Absolon Dániel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Absolon Dániel
Absolon Dániel.jpg
Született 1640
Késmárk
Elhunyt
  • 1701 (60-61 évesen)
  • 1703 (62-63 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
  • politikus
  • diplomata
Tisztség kancellár
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Absolon Dániel témájú médiaállományokat.

Absolon Dániel (1640? – 1701/1703?), akit Lilienberg Dániel néven is emlegetnek, a kuruc idők egyik érdekes, rendkívül mozgalmas életpályát befutott személyisége.

Élete[szerkesztés]

Egyes adatok szerint Késmárkon született, de van olyan történeti munka, amely szerint külföldön. A lutheránus - evangélikus - Absolon a soproni Vitnyédy Istvánnak, a 17. század híres ügyvédének gyakornoka volt, és így részese lett a Wesselényi-összeesküvésnek, amelynek és az 1670-ben kirobbant, Habsburg-ellenes felső-magyarországi felkelésnek a bukása után Erdélybe menekült, gyarapítva a később kurucoknak nevezett bujdosók népes táborát.

Az iskolázott Absolon a bujdosók egyik legismertebb diplomatája lett. 1674-ben képviselte őket Lengyelországban, azon az országgyűlésen, amelyen Sobieski Jánost (III. Jánost) királlyá választották. 1675-ben és 1676-ban is Lengyelországban járt, majd 1676-1677 fordulóján Párizsban, a francia királyi udvarban tárgyalt, onnan Lengyelországba tért vissza. Ezután történt az, ami kiemelkedik diplomáciai küldetései közül: 1677. május 27-én, Varsóban, a bujdosók, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem és XIV. Lajos, a „Napkirály” közötti szövetségesi szerződés megkötésekor – Faygel Péterrel és Farkas Fábiánnal együtt – a bujdosók képviselője volt. 1677 végén - további tárgyalások céljából - ismét Párizsban járt.

A bujdosók az 1678. március 7-én, Somkúton tartott gyűlésükön Teleki Mihályt választották fővezérüknek, aki mellé tizenkét tagú tanácsot és más tisztségviselőket is választottak, továbbá különböző udvarokhoz követek küldéséről határoztak.[1] A követek egyike Absolon lett, aki a lengyel és a francia királyi udvarhoz kapott megbízást ("távollétében", ugyanis előző évi párizsi útjáról Varsóba ment vissza, ott várt arra, mikor utazhat újra Franciaországba). 1678 júniusában Sobieski János fogadta, ezután utazott Franciaországba, ahol októberben XIV. Lajos is fogadta, majd csak az év vége előtt tért vissza Varsóba. Az 1679-es esztendőt Lengyelországban töltötte, követve a királyi udvar, és Béthune márki, a francia követ országjárását. 1680 márciusának végén visszatért Erdélybe, de még ebben az évben, augusztusban, Apafi és Teleki megbízásából, újra külföldi követségbe indult. 1680 szeptemberében Sobieski, majd októberben - és novemberben is - XIV. Lajos fogadta, tárgyalt vele Colbert, a neves miniszter, és csak december utolsó napjaiban indult vissza Erdélybe.

Absolon később - egyes források szerint csak 1682-ben - a Felső-Magyarország fejedelmévé lett "kuruckirály", Thököly Imre szolgálatába lépett, akinek titkárja, majd kancellárja lett. 1683 októberében, mint Thököly egyik követe, részt vett egyrészt az I. Lipót császár-király kiváló hadvezére, Lotaringiai Károly herceg, másrészt Sobieski János (III. János) lengyel király megbízottaival folytatott tárgyalásokon. Thökölyt - a szövetségesi kapcsolat ellenére - a váradi pasa 1685. október 15-én elfogatta, a törökök csak 1686. január 2-án bocsátották szabadon. Absolon ekkor még - sok kuruccal ellentétben - megmaradt Thököly hűségén, nem állt át a labancokhoz, hanem visszahúzodott a Zrínyi Ilona, Thököly felesége védte Munkácsba, az egyetlen Thököly híveinek kezén maradt várba. Zrínyi Ilona megbízásából 1686. novemberében követként Sobieski Jánosnál járt, ugyanis ebben az évben, április végén, negyvenhét napi eredménytelen ostrom után, a császáriak - átmenetileg - elvonultak a vár alól, de 1687. tavaszától kezdődően Terzi gróf vezetésével ismét ostromzár alá fogták Munkácsot. A hosszantartó ostrom alatt megváltozott Absolon álláspontja: A Thökölytől érkezett egyik levelet félreértve, abból a fejedelem elbizonytalanodását, a császár oldalára történő átállásának a szándékát olvasta ki. Absolon ezért elfordult Thökölytől, és elérte azt, hogy Zrínyi Ilona 1688. január 14-én kötött megállapodással Munkácsot átadta Antonio Caraffa császári tábornoknak, amit már a várkapitány, Radics András (1640 körül - 1710) sem ellenzett (ő korábban szintén bujdosók, majd Thököly egyik követe, aki a Rákóczi-szabadságharc idején Kassa kuruc kapitánya lett).

