Galileo navigációs rendszer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Galileo műholdas navigációs és helyzetmeghatározó rendszert az Európai Unió és az Európai Űrügynökség működteti. Ez az amerikai építésű GPS (Global Positioning System) európai megfelelője. A 20 milliárd euróra becsült projektet Galileo Galilei olasz csillagászról nevezték el. A Galileo rendszer egyik célja, hogy az európai országok számára olyan nagy pontosságú helyzetmeghatározó rendszert hozzon létre, amely független az amerikai GPS és az orosz GLONASSZ rendszerektől, melyeknek kereskedelmi használatát háborús konfliktus esetén felfüggeszthetik. A rendszer 2014-ben kezdi el működését és 2019-re várható a teljes kiépítettség.

Műholdak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Galileo rendszer legfontosabb eleme egy 30 műholdból álló hálózat lesz, melyeket Szojuz rakétákkal indítanak a Guyana Űrközpontból. Ezek közepes (kb. 23 ezer km-es) felszín feletti magasságú, 56°-os hajlásszögű körpályákon keringenek majd, három különböző pályasíkba rendezve. A majdani teljes konstelláció a Föld legnagyobb részén, minden időben elegendő műholdat biztosít majd a horizont felett ahhoz, hogy a rádiójeleket venni és feldolgozni képes berendezések ezek alapján meghatározzák a vevő pontos helyét és sebességét.[1]

Az első két Galileo hold indítása 2011. október 21-én

Az első tesztműhold, a GIOVE–A 2005. december 28-án indult Bajkonuri űrrepülőtérről [2]. Segítségével az ESA szakemberei sikeresen tesztelték a fedélzeti műszereket és a földi vevőberendezéseket [3]. A második műhold, a GIOVE–B 2008. április 27-én indult. Fedélzetén volt a legpontosabb atomóra (hidrogén mézer), amely addig is a világűrbe került.[4]

A Galileo rendszer első két műholdja egy kipróbálási fázis (In-Orbit Validation, IOV) részeként 2011. október 21-én indult. Ez volt egyúttal az orosz Szojuz rakéta első repülése Kourouból. Ezek már részei lesznek a végleges műholdkonstellációnak is, nem úgy, mint a korábbi GIOVE-A és GIOVE-B.[1]

Az első, már nem teszt célokat szolgáló műholdakat, az ún. FOC (Full Operational Capability) eszközöket Szojuz hordozórakétával indítják a világűrbe, közepes (kb. 23 ezer km-es) magasságú Föld körüli pályára, a tervek szerint 2014. augusztus 21-én, a dél-amerikai Guyana Űrközpont-ból. A műholdakat Németországban, a brémai OHB cégnél építették. A navigációs rádiójeleket előállító fedélzeti berendezések a brit Surrey Satellite Technology vállalatnál készültek. A mostani két űreszköz a Galileo műholdak következő 22-es sorozatába tartozik, amelyekkel immár a rendszer teljes kiépítési (FOC) fázisát kezdik meg.[5]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]