Kiszely István (antropológus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiszely István
Kiszely-Istvan1.jpg
Kiszely István könyvével az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2010. június.
Született 1932. június 14.
Budapest
Elhunyt 2012. augusztus 28. (80 évesen)
Budapest
Foglalkozása biológus, antropológus, pedagógus

Kiszely István (Budapest, 1932. június 14. – Budapest, 2012. augusztus 28.[1]) biológia-földrajz szakos tanár, antropológus. Neve a szibériai Petőfi-expedíció kapcsán, valamint nyilvánosságra került állambiztonsági ügynökmúltja miatt lett a szélesebb közvélemény számára is ismert.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A budapesti Bencés Gimnáziumban tanult, és az érettségivel egy időben szerzett középfokú zeneiskolai képesítést a Zeneakadémia zongora-orgona szakán. Pannonhalmán belépett a bencés szerzetesrendbe, és mint felszentelt szerzetes-pap kérte később felmentését a Vatikántól. Az ELTE Természettudományi Karán biológia–földrajz szakon végzett 1963-ban. Egyetemi doktori címet szerzett 1963-ban talajhidrológiai dolgozatával.

Fél évet az ELTE Embertani Tanszékén maradt, majd több évig dolgozott a SOTE Anatómiai Tanszékén is. 1964-től a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében tudományos munkatárs, majd tudományos főmunkatárs; az interdiszciplináris osztályon morfológiával foglalkozott, emellett a kémiai labort vezette. Kutatási területe a csontkémia, a csonthisztológia és a csontszerológia volt, és ekkor kezdte foglalkoztatni a magyarok őstörténete.

Ezt követően sokat utazott: expedíciókat vezetett Belső-Ázsiába, valamint A Föld népei monográfiája miatt számos kutatóutat tett, melyeket összekötött egyetemi előadásokkal is. Éveken át dolgozott Egyiptomban és meghívott vendégprofesszorként a világ sok egyetemén előadásokat tartott.

2008-ban a Jobbik és a Magyar Gárda által létrehozott Attila Király Népfőiskola vezetője lett. Amikor ügynök múltja nyilvánosságra került, eltávolították a népfőiskolából.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971 óta tanított egyetemeken, külföldi oktatásai mellett 28 éven át tanította A magyarság őstörténete és a A föld népei tárgyakat az ELTE-n, a Külkereskedelmi Főiskolán, majd 1993-tól a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetében. A témában számos egyetemi tankönyve és tanári segédkönyve jelent meg.

1971-ben nyújtotta be kandidátusi munkáját A langobárd ember címmel a Tudományos Minősítő Bizottságához, melyet azonban elutasítottak. 1977-ben, amikor a Budavári Palota területén megkezdték a vandálok által feldúlt nádori kripta helyreállítását, Kiszelyt antropológus szakértőként bevonták a holttestek (József nádor és családtagjai) azonosításába és patológiai vizsgálataiba, erről képekkel illusztrált beszámolót adott közre.[2]

Az 1990-ben elhíresült Petőfi-ügyben az ellentmondásos helyzet abból fakadt, hogy a Kiszely által Petőfi Sándor csontvázaként azonosított csontvázat más szakértők női csontvázként azonosították. Az elmérgesedett, politikai felhangokkal terhelt viták nagy médianyilvánosság előtt zajlottak. Ezek után Kiszelyt elbocsátották a Régészeti Intézetből. Azonban továbbra is publikált és tanított. Az ügyről maga Kiszely István is többször publikált, legteljesebb átfogó munkája róla a „Meghalt Szibériában” című könyv. A Petőfi-ügy máig nem zárult le és a jelenleg élő Petőfi-rokonok vizsgálata választ adhat a kérdésre.

1990-től 1994-ig a Magyar Televízió Külpolitikai Főszerkesztőségén főmunkatársként dolgozott. 1994-től a budai Várkerület kerület önkormányzati képviselőjének és alpolgármesterének választották. Mandátuma lejárta után 1998-tól a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tudományos tanácsadó, a felsőoktatás és a népfőiskolák ügyeivel foglalkozott.

Később az Agrárszakoktatási Intézetben dolgozott szakmai vezetői és tanácsadói állásban, az Agrár Népfőiskolák Koordinációs Irodáját irányította. 1993 óta a gödöllői Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Tanszékén volt óraadó tanár.

