A Day at the Races

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Queen
A Day at the Races
A day at the races.jpg
nagylemez
Megjelent 1976. december 10.
Felvételek 1976. július–november
The Manor, Wessex Sound Studios és Sarm East Studios, London, Anglia
Stílus Progresszív rock
Hossz 44:24
Kiadó EMI, Elektra
Producer Queen
Queen-kronológia
A Night at the Opera
(1975)
A Day at the Races
(1976)
News of the World
(1977)
Kislemezek az albumról
  1. Somebody to Love
    Megjelent: 1976. november 12.
  2. Tie Your Mother Down
    Megjelent: 1977. március 4.
  3. Teo Torriatte (Let Us Cling Together)
    Megjelent: 1977. március 25.
  4. Long Away
    Megjelent: 1977. június 7.

Az A Day at the Races a brit Queen rockegyüttes ötödik albuma, amely 1976. december 10-én jelent meg. Az együttes úgy döntött, hogy megszakítja a munkakapcsolatát Roy Thomas Bakerrel – aki az előző négy albumuk producere volt, és segített kialakítani az együttes hangzását, – és ezúttal ők maguk lesznek a producerek. Mivel nem szorította őket határidő, több stúdióban négy hónapig dolgoztak a dalokon, és szokásuk szerint a tökéletességig polírozták a hangzást. A felvételek közben később híressé váló ingyenes koncertet adtak a londoni Hyde Parkban, mintegy 150-200 ezer néző előtt.

Az album zenei anyaga hasonlóan változatos volt, mint az előző A Night at the Opera esetében, sok kritikus fel is hívta erre a figyelmet. Az együttes ezt nem tagadta le, mondván: a két album dalai egyazon időszakban íródtak. A dalok rendkívül széles stílusbeli skálán mozognak: a heavy metaltól kezdve, a progresszív rockon keresztül egészen a zongorával kísért kabarézenéig.

Két kislemez jelent meg róla, a gospel utánérzésű „Somebody to Love”, amely nagy siker lett Angliában, és a kemény „Tie Your Mother Down”, amely inkább a rajongók körében szerzett elismerést. Világszerte szép sikereket ért el, Angliában az első, Amerikában az ötödik helyet érte el a listán. A kritikusok vegyesen fogadták, túlbonyolítottnak és művészileg hamisnak, tartalmatlannak tartották. Visszatekintve már jelentősen jobb a megítélése, jobban értékelik a humorát és merészségét, és az együttes jobb albumai közé sorolják.

Háttér[szerkesztés]

Az 1975-ös A Night at the Opera album, és az arról megjelenő „Bohemian Rhapsody” kislemez nagy sikert hozott az együttesnek, milliós példányszámban fogytak a lemezeik, és sztárokká váltak Angliában és Japánban.[1] Az albumot követő turnén 1975 novembere és 1976 áprilisa között összesen hetvenhét koncertet adtak Európában, Amerikában, Ausztráliában és Japánban – utóbbi országban sikoltozó rajongók fogadták őket a repülőtéren.[2]

A korábbi helyzetükkel ellentétben, amikor a menedzsereik lefölözték a haszon nagy részét, ezúttal sikeres kiadványaik bevételeit – saját cégeiken keresztül – immár az együttes négy tagja élvezhette. May és barátnője az anyagi biztonság hátterével megházasodhattak, mindannyian saját házakba költöztek az addigi bérelt garzonokból, és megszabadulhattak az adósságaiktól – az A Day at the Races felvételeinek a teljes anyagi biztonság tudatában kezdhettek neki.[3] Másrészt viszont ettől kezdve egyre sokasodtak a viták a jogdíjak körül, ami az évek elteltével egyre feszültebbé tette a stúdióbeli légkört.[4]

Felvételek[szerkesztés]

