A Karib-térség történelme

Karib-térség a spanyolok megérkezése előtt

Amikor a spanyolok 1492-ben elérték a Karib-szigeteket, három fő ember csoportot találtak. Mindannyian Dél-Amerikából vándoroltak a szigetekre viszonylagosan a közel múltban. A kis számú ciboney indiánok (vagy Siboney) Hispaniola és Kuba északnyugati csücskén éltek. A Bahamákon, Nagy-Antillákon és Trinidadon az aravak indiánok települtek le. A karibok a Virgin-szigetek, a Kis-Antillák számos szigetét valamint Trinidad északnyugati részét birtokolták.

A fehér emberek letelepedésében és fennmaradásában e három indián csoportnak nagy szerepe volt. Elsőként a ciboney indiánok kb. i. e. 1500 körül jelentek meg Kuba és Hispaniola északnyugati partján. Kis csoportokban (család) éltek, s gyűjtögetéssel, halászattal, vadászattal tartották fenn magukat. Mint a többi szigeteken elő őslakók, ők is kevés ruházatot hordtak, és festettek a testüket. A telephelyeiken nem találtak semmi bizonyítékot arra, hogy növénytermesztéssel, fazekassággal vagy fegyver készítésével foglalkoztak volna. Pattintott kőeszközöket használtak.

A ciboney indiánokkal ellentétben az aravak és karib indiánok sokkal előrehaladottabb életmódot folytattak. Az aravak és karib emberek gyakran voltak kapcsolatban egymással, mindegyik csoport alapvetően hasonló anyagokat, technológiát használt, hasonló módon vadásztak, halásztak és művelték meg a földet, azonos technológiával szőtték a ruhákat, készítették az agyagedényeket és más háztartási eszközöket. Ezt az ismeretet feltehetőleg az Amazonas-medencéből hozták magukkal.

Azonban jelentős különbség volt szociális és politikai szervezeteik felépítésében s a vallás gyakorlása terén. Lehetséges azonban, hogy ezeket a különbségeket a spanyol megfigyelők eltúlozták.

Mind a két népcsoport a Dél-Amerikából magukkal hozott módszerrel tette termékennyé a földet, amely conuco néven ismert. A száraz évszak vége felé leégették a bozótot, az erdőt, hogy azt térd magasságú, 3 méter szélességű dombokká formálják. Az asszonyok hegyes botokat használva különböző gyökereket ültettek, mint például a keserű és az édes yucca (manioka), yam nyílgyökér. Egy ilyen mesterséges dombot 10-15 évig használtak megművelésre.

Ez a módszer lehetővé tette a nagy értékű tápanyagot (keményítő és cukor) tartalmazó növények termesztését aránylag kis erőfeszítéssel. A gyökérfélék mellett ismerték még az amerikai mogyorót, a paprikát, a lopótököt valamit az édesburgonyát. Kisebb mennyiségű dohányt, kukoricát, babot és tököt is ültettek. Étrendjüket a helyi gyümölcsök, mint például az ananász, vagy a guava és a kesu egészítette ki.

Proteinszükségletüket részben vadászattal biztosították, de ebből nem jutottak elég fehérjéhez, ezért a hutiák, a iguana és a különböző madarak (galamb, papagáj) mellett megették a kígyókat, gilisztaféléket, pókokat és rovarokat is. A tenger sokkal gazdagabb választékot kínált, mint a föld: sokfajta vízimadár, kagyló, rák, hal, a nagy vízi emlősök közül a lamantin. Az óriásteknősnek mind a tojása, mind a húsa kedvelt ételük volt (egyes példányok tömege meghaladta a 600 kg-ot is).

A békés aravak indiánok

A spanyolok úgy jellemezték az aravak indiánokat, mint békés, barátságos, vendégszerető és szertartásos embereket. A Nagy Antillák és a Bahama szigetek egyfajta tropikus paradicsom volt a bennszülöttek számára. Mezőgazdaságuk egyszerű, de hatékony volt, a kellemes klíma pedig szükségtelenné tette a fűtést, s olyan házak építését, amelyek védelmet nyújtanak az idő viszontagságaival szemben. Az élelmiszerről a természet gondoskodott, így az aravak emberek szabad idejükben cserepeket készítettek, kosarat fontak, pamutot szőttek, és viszonylag egyszerű kőeszközökkel igényesen kidolgozott kőszobrocskákat készítettek. Az asszonyok és férfiak festették a testüket és kedvelték az ékszereket, amelyek többnyire csontból, kagylóból, kőből, vagy aranyból készült. Az arany értékes volt számukra, mivel természetes formájában a folyók medréből mosták ki. Ezeket az arany rögöcskéket sima lemezzé alakították, nyakékek, maszkot készítéséhez használták, vagy fül- és orrkarikává formálták. Az arany díszek különösen felkeltették a spanyolok érdeklődését, s rabszolgaságba kényszerítették az őslakókat, hogy több nemesfémhez jussanak.

