Karsztbokorerdő

Az Esztramos-hegyi karszt az Aggteleki Nemzeti Parkban

A karsztbokorerdő egy dolomit, mészkő vagy ritkábban andezit alapkőzeten kialakuló intrazonális erdőfajta. Mint intrazonális társulást, a kialakulási hely domborzata és vízellátottsága alapján jellemezhető, ennek alapján főleg a száraz, talajerózió hatására lepusztult, meredek, sziklás felszíneken található meg. Talaja sekély, kőtörmelékes rendzina, sziklás-köves váztalaj, illetve erubáz. Egyes rendszertanokban^[1] „molyhos tölgyes bokorerdő” néven szerepel.

Hazánkban a Magyar-középhegység, valamint a Dél-Dunántúl délnek néző, sziklás hegyoldalain jelenik meg. A kis bokorerdő foltok mindig száraz gyeptárulásokkal, sztyepprétekkel, sziklagyepekkel váltakozva, mozaikosan helyezkednek el. A mozaikban a facsoportok-ligetek minimális részaránya 50%.^[1] Az ország egyes tájain más-más típusai fordulnak elő, de állományaik megjelenése roppant jellegzetes.^[2]

Növényzete

Növényzetének szerkezete laza: a cserjeszint rendszerint dús, a fák ritkábbak. A dolomit alapú karsztbokorerdő jellemző faja a csertölgy és a cserszömörce, a mészkő alapúé a mezei juhar, a virágos kőris, a bibircses kecskerágó, a molyhos tölgy és a sajmeggy (Biolex). A mindössze 4-6 méter magas lombkoronaszintben a molyhos tölgy fajcsoport girbe-gurbán növő, göcsörtös példányai mellett a virágos kőris a Dunántúlon, a magas kőris az Északi-középhegység keleti felében szerepel. A fák gyakran 5-10-20 törzsből képződő csoportokban nőnek. A kis facsoportok belsejében ritkán nő 5-10 erdei fajnál több, és ezek egy jó része is nem annyira a nem zárt erdőkre, mint inkább az erdős sztyeppekre jellemző. A „bokorerdő” kifejezés arra utal, hogy a lombkorona- és a cserjeszint összeér, sőt egybefonódik.

A facsoportokat a sziklagyep vagy sztyepprét felé gyakran kettős sáv zárja le:

egyrészt cserjék gyűrűje (közöttük olyan fajokkal, amelyek nagy területet tudnak sűrűn beborítani, és amelyek letörpülve a gyepszintben is megjelennek, mint például a cserszömörce, illetve a közönséges fagyal),
sarjtelepes, illetve nagyobb termetű kórós kétszikűek szegélye (köpeny). Ennek fajai bár ritkásan, de a facsoport belsejében is megélnek, leginkább azonban a peremeken tömegesek.^[1] A sztyepprétek és erdős sztyeppek fényigényesebb fajai az erdőfoltocskák kevéssé záró lombsátra alatt is megjelennek.

A cserjeszint további, gyakori fajai:

ostorménbangita,
kökény,
gyepűrózsa,
bibircses kecskerágó,
húsos som,
egybibés galagonya,
néhol a pukkanó dudafürt (Colutea arborescens) is.

Sokszor fellelhetők benne reliktum fajok, mint például a magyar körte.

Aljnövényzetükben a száraz gyepek fajai az erdőfoltokba is behatolnak, de e fajok egyedszáma és tömege kisebb az erdeiekénél. Sok a közös, mindegyik típusának gyepszintjében szereplő növény:

tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum),
nagyezerjófű (Dictamnus albus),
soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum),
méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria),
sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys),
margitvirág (Leucanthemum sp.),
piros gólyaorr (Geranium sanguineum),
magas rekettye (Genista tinctoria ssp. elatior),
kónya habszegfű (Silene nutans),
erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum),
kardos peremizs (Inula ensifolia),
törpe sás (Carex humilis) stb.
A száraz gyepek minden típusba benyomuló fajai pl.:
hasznos tisztesfű (Stachys recta),
ágas homokliliom (Anthericum ramosum),
sudár rozsnok (Bromus erectus),
mezei zsálya (Salvia pratensis),
homoki pimpó (Potentilla arenaria),
ebfojtó müge (Asperula cynanchica),
csabaíre (Sanguisorba minor),
rekettyelevelű gyújtoványfű (Linaria genistifolia),
deres tarackbúza (Agropyron intermedium),
magyar szegfű (Dianthus pontederae).^[1]

Típusai

Földrajzilag is elég jól elváló típusait leginkább a közepesen fejlett gyepszint eltérései alapján különítik el.

Jellemző típusai:

Cserszömörce – molyhos tölgy bokorerdő (Cotino - Quercetum pubescentis) — a Dunántúli-középhegységben dolomiton, a Bükkben dolomiton és homokkövön nő; legszebb állományai a Vértesben és a Keleti-Bakonyban találhatók. Nyugat-balkáni rokonságú, szubmediterrán fajokban gazdag típus.
Baranyai peremizses karsztbokorerdő (Inulo spiraeifolio - Quercetum pubescentis) — a Mecsekben és a Villányi-hegységben nő.
Sajmeggyes – molyhos-tölgyes bokorerdő (Ceraso mahaleb – Quercetum pubescentis) — az Északi-középhegységben, valamint a Dunántúli-középhegység egyes részein (Budai-hg., Gerecse, Balaton-felvidék) nő: főképp mészkövön, de vulkáni kőzeteken (leginkább andeziten) is.

Közeli rokonaik a többnyire andeziten növő kocsánytalan tölgyes bokorerdők.

Állatvilága

Állatvilága viszonylag egységes. Nagy az énekesmadarak diverzitása, így gyakori faj például a fitiszfüzike, az európai lappantyú, az erdei pacsirta és a szürke légykapó. Magyarország bajszos sármányainak jelentős része karsztbokorerdőkben él (Biolex).

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c ^d http://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/m1.html Archiválva 2009. február 14-i dátummal a Wayback Machine-ben Élőhelyismereti útmutató 2.0
↑ Sulinet: Száraz, meleg erdők^{[halott link]}

Források

Biolex: Biológiai lexikon II. (G–K). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1975. ISBN 963-05-0531-2
TERRA:
ÉLŐHELYISMERETI:

További információk

[novenyzetiterkep.hu-1] ttp://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/m1.html Archiválva 2009. február 14-i dátummal a Wayback Machine-ben Élőhelyismereti útmutató 2.0

[2] Sulinet: Száraz, meleg erdők^{[halott link]}

[1]

[2]