1976 nyarán, ahogy az előző albumuk felvételei előtt is, ismét visszavonultak a vidéken, surrey-ben fekvő Ridge Farmra, hogy kipihenjék magukat.[5] 1976 júliusában kezdtek körvonalazódni az A Day at the Races tervei, így átköltöztek az ugyancsak vidéken fekvő The Manor Studiosba.[6]

A felvételek nagy része a The Manor Studiosban készült

Az elmúlt évek alatt rengeteget tanultak a stúdiómunkáról, ezért úgy döntöttek, hogy ezúttal nem veszik igénybe az addig velük dolgozó Roy Thomas Baker segítségét, és saját maguk lesznek a producerek. Nem hajtotta őket határidő, mert a legközelebbi előre lekötött koncertjük 1977 januárjára volt időzítve, ezért a felvételek lassan haladtak.[7] A The Manorban volt a szállásuk, és a napi munka után rendszeresen megnézték a tévében a Benny Hill Show-t, Mercury pedig a montreali nyári olimpiát.[8] A felvételek korai szakaszában meglátogatta őket Rod Stewart, és közösen elkezdtek dolgozni az „Another Little Piece of My Heart” című dalon, de félbehagyták – a dal átdolgozott változata később az 1995-ös Made in Heaven albumra került fel „Let Me Live” címen.[9] 1976 őszére még a Sarm East Studiost és a Wessex Sound Studiost is igénybe vették, mindkettő Londonban helyezkedett el.[7] A Wessexben dolgozott akkoriban a Sex Pistols is, de akkor még nem találkoztak az együttessel.[10]

A felvételekre ezúttal is nagy összeget, egyes források szerint negyvenezer fontot költöttek.[11] A The Manorban 30/24 sávos Helios konzolt, a Wessexben 24 sávos 3M felvevőt, és Cadac keverőpultot, a Sarm Studiosban Trident keverőpultot és 24 sávos MCI rögzítőt használtak.[12] A korábbi albumaik felvételenél is közreműködő Mike Stone és Gary Langan hangmérnökök ezúttal is jelen voltak.[7] 1976 augusztusában megszakították a felvételeket, és 1975 decembere óta első alkalommal koncerteztek. Szeptember 1-jén és 2-án Edinburghban léptek fel, szeptember 10-én Cardiffban, szeptember 18-án pedig a londoni Hyde Parkban mintegy 150-200 ezer néző előtt adtak ingyen koncertet. Ezeken az előadásokon két dalt játszottak a lemezről: a „Tie Your Mother Down”-t és a „You Take My Breath Away”-t.[13]

Zenei stílus[szerkesztés]

