Államok-sziget

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Államok-sziget (Isla de los Estados)
Isla de los Estados.jpg
Közigazgatás
Ország  Argentína
Tartomány Tűzföld
Megye Ushuaia
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Földrajzi adatok
Fekvése Atlanti-óceán
Terület 534 km²
Hosszúság 63 km
Legmagasabb pont Monte Bove, 823 m
Időzóna ART (UTC-3)
Elhelyezkedése
Estados.png
Államok-sziget (Argentína)
Államok-sziget
Államok-sziget
Pozíció Argentína térképén
d. sz. 54° 46′ 21″, ny. h. 64° 17′ 24″Koordináták: d. sz. 54° 46′ 21″, ny. h. 64° 17′ 24″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Államok-sziget témájú médiaállományokat.

Az Államok-sziget (spanyolul: Isla de los Estados) egy Argentínához tartozó sziget az Atlanti-óceán déli részén. Augusztus 10-e, a sziget napja, egyfajta nemzeti ünnepnap Argentínában.[1]

Földrajz[szerkesztés]

A rendkívül tagolt partvonalú, 63 km hosszú, legkeskenyebb pontján (Puerto Cook és Puerto Vancouver között) mindössze 500 méter széles sziget az Atlanti-óceán déli részén fekszik, Tűzföld fő szigetétől (amelytől keletre található) a mintegy 30 km széles Le Maire-szoros választja el. Földtanilag az Andok hegység folytatása. Területe 534 km²,[2] legmagasabb pontja, a sziget középpontjától kissé nyugatra található Monte Bove, 823 m-rel nyúlik a tenger szintje fölé. A sziget felszínének nyugati része általában alacsonyabb, mint a középső és a keleti, viszon meredek hegyoldalak és partok jellemzik, ahogy a szűk öblökben és kiszögellésekben gazdagabb déli partok is meredekebbek az északiaknál. Míg délen csak három, addig északon hét olyan öböl van, amely kisebb hajókkal való behatolásra alkalmas.[3]

A fő sziget partjai mentén számos kisebb sziget található. Közülük a legjelentősebbek az északi oldalon találhatók: az Año Nuevo-szigetek (Újév-szigetek) öt nagyobb szigetből ál: a legnagyobb (400 hektár) és legmagasabb (51 méter) az Observatorio, a másik négy az Elizalde, az Alférez Goffré, a Zeballos és a Gutiérrez. A déli oldal legnagyobb szigetei a Menzies és a Dampier.[3]

Az éghajat nedves, óceáni, a legerősebb szelek és a legerősebb hullámzás délnyugatról éri a szigetet.[3]

Népesség[szerkesztés]

A sziget jóformán lakatlan, mindössze Puerto Parryban szolgál négy főnyi helyőrség, akik 45 naponta váltják egymást. Az ushuaiai bázissal rádiókapcsolatban állnak, ettől eltekintve a világ többi részétől elszigetelten élnek. A szigeten ember még nem született.[2]

Története[szerkesztés]

Tűzföld térségében már 13 000 évvel ezelőtt is éltek emberek, az Államok-szigetről azonban csak az valószínűsíthető, hogy i. e. 2700-tól i. e. 1500-ig több alkalommal telepedtek meg itt olyan embercsoportok, akik fakéregből készült kenukkal közlekedtek a tengereken és főként pingvin- és fókavadászatból tartották el magukat. Főleg a nyugati és az északnyugati partok voltak alkalmasak a letelepedésre laposabb partjaik, a déli szelektől védettebb vidékeik és a kenuépítéshez jó anyagot adó Nothofagus-fák jelenléte következtében. A Crossley-öbölben eddig kettő, a Flinders-öbölben egy lelőhelyet találtak a régészek, de a sziget kutatása még az elején tart.[3]