Aravak emberek kedvelt időtöltése volt a labdajáték, amelyet az európai futballhoz lehetne leginkább hasonlítani. Majdnem minden falunak volt egy négyszögletes pályája erre a célra. Az ünnepek és tánc is gyakori jelenség volt, de a sokkal ünnepélyesebb vallási vagy szertartásos fesztiválokat a közösség vezetője szervezte. A tánc talán még gyakoribb volt a karibok körében, akik alkoholfogyasztással kötötték egybe ezeket az ünnepeket. Az alkoholt kukoricából, édesburgonyából és ananászléből erjesztették. Később, a spanyol hódítás után, a rutinos alkoholfogyasztás általánossá vált az aravakok körében is. Mindkét törzsbeliek használtak dohányt.

Az aravak indiánoknak szervezett vallási és politikai rendszerük volt, ahol a legfőbb vezető a caciques volt, akinek hatalma csak névleges, vagy inkább tiszteletbeli volt. A szigeteken belül a területeket provinciákra, a provinciákat pedig kerületekre osztották, amelynek élén a terület főembere állt. Utasításait, parancsait minden meggondolás nélkül végre kellett hajtani.

Az awarak emberek hitték, hogy a jó és gonosz szellem megszállja az ember testét és sok más természetes tárgyat is. Keresték a szellemekkel való kapcsolatot papjaikon és sámánjaikon keresztül. Kis plasztikáik ezeket a szellemeket személyesítették meg, amelyeket zemisnek hívtak.

A harcos karibok

A karibok kormányzata sokkal decentralizáltabb volt, mint az aravakoké. Mindegyik falu önálló volt és egy vagy több – a közösség által választott – harcos töltötte be a vezető szerepet. A karib férfiak az idejüket vadászattal, halászattal és a katonai gyakorlatokkal töltötték, míg az asszonyok végezték a többi munkát. Mindkét törzsnél szétválasztották a nemek között a munkát, de ez a munkamegosztás a karibok között sokkal merevebb volt, mint az aravak társadalomban. Mindkét esetben a nők készítették az ételeket, szőtték az öltözékeket, fonták a kosarakat és készítették cserépedényeiket, valamint karbantartották a conuco-t. Az aravak asszonyok viszonylagosan egyenlőek voltak sok területen a férjükkel, nem választották őket külön a családtól a házasság előtt. A szüzesség nem volt fontos számukra, az aravak férfiak kedvelték a gyakorlattal rendelkező asszonyokat.

A karib férfiak egy közösségben laktak, s a feleségek külön éltek másik kunyhókban. Az asszonyokat úgy kezelték, mint a szolgákat, akik öltöztették és etették férjeiket, takarították házukat, hordozták a terheket, s a földeken dolgoztak.

A karib emberek gyakorlott csónaképítők voltak, s félelem nélküli harcosok, akik szinte mindig legyőzték az aravak indiánokat, és jelentős sikereket értek el a fehérekkel szemben is. Számukra a katonai gyakorlat végzése művészetnek vagy sportnak számított, s jelentős időt töltöttek a harcmodor fejlesztésére.

1492 után

Mivel a karibok hevesen védekeztek a rabszolgaság ellen, a spanyolok vérszomjas vadaknak írták le őket. A kannibál kifejezést a karib (spanyol karibal) szóból származtatják. Az emberi hús nem volt rendszeres az étrendjükben. A kannibalizmust, mint vallási szertartást gyakorolták. A csatákban elfogott harcosokat tortúrának vetették alá, majd megölték és a legbátrabbakat elfogyasztották. A hírhedt karib vadság és kegyetlenség természetesen eltúlzott. Amikor a franciák és az angolok a Kis-Antillákon 1630 táján letelepedtek, a kezdeti időszakban a karibok barátságosak voltak, s élelmet biztosítottak az utazók számára, csak az európai támadások után váltak ellenségessé.