Négyőjük közül még mindig Mercury és May voltak a fő dalszerzők, akik négy-négy számot írtak a lemezre, míg Deacon és Taylor egy-egy dallal képviselték magukat.[14] Az albumot a „Tie Your Mother Down” vezeti be, amely – ellentétben a kislemezes változattal – körülbelül egyperces bevezetőt kapott: gonggal és mély, torzított gitárriffekkel indít, utána ugyancsak egy gitárbevezető következik, amelyet May az Escher-festmények zenei megfelelőjének tartott: „Ez annak a lépcsőháznak a zenei megfelelője, amelyik a tér négy oldalán megy körbe, és úgy néz ki, mintha emelkedne. Egy Escher-festmény. Ennek a megfelelőjének volt szánva, mert minden része emelkedik, és egy oktávval lejjebb kerül.” A hallgató a képek optikai csalódásához hasonlóan úgy érzi, hogy a gitár hangszíne emelkedik, pedig valójában nem változik.[15] Ezután következik a kemény, jellegzetes gitárjátékú és sajátos szövegű dal: „Nem az anyukámról szól. Valójában egy fiatal fiú frusztrációjának a történetét meséli el […] Persze blöffölök, mert nem emlékszem miről szól. […] Néha kijössz egy apró riffel, majd hozzápakolsz néhány szót, és fogalmad sincs róla, mit akar jelenteni. Úgy emlékszem, azt gondoltam, nem elég jó a címe a dalnak, de mindenki azt mondta, hogy »jó ez, teljesen rendben van«, így a címhez igazodva építettük köré a szöveget.”[16] A gitártéma egyes részeit üveg slide gyűrűvel játszotta el.[17] A következő Mercury lassú, érzelmes „You Take My Breath Away” című dala, amelynek nagy részében egyedül ő énekelt és zongorázott – meg is jegyezte, hogy mennyire egyszerű az együttes szokásos stílusához képest.[18] A találgatások szerint Mercury első férfi élettársáról, David Minnsről írta, akivel akkoriban költözött össze.[19] A gitárszóló hegedűre emlékeztető hangzását May úgy alkotta meg, hogy a gitárjának a fogólap felőli és a középső hangszedőjét azonos fázisba kapcsolta.[17] A folk-rock szerű „Long Away” May szerzeménye, a felvételén 12 húros Burns gitárral játszott.[20] A dalban „úgy hangzik, mint a Queen liberális lelkiismerete, amint azon van, hogy az emberek jobban megértsék egymást.”[21] A „The Millionaire Waltz” című dalt Mercury John Reidről, az akkori menedzserükről írta. A dalszerkezete a „Bohemian Rhapsody”-hoz hasonlóan bonyolult, May pedig pikoló, cselló és tuba hangját utánozta a gitárjával.[19] A „You and I” Deacon egyetlen dala a lemezen, ő is ritmusgitározott rajta. Könnyed gitár és zongoraalapú szerelmes popdal, amelyet a feleségének szánt.[15]

Somebody to Love
Hangminta az A Day at the Races album (1976) „Somebody to Love” című dalából. Az együttes a stúdióban az egymásra rétegezett énekhangoknak köszönhetően egy valódi gospelkórus érzését keltve énekelt. A vokál mellett az erősen spirituális dalszöveg is a gospelre emlékeztet.[22]
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A Mercury szerezte „Somebody to Love” az énekes példaképe előtt tiszteleg: „ugyanaz a három ember énekel a nagy kórusrésznél, de azt hiszem, itt más volt a technikai megközelítés [mint a »Bohemian Rhapsody«-nál], mert gospelszerű benne az ének – eltér attól, amiket általában csinálni szoktunk. […] Szerettem volna egy ilyen Aretha Franklin-stílusú számot is. Megihletett a gospel-hangzás, amely a korai lemezein hallható. Úgy tűnik, mintha ugyanazokat a harmóniákat használnám, de más tartományban szólalnak meg.”[18] A szöveg „megkérdőjelezi Isten szerepét egy szerelem nélküli életben.”[22] A „White Man” May „bluesos siratója” az indiánok és a gyarmatosító fehérek konfliktusáról.[19] Mercury izgalmas feladatnak tartotta, hogy lehetősége volt bluesosan, rekedtesen énekelni benne.[23] A „Good Old-Fashioned Lover Boy” Mercury humoros szövegű, kabarészerű dala, amelyben egy sort Mike Stone hangmérnök énekelt.[24] Feltételezések szerint ezt is akkori élettársának, David Minnsnek írta.[21] A „Drowse” Taylor egyetlen dala a lemezen, egy kemény, gitárvezérelt dal, amelynek álomszerű szövege a gondtalan gyermekkort idézi vissza.[21] Taylor maga énekelte, May pedig slide gitáron játszott.[14] A „Teo Torriatte” May szerzeménye, tisztelgés a lelkes japán rajongóik előtt. A cím is japán nyelvű (azt jelenti „kapaszkodjunk egymásba”) a refrén pedig kétszer is elhangzik benne japánul. A fordításban ismerősük, Chika Kujiraoka fényképész segített.[25] A felvételen May harmóniumon játszott.[23] Ez a lemezt lezáró dal, és ugyanazokkal a zenei motívumokkal végződik, mint amelyekkel a lemez kezdődik, azt az érzést keltve, hogy az albumnak nincs eleje és vége.[15]

