Michel Rocard

Michel Rocard
Rocard 2012-ben
Franciaország 11. miniszterelnöke
Hivatali idő 1988. május 10. – 1991. május 15.
Elnök	François Mitterrand
Előd	Jacques Chirac
Utód	Édith Cresson
mezőgazdasági miniszter
Hivatali idő 1983. március 23. – 1985. április 4.
területfejlesztésért és tervezésért felelős miniszter
Hivatali idő 1981. május 22. – 1983. március 23.
Született	1930. augusztus 23. Courbevoie
Elhunyt	2016. július 2. (85 évesen) Párizs
Sírhely	Monticello
Párt	SFIO PSU Szocialista Párt
Szülei	Yves Rocard
Házastársa	Geneviève Poujol
Gyermekei	Francis Rocard
Foglalkozás	kormányhivatalnok
Iskolái	Faculty of Arts of Paris École alsacienne Lycée Louis-le-Grand École nationale d'administration (1956–1958) Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete (–1950)
Halál oka	rák
Vallás	kálvinizmus
Díjak	a francia Becsületrend nagykeresztje (2015. július 14.) Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje (2015. július 13.) Commander of the Order of Agricultural Merit Québec Nemzeti Rendjének tisztje (2000) honorary doctorate at the Laval University (2013) Commander of the order of Honour a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje Honorary Companion of the Order of Australia (Mr Michel ROCARD, 1992. február 6.) Katolikus Izabella-rend nagykeresztje (2005)
A Wikimédia Commons tartalmaz Michel Rocard témájú médiaállományokat.

Michel Rocard (Courbevoie, 1930. augusztus 23. – Párizs, 2016. július 2.) francia szocialista politikus, 1988 és 1991 között, François Mitterrand elnöksége alatt Franciaország miniszterelnöke.

Pályafutása

Apja, Yves Rocard fizikus, kutató, a francia atom- és hidrogénbomba atyja, részt vett a francia ellenállásban. Michel Rocard bölcsésztanulmányai befejezése után a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében, majd a Állami Közigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. Az államigazgatási pénzügyi ellenőrzés területén kezdett dolgozni. Ellenezte Guy Mollet miniszterelnök Algéria-politikáját, és a szocialistákhoz csatlakozva 1958-ban részt vett a PSA (Parti socialiste autonome), 1960-ban a PSU (Parti socialiste unifié) megalapításában, s amelynek országos titkári funkcióját is betöltötte 1954 és 1956 között. A PSU a baloldali radikalizmushoz közeledett 1968 májusában.

1969-ben indult az elnökválasztáson, de a szavazatoknak csak 3,66%-át sikerült megszereznie. Októberben Yvelines parlamenti képviselőjévé választották (1969–1973), riválisa Maurice Couve de Murville, de Gaulle miniszterelnöke volt. Egy novemberi közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Rocard Franciaország legnépszerűbb baloldali személyisége. 1974-ben belépett a Szocialista Pártba, bár szkeptikusan tekintett az egységes baloldal programjára. Támogatta Mitterrand pártelnökké választását.

1977-ben a helyhatósági választások után Conflans-Sainte-Honorine polgármestere lett. 1981 márciusától Pierre Mauroy kormányában területrendezési és tervezési, majd 1983-tól mezőgazdasági miniszter. A tárcát Laurent Fabius kormányában is megtartotta. Bírálta az arányos választási rendszer bevezetését, mert szerinte kedvez a Nemzeti Frontnak, és ezért lemondott 1985 áprilisában. Újra Mitterrand-t támogatta, aki második elnöki ciklusában Rocard-t nevezte ki miniszterelnöknek, s megvalósult a klasszikus és második baloldal együttműködése. A kormányzás az egységes Franciaország jelszavával indult. A Mitterrand-hoz közel álló nagy bárók (Roland Dumas, Pierre Bérégovoy, Jack Lang) megtartották tárcáikat.

Rocard 1988. június 29-én jelentette be a három nappal korábban létrejött Matignon-egyezményt, amely az Új-Kaledóniában kialakult politikai válságot kívánta rendezni. Az egyezmény értelmében 1998-ban népszavazást kell tartani a sziget önrendelkezéséről. A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet a nemzetgyűlésben, hogy erősíteni kell a mindennapok demokráciáját, foglalkozni kell az egészségüggyel, a szak- és továbbképzéssel, a nők és idősek helyével a társadalomban, a városok nagy problémáival, a városodás és városiasodás harmonizálásával. Kormányzása alatt bevezették a szociális segélyt (RMI), amit azok a munkaképes felnőttek kaphattak, akik semmilyen anyagi bevétellel nem rendelkeztek. Rocard kormánya hozzájárult a közszolgálat modernizálásához. A La Poste (Francia Posta) közfeladatok ellátására hivatott közjogi jogi személy lett, és létrehozták a France Télécomot. 1988-ban a nemzetgyűlés megszavazta az első francia bioetikai törvényt.

