Radics András

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Radics András (1640 körül – Kassa, 1711. február 13. után) köznemes, a később kurucoknak nevezett bujdosók egyik portai követe; Munkács, majd Kassa várkapitánya.

Élete[szerkesztés]

A bujdosók között[szerkesztés]

Részese a Wesselényi-összeesküvésnek, amelynek – és az 1670-ben kirobbant, Habsburg-ellenes felső-magyarországi felkelésnek a bukása után – menekülnie kellett a császáriak elől, mint sok más társának, részben Erdélybe, részben a törökök uralta hódoltsági területekre. A bujdosók mozgalmába bekapcsolódva, a törökökkel való kapcsolattartásban jutott neki jelentős szerep. (Egyes adatok szerint – idősebb Petrőczy Istvánnal és Szepessy Pállal együtt – már 1671-ben járt a Portán.) Az azonban biztos, hogy 1677-ben a bujdosóknak a Portára küldött, tekintélyes követségének a tagja (Kende Gáborral, Keczer Menyhérttel és Kubinyi Lászlóval együtt). A bujdosók az 1678. március 7-én, Somkúton tartott gyűlésükön Teleki Mihályt választották fővezérükké, aki mellé tizenkét tagú tanácsot és más tisztségviselőket is választottak, továbbá különböző udvarokhoz követek küldéséről határoztak, megerősítve Radics Andrásnak a Portához szóló megbízatását.[1]

Thököly oldalán[szerkesztés]

Később Thököly Imre, az 1682-ben Felső-Magyarország fejedelmévé lett „kuruckirály” követe volt a Portán (garamszegi Géczy Istvánnal, Thököly udvari hadainak akkori főkapitányával, és Tunyogi Sámuellel együtt, 1681-ben indultak és 1682-ben tértek vissza). Thököly megbízásából 1685-ben a katonai erényekkel is rendelkező Radics lett Munkács várkapitánya. Zrínyi Ilonának, Thököly feleségének vezetésével majdnem három évig védték Munkácsot a császáriak ellen. A vár védelmében részt vett Absolon Dániel, Thököly kancellárja is. A hosszantartó ostrom alatt megváltozott Absolon álláspontja: A Thökölytől érkezett egyik levelet félreértve, abból a császár oldalára történő átállásának szándékát olvasta ki. Absolon ezért elfordult Thökölytől, és elérte azt, hogy Zrínyi Ilona 1688. január 14-én kötött megállapodással Munkácsot átadta Antonio Caraffa császári tábornoknak, amit Radics András ekkor már nem ellenzett. Ezután Radics a birtokaira vonult vissza.

Részvétele a Rákóczi-szabadságharcban[szerkesztés]

1704-ben csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez, aki ez év szeptember 10-én birtokadományban részesítette,[2] novemberben pedig a nem sokkal korábban felszabadult Kassa kapitányává nevezte ki. 1705. április 7-én ezredes és egy reguláris gyalogezred parancsnoka lett, 1706. február 13-án pedig brigadérossá lépett elő. Az év őszén sikeresen megvédte Kassát Jean Rabutin császári lovassági tábornok támadásával szemben.

1707 szeptemberében a diplomáciai megbízatást teljesítő Berthóti Ferencet helyettesítette a kassai kerületi vicegenerálisi beosztásban. 1710 őszétől kora és súlyos betegsége ágyhoz kötötte, de névlegesen ő maradt a kassai kapitány, miközben a parancsnoki teendőket Náray László brigadéros látta el. 1711. február 13-án levelet írt az akkor már lengyel földön tartózkodó Rákóczinak. Ez az utolsó adatunk életéről, valószínűleg még Kassa kapitulációja (1711. április 26.) előtt elhunyt.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az 1678. március 7-én megválasztott tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubriczy /Ubrizsy?/ Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál voltak; Szuhay Gáspár „erőtlenségre” hivatkozva a megbízatást elhárította. Tisztségviselők: A tanács titkára Klobusiczky Pál, „pecséttartója” Faygel Péter, strázsamester Farkas Fábián, tábormester Gálfi János. Követeknek választották a Portához Radics Andrást, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dánielt, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Pétert, a budai pasához Pécsi (Péchy?) Gáspárt, az egrihez Mikolay Boldizsárt és a váradihoz Jankovics (Jankovich?) Györgyöt.
  2. De nem lett a fejedelem Udvari Tanácsának tagja, ezt csupán R. Várkonyi Ágnes említi az irodalomjegyzékben szereplő monográfiájában. Az Udvari Tanács összetételét, működését feltáró Heckenast Gusztáv viszont forrásadat híján nem említi. Lásd tanulmányát: II. Rákóczi Ferenc Udvari Tanácsa. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXXVII. Szerk. Veres László, Viga Gyula. Miskolc, 1999. 559–570. old.

Források[szerkesztés]

  • Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kurucmozgalom, 1690-ig, Budapest, 1972.
  • Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. S. a. r., kiegészítette és az előszót írta: Mészáros Kálmán. Budapest, 2005. 352. old. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak, 8.) ISBN 9638312939
  • Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc, Gondolat, Budapest, 1976.
  • Mészáros Kálmán: II. Rákóczi Ferenc tábornokai és brigadérosai. A kuruc katonai felső vezetés létrejötte és hierarchiája, 1703–1711. Budapest, 2006. 80., 131–132. old. (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára.) ISBN 9634463940

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Kuruc brigadérosok listája