Marhabögöly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Marhabögöly
Horse fly Tabanus 2.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Öregrend: Endopterygota
Rend: Kétszárnyúak (Diptera)
Alrend: Légyalkatúak (Brachycera)
Alrendág: Bögölyalakúak
(Tabanomorpha)
Öregcsalád: Tabanoidea
Család: Bögölyfélék (Tabanidae)
Alcsalád: Nagybögölyök (Tabaninae)
Nem: Tabanus
Faj: T. bovinus
Tudományos név
Tabanus bovinus
Linnaeus, 1758

A marhabögöly (Tabanus bovinus) a kétszárnyúak rendjébe (Diptera), a légyalkatúak vagy rövidcsápúak alrendjébe (Brachycera) és a bögölyfélék családjának Tabanus nemébe tartozó faj.

Jellegzetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 2–2,5 cm. Testalkata erőteljes, a tor oldalán hosszanti csíkok találhatók. A potroh széles, vaskos. A potroh oldali élénkebb vöröses színűek, mint az egyébként nagyon hasonló, kissé nagyobb termetű szudétabögöly (Tabanus sudeticus) esetében.A félgömb alakú fejen nagy összetett szemek, és rövid csápok találhatóak.

Élőhely[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A marhabögöly legelők, rétek, erdőszélek, kertek és nagyobb parkok lakója. A hegyvidékeken kb. 2 ezer m magasságáig hatol fel.

Elterjedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szinte egész Európában elterjedt, kivéve a zord északi területeket. Ezenkívül megtalálható még Észak-Ázsiában és Északnyugat-Afrikában. Hazánkban igen gyakori; jóval gyakoribb, mint Közép-Európa más területein, ahol egyes helyeken egyenesen ritka. Évtizedekkel ezelőtt hazánkban is sokkal gyakoribb volt. Visszaszorulásának oka valószínűleg az állattartási mód megváltozása: nagyobb mértékűvé vált az istállóban tartás. Előfordulása Magyarországon ennek megfelelően szigetszerű, nem egyenletes.

Táplálkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nőstények vérszívók, és patásállatok (szarvasmarha, , sertés, őz, szarvas) vérét szívják, de akár az embert is megtámadják. Akár 60 mg-nyi vért is képesek kiszívni az áldozatukból. Zaklatásukkal olyannyira felingerelhetik az állatokat, hogy az a munkateljesítményükre, hús- és tejhozamukra is kihathat.

A nőstényekkel ellentétben a hímek nem szívnak vért, békés viráglátogatók: nektárral és virágporral táplálkoznak.

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nőstényeknek meleg vérű állat vérét kell szívniuk, hogy petét érlelhessenek. A nőstény a petéket a víz vagy nedves talaj fölötti növényi szervekre, levelekre, szárakra helyezi. A petéből kikelő bögölylárvák a vízbe vagy a nedves talajra pottyannak. Itt ragadozó életmódot folytatnak: kis férgeket, rovarlárvákat, rákocskákat zsákmányolnak, sőt a nagyobb termetű bögölylárvák a kisebb halakat, kétéltűeket (pl. ebihalakat) is megtámadják. A lárvák a vízből, nedves talajból kimászva bebábozódnak.

Forrás és ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Móczár László (szerk.): Állathatározó II., Tankönyvkiadó, Bp., 1984.
  • Reichholf-Riehm, Helgard: Rovarok és pókszabásúak, Természetkalauz sorozat, Magyar Könyvklub, Bp., 1997.
  • Aradi Mátyás Pál: Bögölyök (Tabanidae), Diptera I., Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae) 37., XIV. kötet, 9. füzet, Akadémia Kiadó, Bp., 1958.
  • Urania Állatvilág II. – Rovarok, Gondolat Kiadó, Bp., 1970.
  • Móczár László–Csépe Magdolna: Legyek, hangyák, méhek, darazsak – Búvár Zsebkönyvek, Móra Kiadó, Bp., 1974.