Ranschburg Pál
Ranschburg Pál (Győr, 1870. január 3. – Budapest, 1945. január 13.) nemzetközi hírű elme- és ideggyógyász, egyetemi tanár, a kísérleti pszichológia és a gyógypedagógiai pszichológia megteremtője Magyarországon.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életrajza
Győrben született, egy többgyermekes családba, szülei: dr. Ranschburg Salamon és Berl Emília[1]. Édesapja 1857-ben kapott rabbi oklevelet, ezután városa hitéleti vezetője lett, haláláig lelkes hitoktató. Ranschburg Pál a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumában érettségizett 1888-ban. Ezt követően a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvostudományi Karán tanult. Tanulmányait Lipcsében egészítette ki, Wilhelm Wundt tanítványa volt. A budapesti Pszichiátriai Klinika mellett kísérleti pszichológiai laboratóriumot létesített 1899-ben, majd megszervezte annak jogutódját, a Gyógypedagógiai és Pszichológiai Magyar Királyi Laboratóriumot. 1906-ban egyetemi tanári címet kapott, 1908-ban rendkívüli egyetemi tanár.
1916-ban az Apponyi Poliklinika ideggyógyászati főorvosa lett. 1924-től az egészségügy királyi főtanácsosa. Majd amikor a laboratórium vezetésétől megvált, annak tudományos felügyelője maradt, mindezek mellett a Gyógypedagógiai Tanítóképző előadó tanára, és különböző vizsgáztató bizottságainak tagja. Ranschburg egyidejűleg a hazai élet számos területén dolgozott. Tanfolyamok, konferenciák, kongresszusok előadója volt orvosi, pszichológiai, pedagógiai témakörökben. 1928-ban megalapította a Magyar Pszichológiai Társaságot, annak 3 évig elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke volt.
Az 1930-as években Magyarországon is előtörő antiszemitizmus egész gyógyító tevékenységét visszavetette. De még 1943-ban is publikált az Orvosképzés című lapban. A II. világháború alatt, Budapest ostromának napjaiban, 1945. január 13-án hunyt el.
[szerkesztés] Munkássága
Érdeklődése az általános gyógyászati ismeretek elsajátítása után a pszichiátria felé fordult. Már 24 évesen feltűnő eredményeket mutatott az elmezavar alaposabb felismerésében és gyógyításában. Megfigyelő laboratóriumot létesített. 1899-ben Magyarországon elsőnek alapította meg a kísérleti, kutató pszichológiai kutatóintézetét. E tudományos műhely rövidesen a Gyógypedagógiai és Pszichológiai Magyar Királyi Laboratóriummá vált. A szűkmarkú állami támogatás folytonos nehézséget okozott. A hiányzó pénzügyi támogatást Ranschburg gyakorta saját jövedelméből fedezte.
Orvosi működése leglényegesebb részének a gyermekgyógyászatot tartotta. Korszakos neurológiai gyógyításai eredményeit az egész világon elismerték. Gyakran szerepelt külföldi kongresszusokon. 1904-ben ott volt Giens-ben, az I. Kísérleti Pszichológiai Kongresszuson, ahol először az 1902-ben közölt, külföldön "Ranschburgsches Phaenomen" néven ismert „homogén gátlás törvényé”-ről („Ranschburg-féle gátlás” és „Ranchburg-jelenség” néven is ismert[2]) számolt be. Eszerint az "egymást érintő lelki tartalmak és folyamatok (érzetek, képzetek, törekvések) annál kevésbé zavarják egymást önállóságukban, minél heterogénebbek és annál inkább, minél homogénebbek." Azóta kevés kísérleti pszichológia tankönyv vagy kézikönyv jelent meg a nemzetközi szakirodalomban, amely erről a jelenségről és a vele kapcsolatban keletkezett tudományos eszmecserékről ne tenne említést.
Az 1923-ban megjelent kétkötetes Emberi elme című jelentős összefoglaló művében elemezte a két évtized alatt keletkezett reagálásokat. Ugyanebben fejtette ki az "elmetan"-ról álláspontját. Megkülönböztette a lélektant és a pszichológiát. Laboratóriumában a gyakorlati és a kutatómunka egységét képviselte, amit a körülötte kialakult tudományos iskola számos tagja hasonlóan vallott. A laboratórium új vizsgáló eljárásokat dolgozott ki, készülékeket tervezett, szerkesztett és készített (mnemométer, tudatfantom, tachistoszkópos vetítőkészülékek stb.), mérési eljárásokat dolgozott ki. Kiemelkedőek a különböző típusú fogyatékosokon végzett figyelem-, emlékezet-, érzelemvizsgálatai, a számoló-, olvasóképesség, írás-, rajzolásvizsgálatok eredményei. A gyermekkori olvasás-, írás- és számolászavarokról közölt adatok és következtetések teljesen eredetiek, nemzetközileg Ranschburg nevéhez fűződnek, egy részüket magyarul nem is adták közre. A magyar gyógypedagógiatörténetben általános gyógypedagógiai elméleti fejtegetései is jelentősek. A gyógypedagógia fogalmáról, a gyógyító nevelésről, a gyógypedagógia egységéről, szakterületeiről, a speciális szakemberképzésről vallott nézetei meghatározóak, maradandóak. Magyar, francia és német nyelvű szakirodalmi munkássága gazdag.
[szerkesztés] Fő művei
- A gyermeki elme fejlődése és működése…, Budapest., 1905
- A gyermek emlékezete. A gyermek, 1908
- Elmélkedések a gyógypedagógia jelenéről és jövőjéről. Magyar Gyógypedagógia, 1909
- Az emberi elme. I-II. Budapest, 1923
- Az agykérgi siketnémaság és a siketnémák hallásos beszédfejlesztése. Orvosi Újság, 1937,. 2.sz.
[szerkesztés] Emlékezete
Ranschburg Pál születésének 100. évfordulója (1970) alkalmából alapította a Magyar Pszichológiai Társaság a Ranschburg-emlékérem kitüntetést.
[szerkesztés] Irodalom
Lélektani tanulmányok Ranschburg Pál emlékére. Psychological Studies, szerk.Harkai Schiller Pál; Budapest : Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézet, 1946.
[szerkesztés] Jegyzetek és források
- ↑ Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2010-07-20#Ranschburg_Pál_adatai_II.
- ↑ Lásd Pszichológiai Lexikon. Budapest : Helikon, 2007. 386. p. ISBN 978-963-227-084-5
- Biczó Zalán: Győri orvoséletrajzi lexikon, 2006
- Németh Mária: Szemelvények a magyar gyógypedagógia történetéből, 2005
- Győri életrajzi lexikon, kiadó: Győri Városi Könyvtár 1999
- Pedagógiai lexikon, Akadémiai Kiadó 1979
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. Online elérés
- Új magyar lexikon V. (Mf–R). Szerk. Berei Andor et al. Budapest: Akadémiai. 1962.
