávézó New Yorkban. A táblán ez olvasható: Táplálkozz tárgyilagosan, élj gazdagon

Bár Rand hatása az Egyesült Államokban a legerősebb, híveinek száma nemzetközileg is növekedőben van.[41]

Filozófiájáról[szerkesztés]

Regényeihez hasonlóan, Rand objektivista filozófiája Amerikában egymásnak ellentmondó véleményeket eredményezett. Némelyek egyszerűen elvetik, mások részben vagy egészben elismerik nézetei jogosultságát.[42] Vannak kritikusok, akik Rand objektivizmusát kultusznak nevezik; azt mondják, hogy követői rabszolga módon ragaszkodnak bebizonyíthatatlan elméleteihez, inkább személye iránti rajongásból mint észszerű meggondolás alapján.[43][44] Kritikusai nagystílű általánosításokkal vádolják, azonkívül azzal is, hogy gondolkodásában nem volt elég tudományos.[9]

Míg élt, az akadémiai filozófusok nem pazaroltak rá különösebb figyelmet. Ugyan a kapitalizmus és az önzés szenvedélyes védelme miatt intellektuális körökben sem talált szimpátiára,[45] a helyzet halála után megváltozott; úgy tűnik, manapság egyre többen foglalkoznak érdemlegesen filozófiájával.[46]

Későbbi évek[szerkesztés]

1951-ben Rand és férje Los Angelesből New Yorkba költözött. Rand szeretett városában maga köré gyűjtött egy értelmiségiekből álló társaságot, melynek aztán tréfából az "Ayn Rand kollektíva" (Ayn Rand Collective) nevet adták. A tagok közé tartozott egy fiatal, pszichológiát tanuló diák, Nathan Blumenthal, feleségével együtt (Blumenthal később Nathaniel Branden-re változtatta nevét). Idővel Rand és a nála sokkal fiatalabb Branden között szexuális viszony alakult, házastársaik kölcsönös beleegyezésével. A viszony 1968-ig tartott, szakításukat Rand nem tudta feldolgozni, filozófiájának teljesen ellentmondva viselkedett. Tanulmányai befejeztével Branden egy nyilvános intézményt alapított "Nathaniel Branden Intézet" néven (Nathaniel Branden Institute), az írónő filozófiájának terjesztésére. A "Kollektív" tagjai előadásokat tartottak az Államok különböző városaiban, és cikkeket írtak Rand "Az objektivista" című újságjába.[47] 1960 és 1970 között Rand írásain és egyetemi előadásain keresztül fejlesztette tovább filozófiáját. 1963-ban tiszteletbeli doktorátust kapott a portlandi Lewis and Clark College-tól.[48]

1973-ban látogatóba hívta Nora húgát és annak férjét a Szovjetunióból, remélve hogy a házaspár Amerikában marad, de Rand csalódására mindketten a hazatérés mellett döntöttek.[49]

Halála[szerkesztés]

Rand terve, hogy megír még egy regényt, már nem vált valóra.[50] Miután 1974-ben rákos tüdejét megoperálták, egészsége egyre hanyatlott. Szívbénulásban halt meg 1982, március 6-án otthonában, New Yorkban.

Filmadaptációk[szerkesztés]

Ayn Rand és férje, Frank O'Connor sírköve

1942-ben Olaszországban filmre vitték Rand Fogoly lelkek című regényét, a szerző tudta és beleegyezése nélkül (Scalara Films, Róma).

1949-ben Rand forgatókönyvet írt Az ősforrás megfilmesítéséhez. Az építész szerepét Gary Cooper játszotta.[51]

A Veszett világ adaptációjának elindítására 2008-ban került sor és a két részes film első része 2011-ben került az amerikai mozikba Atlas Shrugged címmel.[52]

Film Ayn Rand életéről: 1999-ben egy független filmgyártó vállalat filmet készített Ayn Rand életéről Egy filozófusnő szerelmei (The Passion of Ayn Rand) címmel, Helen Mirren főszereplésével.[53]

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • Fogoly lelkek. Regény; ford. Biró Sándor; Magyary, Bp., 1944
  • Az ősforrás; ford. Takácsy Enikő; Path, Bp., 2002
  • Veszett világ; ford. Kovács Lajos; Alexandra, Pécs, 2009
  • Az önzés erénye; ford. David Aurora, Nova Eszter, Táborszki Bálint; Ad Librum, Bp., 2021

