Oboa da caccia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oboa da caccia
Oboe da caccia.jpg
Oboa da caccia

Más nyelveken
angol: Oboe da caccia
német: Oboe da caccia
olasz: Oboe da caccia
Besorolás
aerofonfúvósnádnyelves
fafúvós
Hangolás F
Rokon hangszerek angolkürt

Az oboa da caccia (magyarul vadászoboa) a nádnyelves hangszerek családjába tartozik. Kettős nádnyelves fúvókával megszólaltatott kónikus furatú fúvós hangszer, az oboa család tagja. Ez a hangszer fénykorát a barokk korban élte, ma angolkürttel helyettesítik, mivel hangtartománya az angolkürtéhez hasonló. F-hangolású, transzponáló hangszer, az oboához képest egy kvinttel lejjebb szól. A hangszer teste az oboáétól eltérően görbült alakú.

Története és szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első hangszert feltehetően a lipcsei J. H. Eichentopf alkotta meg.[1] Az oboa da cacciáról az első feljegyzés 1722-ből származik, amikor Johann Friedrich Fasch Waldhautbois hangszert rendelt Lipcséből a zerbsti udvar számára.[2] A hangszer első feljegyzett megszólalása 1723. június 24-én történt, amikor Bach Ihr Menschen, rühmet Gottes Liebe kantátájának BWV 167/3 áriáját adták rajta elő. Mivel Bach csak egy hónappal az előadás előtt érkezett Lipcsébe, aligha valószínű, hogy részt vett a hangszer fejlesztésében. Viszont Bach minden bizonnyal az Oboa da caccia legtermékenyebb és legfontosabb szerzője, aki sokszor párban szólaltatta meg a hangszert. 1723-ban négy kantátában is szerepeltette. 1723 és 1727 között nagy számban írt oboa da caccia szólamokat.[3] Szerepet kap a Karácsonyi oratóriumban (BWV 248), a János-Passióban, a Máté-Passióban és kantátákban, különösen a Wachet auf, ruft uns die Stimmében (BWV 140). Egyéb ismert kompozíciók maradtak fenn Faschtől is.

Az oboa da caccia a késő barokk befejeződésével kiment a divatból, és újra majd csak a 20. században, a korhű hangzásra való törekvés jegyében került vissza a művészvilág köztudatába. 1780 és 1820 között Bécsben a szoprán oboát továbbfejlesztették (furat változtatása, billentyűzet), ugyanakkor az oboa da caccia kimaradt ebből, a korai angolkürt kétségkívül alkalmasabb volt a továbbfejlesztésre. Elmondható, hogy az innováció divatja taszította le trónjáról a cacciát. Ekkoriban adta át a csembaló is a helyet a kalapácszongorának.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oboa da caccia egy bőrrel fedett, fából készült testből, valamint egy ráillesztett fa- vagy réztölcsérből áll. Két rézbillentyű felel az Esz és C hangokért, az Esz-billentyűt általában megismétlik a bal kéz számára. Általában kettős ujjlyukakat alkalmaznak a G és Gisz valamint az F és Fisz hangokhoz, hasonlóan a barokk szoprán oboához. A készítése lényegesen eltér a többi fúvós hangszerétől. A kónikus, azaz kúpos furatot és a külső felületet egyenes állapotban esztergán alakítják ki, majd fűrésszel egy sor ék alakú bevágást ejtenek a későbbi görbület belső oldalán, az ujjlyukakkal átellenben. Ezután a hangszert gőzölve meghajlítják, majd egy keskeny lécdarabot ragasztanak a belső oldalra, a görbület rögzítése céljából. A bevágásoknál fennmaradó hézagokat kitöltik, és az ívelt részt lefedik bőrrel. Megszólaltatása kettős nádnyelves fúvókával történik.

Az oboa da caccia meglehetősen szokatlan kapcsolatban áll az oboa család többi tagjával. Nem nevezhetjük joggal az angolkürt elődjének, mivel nagyjából egy időben jött létre mindkét hangszer. Leginkább mégis az angolkürt hasonlítható hozzá, és rutinszerűen ezzel is pótolják a da cacciát.

Az oboa da caccia élete Bach után és a modern rekonstrukció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bach után az Oboa da caccia hamar elvesztette fontosságát. A pontos hangjáról és az összeállításáról való tudás elveszett. Carl Sachs „Real-Lexicon der Musikinstrumente” (1913) című könyvében egy nyers és meglehetősen spekulatív képet alkot az oboa da cacciáról. Végül a da caccia az 1970-es években született újjá, mert a Telefunken Records elkezdett felvételeket készíteni a Bach kantátákról, Nikolaus Harnoncourt és Gustav Leonhardt vezénylésével. Egy taille (barokk tenor) oboával – amely szintén f-hangolású volt – vették fel, vegyes sikerrel.

Cary Karp, a stockholmi Zenei Múzeum kurátora, felfedezett két, jól megőrzött, Eichentopf által készített da cacciát (bár játszani nem lehetett rajtuk) svéd múzeumokban: egyik a saját múzeumának, a másik egy koppenhágai múzeum kiállítási tárgyai között bújt meg. Kutatásainak eredményeit a „Galpin Society Journalban” tette közzé. A két hangszert elvitte az oboaművész és hangszerkészítő Paul Hailperinhez Zell im Wiesental-i birtokára. Így Németországban készültek az első modern másolatai az oboa da cacciának. Ezeket a hangszereket használták 1973 végén a Nikolaus Harnoncourt által vezényelt Karácsonyi Oratóriumokban.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Oboa da Caccia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. See Cary Karp, "Structural Details of two J.H. Eichentopf Oboi da Caccia" and Reine Dahlqvist, "Taille, Oboe da Caccia and Corno Inglese", Galpin Society Journal May 1973.
  2. Bruce Haynes, The Speaking Hautboy, draft 21 April 1998, pp. 72–74.
  3. Haynes, op. cit.