Reformpedagógia Magyarországon

A nyugati országokban kibontakozó reformpedagógiai gondolatok a 19. század végétől kezdve Magyarországon is termékeny talajra találtak.

Gyermektanulmány

Szervesen összefonódott a reformpedagógiai mozgalom (Nagy László kifejezésével) a gyermektanulmányozás” hazai térhódításával. Jelentős esemény volt ebből a szempontból az 1896-ban Budapesten megrendezett II. Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszus. Ezen már határozott igényként merült fel, hogy a gyermeki lélek sajátosságait a kísérleti lélektan eszközeivel is vizsgálni kell. Az első kísérleti lélektani laboratórium 1899-ben kezdte meg működését.

Nagy László neve elválaszthatatlan a magyar reformpedagógiától. 1903-ban alapította meg a Gyermektanulmányi Bizottságot, amely a Magyar Gyermektanulmányi Társaság létrejöttét (1906) készítette elő. (A társaság kisebb megszakításokkal 1944-ig működött.) Az alapszabály szerint a társaság célkitűzései között szerepelt az, hogy a „gyermektanulmányozást hazánkban tudományosan mívelje, s e tanulmányok eredményét főleg a nemzeti nevelés számára értékesítse”, továbbá, hogy „a gyermekszeretetet minden körben mélyítse”. A vizsgálódásokat „rendes és rendellenes fejlődésű gyermekekre” egyaránt kiterjesztették.

A Gyermektanulmányi Társaság a következő szakosztályokkal kezdte meg működését: kísérleti lélektani (Ranschburg Pál), adatgyűjtő (Pekár Károly, 1869-1911), pedagógiai (Weszely Ödön), jogi és gyermekvédelmi (Nemes Lipót vezetésével). Több más intézmény is létesült emellett. Ilyen volt a Kísérleti Lélektani és Gyógypedagógiai Laboratórium, amely a gyakorlatban idegorvosi ellátást nyújtott gyermekek részére, másrészt a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium, ahol szülők, pedagógusok, bírák továbbképzését végezték, valamint a nagy hírű Gyermektanulmányi Múzeum amely kiállításaival nemzetközi elismeréseket is aratott. A Gyermektanulmányi Társaság számos fiókkörrel rendelkezett a vidéki városokban. (1914-ben 10 fiókkör működött 4000 taggal.) A társaság széles körű tevékenységet fejtett ki a gyermekközpontú pedagógiai felfogás népszerűsítése érdekében: tanfolyamokat szerveztek pedagógusok és szülők részére, könyveket, folyóiratokat adtak ki, stb. Ilyen volt a Nagy László által szerkesztett A Gyermek c. lap (1907-1943). A nemzetközi kapcsolatok kiszélesedését jelezte A Jövő Útjain (1926-1939) c. folyóirat magyarországi megjelenése az Új Nevelés Világligája támogatásával. Jelentős reformpedagógiai lap volt még a Szegeden megjelenő A Cselekvés Iskolája (1933-1944). A reformpedagógia (és ezen belül a gyermektanulmányozás) elveit kívánta a gyakorlatba átültetni két európai hírű budapesti iskola. Az egyik Domokos Lászlóné (sz. Löllbach Emma) vezetésével 1915-1949 között működő Új Iskola a másik pedig Nemesné Müller Márta 1915-1943 között fennálló intézete, a Családi Iskola.

Munkaiskola

A reformpedagógia egyik sajátos irányzatának, a munkaiskolának az elveit követték Vajkai Júlia intézetei, amelyeket szegény szülők gyermekei részére alapított 1919-ben. Az iskolák egy brit gyermekmentő alap, a Save Children Found támogatásával 12-15 éves lányokat készítettek elő az életben rájuk váró feladatok ellátására. Vajkai Júlia az 1920-as években összesen 13 ilyen iskolát működtetett Budapest munkásnegyedeiben.

Montessori-iskola

A reformpedagógia másik irányzatát képviselte az olasz pedagógus, Maria Montessori, akinek hatása nem kerülte el hazánkat sem. A fővárosban a Ferenc-rendi Missziósnővérek Montessori-rendszerű óvodáját már 1912-ben megnyitották. A rend néhány tagját maga Montessori ismertette meg a pedagógiájával. 1914-ben tíz gyermek számára létesített hasonló óvodát Sajó Aladárné, aki később letért az olasz reformpedagógia által kijelölt útról. Montessori pedagógiájának lelkes hirdetője, könyveinek fordítója, Bélaváry Burchard Erzsébet Montessori óvodát (1927-1944), és iskolát (1928-1941) vezetett Budapesten. Kenyeres Elemérnek, az magyar reformpedagógia kiemelkedő személyiségének kitartó munkálkodása eredményeként 1933 januárjában megalakult a M. Montessori Egyesület. Az olasz pedagógus két ízben (1930-ban és 1936-ban) személyesen is ellátogatott Magyarországra.