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Kukathas, Chandran.szerk.: Craig, Edward: Routledge Encyclopedia of Philosophy 
  2. ↑ Rasmussen, Douglas B.; Den Uyl, Douglas J..szerk.: Rasmussen, Douglas B.; Den Uyl, Douglas J.: The Philosophic thought of Ayn Rand (angol nyelven). University of Illinois Press (1984) 
  3. ↑ Sciabarra, Chris Matthew, Ph.D.. Ayn Rand: the Russian radical. University Park: Pennsylvania State University Press (1995). ISBN 0-271-01441-5 
  4. ↑ Paxton, Michael, Ayn Rand: a Sense of Life, Peregrine Smith, 1998, 40. o.
  5. ↑ Britting, Jeff, Ayn Rand, Overlook/Duckworth, 2004, 17. o.
  6. ↑ Hicks, Stephen R. C.: Ayn Rand (1905-1982) (angol nyelven). Internet Encyclopedia of Philosophy. (Hozzáférés: 2009. március 23.)
  7. ↑ Sciabarra, Chris Matthew. Chris Matthew Sciabarra, "The Rand Transcript", The Journal of Ayn Rand Studies vol. 1, iss. 1 (1999): 1-26]
  8. ↑ Binswanger, Harry, "Ayn Rand's Life: Highlights and Sidelights," audio CD, Thomas Jefferson School lecture, San Francisco, California, 1993.
  9. ↑ a b Sciabarra, Chris Matthew, Ayn Rand: The Russian Radical, 12. o.
  10. ↑ Britting, Jeff, Ayn Rand, Overlook/Duckworth, 2004, p. 20; and Branden, Barbara, The Passion of Ayn Rand, Doubleday, 1984, 43. o.
  11. ↑ Britting, Jeff, Ayn Rand, Overlook/Duckworth, 2004, 24. o.
  12. ↑ Britting, Jeff, Ayn Rand, 17-18., 22-24. o.
  13. ↑ -A Brief Biography of Ayn Rand. Ayn Rand Institute. [2012. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 8.)
  14. ↑ We The Living, Dutton, XVIII helytelen ISBN kód: 0-523-94054-5
  15. ↑ Milgram, Shosana.szerk.: Robert Mayhew: Anthem in the Context of Related Literary Works, Essays on Ayn Rand's Anthem (angol nyelven). Lexington: Lexington Books, 136–141. o. (2005). ISBN 0739110314 
  16. ↑ Britting, Jeff, Ayn Rand, Overlook/Duckworth, 2004, 61-78. o.
  17. ↑ a b "The Fountainhead". Cato Institute. [2006. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. március 30.)
  18. ↑ L. Pruett, The New York Times May 16, 1943, Book Review; for more on The Fountainhead, see Robert Mayhew, edit., Essays on Ayn Rand's The Fountainhead, Lexington, 2006
  19. ↑ Ayn Rand, Overlook, 2004, 71. o.
  20. ↑ Rand, Ayn.szerk.: David Harriman: Journals of Ayn Rand (angol nyelven). Dutton, 704. o. (1997). ISBN 0525943706 
  21. ↑ Rand, Ayn, For the New Intellectual, Random House, 1961
  22. ↑ Gladstein, Mimi. The New Ayn Rand Companion. Westport: Greenwood Press, 42. o. (1999). ISBN 0313303215 
  23. ↑ For more on Atlas Shrugged, see Robert Mayhew, Essays on Ayn Rand's Atlas Shrugged, Lexington, 2009
  24. ↑ Younkins, Edward. Preface, Ayn Rand's Atlas Shrugged. Aldershot: Ashgate, 1. o. (2007). ISBN 0754655490 „Atlas Shrugged … is the demarcation work and turning point that culminated [Rand's] career as a novelist and propelled her into a career as a popular philosopher” .
  25. ↑ Rand, Ayn (1944. January). „The Only Path to Tomorrow”. Reader’s Digest, 8. o. [2009. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 8.)  
  26. ↑ Rand, Ayn (1964). „The Virtue of Selfishness”, New York, 149. o, Kiadó: Penguin.  
  27. ↑ Rand, Ayn. Appendix, Atlas Shrugged. New York: Random House (1957). ISBN 0394415760 
  28. ↑ George H. Smith, Atheism: the Case Against God, Prometheus, 1989, first pub. 1979, essentially explicates the Objectivist position.
  29. ↑ Rand also argued for rational egoism, or rational self-interest, as the only proper guiding moral principle. Rand, Ayn. The Voice of Reason. Dutton Plume (1989) 
