Porto Santo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Porto Santo
PortoSantoBeach.jpg
Tengerparti látkép
Közigazgatás
Ország  Portugália
Székhely Vila Baleira
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Földrajzi adatok
Fekvése Atlanti-óceán
Szigetcsoport Madeira-szigetek
Terület 42,17 km²
Hosszúság 11 km
Szélesség 6 km
Legmagasabb pont Pico do Facho, 517 m
Elhelyezkedése
Madeira topographic map-fr.svg
Porto Santo  (Portugália)
Porto Santo
Porto Santo
Pozíció Portugália térképén
é. sz. 33° 04′, ny. h. 16° 21′Koordináták: é. sz. 33° 04′, ny. h. 16° 21′
A Wikimédia Commons tartalmaz Porto Santo témájú kategóriát.

Porto Santo a Portugáliához tartozó Madeira-szigetek két lakott szigete közül a kisebbik. Madeirától 42 km-re északkeletre fekszik az Atlanti-óceánban. ÉÉK–DDNY irányban megnyúlt, körülbelül 11 km hosszú és 6 km széles; északkeleti vége szélesebb a délnyugatinál. Teljes területe 42,17 km². 2001-ben lakossága 4441 fő volt. Fővárosa Vila Baleira.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Porto Santo címere

1419-ben fedezte fel Tengerész Henrik első, a szigetek birtokba vételére indított expedíciója, amit João Gonçalves Zarco vezetett. Tengerész Henrik a szigetet, amit 1425-ben kezdték el betelepíteni, az expedícióban részt vevő lovagjának, Bartolomeu Perestrelonak adta hűbérbe; Perestrelo lett a sziget első kormányzója. Az ő lányát, Felipa Perestrello e Monizt vette feleségül (valószínűleg 1476 telén) Kolumbusz Kristóf, aki ezután Porto Santón telepedett le. Itt született Diego nevű fiuk is 1478-ban. Felipa 1485-ben meghalt, és Kolumbusz, akinek viszonya a kormányzó családjával igencsak megromlott, az év nyarán végleg elhagyta a szigetet, hogy Diegóval Kasztíliába települjön át.

1807–1814 között a szigetcsoportot az angolok szállták meg.

A Madeiráénál lényegesen mostohább természeti viszonyai miatt mindvégig a fő sziget árnyékába szorult Porto Santo jelentősége a 20. században két, korábban ismeretlen tényező: a légi közlekedés és a turizmus miatt nőtt meg.

Természeti viszonyok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel Porto Santón nincsenek hegyláncok, a sziget éghajlata lényegesen szárazabb, mint Madeiráé. A repülőtéren, a tenger szintje felett 78 m-rel felállított meteorológiai megfigyelő állomás adatai szerint az éves csapadék – az 1961–1990 közti időszak alapján számolt – átlaga mindössze 386,4 mm. A legszárazabb évszak a július (3,1 mm); a „legesősebb” a december (59,4 mm).


Vila Baleira (Porto Santo, Madeira, Portugália) éghajlati jellemzői
Hónap Jan. Feb. Már. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szep. Okt. Nov. Dec. Év
Rekord max. hőmérséklet (°C) 23,2 23,0 26,0 26,4 28,0 31,0 32,0 36,0 34,4 29,0 29,2 28,0 35,3
Átlagos max. hőmérséklet (°C) 18,0 18,0 19,0 19,2 21,0 22,1 24,0 25,0 25,0 23,2 21,0 19,2 21,1
Átlagos min. hőmérséklet (°C) 13,2 13,1 13,3 14,0 15,1 17,1 19,0 20,0 20,0 18,1 16,2 14,4 16,1
Rekord min. hőmérséklet (°C) 8,0 6,4 8,4 9,0 11,0 12,3 14,0 13,0 15,0 12,4 10,1 8,0 6,4
Átl. csapadékmennyiség (mm) 49 40 37 24 14 7 3 4 24 40 50 70 361
Forrás: Instituto de Meteorologia, IP Portugal[1]


Domborzat, vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Porto Santo északnyugatról
Homokos strand, kopár dombok

Porto Santo a szigetcsoport többi tagjához hasonlóan a forró pont vulkanizmus terméke: dombjai a tenger alatti vulkánok csúcsai. A vulkáni működés 7 millió éve, a földtörténet miocén időszakában véget ért, azaz Porto Santo földtani értelemben lényegesen idősebb, mint Madeira.