Megjelenés[szerkesztés]

1976. november 12-én megjelent a „Somebody to Love” kislemez, és a második helyet érte el Angliában, a tizenharmadikat Amerikában.[26] A videoklipjét Bruce Gowers rendezte, és felhasználta benne azokat a felvételeket, amelyet az együttesről készítettek munka közben a Wessex Studiosban.[27][28] A következő hetekben televíziós és rádióinterjúk következtek, felléptek többek között Kenny Everett rádióműsorában, de Bill Grundy meghívását az utolsó pillanatban le kellett mondaniuk, helyettük a Sex Pistols-t hívták meg, akik botrányos viselkedésükkel ekkor alapozták meg országos ismertségüket.[29]

Az album 1976 decemberében jelent meg. A borítóján ugyanaz a kép szerepelt, mint az előző A Night at the Operáén, csak ezúttal fekete háttérrel, a cím pedig ugyancsak a Marx fivérek egyik filmjére, a Botrány az ügetőnre utal. Ezek a párhuzamok is a két album hasonlóságát emelték ki.[30] A lemezre 250 ezer példányos előrendelés érkezett az EMI-hez, ami a kiadó történetének addigi legnagyobb előrendelése volt.[31] Az első helyet érte el Angliában, és háromszázezres eladással platinalemez lett.[32] Amerikában az ötödik helyet érte el, és még 1976-ban ötszázezres eladással aranylemez lett, majd 2002-ben egymilliós eladással platinalemez.[33][34] John Reid ötletére október 16-án a Kempton Parkban reklám céllal megrendezték a „Day at the Races Hurdle” futamot, amelyet az EMI szponzorált. Az együttes négy tagja anélkül, hogy összebeszéltek volna, ugyanarra a lóra fogadtak, és nyertek.[35] 1977. január 13. és június 7. között zajlott az A Day at the Races Tour, melynek során 59 koncertet adtak Angliában, Európában és Amerikában. Az új albumról a „Tie Your Mother Down”, „Somebody to Love”, „You Take My Breath Away” és „White Man” dalokat játszották. Mercury a punkmozgalom csúcsán is kitartott a saját stílusa mellett, többször is átöltözött a koncerteken, többek között balettruhát és harlekin-jelmezt is viselt.[36]

Fogadtatás[szerkesztés]

Kritikák
Forrás Értékelés
Record Mirror 4/5 (1976)[37]
NME (kedvezőtlen) (1976)[38]
Rolling Stone 2/5 (1977)[39]
Entertainment Weekly A (1991)[40]
Classic Rock 3/5 (2001)[41]
RS Album Guide 2/5 (2004)[42]
Pitchfork Media 6.6/10 (2011)[43]
Uncut 3/5 (2011)[44]
Allmusic 3.5/5[45]