  30. ↑ Rand, Ayn. About the Author, Atlas Shrugged. New York: Random House (1957). ISBN 0394415760 Friedrich Nietzsche,Sciabarra 1995, p. 100–106
  31. ↑ Beverly Merrill Kelley. Reelpolitik II. Rowman & Littlefield, 86-87. o. (2004). ISBN 978-0742530416 
  32. ↑ Ayn Rand "The Sanction of the Victim" beszéde először 1981. november 21-én hangzott el. A Leonard Peikoff szerkesztette kötetben jelent meg újra: The Voice of Reason: Essays in Objectivist Thought. New York: New American Library, 1988. 156. p.
  33. ↑ Ayn Rand: "The Objectivist Ethics". In: The Virtue of Selfishness. New York: 1964. 37. o. Lásd még: Andrew Bernstein: Objectivism in One Lesson. Lanham (Maryland): Hamilton Books, 2009.
  34. ↑ Ayn Rand: "Faith and Force: the Destroyers of the Modern World". Egy előadás, mely először a Yale Egyetemen hangzott el 1960. február 17-én, majd a Brooklyn College-n 1960. április 4-én, végül a Columbia Egyetemen 1960. május 5-én. A Philosophy: Who Needs It 7. fejezeteként újra lett nyomtatva. Bobbs-Merrill: 1982. 58-76. o.
  35. ↑ Steve Chapman. „The evolution of Ayn Rand”. The Washington Times.  . 2005. február 1. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  36. ↑ name=chambers> (1957) „Big Sister is Watching You”. National Review.  
  37. ↑ Gladstein, Mimi R.. Feminist Interpretations of Ayn Rand. Pennsylvania State University Press, 140. o. (1999). ISBN 0-271-01831-3 
  38. ↑ Andrew Bernstein: "Transfiguring the Novel: The Literary Revolution in Atlas Shrugged". The Objective Standard, vol 2, no. 3, Fall, 2007
  39. ↑ "A Philosophy of Literature." Lásd még: William Thomas (szerk.): The Literary Art of Ayn Rand. The Objectivist Center, 2005 ISBN 1-57724-070-7 és Louis Torres - Michelle Marder Kamhi: What Art Is: the Esthetic Theory of Ayn Rand. Open Court, 2000
  40. ↑ Sales of Ayn Rand Books Reach 25 million Copies. Ayn Rand Institute, 2008. április 7. [2012. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  41. ↑ Boaz, David: Ayn Rand at 100. CATO Institute, 2005. február 2. [2011. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  42. ↑ Simon Blackburn "Oxford Dictionary of Philosophy" 63. o.
  43. ↑ Jeff WalkerWalker, Jeff. The Ayn Rand Cult. Chicago: Open Court (1999. április 26.) 
  44. ↑ Michael Shermer (szabadelvű, a The Skeptics Society (Szkeptikusok Társasága) alapítója): „The Unlikeliest Cult in History”, 74-81. oldal 
  45. ↑ Kenneth G. Lucey, Tibor R. Machan, Recent Work in Philosophy, Rowman & Allanheld, 1983, page 87
  46. ↑ name=McLemee>McLemee, Scott: The Heirs Of Ayn Rand: Has Objectivism Gone Subjective?, 1999. szeptember 1. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  47. ↑ Branden, Barbara. The Passion of Ayn Rand. Doubleday, 254-257, 331–343. o. (1986) 
  48. ↑ Timeline of Ayn Rand's Life and Career. Ayn Rand Institute (ARI). [2012. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  49. ↑ Daligga, Catherine: Ayn Rand életrajza a Jewish Virtual Library-n. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  50. ↑ Rand, Ayn.szerk.: David Harriman: Journals of Ayn Rand. Dutton (1997) 
  51. ↑ The Fountainhead (1949) az IMDB-n. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  52. ↑ Atlas Shrugged az IMDB-n
  53. ↑ The Passion of Ayn Rand (1999) (Egy filozófusnő szerelmei) az IMDB-n. (Hozzáférés: 2015. január 5.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Ayn Rand című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ayn_Rand&oldid=26588574”