Hajfesték

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fodrász épp hajat fest

A hajfesték a haj színének ideiglenes megváltoztatására alkalmas festék. Már az ókorban is ismertek voltak különféle hajfestő technikák, az egyiptomiak például növényi és állati eredetű festéteket használtak.[1] A mesterséges, azaz vegyi anyagokból előállított hajfestékekkel az 1900-as évek elején kezdtek el kísérletezni.[1] A hajfestékek lehetnek krém, por, hab, folyadék vagy permet (spray) állagúak, lemoshatóak, féltartósak vagy tartósak.[2] A haj színezése a divat részét is képezi.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hajfestékreklám 1843-ból

A növényi és állati eredetű színezőanyagokat már az ősidőkben is alkalmazták hajfestésre, például a bogyós gyümölcsöket, az indigót, a dió héját, a hennát, a kamillát.[2] A vaskor végén a kelták mésztejjel illetve festő csüllenggel (Isatis tinctoria) színezték a hajukat.[2] A görögöknél az aranyszőke haj volt nagy divat, hamuzsírból és sárga virágokból kevert egyveleggel.[2] Az ókori Egyiptomban és a Közel-Keleten a vörös színt hennából, a sárgát kamillából, a bíborszínt kosenilből állították elő.[1][2] A henna színhatását tealevelekkel fokozták.[2] Az egyiptomiak állati vért is felhasználtak hajfestéknek, olajjal vagy zsírral keverve.[2][3] A rómaiak több mint százfajta hajfestékreceptet ismertek, eleinte leginkább a sötét színeket kedvelték, mert a szőke a prostituáltak hajszíne volt. Később, a görög kultúra és a Galliából behurcolt nők hatására a szőkítés is elterjedté vált.[2] A görögök és a rómaiak mérgező hatású ólom-acetátot is használtak festék készítésére.[3] A festéket a férfiak is használták, az ókorban gyakran a szakáll színezésére is, a vikingek például szőkítették a szakállukat, a babilóniaiak pedig az őszülő szakállukat feketére festették.[2] Egyes népeknél különleges alkalmakkor (például esküvőnél) bizonyos színűre festették a hajat.[2]

A középkorban a nők annak ellenére is festették a hajukat, hogy az egyház ezt ellenezte. A festékekhez felhasználtak hennát, sáfrányt, a rekettye virágát és tojást is. I. Erzsébet idején Angliában népszerű volt a vörös szín, aminek eléréséhez sáfrány és kénport keverékét használták. A 16. századi Olaszországban Tiziano Vecellio festményeinek hatására vált kedveltté a bronzvörös hajszín, amit timsót, ként, szódát és rebarbarát is tartalmazó festékkel igyekeztek utánozni. Egyes extrém receptek bort vagy éppen lóvizeletet is tartalmaztak. Az 1600-as években a citrom leve és a kamilla virága mellett az ólomból készült fésűkkel színezték a hajukat az emberek, az ólomfésű ugyanis sötétre színezte a hajat. Az 1700-as években népszerűvé vált a hajpor használata, melyet lisztből készítettek.[2]

Az 1800-as években a társadalmi elvárások miatt a nők általában nem használtak olyan festéket, ami nagyon megváltoztatta volna a hajszínüket, a szőkítés például illetlenségnek számított. Ha mégis használtak hajfestéket, az általában növényi eredetű volt. A 19. századi népszerű opera-énekesnő, Adelina Patti előszeretettel festette a haját hennával, amit sokan kezdtek utánozni, a Közel-Keletről importált festékekkel. Az 1800-as évek végén kezdett el terjedni a hidrogén-peroxid használata szőkítő hatás eléréséhez.[2]

Az 1920-as években textilfestésre használt vegyi anyagokkal kezdtek el kísérletezni hajfesték előállításához,[1] Eugène Schueller francia kémikus például olyan hajfesték-formulát alkotott, ami p-Fenilén-diamint (PPD) tartalmazott. Schueller 1909-ben alapította meg a L’Oréal céget, mely az egyik legnagyobb kozmetikai vállalattá vált később. 1917-ben jelent meg a két lépcsős szőkítés technikája, melyben először „leszívták” a haj eredeti színét és a második lépcsőben színezték. Az 1920-as években egy ugyancsak francia cég, a Mury fejlesztette ki azt az eljárást, ami lehetővé tette, hogy a festék bejusson a hajszál belsejébe, ezzel hosszabb és természetesebb hatást érve el. Az 1930-as években a mozgókép terjedésével és a filmsztárok megjelenésével a hajfestés, különösen a szőkítés lett egyre népszerűbb, bár a társadalmi konvenciók még ekkor is gátat szabtak a terjedésének, mivel túlságosan kihívónak tartották. A színes televízió megjelenésével a színészek hajszínének jelentősége is megnőtt és ezzel együtt a hajfestés népszerűsége is. Az 1950-es években az amerikai Clairol cég reklámokkal kampányolt a szőkítés mellett, a hirdetésekben a szőke nőket illedelmes, jó háziasszonyként ábrázolták, ezzel harcolva a hajfestés frivol voltát hangsúlyozó vélemények ellen.[2]

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajfestékeknek tartósság szempontjából három típusát lehet megkülönböztetni:[1]

hajszínezők

A színezők a legkevésbé tartósak, az első hajmosásig tartanak. Nagy méretű, savas festékmolekulákból állnak, melyek sót képeznek a hajon. A molekulák méretük miatt nem képesek áthatolni a hajszálakon, így csak réteget képeznek a felületükön.

