IV. Mehmed Giráj krími kán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Mehmed Giráj
٤ محمد كراى
Krími tatár kánság
Uralkodási ideje
1641 – 1644
16541666
Elődje I. Bahadir Giráj
Utódja 1645-ben III. Iszlám Giráj
1666-ben Adil Giráj
Életrajzi adatok
Született
1606
Elhunyt
1674 (68 évesen)
Nyughelye Bahcsiszeráj
Gyermekei Ahmed
Auz
Dzsanibek
Mubarak
Édesapja I. Szelamet Giráj

IV. Mehmed Giráj vagy Szofu Mehmed Giráj (krími tatár: IV Mehmed Geray, ٤ محمد كراى‎; Sofu Mehmed Geray, صوفى محمد كراى‎), (16061674) krími tatár kán.

Első uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mehmed I. Szelamet Giráj kán fia volt. Dzsanibek Giráj uralma alatt magas méltóságot viselt. Miután I. Bahadir kán meghalt Azov 1641-es balsikerű ostroma után, a szultán őt nevezte a Krím kánjává és egyúttal 12 000 dukátot küldött neki egy újabb Azov elleni támadás költségeire. A török csapatokat az egyiptomi pasa vezette, ám ostromra nem került sor, mert a kozákok felgyújtották a várost majd elmenekültek. A törökök újjáépítették és megerősítették az erődöt.

1644-ben az Észak-Kaukázusi cserkeszeknél belső viszálykodás támadt. Az egyik fél, Antonak bég, IV. Mehmedet hívta segítségül akinek tatárjai végigpuszították a másik vezér, Hakasmak bég területeit. Hakasmak Isztambulba menekült és bepanaszolta a tatár kánt. Mehmed Törökországban élő bátyja, Iszlám is a cserkesz bég pártját fogta és végül Ibrahim szultán leváltotta Mehmedet és helyére Iszlámot ültette. Mehmed ezután tíz éven át Rodoszon élt bátyja 1654-es haláláig.

Második uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

X. Károly Gusztáv küzdelme a tatárokkal a varsói csatában, 1656. július 29-én. Johan Lemke képe (1684).

Iszlám halála után a szultán újból Mehmedet helyezte a Krím élére. Nem sokkal azután, hogy átvette a hatalmat, kitört az északi háború, melyben Lengyelországot szinte minden szomszédja megtámadta. A lengyel király százezer forintot küldött Mehmednek, hogy cserébe támadják meg a Bohdan Hmelnyickij vezette oroszpárti kozákokat. A lengyel-tatár ollóba került kozákok fizettek a krímiek elvonulásáért, majd 1656-ban, miután a török követ megmérgezte Hmelnyickijt, békét kötöttek a lengyelekkel.

1657-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem a Porta intelme ellenére csatlakozott a lengyelellenes szövetséghez és hadat vezetett Lengyelországba. A szultán parancsára IV. Mehmed kétszázezres hadsereggel indult a lengyelek segítségére és a Czarny Ostrow-i csatában vereséget mért az erdélyi fejedelem hatvanezres hadára, ahol az erdélyi-moldvai-oláh sereg egyharmada ottveszett, egyharmada pedig fogságba esett. A foglyul ejtett erdélyi nemeskért hatalmas váltságdíjat fizettek. Erdély, Moldva és Havasalföld élére új fejedelmet állíttatott a szultán.

1658-ban a lemondatott Rákóczi György visszatért, mire a tatárok feldúlták Erdélyt és kifosztották Gyulafehérvárat. Ötvenezren estek a dúlás áldozatául, melynek kétharmadát megölték, egyharmadát pedig rabszolgának hurcolták el.

Ukrajnában Hmelnyickij halála után Ivan Vihovszkij lett a kozákok hetmanja, akik neki igen kedvező, szinte függetlenséget biztosító szerződést kötött a lengyelekkel. A poltavai kozákok viszont az oroszok szövetségesei maradtak és megölték Vihovszkij krími kánhoz küldött követét. 1658-ban egy lengyel-tatár sereg elfoglalta és kifosztotta Poltavát, majd a szövetségeseik megsegítésére érkező, Alekszej Trubeckoj herceg vezette oroszokat győzték le a konotopi csatában. Ezután sorra foglalták el az oroszbarát kozákok erődjeit és két héten át pusztították a cár földjeit. Az orosz veszteség mintegy százhúszezer halott és tizenötezer rabszolgának elhurcolt ember volt. A nagy győzelem hírére Isztambulban hétnapos ünnepséget tartottak. IV. Mehmed egy esetleges oroszellenes szövetség ajánlatával követséget küldött XI. Károly svéd királyhoz, de a kölcsönös sérelmek miatt az ajándékcserén kívül több nem történt.

1661-ben a szultán által támogatott Apafi Mihály és Kemény János küzdelme miatt a krími tatárok megint Erdélybe indítottak hatvanezres sereget. Az egyesült török-tatár csapatok végigpusztították Hátszeg környékét és felégették Szászvárost és Szászsebest. A tatárok egészen Szatmárig portyáztak és Domahidán több ezer rabot és jószágot gyűjtöttek össze.

1663-ban kitört a háború a Habsburgok és törökök között. Százezer krími tatár és húszezer kozák dúlta fel Morvaországot és Sziléziát.

1665-ben a szultán újból parancsot adott egy magyarországi hadjáratra. Mehmed a fiát, Ahmedet küldte, míg maga a besszarábiai nogájokra támadt, hogy meghódoltassa őket. Mivel azok formálisan a szultán fennhatósága alá tartoztak, a dühös Mehmed szultán lemondatta IV. Mehmedet káni méltóságáról és Adil Girájt nevezte ki a helyére.

Mehmed Giráj a dagesztáni Komukba vonult vissza, ahol dervisként élt még nyolc éven keresztül. Életében sokat foglalkozott a költészettel, elsősorban vallási és filozófiai témában írt verseket. A szúfizmus iránti érdeklődése miatt kapta a Szúfi (tatárul: Sofu) melléknevet.

1674-ben halt meg, holttestét Bahcsiszerájban temették el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
I. Bahadir Giráj
Krími kán
16411644
Gerae-tamga.svg
Következő uralkodó:
III. Iszlám Giráj
Előző uralkodó:
III. Iszlám Giráj
Krími kán
16541666
Gerae-tamga.svg
Következő uralkodó:
Adil Giráj