A maga idejében meglehetősen vegyesen fogadták a kritikusok. A Sounds kritikusa túlzottan kimunkáltnak találta: „Túlbonyolított, túlfinomított és túlzottan alá van rendelve a művésziességnek, a valódi inspiráció helyett. Bár meg vagyok róla győződve, hogy a Queen egy csomó meggyőző, kimunkált és nagyszerű zenét csinált az elmúlt pár évben, a báj mögött azért mégiscsak lennie kéne valódi tartalomnak.”[27] Dave Marsh, a Rolling Stone kritikusa szerint a lemez az A Night at the Opera folytatása, amely nem értékelhető igazi művészetként, mert csak a haszonszerzés a céljuk – ráadásul a zenéjük jellegtelen, „kezdve Robert Plant hamis orgazmusvokáljától, egészen a Beatles és a Beach Boys kabarészerű popzenéjéig.”[39] A The Washington Post ugyancsak kiemelte a hasonlóságot a két lemez között (még a borítók között is), de pozitívumként emelte ki, hogy amíg a hasonló stílusú együttesek a Led Zeppelin örökségét használják fel újra, addig a Queen „egyenlő arányban építkezik a buja, McCartney-szerű dallamokból, és az angol tánctermi hagyományokból. Elmondásuk szerint Paganini és Hendrix volt rájuk hatással: az A Day at the Races azt mutatja, hogy ez nem vicc.”[46] Nick Kent az NME hasábjain negatív kritikájában azt írta: „Zajlik a nagy punk összeesküvés – a Sex Pistols a Brit Közerkölcs ellen –, hirtelen mindenki érzi, hogy valami nagy dolog fog történni, hogy a maradék rock hierarchia leomlik – én eközben egy szobában ülve hallgatok egy albumot, amelyet a Nagy Brit Közerkölcs ezekben a vészterhes napokban vidáman ölel a nagy közös keblére, egy albumot, amely olyan fullasztóan terméketlen, mintha groteszk paródiája lenne az összes létező zenei formának, teljesen depresszióssá tett, hogy egész nap ezt hallgattam. Utálom ezt az albumot.”[38]

Az évek elteltével az együttes rajongóinak egyik kedvencévé vált, és a kritikusok is megenyhültek iránta. 2002-ben Jim DeRogatis a Chicago Sun-Times-ban pozitívan értékelte, kiemelte a Beatles jól látható hatását az együttesre, és úgy vélte, hogy a „Tie Your Mother Down” szado-mazo felhangjai még Marilyn Manson és Eminem korában is merésznek tűnnek.[47] Dominique Leone a Pitchfork Mediától úgy vélte, hogy a címe ellenére messze nem tudja elődje színvonalát tartani.[43] Stephen Thomas Erlewine az Allmusic weboldalán három és fél csillagra értékelte: „Bizonyos értelemben hidat jelenthet a Sheer Heart Attack és A Night at the Opera között – minden porcikája olyan kemény, mint az előbbinek, és majdnem olyan túldíszített, mint az utóbbi – de mégis, karcsúsága és áramvonalassága jelzi a legjobban, hogy a Queen új fázishoz érkezett, ahol ők a világhódító titánok, ahelyett, hogy nagyra törő vesztesek lennének.”[45] 2006-ban a BBC Radio 2 közönségszavazásán a hallgatók által összeállított 100 legjobb album listáján a 67. helyre került.[48] A Classic Rock és Metal Hammer magazinok közös, „az 1970-es évek 200 legjobb albumai” felsorolásában az 1976-os év egyik legjobb albumának nevezték a szerkesztők.[49]

Az album dalai[szerkesztés]

Első oldal
  Cím Szerző(k) Hossz
1. Tie Your Mother Down   Brian May 4:47
2. You Take My Breath Away   Freddie Mercury 5:08
3. Long Away   May 3:33
4. The Millionaire Waltz   Mercury 4:54
5. You and I   John Deacon 3:25
Első oldal
  Cím Szerző(k) Hossz
6. Somebody to Love   Mercury 4:56
7. White Man   May 4:59
8. Good Old-Fashioned Lover Boy   Mercury 2:54
9. Drowse   Roger Taylor 3:45
10. Teo Torriatte (Let Us Cling Together)   May 5:57
Bónusz trackek az 1991-es Hollywood Records kiadáson
  Cím Szerző(k) Hossz
1. Tie Your Mother Down (remix: Matt Wallace) May 3:44
2. Somebody to Love (remix: Randy Badazz) Mercury 5:00

Közreműködők[szerkesztés]

Jacky Gunn[50] és Georg Purvis[30] alapján.