Ügynökmúltja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állambiztonság 1960. augusztus 4-én beszervezte „Feledy Zsolt” fedőnéven mint hálózati személyt. Az erről szóló 6-os karton adatai szerint a rendszerváltásig aktívan tevékenykedett. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában M-37076/1-4 illetve M-37789 számon iktatott munkadossziékban található 481 jelentése, 5 kötetben összesen kb. 1500 oldalon.[3]

18 éven át jelentett példátlan sűrűséggel és aktivitással a bencés rend vezetőiről, papokról, szerzetesekről, diáktársairól, az ELTE-n tanuló ismerőseiről, a titokban működő katolikus ifjúsági csoportokról, sőt saját rokonairól is. Néhány név a több száz közül: Legányi Norbert, Olofsson Placid, Pászthory Valter, Lugosfalvy Viktor, Dudich Endre, Békés Gellért, Tarnai Brúnó, Domnanovics Ábel, Polgár Vilmos, Sümegh Lotár, Jámbor Mike, Bajcsy Lajos, Csizmadia Gerő, Solymos Szilveszter, Bártfai István, Radnóti Zoltán, Stettner Andrea, Korzenszky Richárd, Tálos Zoltán, Stipsicz István, Dobra Modeszt György, Előd István, Medvigy Mihály, Albert István, Takács Nándor, Forrai Botond, Kövér Alajos, Imrik Sándor, Pulay Csaba, de szerepel a listán a pesti piarista ház portása: Vilma néni is.

Jelentős szerepe volt Hagemann Frigyes regnumos pap meghurcoltatásában, akit 1971-ben 5 évre ítéltek, és akiről szabadulása után tovább jelentett.[4]

Halála előtt néhány hónappal Pannonhalmán bocsánatot kért azokért a bűnökért, melyeket az egykori bencés rendtársaival szemben elkövetett ügynöki tevékenységével.[5]

Fontosabb könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Föld népei I. Európa, 1979.
  • A Föld népei II. Ázsia, 1984.
  • A Föld népei III. Afrika, 1986.
  • A nádori kripta (Hankó Ildikóval), 1990.
  • Honnan jöttünk? Elméletek a magyarok őshazájáról, 1992.
  • Mégis Petőfi? A szibériai Petőfi-kutatás irodalma időrendi sorrendben, 1993.
  • A svájci "Hun völgy", 1996.
  • Meghalt Szibériában. Egy szomorú magyar szellemi kórkép. A szibériai Petőfi-kutatás eseményei és irodalma időrendi sorrendben, 2000.
  • A magyar nép őstörténete. Egyetemi tankönyv és tanári segédkönyv, 2001.
  • A magyarok eredete és ősi kultúrája I-II, 2002.
  • Ozírisz birodalmában. Hogyan mumifikáltak az ősi egyiptomiak (Hankó Ildikóval), 2002.
  • A magyar ember. A Kárpát-medencei magyarság embertörténete I-II, 2004.
  • A Föld népei IV. Amerika, 2004.
  • A Föld népei V. Ausztrália és Óceánia, 2005.
  • Sírok, csontok, emberek (és egy ember), 2006.
  • A magyarság embertana, 2007.
  • Szokatlan szokások. Testdíszítések és más biológiai és társadalmi furcsaságok (Hankó Ildikóval), 2007.
  • Eleink lakomái. A magyarság növény-, állatvilága és ételkultúrája, 2009.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Elhunyt Kiszely István. umvp.eu, 2012. szeptember 4. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
  2. http://mek.oszk.hu/01500/01599/html/index.htm.
  3. Ilkei Csaba összefoglaló cikke a Kuruc.infon
  4. Ungváry Krisztián-Tabajdi Gábor: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon, 1956–1990, Budapest, 1956-os Intézet, Corvina, 2008, ISBN 9789631357172, 460.o.
  5. „...1950–1963 között a Pannonhalmi Szt. Benedek Rend Márk néven ünnepélyes fogadalmas szerzetese és felszentelt papja voltam, nyilvánosan megkövetem a bencés rend mai főapátját és tagjait – a pártállam ügynökeként – ellenük elkövetett minden bűnöm miatt. Kérem, hozzák bocsánatkérésemet nyilvánosságra...” [1]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]