Salzai Hermann
| Salzai Hermann | |
 | |
| Német Lovagrend nagymestere | |
| Uralkodási ideje | |
| 1209 – 1239 | |
| Született | 1170[1][2][3] Bad Langensalza |
| Elhunyt | 1239. március 20. (68-69 évesen) Salerno |
| Nyughelye | Puglia |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Salzai Hermann témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Salzai Hermann (németül Hermann von Salza), (1170? – 1239. március 20., Salerno) A német lovagrend 4. nagymestere és államának alapítóatyja.
Élete
Türingiai kisnemesi családból származott, s nagy nehézségek árán küzdötte fel magát. Fiatalon léphetett be a Német Lovagrendbe, s 1209-től annak nagymestere (Heinrich von Tunnát követte).
A lovagok Magyarországon
Szócikk: A Német Lovagrend Magyarországon
Mivel a keresztes hadjáratok sorra kudarcot vallottak, a rend mozgástere Palesztinában beszűkült, ezért kezdett a pogány Középkelet-Európai térségek után érdeklődni Salzai. Mikor a velenceiek Konstantinápoly ellen vezették a kereszteseket, a lovagok egy része a vezetésével felháborodva elhagyta a Szentföldet.
II. András közbenjárására Magyarországon, a Barcaságban telepedtek le. A király felesége Gertrúd királyné jóvoltából lovagjai és az általuk letelepített frank (rajnai) hospesek először számos fontos kiváltságot és adományt kaptak. Ez persze visszatetszést váltott ki a magyar nemességben, s mikor a királynőt megölték, András már visszafogottabban adományozott nekik.
Nem elhanyagolható azonban az tény sem, hogy a rend magyarországi évei alatt az addig részben gyepűelveként szolgáló, ritkán lakott és erdős Borzaságot gazdaságilag felfejlesztették, benépesítették. Salzai a rend által emelt kőváraknak köszönhetően megvédelmezte Erdélyt a kun támadóktól és Havaselve java részét uralma alá vonta, ahol a kunságot megkereszteltették a domonkos szerzetesekkel.
De amikor a nagyratörő Salzai a német lovagok dél-erdélyi területeiből önálló országot kívánt létrehozni, menekülniük kellett az országból a magyar király fegyveresei elől, s az ellene folytatott harcban jó pár lovag elesett.
Lengyelországi letelepedés
Rövidesen új lehetőség nyílt meg előttük Lengyelországban, de most előretekintőbbek voltak, mint Erdélyben. Salzai ezt megelőzően II. Frigyes német-római császárnál járt és kényes diplomáciai ügyeket segített neki elsimítani, valamint közvetítőként lépett fel a császárság és a pápaság között.
Mazóviai Konrád kérésére a Kulm vidékén (Chełmno) telepedtek le a német lovagok. Konrád arra kérte Salzait, hogy Lengyelország részére foglalják el a pogány balti Poroszországot.
Bár Konrád adománylevelet adott a rend számára, de a megegyezés csak félig volt érvényes. Éppen ezért Salzai korábbi diplomáciai szolgálatai elismeréseképp, 1226-ban megkapta II. Frigyestől a rimini aranybullát, amely jogot szerzett a Baltikumban való letelepedésre, s ez biztosította a Német Lovagrend hatalmát Poroszország felett.
1234-ben IX. Gergely pápa új széles körű kiváltságokkal ruházta fel, mind őt, mind a lovagjait. E levélben az eddigi és későbbi hódításokat a Szentszék birtokának ismerték el, de a terület feletti igazgatás jogát a Lovagrend mondhatta magáénak. Mindezeket a privilégiumok alapítólevelei lettek a Német lovagrend poroszföldi államának, s biztosították a lovagokat afelől, hogy a pápa és a Német-római Birodalom, ha szükség úgy hozná, támogatni fogja őket Lengyelország ellen.
Hogy a porosz területekből való részesedésből Konrád herceg ki ne maradjon, ő is alapított 1230-ban egy német-lengyel lovagrendet, a Dobrini Testvérek Rendjét. Ez a rend számbelileg kisebb volt, belső felépítését a herceg más lovagrendekéről, mint a Kardtestvérek rendjéről mintázta, s volt inkább konkurencia a német lovagok számára. 1234-ben a rend megszűnt, a német tagok a teuton rendbe olvadtak bele Salzai jóvoltából.
Hermann nagymester kulcsszereplője volt 1230-ban a pápaság és a császárság kibékítésében. Később egy viszályt simított el Frigyes és lázongó fia, Henrik között. Bölcsessége, megfontoltsága és műveltsége szilárd hátteret biztosított ahhoz, hogy a Lovagrend szabadon kiépíthesse országát a porosz területeken.
A poroszok leigázása során nem történt eleinte bármilyen komolyabb visszaélés, majd csak Salzai halála után.
1237-ben, két évvel halála előtt, még jobban kiszélesítette hatalmát, mivel a livóniai Kardtestvérek rendje beolvadt a Német Lovagrendbe. Salernóban, olasz földön hunyt el, életének hetvenedik évében.
| Előző uralkodó: {{{előző}}} |
A Német Lovagrend nagymestere 1209 – 1239  |
Következő uralkodó: {{{következő}}} |
Jegyzetek
Források
- Britannica Hungarica
- Vajda Tamás: A Német lovagrend szentföldi és erdélyi szereplése
- Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban
