Kalka menti csata
| Kalka menti csata | |
 | |
| Térkép | |
 Kalka menti csata
Pozíció Oroszország térképén
| |
 é. sz. 47° 15′ 03″, k. h. 37° 29′ 44″Koordináták: é. sz. 47° 15′ 03″, k. h. 37° 29′ 44″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kalka menti csata témájú médiaállományokat. |
A Kalka menti csata 1223. május 31-én zajlott a mai Ukrajnában, a Kalka folyó mellett az orosz fejedelemségek, a velük szövetséges kunok és a Mongol Birodalom felderítő seregei között. A csata az óorosz[* 1] fejedelmek megsemmisítő vereségével végződött, megnyitva az utat a mongolok kelet-európai hódításai (a tatárjárás) előtt és évszázadokra megszabva az orosz fejedelemségek fejlődésének útját.
A csatát a Kalka partján vívták, a mai Doneck és Mariupol közötti térségben. A szembeálló felek létszámára vontakozó adatok még az általában hitelesnek tekinthető forrásokban is rendkívül erősen szóródnak. Modern becslések szerint az orosz oldalon 15–30 ezer fő vehetett részt a harcokban, a mongol oldalon pedig mintegy 20 ezer.[1][2]
Előzmények[szerkesztés]
Dzsingisz mongol nagykán terjeszkedésnek indult mongol birodalma megtámadta a Hvárezmi Birodalmat.Az első nagy győzelmek után Szübötej bagatur és Dzsebe nojon mintegy 30 000 fős sereggel II. Mohammed hvárezmi sahot üldözték, a sah azonban a Kaszpi-tenger egyik szigetére menekült. Ekkor a két hadvezér azt az utasítást kapta a nagykántól, hogy végezzenek felderítő hadjáratot a Kaszpi-tenger körül. 1222-ben átkeltek a Derbenti-kapu, azaz betörtek Európába és a Kaukázus északi előterében leverték az alánokat, majd Kötöny kunjait.[1]
Kötöny veje, a halicsi fejedelem Merész Msztyiszlav udvarában kért segítséget a támadók ellen. A Novgorodi első krónika szerint a kán elhalmozta ajándékaival a fejedelmet, majd ezt mondta neki: „Ma a tatárok elvették a földünket, de holnap eljönnek és elveszik a tiédet is.”
A halicsi fejedelem ezután 1223. március közepére gyűlést hívott össze Kijevbe, amelyen minden jelentősebb orosz fejedelem részt vett. Itt megegyeztek a kunoknak nyújtandó katonai segítségről, és húsvétra (1223. április 23.) gyülekezőt hirdettek Zarub városához, a Dnyeper egyik fontos átkelőhelyéhez Kijevtől délre. [3]
A mongolok több küldöttséget küldtek a fejedelmekhez, megígérték, hogy nem támadnak a fejedelemségekre és csak azt kérik, hogy ellenségeiket, a kunokat szolgáltassák ki nekik (ahogy később ugyanezt követelték IV. Béla magyar királytól is). Msztyiszlav és társai azonban bíztak a győzelemben, és nem engedtek, sőt a szlávok megölték az egyik mongol küldöttség tagjait.
A 15–30 ezer fősre becsült orosz sereg Zarubtól vízi úton indult tovább délre. A részt vevő fejedelmek névsora névsora igen tekintélyes volt: Msztyiszlav Romanovics, az ő veje Andrej, Alekszandr Dubroveckij, Msztyiszlav Szvjatoszlavics a fiával, Oleg Kurszkij, a putivli és tubcsevszki fejedelmek, Vlagyimir Rjurikovics, Msztyiszlav Msztyiszlavics, Danyiil Romanovics, Msztyiszlav Jaroszlavics, Izjaszlavl Ingvarevics, Szjatovszlav Janevszkij, Szvjatoszláv Rurikovics Sumi és Jurij Neszvizsszkij, seregek Kijevből, Csernyigovból, Szmolenszkből, Halicsból, a volhiniai Vlagyimirből, Luckból és mások. Ez volt a mongol kor előtti Rusz legnagyobb hadi vállalkozása.[2]
Az orosz sereg egy mongol előőrs nyomában déli irányban haladt a Dnyeper mentén mintegy 400 kilométert. Az egyes fejedelmek csapatai külön vonultak, táboroztak, tényleges együttműködés közöttük nem volt. A sereg május 12–13-án érte el a Dnyeper nagy kanyarulatát a mai Dnyipro térségében, ahol átkeltek a folyó bal partjára. Ekkor történt az első összecsapás a mongolokkal: Merész Msztyiszláv halicsi fejedelem ezer fős kíséretével és kun csapatokkal átkelt a folyón, szétverte a mongol előörsöt, amelynek maradéka a sztyeppe mélyébe menekült.[2]
Az orosz sereg kilenc napon át, kilenc kisebb folyón átkelve követte csaknem 200 kilométer mélyen a mongolokat a pusztába, amíg elérték a Kalka folyót vagy folyókat. Modern kutatások szerint valószínűleg két Kalka folyó is volt, az első Kalka a Karatis folyóval, a második pedig a Kalcsikkal azonosítható, a csata így a korábban feltételezettnél nagyobb területen bontakozhatott ki.[2]
A halicsi, kijevi és csemyigovi fejedelmeknek más-más helyen volt a táboruk. A kijevi fejedelem egy sziklás, nehezen megközelíthető helyen helyezte el seregét, ami a mai Kammennüje mogili (kősírok) néven ismert természetvédelmi területtel azonosítható.[4]
A csata[szerkesztés]
Valószínűleg május 28-án érkeztek az orosz-kun csapatok a helyszínre, majd a mongolokkal történt kis összecsapás után szétoszlottak, azokat üldözendő, bekerítendő. A kijevi fejedelem, Msztyiszláv Romanovics délre haladt a Karatis folyó mentén, a többi fejedelem a csapataival észak felé vonult. A szmolenszki Vlagyimir Rjurikovics és a csernyigovi Msztyiszlav Szvjatoszlavics a fiával, Jurijjal, és más fejedelmekkel külön táborban helyezkedett el valahol a két Kalka folyó között. A legerősebb, halicsi sereg átkelt a második Kalkán is, így az orosz seregek körülbelül 20 kilométer mélyen szóródtak szét.[4]
A Kalka menti csata az oroszok elhelyezkedéséből is következően csaták sorozata lehetett. A mongol csapatok a számukra hadgyakorlatokként is szolgáló, több tíz kilométert is átkaroló körvadászataikból (nerge) ismert átkaroló hadműveletet alkalmazva egyenként bekerítették és megsemmisítették az orosz seregeket.[4]
A szláv-kun sereg nagysága és a mongolok hátrálása elbizakodottá tette az orosz fejedelmeket, ugyanakkor a szláv sereg különböző részei az üldözés közben nem tudtak egyforma sebességgel haladni. A színlelt menekülés mongol taktikája (mangudai) ezúttal is bevált. A könnyelműen előretörő seregrészeket hamar bekerítették és lemészárolták. A kijevi fejedelem szekérvárral megerősített táborát a Kamennüe mogili gránitsziklás területén három napig ostromolták a tatárok. Csak azután sikerült az oroszokat megadásra bírni, hogy a mongolok megesküdtek: nem ontják vérüket. A mongolok május 31-én, a győzelmi lakomán az elfogott orosz vezérek, köztük a kijevi fejedelem, Msztyiszlav, Andrej és Alekszandr Vszevolodovics Dubroveckij testére pallókat fektettek, és azokon tartották meg a győzelmi ünnepséget, miközben a fejedelmek megfulladtak, így vérontás nélkül haltak meg.[4]
A legnagyobb veszteségek a csata utáni menekülés közben, május 28. és június 5. között érték az orosz sereget, ez idő alatt hat fejedelem és három bojár veszett oda.[4] A mongol taktika egyik szokásos eleme volt a körbezárt és erősen védekező ellenfél számára nyitott kapu, mintegy távozási lehetőség. (Ezt Muhinál is alkalmazták.) Az így menekülésre ösztönzött ellenfelet azután hátulról, üldözés közben kevesebb veszteséggel semmisíthették meg, mint a védekező állásukban.
Következményei[szerkesztés]
A mongolok a csata után Volgai Bolgárországon keresztül indultak vissza a központi területeikre, azonban Izz ad-Dín Ibn al-Aszír kortárs arab történetíró szerint a volgai bolgárok súlyos veszteségeket okoztak nekik, egyes források szerint csak négyezren tudtak elmenekülni. Ezekre a harcokra utalhat Julianus barát második jelentése is a pogány magyarok és a mongolok küzdelmeiről.[5]
A kalkai vereség sokkoló hatással volt az óorosz fejedelemségekre, összesen tíz helyi uralkodó veszett oda. A vereségben nagy szerepe volt a szláv erők egységes hadvezetése hiányának. A Szübötej vezette, tulajdonképpen felderítő szerepet végrehajtó mongol sereg az orosz fejedelemségek nagy többségének egyesült és a kunok által támogatott erőit verte meg. Ilyen mongol-ellenes orosz összefogásra később sokáig nem volt példa.
A csata és a menekülés fontos túlélői voltak Kötöny kun fejedelem és Merész Msztyiszlav halicsi fejedelem.
1226-ban meghalt Dzsocsi, Dzsingisz kán legidősebb fia, és az északnyugati ulusz (ország) kánja. Helyére a fia, a szinte még gyermek Batu került, felügyelőjéül, és tanárának pedig a nagy hadvezért, Szübötejt rendelték. Mivel korábban Dzsingisz Dzsocsinak adta a világ ezen részét, „egészen, míg csak a mongol lovak patái felverik a port”, Batu úgy döntött, ő majd véghez viszi a hódítást. Hatalmas sereggel tért vissza a dél-orosz területekre és sorra bevette és felégette az egyébként a kalkai csata óta egymással marakodó orosz hercegek központjait. Ezután olyan függésbe kényszerítette őket, amelyet csak 1380-ban, a kulikovói csata tudott megingatni.
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ A Kijevi Rusz és annak felbomlása idején, a 13. században a különböző keleti szláv fejedelemségek etnikailag még nem különültek el markánsan. A korabeli magyarok is oroszoknak nevezték őket mind. Ezért itt is az orosz, illetve óorosz elnevezést alkalmazzuk, tekintet nélkül arra, hogy később egyes csoportjaikból az orosz mellett kialakult a belarusz és az ukrán nép is.
Hivatkozások[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ↑ Csiky2: Csiky Gergely (történész): A kelet-európai hadjárat előtörténete - Mongol hódítások és portyák az északnyugati végeken Dzsingisz életében. In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 71–75. o. ISBN 978 963 13 6814 7
- ↑ Csiky: Csiky Gergely (történész): Kalka (1223). In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 203–206. o. ISBN 978 963 13 6814 7
- ↑ Font: Font Márta: A Kijevi Rusz. In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 196–202. o. ISBN 978 963 13 6814 7
További információk[szerkesztés]
- Mihail Heller: Orosz történelem (Budapest, 2003, ISBN 963-389-547-2
- John Fennell: The Tatar lnvasion of 1223: Source Problems. Forschungen zur osteuropeischen Geschichte 27. 1980, 18-31.
- Font Márta: A Kalka menti csata (1223). In: Pósán László-Veszprémy László (szerk.): Elfeledett háborúk. Középkori csaták és várostromok (6-16. század). Budapest, 2016, 45-64.
- * Астайкин, Андрей Анатольевич Битва на Калке: лебединая песнь кованых русских ратей в Степи Archiválva 2023. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben // Filo Ariadne. — 2016. 1-61.