Waldorf-iskola

Rudolf Steiner két háború közötti magyar követői közül kiemelkedik Steiner személyes tanítványa, Nagy Emilné dr. Göllner Mária, aki 1926-1932 között Budán, a Kis-Svábhegyen levő villájában Waldorf-magániskolát vezetett. Ez volt az egyik első Németországon kívül működő Waldorf-iskola, ám tanárai többségükben német antropozófusok voltak. A két tannyelvű iskola működésének Hitler hatalomra jutása vetett véget: ekkor ugyanis a német hatóságok azt itt tanító tanároktól megvonták a tartózkodási engedélyt.

Cselekvő iskola

Az 1928/29-ben Budapestről Szegedre helyezett Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola gyakorló polgári iskolájának tanárai a reformpedagógia aktivizáló, munkáltató jellegét tekintették központi vezérmotívumnak. Az 1929-1944 között működő intézetet a köztudat Cselekvő Iskola néven ismerte. Ugyancsak Szegeden (Újszegeden) működött 1936-tól 1939-ig a Kerti Iskola, mint az egyetem Pedagógiai Lélektani Intézetének kísérleti iskolája. Élén Dolch Erzsébet állt. Itt az új nevelés módszereinek lélektani hatásait vizsgálták az egyetem pszichológus-pedagógus professzorának Várkonyi Hildebrand Dezsőnek a vezetésével.

Áttekintés

Az 1910-es és az 1920-as évek tehát a reformpedagógiai irányzatok fellendülését hozták Magyarországon is. Az 1928. évi harmadik Egységes Tanügyi Kongresszuson elhangzott felszólalások és az elfogadott határozatok hivatalos elismerést jelentettek a magyar reformpedagógusok számára (a Gyermektanulmányozási Szakosztály működése, a kísérleti iskolák iránti igény deklarálása, stb.).

Az 1930-as években ezzel szemben már a mozgalom „apálya” figyelhető meg. Nagy László halála (1931) után a Gyermektanulmányi Társaság tevékenysége egyre inkább beszűkült, olyannyira, hogy 1938-ban már a társaság megszüntetésének gondolata is felmerült. Egyre szaporodnak a mozgalmat érő kritikák is. Somogyi József, a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola pedagógia tanára szerint a munkaiskola „az oktatás terén a legnagyobb zavart, bizonytalanságot eredményezte”. A pesti pedagógiai professzor, Prohászka Lajos pedig „jelennek élés”-sel, szubjektivizmussal vádolta a reformpedagógiát, s úgy vélte, hogy jelszavai „tiszavirág életűek”.

1945 tavaszán még eljutott egy javaslat (Barátné Doktor Edit és Justhné Kéri Hedvig jóvoltából) a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz (VKM), amelyben a beadvány írói a Dalton-terv (kidolgozója Helen Parkhurst) szerint működő iskolák létesítését kérték. A kérést kategorikusan visszautasították. Az 1930-40-es évek visszaesését 1949/50-től több évtizedes teljes tiltás követte. A reformpedagógia néhány tradicionális és újabb intézményének megszervezésére csak az 1980-as évek végén nyílt ismét lehetőség.

Források

• Pukánszky Béla: Reformpedagógia Magyarországon című szócikk lásd Pedagógiai Lexikon. 3. köt. Budapest, Keraban Könyvkiadó, 1997. 256-258. p. ISBN 963 8146 47 8
• Reformpedagógia Magyarországon, javított változat, Pukánszky Béla

További információk

• Nemesné Müller M.: A Családi Iskola életkeretei, nevelő és oktató munkája (Bp., 1937)
• Dolch Erzsébet: Az „Új Nevelés” elméleti és gyakorlati megvalósulásai (Szeged, 1938)
• Simon Gy.: A szegedi Cselekvés Iskolája. In: A munkára nevelés hazai történetéből (Bp., 1965) 481-534. oldal.
• Mészáros István: Kodály, Németh László és a reformpedagógia. Magyar Pedagógia, 1982/4. szám, 307-322. oldal.
• Nagy Sándor: Mába nyúló történelem: a harmincas évek pedagógiai irányai (Bp., 1988)
• Buzás László: A reformpedagógia hatása a hazai nevelésre és oktatásra (Bp., 1989)
• Németh András: A reformpedagógia múltja és jelene (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996) ISBN 963-18-6861-3