VX

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VX
A VX szerkezeti képlete
Felfedezés
Felfedező Ranajit Ghosh
Felfedezés éve 1952
Kémiai tulajdonságok
Kémiai név O-etil S-(2-diizopropil-aminoetil)-

metil-foszfonotiolát

Vegyület család Szerves foszforsav-észter
Összegképlet C11H26NO2PS
SMILES O=P(C)(OCC)SCCN(C(C)C)C(C)C
Megjelenés Színtelen, viszkózus folyadék
Olvadáspont −50 °C
Forráspont 298 °C
Gőznyomás 0,9 Pa (0,007 mmHg) 25 °C-on
Sűrűség 1,0083 g/cm3
Relatív gőzsűrűség (levegő=1) 9,2
Oldhatóság vízben ? g/100 g (20 °C)
? g/100 g (25 °C)

A VX (V-ágens) egy idegméreg, amelyet harcászati céllal fejlesztettek ki az 1950-es években. Jelenleg a legveszélyesebb mesterségesen előállított vegyiharcanyagok egyike. Halálos adagja egy átlagos emberre nézve mindössze 200 µg.

A VX története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A V-ágensek kifejlesztése E. Tammelin nevéhez fűzödik, aki az 50-es évek vége felé Svédországban kezdte meg munkálatait a fluor-foszfát vegyületekkel. Ezeket az anyagokat felfedezőjük után Tammelin-észternek is nevezik. A fluor-acetátokat és fluor-karbonsavakat már 1896-ban ismerték (Swarts), viszont mérgező voltukkal nem voltak tisztában. Az összes V-ágens mérgező, legstabilabbnak mégis a VX (C11H26NO2PS) bizonyult, így ennek a tökéletesítével foglalkoztak, tömeges gyártása 1961-ben kezdődött, viszont szerkezetét csak 1972-ben hozták nyilvánosságra. A V-ágensek az ismert legveszélyesebb mérgek, sok százszor, sőt, akár ezerszer is hatásosabbak lehetnek legveszedelmesebb társaiknál. Mivel a leghatásosabb gyilkolóeszközök, ezért kimerítik a modern tömegpusztítás kritériumát. Nagyon stabilak, ezért a többi ideggázzal ellentétben nem csak órákig vagy napokig, hanem akár hetekig, hónapokig is mérgezhetik a szennyeződött talajt.

A VX hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A VX idegméreg, hatása hasonlít a tabun hatására, csak tünetei sokkal gyorsabban játszódnak le, és sokkal kisebb mennyiség is halálos belőle. Először csak fejfájás, fokozott nyálkatermelés jelentkezik, aztán izomfájdalom, majd izom és bélgörcs (mivel a központi idegrendszer lebénul, ezért a görcs nem oldódik, így az izmok a halál beállta után is összehúzódva maradhatnak), végül eszméletvesztés, és általában légzési elégtelenség miatt bekövetkező halál.

Fizikai jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szagtalan, olajszerű folyadék (enyhén sárgászöld), a bőrön át szívódik fel. Érdekessége, hogy hideg vízben jobban oldódik, mint melegben.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]