A középkor elmúltával számos hajós járt, és gyakran szenvedett hajótörést a sziget partjainál: sokuk nevét ma öblök vagy más felszínformák viselik. Az elsők, akik megismertették a világgal a helyet, a holland Willem Schouten és Jacob Le Maire voltak, akik 1616 januárjában pillantották meg a szigetet. Ők adták a területnek a Holland Államok Földjei nevet, amiből az Államok-sziget neve is származik. 1775. január 1-én az Új-Zéland irányából érkező James Cook kötött ki itt, ő adott nevet a közeli Újév-szigeteknek is. 1789 decemberében Alejandro Malaspina egy spanyol expedíció vezetőjeként érkezett meg a helyszínre, aki nyugatról keleti irányban haladt el az északi part mentén, majd a szigetet megkerülve a Horn-fok felé hajózott tovább. 1823-ban James Weddell járt itt, és a San Juan-öblöt kikötésre alkalmas helynek javasolta. Ugyanebben az évtizedben Phillip Parker King vezetésével angol expedíció érkezett a térségbe. 1829-ben Henry Foster kapitány részletesen bejárta a partokat, és számos helyszínnek adott nevet.[3]

A 18. század végétől a 20. század elejéig viszonylag jelentős pingvin- és fókavadászat zajlott a szigeten, de 1829-ig nem volt rajta állandó település vagy telep. Ekkor azonban Luis Vernet, aki néhány évvel ezelőtt koncesszióban megszerezte a szigetet, a Hoppner-öbölben fókatelepet létesített, és a fakitermeléshez is hozzálátott. Később Luis Piedrabuena, aki sokat tett a környékbeli argentin fennhatóság kiterjesztéséért, telepedett le a szigeten: 1862-ben egy kis menedékhelyet alakított ki rajta Puerto Cook közelében. Itt ma egy észak felé néző Mária-szobor áll. Piedrabuena szintén pingvin- és fókavadászattal foglalkozott, emellett pedig számos hajótöröttnek nyújtott segítséget az idők során. 1868-ban eredménnyel kérte a kormányt, hogy kapja meg az egész szigetet: a 269. számú törvényben neki ítélték. 1882-ben az Argentin Földrajzi Intézet Giacomo Bove tengerésztisztet bízta meg a déli országrész tudományos igényű felderítésével. Vele tartott az Államok-szigetre Carlos Spegazzini botanikus, Decio Vinciguerra zoológus és Domingo Lovisato geológus is. Ők hívták fel a figyelmet arra, hogy a San Juan de Salvamento-öböl térsége kiválóan alkalmas helyőrség létesítésére. Ezekben az években egy olyan expedíció működött a déli országrészben Augusto Lasserre vezetésével, amelynek célja az argentin jelenlét megerősítése volt a déli vidékeken, például új települések és világítótornyok létrehozásának segítségével. Az expedíció 1884-ben érkezett meg az Államok-szigetre, május 25-én Lasserre fel is avatta a San Juan de Salvamento-öböl nyugati oldalán, egy 60 méter magas dombon álló új világítótornyot. Ugyanekkor és ugyanitt létesítettek egy börtönt is, ahol többek között katonaszökevényeket tartottak fogva. 1898-ban az itteni telep létszáma már 56-ra nőtt (ebből 6 nő volt), de 1899-ben ezt a börtönt bezárták és a sziget középső részén levő, jobb körülményeket biztosító Puerto Cookba költöztették. Itt hamarosan 119-re nőtt a foglyok száma, akiket 46-an őriztek. 1902-ben azonban arról is döntés született, hogy ez az intézet is szűnjön meg, ugyancsak a túlzottan mostoha körülmények miatt. Az első 36 fogoly november 30-án lett áttelepítve a tűzföldi fő sziget Golondrina-öblének partjaira, ahol új börtönt kezdtek építeni. Ugyanebben az évben az első világítótorony is megszűnt, helyette az Újév-szigeteken építettek újat. 1912-ben az állam megvásárolta a szigetet Piedrabuena örököseitől.[3][2]

A 19. század végén és a 20. század elején a világ számos pontjáról indultak tudósok az Antarktiszra, és a legtöbb expedíció útba ejtette az Államok-szigetet is. Az első ilyen, Adrien de Gerlache vezette expedíció 1897-ben érintette a szigetet, majd 1902 januárjának elején és 1903-ban is Otto Nordenskjöld látogatott el ide. 1902-ben az Újév-szigeteken mágneses obszervatórium épült, ami 1917-ig működött.[3]

