Absolon Dániel
| Absolon Dániel | |
 | |
| Született | 1633? Késmárk? |
| Elhunyt | 1697 (63-64 évesen) Mezőkaszony? |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | kancellár (1683–1685) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Absolon Dániel témájú médiaállományokat. | |
Absolon Dániel (1633? – 1697), akit Lilienberg Dániel néven is emlegetnek, a kuruc idők egyik érdekes, rendkívül mozgalmas életpályát befutott személyisége.
Élete
[szerkesztés]Nagy valószínüséggel, 1633-ban született, Késmárkon. [1]
A lutheránus - evangélikus - Absolon a soproni Vitnyédy Istvánnak, a 17. század híres ügyvédének a gyakornoka volt, és így részese lett a Wesselényi-összeesküvésnek, amelynek, és az 1670-ben kirobbant, Habsburg-ellenes felső-magyarországi felkelésnek a bukása után, az Erdélyi Fejedelemségbe menekült, gyarapítva a később kurucoknak nevezett bujdosók népes táborát.
Az iskolázott Absolon a bujdosók egyik legismertebb diplomatája lett. 1674-ben képviselte őket Lengyelországban, azon az országgyűlésen, amelyen Sobieski Jánost (III. Jánost) királlyá választották. 1675-ben és 1676-ban is Lengyelországban járt, 1676-ban kétszer is: Februártól augusztusig volt ott, majd októberben visszaindult oda, de 1676. decemberben már Erdélyben volt. Ezután történt az, ami kiemelkedik a diplomáciai küldetései közül: 1677. május 27-én, Varsóban, a bujdosók, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem és XIV. Lajos, a „Napkirály” közötti szövetségesi szerződés megkötésekor – Faygel Péterrel és Farkas Fábiánnal együtt – a bujdosók képviselője volt, a magyar követek Erdélyből, 1677. április végén indultak Lengyelországba. [2]
A bujdosók, az 1678. március 7-én, Somkúton tartott gyűlésükön, Teleki Mihályt választották fővezérüknek, aki mellé tizenkét tagú tanácsot és más tisztségviselőket is választottak, továbbá különböző udvarokhoz, követek küldéséről is határoztak. [3] A követek egyike Absolon lett, aki a lengyel és a francia királyi udvarhoz kapott megbízást, a "távollétében", ugyanis előző, az 1677. évi varsói útjáról, nem tért vissza Erdélybe, ezúttal Lengyelországban várakozott. 1678 júniusában Sobieski János fogadta Absolont, aki ezután Franciaországba utazott, ahol XIV. Lajos és Simon Arnauld d'Andilly, Pomponne márkija, a külügyminiszter is fogadta (1678 október), majd az év vége előtt, visszatért Varsóba. Az 1679-es esztendőt Lengyelországban töltötte, követve a királyi udvar és Béthune-Selles márki, a lengyelországi francia követ országjárását. 1680 márciusának végén visszatért Erdélybe, de még ebben az évben, augusztusban, Apafi és Teleki megbízásából, újra külföldi, lengyelországi és franciaországi követségbe indult. 1680 szeptemberében Sobieski, majd októberben - és novemberben is - XIV. Lajos fogadta, de tárgyalt vele Jean-Baptiste Colbert, Seignelay márkija, a neves pénzügyminiszter is. Absolon, 1680 december utolsó napjaiban, visszaindult Erdélybe.
Absolon később - egyes források szerint csak 1682-ben - a Felső-Magyarország fejedelmévé lett "kuruckirály", Thököly Imre szolgálatába lépett, akinek titkára, majd kancellára lett. 1683 októberében, mint Thököly egyik követe, részt vett, egyrészt az I. Lipót császár-király hadvezére, Lotaringiai Károly herceg, másrészt Sobieski János (III. János) lengyel király megbízottaival folytatott tárgyalásokon. Thökölyt - a szövetségesi kapcsolat ellenére - Váradon a törökök, 1685. október 15-én, foglyul ejtették; Thököly csak 1686. január 2-án szabadult ki a fogságból. [4] Absolon ekkor még - sok kuruccal ellentétben - megmaradt Thököly hűségén, nem állt át a labancokhoz, hanem visszahúzódott a Zrínyi Ilona, Thököly felesége védte Munkácsba, az egyetlen Thököly híveinek kezén maradt várba. Zrínyi Ilona megbízásából, 1686 novemberében, követként Sobieski Jánosnál járt, ugyanis ebben az évben, április végén, negyvenhét napi eredménytelen ostrom után, a császáriak - átmenetileg - elvonultak a vár alól, de 1687 tavaszától kezdődően, Guido Terzi gróf vezetésével, ismét ostromzár alá fogták Munkácsot.
