Rák-köd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rák-köd
Crab Nebula.jpg
A Rák-köd optikai felvételen
Megfigyelési adatok
Csillagkép Taurus
Rektaszcenzió 05h 34m 31,97s[1]
Deklináció +22° 00′ 52,1″ [1]
Távolság 6500 fényév [1]
Látszó méret (V) 420″ × 290″ [1]
Látszólagos magnitúdó (V) +8,4 [1]
Fizikai tulajdonságok
Sugár 5,5 fényév [2]
Más elnevezések M1, NGC 1952

A Rák-köd (Messier 1, M1, NGC 1952) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható[3] szupernóvát (SN 1054); ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt, de addigra már rögzült a Rák-köd elnevezés.

6500 fényév távolságra fekszik a Földtől, átmérője 11 fényév és másodpercenként 1500 km-rel növekszik.[4] Központjában egy 16m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, és rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából. 1969-ben ezt a villogást az optikai tartományban is kimutatták.

Felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ködöt 1731-ben fedezte fel John Bevis brit amatőrcsillagász, aki Uranographia Britannica nevű atlaszába is felvette. Charles Messier Bevistől függetlenül szintén felfedezte 1758. augusztus 28-án, miközben egy két héttel korábban felfedezett üstököst követett. Messier először üstökösnek nézte, de hamar rájött, hogy nincsen megfigyelhető mozgása és ködös fénye is más, mint az üstökösöké. 1758. szeptember 12-én katalogizálta a ködöt; ezen objektum felfedezése indította el a a róla elnevezett Messier-katalógus összeállítását. Miután Messier 1771-ben egy levélből tudomást szerzett Bevis korábbi felfedezéséről, elismerte annak elsőségét.

Az első fényképet 1892-ben, az első színképet 1914-ben készítették az égi objektumról.

Fizikai feltételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből állnak, kisebb mértékben szénből, oxigénből, nitrogénből, vasból, neonból és kénből. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűségük kb. 1300 részecske/cm³.[5]

1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása, a szinkrotron sugárzás okozza.[6] Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses tér, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő.[7]

A Rák-köd jelenleg 1500 km/s sebességgel tágul.[8]

Központi csillag[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Rák-köd közepén két halvány csillag található, ezek közül az egyik a felelős a köd létezéséért. 1942-ben azonosították, amikor Rudolf Minkowski azt találta, hogy optikai spektruma nagyon szokatlan.[9] A csillag körüli térségből erős rádiósugárzást figyeltek meg 1949-ben[10] és röntgensugárzást 1963-ban. 1967-ben felfedezték, hogy a gamma tartományban ez az égbolt egyik legfényesebb objektuma.[11] 1968-ban megtalálták gyors pulzusokban sugárzó csillagot, amely az első felfedezett pulzárok közé tartozott és az első, amelyet szupernóva maradványként azonosítottak.

A pulzárok erős elektromágneses sugárzás forrásai, amelyet rövid, szabályos pulzusokban bocsátanak ki másodpercenként sokszor. A Rák-köd központi csillaga 0,033 másodperces periódusidővel pulzál, a pulzárkatalógusban NP 0532 számon tartják nyilván. 1967-es felfedezésük idején nagy rejtélynek tartották, az elsőt megtaláló csoport valószínűnek tartotta, hogy a szabályos jelek egy fejlett civilizációtól származnak.[12] A Rák-köd közepén felfedezett pulzáló rádióforrás bizonyította, hogy a pulzárok szupernóva robbanások során jönnek létre. Ma már gyorsan forgó neutroncsillagoknak tartják, amelyek erős mágneses tere keskeny sugárba gyűjti az emissziót.

Megfigyelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alacsony felületi fényessége miatt kis távcsövekkel nehéz megfigyelni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e NASA/IPAC Extragalactic Database. (Hozzáférés: 2009. január 24.)
  2. An Introduction to Modern Astrophysics, Second Edition
  3. Összesen nyolc független forrás számol be a jelenségről.
  4. Ezt először John C. Duncan mutatta ki.
  5. Fesen R.A., Kirshner R.P. : The Crab Nebula. I – Spectrophotometry of the filaments, 1982, Astrophysical Journal, v. 258, p. 1-10
  6. Shklovskii, Iosif: On the Nature of the Crab Nebula’s Optical Emission, 1953, Doklady Akademii Nauk SSSR 90: 983.
  7. Burn B.J.: A synchrotron model for the continuum spectrum of the Crab Nebula, 1973, Monthly Notices of the Royal Astronomical Society, v. 165, p. 421 (1973)
  8. Bietenholz M.F., Kronberg P.P., Hogg D.E., Wilson A.S.: The expansion of the Crab Nebula, 1991, Astrophysical Journal Letters, vol. 373, p. L59-L62
  9. Minkowski R.: The Crab Nebula, 1942, Astrophysical Journal, v. 96, p.199
  10. Bolton J.G., Stanley G.J., Slee O.B. : Positions of three discrete sources of Galactic radio frequency radiation, 1949, Nature, v. 164, p. 101
  11. Haymes R.C., Ellis D.V., Fishman G.J., Kurfess J.D., Tucker, W.H.: Observation of Gamma Radiation from the Crab Nebula, 1968, Astrophysical Journal, v. 151, p.L9
  12. Del Puerto C.: Pulsars In The Headlines, 2005, EAS Publications Series, v. 16, pp.115-119

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rák-köd témájú médiaállományokat.


Science.jpg    NGC 1950  •  NGC 1951  •  NGC 1952  •  NGC 1953  •  NGC 1954