Gyarmatosítás

Kuba, Hispaniola spanyol, ill. francia, Jamaica angol gyarmattá lett a 17. században. A Kis-Antillákon ekkor franciák (Guadeloupe, Martinique), angolok (Virgin-szigetek, Bahamák), St. Lucia és St. Vincent, St. Kitts és Nevis, Antigua, Barbados, Kajmán -szigetek, Grenada angol-francia megszállás) másrészt St. Marteen-en (Bonairén) , Curacaón, Arubán a hollandok vetették meg lábukat. Haiti lett először független 1804-ben, a többiek a 20. század második felében, ill. még ma is tengeren túli megye státuszt élveznek. A gyarmatosítóknak nem sikerült kiirtaniuk teljesen az aravak és karib indiánokat. Előbbiekkel Kubában, Jamaicán, Haitin, a Dominikai Közt.-ban, Puerto Ricón, a Bahamákon, utóbbiakkal Grenadán, Dominicán, Barbadoson, a Holland-Antillákon, Guadeloupe-on, Martinique-on, Antigua-n, Anguillán, Bermudán, St. Croix-on, St. Vincent-en, St. Lucián, St. Thomas-on , ill. Trinidad & Tobagón ma is találkozhatunk. Ők megőrizték hagyományos konyha-, csónaképítő-, fafaragó-művészetüket, beszélik a taíno ill. karib nyelveket. Vallásuk az ősi hitvilág és a kereszténység keveréke.^[1]

Rabszolgaság

Bővebben: Rabszolgaság

A rabszolgák kizsákmányolása és elnyomása lázadásokhoz vezetett, amelyek erőszakos felkeléseket eredményeztek:

Karib-sziget	A felkelés éve ^[2]
Antigua	1701, 1831
Bahamas	1830, 1832–34
Barbados	1816
Kuba	1713, 1729, 1805, 1809, 1825, 1826, 1830–31, 1833, 1837, 1840, 1841, 1843
Curaçao	1795-
Dominica	1785–90, 1791, 1795, 1802, 1809-14
Grenada	1765, 1795
Guadeloupe	1656, 1737, 1789,1802
Jamaica	1673, 1678, 1685, 1690, 1730–40, 1760, 1765, 1766, 1791–92, 1795–96, 1808, 1822–24, 1831–32
Marie Galante	1789
Martinique	1752, 1789–92, 1822, 1833
Montserrat	1776
Puerto Rico	1527
Saint Domingue	1791
Saint John	1733-34
Saint Kitts	1639
Saint Lucia	1795-96
Saint Vincent	1769–73, 1795–96
Santo Domingo	1522
Tobago	1770, 1771, 1774, 1807
Tortola	1790, 1823, 1830
Trinidad	1837

Függetlenedés

19. század

Haiti, az egykori francia gyarmat volt az első karibi nemzet, amely megszerezte a függetlenségét az európai hatalmaktól, 1804-ben. 1844-ben a Dominikai Köztársaság is kikiáltotta a függetlenségét.

20. század

Kuba és Puerto Rico spanyol gyarmat maradt az 1898-as spanyol–amerikai háborúig, majd Kuba 1902-ben nyerte el a függetlenségét.

A következő államok függetlenedtek a 20. század második felében:

Jamaica : az Egyesült Királyságból, 1962
Trinidad és Tobago : az Egyesült Királyságból, 1962
Barbados : az Egyesült Királyságból, 1966-ban
Bahama-szigetek : autonómia 1964 -ben, majd teljes függetlenség az Egyesült Királyságtól 1973-ban
Grenada : az Egyesült Királyságból, 1974-ben
Dominikai Közösség : az Egyesült Királyságból, 1978-ban
Saint Lucia : az Egyesült Királyságból, 1979-ben
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek : az Egyesült Királyságból, 1979-ben
Antigua és Barbuda : az Egyesült Királyságból, 1981-ben
Belize (korábban brit Honduras ) : az Egyesült Királyságból, 1981-ben
Saint Kitts és Nevis : az Egyesült Királyságból, 1983-ban

Források

Jan Rogozinski: A Brief History of the Carribbean from the Arawak and Carib to the present (1999)

További információk

Jegyzetek

↑ Caribbean Amerindian Centrelink, United Confederation of Taíno People, Voice of Taíno People, Chronology of Biological and Cultural survival of Arawak Indians on the Greater and Lesser Antilles.
↑ Rogozinski, Jan. A Brief History of the Caribbean (2000).

[1] Caribbean Amerindian Centrelink, United Confederation of Taíno People, Voice of Taíno People, Chronology of Biological and Cultural survival of Arawak Indians on the Greater and Lesser Antilles.

[2] Rogozinski, Jan. A Brief History of the Caribbean (2000).

[1]

[2]