A hosszantartó ostrom alatt megváltozott Absolon álláspontja: A Thökölytől érkezett, egyik levelet félreértve, abból a fejedelem elbizonytalanodását, a császár oldalára történő átállásának a szándékát olvasta ki. Absolon ezért elfordult Thökölytől, és elérte azt, hogy Zrínyi Ilona, az 1688. január 14-én kötött megállapodással, Munkácsot átadta Antonio Caraffa császári tábornoknak, amit már a várkapitány, Radics András sem ellenzett.
Munkács átadása után, Absolon Caraffa titkára lett, akinek a neve Magyarországon az 1687-ben működött eperjesi vésztörvényszék kapcsán vált hírhedtté. A tábornok szolgálatában, részt vett a császáriak és Teleki Mihály tárgyalásain, amelyet lezáró megállapodás (1688. május 9., Szeben), az Erdélyi Fejedelemségnek a töröktől való végleges elszakadásához, és I. Lipót fennhatóságának elfogadásához vezetett [5] Később, I. Lipót, a svéd királyi udvarba küldte Absolont [6], aki pályafutását a császár diplomatájaként fejezte be.
Absolon 1697. február 12-én hunyt el. [7]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Hanák Béla, aki évtizedek óta gyűjti a kora újkori genealógiai adatokat ( - hozzáférés: 2026. január 13.), a késmárki anyakönyvben, megtalálta a bejegyzést arról, hogy – 1633. május 15-én – megkeresztelték Absolon Merten fiát, Dánielt. Nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy azt az Absolon Dánielt keresztelték meg, akiről ez a szócikk szól.
- ↑ A varsói szerződés előkészítésével, és Absolon Dávid 1676-1678 közötti, diplomáciai utazásaival kapcsolatban, lásd az e szócikk vitalapján lévő bejegyzést.
- ↑ Az 1678. március 7-én megválasztott tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubrizsy Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál voltak; Szuhay Gáspár „erőtlenségre” hivatkozva a megbízatást elhárította. Tisztségviselők: A tanács titkára Klobusiczky Pál, a „pecséttartója” Faygel Péter, a strázsamester Farkas Fábián, a tábormester Gálfi János. Követeknek választották, a Portához Radics Andrást, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dánielt, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Pétert, a budai pasához Péchy Gáspárt, az egrihez Mikolay Boldizsárt, és a váradihoz Jankovich Györgyöt.
- ↑ Egészen pontosan, Thökölyt a váradi pasát "helyettesitő" Szarhos Ahmed temesvári beglerbég (később szerdár) ejtette foglyul, majd ő is engedte szabadon (Kármán Gábor: Thököly Imre elfogása: A felső-magyarországi oszmán vazallus állam bukása és az erdélyi diplomácia, Történelmi Szemle, 2019, - hozzáférés: 2026. január 13.).
- ↑ Később (1690) a Diploma Leopoldinum elnevezésű hitlevél "véglegesítette" az Erdély és I. Lipót közötti megállapodást.