A szigetet hagyományosan három geomorfológiai egységre tagolják:

  • a keleti dombságon van a sziget legmagasabb dombja, az 517 m magas Pico do Facho (Fáklyahegy), továbbá:
    • Branco avagy Pico das Urzas (450 m);
    • Gandaia (449 m);
    • Pico do Casteio (437 m);
    • Barbara Gomes (227 m);
    • Portela (173 m);
    • Pico do Macarico (265 m);
    • Pico do Conselho (324 m).
  • a nyugati dombság két legjelentősebb kiemelkedése:
    • Éspigão (270 m);
    • Pico de Ana Ferreira (263 m).
  • a két dombság közötti, lapos síkon építették ki a sziget nemzetközi repülőterét.

Madeirától eltérően Porto Santón nem csak vulkáni, hanem üledékes kőzetek is előfordulnak. A felszín tekintélyes részét homokkő borítja. Ennek lepusztulása hozta létre a déli part strandolásra kiválóan alkalmas fövenyét. A sziget többi részén a part magas és erősen tagolt, róla számos kisebb-nagyobb félsziget:

  • Ponta da Calheta a sziget déli csücskén;
  • Ponta da Canaveira nyugaton;
  • Urnal Grande, Ponta do Varadouro és Rocha do Gasparão az északnyugati parton,
  • Focinho da Forte és Furmas das Amasiadas északon,
  • Ponta dos Ferreiros keleten;
  • Ponta da Galé délkeleten.

nyúlik a tengerbe.

Porto Santo és a környező szigetek

Porto Santo körül (jórészt a félszigetek vonalában) számos kisebb sziget, illetve szirt emelkedik ki a tengerből:

  • Ilhéu de Baixo ou da Cal (a Ponta da Calheta folytatásaként, közöttük a Boqueirão de Baixo szorossal),
  • Ilhéu de Ferro (a Ponta da Canaveira folytatásaként),
  • Ilhéu da Fonte (a Rocha do Gasparão folytatásaként),
  • Baixa dos Barbeiros (a Focinho da Forte folytatásaként),
  • Ilhéu das Cenouras, Baixa do Meio, Ilhéu de Fora szirtsor (a Furmas das Amasiadas folytatásaként),
  • Ilhéu de Cima (a Ponta da Galé folytatásaként, a fok és a sziget között a Boqueirão de Cima szorossal).

Az Ilhéu de Baixo sziget alapvetően egy erősen karsztosodott mészkőszikla. Hasonképpen mészkövet találunk a felszínen Serra da Fora környékén.

A sziget fontosabb patakjai:

  • Ribeiro Selgado,
  • Ribeiro Cachino,
  • Ribeira das Esmeraldas,
  • Ribeira de Pedregel,
  • Ribeira da Serra de Dentro,
  • Ribeira do Galhau.

Növényzet, állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Porto Santo-i táj

A növényzet jelenleg rendkívül gyér; a kopár lejtők karamell színű talaja a néhány, elszórt facsoport között csak tavasszal zöldül ki valamelyest. A felfedezés idején az eredeti növényzet még a makaronéziai babérlombú erdők alsó szintjén megszokott cserje formáció volt; azon belül is a szárazságot és a sós talajt jól viselő fajok, így a fák közül:

a bozót sűrűjéből.

Mára a Maytennus umbellata (nincs magyar neve) az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok listáján[3] szereplő endemizmussá vált.

A 16. században a fák és a bokrok is kipusztultak, mert a spanyol és itáliai kereskedők ösztönzésére alaposan „kivéreztették” a sárkányfákat (lecsapolták nedvüket) – az időtájt a sárkányvérfa gyantája szerte Európában a kelmefestékek és lakkok keresett alapanyaga volt. Az értékes fafajtákat kitermelték. Az erdők pusztulásához e mellett a rablógazdálkodás mellett alaposan hozzájárult a legeltető állattartás is, ami kiszárította földet.

Az erdők helyén, a teraszosan művelt földeken még a 20. század első felében is gabonát és zöldségeket termesztettek, de a gyakori aszályok miatt váltakozó sikerrel: a szigetet gyakran sújtották éhínségek. Ahogy fokozatosan felhagytak a földműveléssel, a szél és az eső a talaj maradékát is behordta a tengerbe.