Az öbölháború befezése után Mitterrand lemondatta Rocard-t, aki 1993–94-ben a Szocialista Párt első titkára, majd az Európai Parlament képviselője (1997–2009) volt. 1995–97 között Yvelines szenátoraként működött a francia szenátusban. 2005-ben európai megfigyelők delegációját vezette Palesztinában, az elnökválasztás idejére. 2009. március 13-án Nicolas Sarkozy elnök megbízásából Franciaország képviselője volt az Északi-sark védelméről szóló nemzetközi szerződés elfogadására irányuló nemzetközi tárgyalásokon.

Rocard az európai integráció elkötelezett híveként 2014 áprilisában arra szólította fel Nagy-Britannia kormányát, hogy lépjen ki az Európai Unióból. A visszavonult politikus a Le Monde-ban bírálta David Cameron politikáját, mondván, a "kontinentális európaiak között egyre élesebb nézeteltérés feszül, amitől Európa haldoklik [...] Lépjenek ki hát, mielőtt elpusztítanak mindent. Volt idő, amikor britnek lenni az elegancia szinonimája volt. Hagyják, hogy újraépítsük Európát. Nyerjék vissza eleganciájukat, és visszanyerik megbecsültségüket is". Rocard 2016. július 2-án, 85 éves korában hunyt el, kilenc nappal azután, hogy a britek megszavazták az Európai Unióból történő kilépést.

Kitüntetései

• Francia Köztársaság Becsületrendje
• Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje
• Québec Nemzeti Rend
• Ausztrália Nemzeti Rend

Írásai

• Le PSU et l’avenir socialiste de la France (1969)
• Le Marché commun contre l’Europe, Face au défi des »multinationales« le socialisme sera européen ou ne sera pas (társszerzők: Bernard Jaumont és Daniel Lenègre) (1973)
• Propositions pour sortir de la crise (1974)
• L’Inflation au cœur (társszerző: Jacques Gallus) (1975)
• Parler vrai, textes politiques 1966–1979, (1979)
• Un pays comme le nôtre, textes politiques (1986) (1989)
• Le Cœur à l’ouvrage (1987)
• Un contrat entre les générations (1991)
• La Nation, l’Europe, le monde (társszerzők: Aline Archimbaud és Félix Damette) (1995)
• Éthique et démocratie (1996)
• L’Art de la paix/l’Édit de Nantes (társszerző: Janine Garrison) (1997)
• Les Moyens d’en sortir (1998)
• Mutualité et droit communautaire (1999)
• Mes idées pour demain (2000)
• Entretien avec Judith Waintraub] (2001)
• Pour une autre Afrique (2001)
• Si la gauche savait, beszélgetés Georges-Marc Benamou-val (2005)
• La Deuxième gauche, une histoire inachevée, beszélgetés Michel Rocard-ral, in. Esprit, 2006. feberuár, 140-147. o.)
• Peut-on réformer la France?, beszélgetés Frits Bolkesteinnel (2006)
• République 2.0 – Vers une société de la connaissance ouverte (2007. április 5.)
• Oui à la Turquie, (társszerző: Ariane Bonzon), (2008)
• Notre Europe, (társszerző: Nicole Gnesotto) (2008)
• Faire de Strasbourg la capitale intellectuelle de l’Europe, (társszerzők: Eric Kaija Guerrier, Véronique Kretz, Charlotte Ricateau-Pfersdorff), in: Revue Le Diable probablement no° 7, 2009.
• Si ça vous amuse. Chronique de mes faits et méfaits, mémoires, (2010)
• La Politique telle qu’elle meurt de ne pas être, beszélgetés Alain Juppével (Bernard Guetta), (2011)
• Mes points sur les i - Propos sur la présidentielle et la crise (2012)
• La Politique ça vous regarde ! (2012)
• La Gauche n'a plus le droit à l’erreur (társszerző: Pierre Larrouturou), (2013)
• Suicide de l’Occident, suicide de l’humanité ? (2015)
• Lettre aux générations futures, en espérant qu’elles nous pardonneront (2015)

Források

• Michel Rocard (francia nyelven). Gouvernement.fr. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
• Michel Rocard (francia nyelven). Parlement européen. (Hozzáférés: 2015. június 23.)

Kapcsolódó szócikk

• Franciaország miniszterelnökeinek listája