féltartós hajfestékek

Ezek a festékek hat-nyolc mosás erejéig tartósak. Egyik válozatuk az elektrosztatikusság elvére épül: a pozitív töltésű festékmolekula és a negatív töltésű hajszál vonzzák egymást. A másik típus a hajszálak roncsolt szerkezetét veszi alapul, és a színezőkben használt nagy méretű molekulák mellett kisebb méretűeket is használ, melyek a roncsolt hajszálakba képesek bejutni és így teszik valamivel tartósabbá a színt.

tartós hajfestékek

Kisméretű molekulákat tartalmaznak, ezek lehetnek például amino-fenolok, fenilén-diaminok vagy rezorcin is. Ezek a molekulák már képesek bejutni a hajszálak belsejébe, azonban nem színesek, és nem is tudnának tartósan megmaradni. Ezért oxidálószert alkalmaznak a megfestésükre és a megtartásukra. Az oxidálószer általában hidrogén-peroxid. Az oxidált molekulák a hajfesték többi összetevőjével együtt hozzák létre a festékmolekulákat, melyek már túl nagyok ahhoz, hogy ki tudjanak jutni a hajszál belsejéből, így hoznak létre tartós színt. A tartós hajfestéket emiatt lemosni nem lehet, csak a hajszál kihullásával tűnik el.

Összetétele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajfesték összetevői között szerepel általában az alkohol, az ammónia, az ammónium-oleát, ezen felül tartalmaz habosító anyagot, hajkondícionálót, konzerválószereket és illatanyagot is. A festékmolekulák az összetételnek csupán 1%-át adják.[1]

Felviteli technikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Avril Lavigne szőkített hajjal

Balayage[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezzel a technikával a haj természetes színénél néhány árnyalatnyival világosabb színt visznek fel meghatározott területekre, általában a hajvégekre, a „napszítta” hatása elérésének érdekében. A szó a francia balayer szóból ered, melynek jelentése „seprés”. A festék felvitelekor a melírozással ellentétben nem tesznek fóliát a hajra. A felvitelkor a fodrásznak ügyelnie kell a sötét és világosabb szín közötti harmonikus átmenetre, hogy a hajszín természetes hatású maradjon.[4]

Melírozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A melírozás során nem a haj egészét festik be, csak a kiválasztott tincseket. Bármilyen színnel elvégezhető, világosításra és sötétítésre is alkalmas technika, a haj dúsabbnak tűnik tőle, ha nem csak néhány tincset festenek be. Kétféle technikával készülhet, az egyik a lyukakkal borított gumisapka, melyet a fejre helyeznek és a lyukakon átbújtatják a hajtincseket. A másik esetben a hajtincseket alufóliacsíkra helyezik, ezen festik meg, majd a fólia másik felét ráhajtják a tincsre. A melírozásnál az eredeti hajszínnél kettő vagy több árnyalattal világosabbat festenek fel. A legfeljebb két árnyalatos világosítás a satírozás.[5][6]

Szőkítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első szőkítőoldatok hidrogén-peroxid alapúak voltak, ammónium-hidroxid katalizátorral. A modern szőkítő porok („blanchpor”) ammónium-peroxo-diszulfátot, nátrium-peroxo-diszulfátot és magnézium-oxidot tartalmaznak. A szőkítőporokat 3, 6 vagy 9%-os oxidálószerrel alkalmazzák, és így hét hajszíntónus világosítására alkalmasak. Felvitelük száraz hajra történik, a hatóidejük 30–50 perc. Léteznek szőkítő krémek is.[5]

Egészségügyi kockázatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajfesték bőrirritációt és allergiás reakciót okozhat, például bőrpírt, viszketést vagy ekcémás elváltozást.[7] Az 1970-es évek előtt készült hajfestékek egyes alkotóelemeiről kiderült, hogy rákot okozhatnak, ezért a gyártók lecserélték az összetevőket. A modern készítmények akár több mint 5000-féle kémiai anyagot is tartalmazhatnak, azt azonban biztosan nem sikerült megállapítani, hogy van-e köztük olyan, ami rákot okoz. Több tanulmány és kísérlet is folyik a témában, az eredmények azonban ellentmondóak. A WHO-hoz tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (International Agency for Research on Cancer) szerint nem állapítható meg, hogy a hajfesték az emberre rákkeltő hatással lenne.[8]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Hajfestés. KFKI Chemonet. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m Sherrow, Victoria. Encyclopedia of Hair: A Cultural History. Greenwood Publishing Group, 154-157. o (2006). ISBN 0313331456 
  3. ^ a b Sandbeck, Ellen. Green Barbarians: How to Live Bravely on Your Home Planet. Simon and Schuster, 36–37. o (2009). ISBN 1416571825 
  4. Topfrizura nyárra: legyen kétszínű a hajad!. life.hu, 2011. június 18. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  5. ^ a b Szőkítés. Corvin köz Oktatási Központ. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  6. Kis változtatással látványos eredmény - A melírozás. femcafe.hu, 2012. február 9. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  7. Hair Dye Allergy. About.com. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  8. Hair Dyes and Cancer Risk. National Cancer Institute, USA, 2011. augusztus 10. (Hozzáférés: 2012. szeptember 9.)