Queen
  • Brian May: elektromos gitár, vokál, ének: „Long Away”, zongora és harmónium: „Teo Torriatte”, slide gitár: „Drowse”
  • Freddie Mercury: ének, háttérvokál, zongora
  • John Deacon: basszusgitár, akusztikus gitár: „You And I”
  • Roger Taylor: dob, háttérvokál, timpiani, ritmusgitár és ének: „Drowse”
Közreműködő zenészek
  • Mike Stone – vokál: „Good old-Fashioned Lover Boy”
Produkció
  • Queen – producer
  • Mike Stone – hangmérnök
  • Freddie Mercury – borítóötlet

Helyezések és eladások[szerkesztés]

Helyezések

Ország Helyezés
Brit albumlista[51] 1
Amerika Billboard 200[52] 5
Ausztriai albumlista[53] 8
Holland albumlista[53] 1
Japán albumlista[54] 1
Kanada RPM Top 100[55] 4
Német albumlista[53] 10
Svéd albumlista[53] 8
Új-Zélandi albumlista[53] 11

Eladási minősítések

Ország Eladási minősítés Megjegyzés Eladás
Anglia (BPI)[32] platina 300 000+
Amerika (RIAA)[33] platina 2002-ben 1 000 000+
Amerika (SoundScan)[56] 1991 és 2006 között 200 000+
Kanada (Music Canada)[57] arany 100 000+
Németország (BVMI)[58] arany 250 000+

Kislemezek

Év Kislemez GBR
[59]
BEL
[60]
FRA
[61]
GER
[60]
IRE
[62]
NLD
[60]
USA
[52]
1976 Somebody to Love / White Man 2 2 57 21 6 1 13
1977 Tie Your Mother Down / You and I 31 18 10 49
1977 Teo Torriatte (Let Us Cling Together) / Good Old-Fashioned Lover Boy
1977 Long Away / You and I

Kiadás[szerkesztés]

Ország Megjelenés dátuma Kiadó Formátum Katalógusszám
Amerika 1976. december 18. Elektra LP, magnókazetta 6E-101 (LP)
TC-5101 (kazetta)
Anglia 1976. december 10. EMI EMTC 104 (LP)
TC EMTC 104 (kazetta)
Amerika 1991. március 5. Hollywood CD, magnókazetta HR-61035-2 (CD)
HR-61035-4 (kazetta)
Anglia 1986. december EMI CD CDP 7 46208 2
Anglia 1994 Parlophone CDPCSD 131
Anglia 2011 Island 276 441 6