Kulturális örökség[szerkesztés]

A szigeten kevés a kulturális örökség, mindössze a börtönök romjai, a régi világítótorony 1998-ban épült mása, két temető (San Juan de Salvamento és Puerto Cook, utóbbiban 21, név nélküli kereszt található[2]), néhány fóka- és pingvinvadásztelep, valamint hajóroncsok érdemelnek említést. Az eredeti világítótorony néhány maradványa még megtalálható a helyszínen, más részüket Ushuaiába szállították, ahol egy múzeumban beépítették őket egy 1:1 arányú makettbe.[3]

Élővilág[szerkesztés]

A sziget értékes élővilága miatt természetvédelem alatt áll. Összesen 177 növényfajt figyeltek meg eddig, amelynek mindössze 4%-a nem őshonos.[3]

Fő növénytakaróját (már ahol nem kopár) örökzöld erdők alkotják, amelynek leggyakoribb fajai a Nothofagus betuloides nevű bükkfaféle és a Drimys winteri nevű, a Canellales rendhez tartozó növény, de előfordul a Nothofagus antarctica nevű fa is. Az aljnövényzetben sűrűn vannak jelen a harasztok (például a Blechnum magellanicum), zuzmók és mohák, valamint gyakori a Pernettya mucronata és az Empetrum rubrum nevű hangaféle, a Chiliotrichum diffusum nevű őszirózsaforma, a Berberis ilicifolia és a Berberis buxifolia nevű borbolyaféle, különböző aggófüvek és az Apium australe nevű zellerféle. Jellemző még a a szigeten az Astelia pumila nevű spárgavirágú és a Poa flabellata nevű perjeforma. A partmenti vizekben a Macrocystis pyrifera, a Lessonia frutescens és a Durvillea antarctica nevű barnamoszat igen sűrűn nő.[3]

Endémikus vagy kis területen élő növényfajai a Senecio humifusus, a Senecio eightsii és a Senecio websteri nevű aggófű, a Nassauvia latissima nevű őszirózsaféle, a Festuca cirrosa nevű csenkesz és a Poa darwiniana nevű perjeforma.[3]

Állatvilágából különösen a madarak emelendők ki. Hatalmas kolóniái telepedtek meg az aranytollú pingvinnek, amelyből a világon előforduló egyedek 14%-a ezen a szigeten él. A Magellán-pingvin főként az Observatorio- és a Goffré-szigeten fészkel, míg a déli óriáshojsza az Observatorio-szigeten kívül a López-félszigeten. Fontos fajok még a sziklai kárókatona, a tűzföldi karakara, a falklandi partibillencs, a szirti lúd, az emlősök közül pedig a dél-amerikai medvefóka, a dél-amerikai oroszlánfóka, a déli elefántfóka, a déli vidra és az Abrothrix xanthorhinus nevű hörcsögféle. Nem őshonos fajok a házikecske, a gímszarvas, az üregi nyúl, a házi patkány és a vándorpatkány.[3]

Megjelenése a művészetekben[szerkesztés]

Verne Gyula Világítótorony a világ végén című műve a San Juan de Salvamento-öbölben található világítótoronyról szól, bár az író soha sem járt a helyszínen. A világítótorony 1998-ban épült másolata ma is áll.[3]

Képek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. 10 de Agosto: “Día Nacional de la Isla de los Estados” (spanyol nyelven) (PDF). Igualdad y Calidad CBA. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
  2. ^ a b c d Germán de los Santos: Isla de los Estados: cuatro marinos custodian el último refugio de la soledad (spanyol nyelven). La Nación, 2017. január 28. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
  3. ^ a b c d e f g h i j k l m Reserva Provincial Isla De Los Estados – Su Patrimonio Natual y Cultural (spanyol nyelven) (PDF). Sistema Provincial de Áreas Naturales Protegidos. (Hozzáférés: 2017. október 11.)