A sziget csaknem kilenc kilométer hosszú déli partja végig homokos; ilyen jellegű fürdőhelyek Madeirán gyakorlatilag nincsenek.

Általános vélemény, hogy a sziget ökológiai egyensúlya csak újraerdősítéssel állítható helyre; az előrehaladott sivatagosodás miatt azonban ez meglehetősen nehéz feladat. Az első sikeres fásítást egy António Schiappan de Azevedo nevű lelkes patrióta kezdte el még a 20. század elején: Monterey-ciprusokat (Cupressus macrocarpa) telepített a Pico Castelo dombon. Ezután mintegy három évtizedig senki sem próbálkozott tovább az újraerdősítéssel, és azt csak 1954-ben kezdték újra. Ezúttal már nemcsak a Pico Castelón ültettek új fákat, hanem négy további dombon (Branco, Juliana, Facho, Gandaia) is. A fásítás az 1980-as évek óta tömeges: ebben az időszakban több, mint 200 ezer csemetét ültettek ki. A leggyakrabban ültetett fa a közönséges aleppófenyő (Pinus halepensis). Ritkábbak:

Lakosság, települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vila Baleira kikötője
Ebben a házban lakott Kolumbusz

A 2001-es népszámlálás adatai szerint a sziget teljes lakossága 4 441 fő volt. Az 1981-es népszámlálás idején 4 706, egy 2006-os, tájékoztató adat szerint már csak 4 388 fő, azaz fokozatosan csökken. A 2001-es adatból számolt népsűrűség 106 fő/km². A lakosok több mint fele (2600 fő) a déli part közepén épült fővárosban, Vila Baleirán él.

További települések:

  • Ponta,
  • Campo de Baixio,
  • Campo de Cima,
  • Fonte da Areia,
  • Camacha,
  • Tanque,
  • Serre del Fora,
  • Serra de Dentro.

Közlekedés, úthálózat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A déli part mentén aszfaltos út fut végig a Ponta da Calheta félszigettől a Ponta da Galé fokig. További, szilárd burkolatú utak:
Vila Baleira – Serra de Fora – Serra de Dentro – Camacha – Tanque – Vila Baleira körút;
Camacha – Fonte da Areia (az északi parton a kifutópálya vége és a tenger között)
Tanquétól a Pico do Casteio körül a kilátóhelyig;
Campo de Baixio – Campo de Cima.
  • A szigetnek nincs jó természetes kikötője: az északi part túl tagolt (sziklás), a déli teljesen tagolatlan. A nagyobb hajók fogadására is alkalmas kikötőt a déli part keleti végén, a Pico do Macarico domb tövében (Vila Baleirától 3,5 km-re) építették ki.
  • A magas hegyek hiánya Madeiráénál lényegesen nagyobb repülőtér építését tette lehetővé; kifutópályája keresztben csaknem végigér a szigeten. A nagy szállítógépek befogadására is alkalmas repülőteret eredetileg a NATO-nak építették, majd a polgári légiforgalom számára is megnyitották. A polgári forgalomban főleg akkor használják, ha Madeirán a Szent Katalin-repülőtér a rossz idő miatt nem fogad gépeket.
  • Porto Santóról az Ilhéu de Baixo szigetre lanovkát terveznek, de ezt 2006-ban még nem kezdték el építeni.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lakosság számszerű többsége közvetlenül vagy közvetve az idegenforgalomból él. A korábban művelt teraszos földek többségét parlagon hagyják; a termőföld maradéka erodálódik. A turisták elsöprő többsége Portugáliából (és Madeiráról), a nyári hónapokban érkezik. A szezont tengervíz-terápiás klinikával és golfpályával próbálják meghosszabbítani. Játékkaszinó építését is tervezik.

Az egykori mezőgazdaság maradványaként szőlőt főleg Camacha környékén termesztenek még, és nagy alkoholtartalmú, nehéz borokat készítenek belőle.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rita Henss: Madeira, Porto Santo. Marco Polo Útikönyvek (Corvina Kiadó, 2006)
  • Erdődy János: Így élt Kolombusz
  • Kanári-szigetek, Azori-szigetek, Madeira-szigetek (Cartographia Kft., 1995) ISBN 963 352 980 8 CM
  • Raimundo Quintal, 2002: Levadas and Footpaths of Madeira. Francisco Ribeiro & Filhos, Lda. 3rd English Edition. ISBN 972-9177-34-1

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Porto Santo témájú médiaállományokat.