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Sutcliffe 2010, 85. o.
  2. Sutcliffe 2010, 87. o.
  3. O'Casey, Matt. (2011. november 28). Days Of Our Lives [DVD]. Eagle Rock Entertainment.
  4. Sutcliffe 2010, 92. o.
  5. Hince 2012, 153. o.
  6. Blake 2010, 189. o.
  7. ^ a b c Purvis 2007, 41. o.
  8. Hince 2012, 154. o.
  9. Purvis 2007, 195. o.
  10. Sutcliffe 2010, 114. o.
  11. Sutcliffe 2010, 96. o.
  12. Beat Instrumental (1976), 152–159. kiadás
  13. Purvis 2007, 41–42. o.
  14. ^ a b Strick, Wesley (1977. január 31.). „Queen's own tale of success”. Circus.  
  15. ^ a b c Purvis 2007, 261. o.
  16. The Making of Innuendo with Bob Coburn. Rockline. 1991. február 4. (angol nyelven) Hozzáférés: 2010. augusztus 15.
  17. ^ a b Obrecht, Jas (1982. január). „Brian May: On The Record”. Guitar Player.  
  18. ^ a b Brooks–Lupton 2009, 79. o.
  19. ^ a b c Sutcliffe 2010, 95. o.
  20. Purvis 2007, 200–201. o.
  21. ^ a b c Blake 2010, 193. o.
  22. ^ a b Sullivan, Denise: Queen: Somebody to Love. (angolul). Allmusic (Hozzáférés: 2013. máj. 12.)
  23. ^ a b Brooks–Lupton 2009, 80. o.
  24. Purvis 2007, 157–158. o.
  25. Purvis 2007, 259. o.
  26. Blake 2010, 194, 199. o.
  27. ^ a b Gunn–Jenkins 1992, 103. o.
  28. Hince 2012, 209. o.
  29. Blake 2010, 194–195. o.
  30. ^ a b Purvis 2007, 40. o.
  31. Schulman, Leif (1976. december 4.). „From The Music Capitals Of The World”. Billboard, 52. o.  
  32. ^ a b Certified Awards – Search by parameters. (angolul). BPI (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.)
  33. ^ a b Gold & Platinum – Searchable Database. (angolul). RIAA (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.)
  34. Blake 2010, 196, 199. o.
  35. Purvis 2007, 42. o.
  36. Purvis 2007, 299–301. o.
  37. Cain, Barry (1976. december). „Queen re-visit Queen”. Record Mirror.  
  38. ^ a b Kent, Nick (1976. december). „Funny really”. NME.  
  39. ^ a b Marsh, Dave (1977. február). „A Day at the Races”. Rolling Stone (223).  
  40. Farber, Jim (1991. február 15.). „We Will Reissue You”. Entertainment Weekly.  
  41. Robson, Andy (2001. december). „Jewels in the crown”. Classic Rock.  
  42. Coleman, Mark – Scoppa, Bud – Weingarten, Christopher R.: Queen Album Guide. rollingstone.com (angolul) (2010. ápr. 11.) (Hozzáférés: 2013. máj. 12.)
  43. ^ a b Leone, Dominique: Album Reviews: Queen: Reissues. (angolul). Pitchfork Media (2011. márc. 24.) (Hozzáférés: 2013. máj. 12.)
  44. Cavanagh, David: Album review: Queen - The first five albums. (angolul). Uncut (2011) (Hozzáférés: 2013. máj. 12.)
  45. ^ a b Erlewine, Stephen Thomas: Queen: A Day at the Races. (angolul). Allmusic (Hozzáférés: 2013. máj. 12.)
  46. (1977. február 7.) „Queen's Deja Vu 'At the Races'”. The Washington Post.  
  47. DeRogatis, Jim (2002. július). „The Great Albums: Queen, A Day at the Races, A Night at the Opera”. Chicago Sun-Times.  
  48. „Top 100 Albums”. BBC Radio 2. 2006. augusztus 28.
  49. (2006. március) „The 200 Greatest Albums of the 70s”. Classic Rock/Metal Hammer.  
  50. Gunn–Jenkins 1992, 267. o.
  51. Artist Chart History – Queen. (angolul). The Official Charts Company (Hozzáférés: 2013. ápr. 26.)
  52. ^ a b Queen: Charts & Awards". (angolul). Allmusic (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.) Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> elem, „amg_charts” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  53. ^ a b c d e Queen – A Day at the Races. (angolul). Ultratop (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.)
  54. クイーンのCDアルバムランキング "Queen Album discography". (japánul). Oricon (Hozzáférés: 2013. ápr. 26.)
  55. (1977. március 12.) „RPM 100 Top Albums”. RPM 26 (24).  
  56. UKMix - Queen Sales Thread. ukmix.org (angolul) (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.)
  57. CRIA Certification Results. (angolul). Music Canada (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.)
  58. Bundesverband Musikindustrie: Gold/Platin-Datenbank. musikindustrie.de (németül) (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.)
  59. UK Top40 Hit Database. everyhit.com (angolul) (Hozzáférés: 2013. ápr. 25.)
  60. ^ a b c Queen – Singles Discography. (angolul). Ultratop (Hozzáférés: 2013. ápr. 20.)
  61. Tous les Albums de chaque Artiste. infodisc.fr (franciául) (Hozzáférés: 2013. ápr. 25.)
  62. Irish Singles Chart. irishcharts.ie (angolul) (Hozzáférés: 2013. ápr. 25.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz A Day at the Races témájú médiaállományokat.