- ↑ Payr Sándor: "Löffelholz tábornokné - Jókai regényében és a valóságban", Protestáns Szemle, 1925
- ↑ A jegyzetekben előzőleg már említett, Hanák Béla, a genealógiai kutatásai során, fellelte a temetési meghívót, amely szerint, Absolon Dániel, 1697. február 12-én halt meg (ezzel kapcsolatban, lásd e bejegyzés további részeit is!). Absolon felesége, Czanner (Czauner, Zauner) Karitász (Charitas) Konstancia (aki 1669-ben született, Eperjesen, és 1686. júliusában már Absolon felesége volt), nem sokáig maradt özvegy: Eperjesen, 1698. szeptember 24-én, feleségül ment Georg Wilhelm von Löffelholz zu Colberg császári tábornokhoz. Löffelholz 1719-ben, Budán, az özvegye 1725-ben, Sopronban halt meg. Hanák Béla fellelte, az Absolonné/Löffelholzné keresztelésére, a második házasságára, a második férje elhunytára, és magának, Absolonné/Löffelholzné elhunytára vonatkozó okiratokat is; de fellelt adatot, Absolonné első házasságának a fennállására is (Késmárki Tököly Imre és némely föbb híveinek naplói és emlékezetes irásai, 1686-1705. Közli Thaly Kálmán, Pest, 1868, Dobay Zsigmond naplója). – Hanák Béla kutatásaival összhangban áll az, hogy I. Lipót, 1696-ban, Absolon Dánielnek és a feleségének, Czanner (Czauner, Zauner) Karitász (Charitas) Konstanciának, adományozta Naménynak a birtokát, a hozzá tartozó részekkel együtt. A házaspárt a birtokba, 1697-ben, be is iktatták. Absolon utódok nélkül hunyt el, és később az özvegye Naményt eladta Eötvös Miklósnak és feleségének (Lehoczky Tivadar: A vásáros-naményi Eötvös-család, Első közlemény, Turul, 1894). – Passuth Lászlónak, a Zrínyi Ilonáról szóló, kitűnő regényében ("Sasnak körme között"), még jóval a Rákóczi-szabadságharc kirobbanása előtt, az akkor szegénylegényeknek is nevezett, bujdosó kurucok, az általuk árulónak tartott Absolont megölik. A regény utószavában, Absolon Dániel személyének elemzése kapcsán, Passuth nem tért ki arra, mire alapította Absolon regénybeli erőszakos halálát. Az e jegyzetben már említett, temetési meghívóban, nincs szó erőszakos halálról, és – bár a kurucok valóban bujdostak és szervezkedtek Felső-Magyarországon – a hegyaljai felkelés csak hónapokkal Absolon halála után (1697 július) tört ki. Sőt, az Absolon felesége írta, temetési meghívóból, egyértelműen kiolvasható az, hogy "édes uram" a "lelkét az ... Istennek ajánlotta", illetve az, hogy a férjét "Istenben boldogult édes uramnak"-ként említi. E megfogalmazások – gyakorlatilag – kizárják az erőszakos halál lehetőségét. (Ha Absolont megölték volna, ezt nyilván leírja a felesége, hiszen a nem "természetes" halál, a gyászát még súlyosabbá teszi.) A meghívó utal a gyászszertartás helyére is ( "itt a kaszonyi templomban"); így feltételezhető az, hogy Absolon Kaszonyban (ma: Mezőkaszony, Ukrajna) hunyt el, ezért szerepel a temetési meghívóban csak a halálozás időpontja, de a helye nem. (Ha Absolon nem Kaszonyban halt meg, miért tartották volna e községben a gyászszertartást?) [Mező]Kaszony és [Vásáros]Namény viszonylag egymáshoz közel fekszenek, az Absolonnak és a feleségének adományozott, naményi birtoknak, Kaszony a részét képezte.
Források
[szerkesztés]- Jean Bérenger: A francia politika és a kurucok (1676 – 1681), Századok, 1976
- A bujdosók levéltára. A gróf Teleki-család marosvásárhelyi levéltárából (szerk. Deák Farkas), Budapest, 1883
- Gróf Tököly Imre levelei. A gróf Teleki-család marosvásárhelyi levéltárából (sajtó alá rendezte Deák Farkas), Budapest, 1882
- Héjjas Eszter: A kurucmozgalom francia kapcsolatai, 1674 – 1679. Az Országos Széchenyi Könyvtár évkönyve 1981, Budapest, 1983
- Thököly Imre és a franczia diplomatia, Első közlemény (közli Gergely Samu), Történelmi Tár, 1886
- Teleki Mihály levelezése (szerk. Gergely Samu), Hetedik kötet, 1675 – 1677, Budapest, 1916
- Teleki Mihály levelezése (szerk. Gergely Samu), Nyolcadik kötet, 1678 – 1679, Budapest, 1926
- Oklevelek Teleki Mihály és a bujdosók diplomacziai alkudozásának történetéhez (1675 – 1685), Első közlemény, Történelmi Tár, 1890
- Orel Géza: Thököly diplomatiája, Budapest, 1906
- Szilágyi Sándor: Absolon Dávid (nyomdahiba az eredeti címben!) külföldi követségei, 1677-1680 közt, Századok, 1883
- Absolon külföldi követségei 1677 – 80. (közli Szilágyi Sándor), Történelmi Tár, 1883
- Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Történeti bevezetésekkel. (szerk. Szilágyi Sándor), Tizenhatodik kötet. 1675 – 1679, Budapest, 1893
- Késmárki Tököly Imre naplója 1676 – 1678 évekből. Közli Torma Károly, Pest, 1866
- Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kurucmozgalom, 1690-ig, Budapest, 1972