Salzai Hermann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Salzai Hermann
Hermann von Salza Painting.jpg

A Német Lovagrend nagymestere
Uralkodási ideje
1209 1239
Született 1170[1][2][3]
Bad Langensalza
Elhunyt 1239. március 20. (68-69 évesen)
Salerno
NyughelyePuglia
A Wikimédia Commons tartalmaz Salzai Hermann témájú médiaállományokat.
Salzai szobra a Máriavár kertjében

Salzai Hermann (németül: Hermann von Salza; 1170? – Salerno, 1239. március 20.) a Német Lovagrend 4. nagymestere és államának alapító atyja.

Élete[szerkesztés]

Türingiai kisnemesi családból származott, s nagy nehézségek árán küzdötte fel magát. Fiatalon léphetett be a Német Lovagrendbe, és 1209-től Heinrich von Tunnát követően annak nagymestere volt.

A lovagok Magyarországon[szerkesztés]

Mivel a keresztes hadjáratok sorra kudarcot vallottak, a rend mozgástere Palesztinában beszűkült, ezért kezdett a pogány középkelet-európai térségek után érdeklődni Salzai Hermann. Amikor a velenceiek Konstantinápoly ellen vezették a kereszteseket, a lovagok egy része a vezetésével felháborodva elhagyta a Szentföldet.

II. András közbenjárására Magyarországon, a Barcaságban telepedtek le. A király felesége Gertrúd királyné jóvoltából lovagjai és az általuk letelepített frank (rajnai) hospesek először számos fontos kiváltságot és adományt kaptak. Ez visszatetszést váltott ki a magyar nemességben, és amikor a királynőt megölték, II. András már visszafogottabban adományozott nekik.

Nem elhanyagolható azonban az tény sem, hogy a rend magyarországi évei alatt az addig részben gyepűelveként szolgáló, ritkán lakott és erdős Barcaságot gazdaságilag felfejlesztette, benépesítette. Salzai a rend által emelt kőváraknak köszönhetően megvédelmezte Erdélyt a kun támadóktól és Havaselve java részét is uralma alá vonta, ahol a kunságot megkereszteltették a domonkos szerzetesekkel.

Amikor a nagyratörő Salzai Hermann a német lovagok dél-erdélyi területeiből önálló országot kívánt létrehozni, menekülniük kellett az országból a magyar király fegyveresei elől, és az ellene folytatott harcban jó pár lovag elesett.

Lengyelországi letelepedés[szerkesztés]

Rövidesen új lehetőség nyílt meg előttük Lengyelországban, ahol előretekintőbbek voltak, mint Erdélyben. Salzai ezt megelőzően II. Frigyes német-római császárnál járt és kényes diplomáciai ügyeket segített neki elsimítani, valamint közvetítőként lépett fel a császárság és a pápaság között.

Mazóviai Konrád kérésére Kulm (Chełmno) vidékén telepedtek le a német lovagok. Konrád arra kérte Salzait, hogy Lengyelország részére foglalják el a pogány balti Poroszországot. Bár Konrád adománylevelet adott a rend számára, de a megegyezés csak félig volt érvényes. Éppen ezért Salzai korábbi diplomáciai szolgálatai elismeréséül, 1226-ban megkapta II. Frigyestől a rimini aranybullát, amely jogot szerzett a Baltikumban való letelepedésre, s ez biztosította a Német Lovagrend hatalmát Poroszország felett.

1234-ben IX. Gergely pápa új, széles körű kiváltságokkal ruházta fel mind őt, mind a lovagjait. E levélben az eddigi és későbbi hódításokat a Szentszék birtokának ismerték el, de a terület feletti igazgatás jogát a Lovagrend mondhatta magáénak. Mindezek a privilégiumok alapítólevelei lettek a Német Lovagrend poroszföldi államának, és biztosították a lovagokat afelől, hogy a pápa és a Német-római Birodalom, ha a szükség úgy hozná, támogatni fogja őket Lengyelország ellen.

Azért, hogy a porosz területekből való részesedésből Konrád herceg ki ne maradjon, ő is alapított 1230-ban egy német-lengyel lovagrendet, a Dobrini Testvérek Rendjét. Ez a rend számbelileg kisebb volt, belső felépítését a herceg más lovagrendekéről, mint a Kardtestvérek rendjéről mintázta, és inkább konkurencia volt a német lovagok számára. 1234-ben a rend megszűnt, a német tagok a teuton rendbe olvadtak bele Salzai jóvoltából.

Hermann nagymester kulcsszereplője volt 1230-ban a pápaság és a császárság kibékítésében. Később egy viszályt simított el Frigyes és lázongó fia, Henrik között. Bölcsessége, megfontoltsága és műveltsége szilárd hátteret biztosított ahhoz, hogy a Lovagrend szabadon kiépíthesse országát a porosz területeken.

A poroszok leigázása során eleinte nem történt bármilyen komolyabb visszaélés, azok majd csak Salzai Hermann halála után következtek be.

1237-ben, két évvel halála előtt még jobban kiszélesítette hatalmát, mivel a livóniai Kardtestvérek rendje beolvadt a Német Lovagrendbe. Salernóban, olasz földön hunyt el, életének hetvenedik évében.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. NUKAT
  3. sapere.it (olasz nyelven)

Források[szerkesztés]

  • Britannica Hungarica
  • Vajda Tamás: A Német lovagrend szentföldi és erdélyi szereplése
  • Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban


Előző uralkodó:
Heinrich von Tunna
A Német Lovagrend nagymestere
1209 – 1239
A Német Lovagrend nagymesteri rendkeresztje
Következő uralkodó:
Türingiai Konrád