Munkács átadása után Absolon Caraffa titkára lett, akinek neve Magyarországon az 1687-ben működött eperjesi vésztörvényszék kapcsán vált hírhedtté. A tábornok szolgálatában részt vett a császáriak és Teleki Mihály tárgyalásain, amelyet lezáró megállapodás (1688. május 9. Szeben) Erdélynek a töröktől való végleges elszakadásához, és I. Lipót fennhatóságának elfogadásához vezetett. Később I. Lipót a svéd királyi udvarba küldte Absolont, aki pályafutását a császár diplomatájaként fejezte be.

Halálának, éppúgy, mint születésének, a pontos időpontja ismeretlen, a források nagyobb része ezt az 1701 - 1703 közötti időszakra teszi (anélkül, hogy ennek indokát konkrét adatokkal alátámasztaná).

Passuth László Zrínyi Ilonáról szóló, kitűnő regényében ("Sasnak körme között") az általuk árulónak tartott Absolont - még a Rákóczi-szabadságharc kirobbanása előtt - az akkor szegénylegényeknek is nevezett, bujdosó kurucok megölik. Az ismert történeti forrásokban azonban nincs szó Absolon erőszakos haláláról. Lehetséges, hogy a neves író ötlete ezeken az adatokon alapszik: I. Lipót a naményi uradalmat 1696-ban Absolonnak és feleségének, Czanner (Cauner?) Caritásznak adományozta, amelynek birtokába Absolont a következő évben (1697-ben) beiktatták, de ezután Absolon hamarosan meghalt (mégpedig utódok nélkül).[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az 1678. március 7-én megválasztott tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubriczy /Ubrizsy?/ Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál voltak; Szuhay Gáspár „erőtlenségre” hivatkozva a megbízatást elhárította. Tisztségviselők: A tanács titkára Klobusiczky Pál, „pecséttartója” Faygel Péter, strázsamester Farkas Fábián, tábormester Gálfi János. Követeknek választották a Portához Radics Andrást, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dánielt, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Pétert, a budai pasához Pécsi (Péchy?) Gáspárt, az egrihez Mikolay Boldizsárt és a váradihoz Jankovics (Jankovich?) Györgyöt.
  2. Absolon halála időpontjával kapcsolatban ezt az adatot Lehoczky Tivadar közölte "A vásáros-naményi Eötvös-család" című, a Turul folyóiratban, 1894-ben közzétett tanulmányában, amely adatot megismételnek a szerzők (Kovács Ágnes és Felhős Szabolcs) a http://tortenelem.ektf.hu/efolyoirat/04/kovacs.htm Archiválva 2007. augusztus 22-i dátummal a Wayback Machine-ben és a http://partium.unitarius.eu/2007_tel.pdf Archiválva 2010. április 1-i dátummal a Wayback Machine-ben. web-lapokon olvasható tanulmányaikban.

Források[szerkesztés]

  • Szilágyi Sándor: Absolon Dávid külföldi követségei, 1677-1680 közt, Századok, 1883-dik évi folyam, I. füzet
  • Orel Géza: Thököly diplomatiája, Budapest, 1906.
  • Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kurucmozgalom, 1690-ig, Budapest, 1972.

További információk[szerkesztés]