Dunkerque-i csata

Dunkerque-i csata
Hadifogságba esett brit katonák, Veules-les-Roses, 1940.
Konfliktus	Második világháború
Időpont	1940. május 26. – június 4.
Helyszín	Dunkerque, Franciaország
Eredmény	Német győzelem
Szemben álló felek
Egyesült Királyság Hollandia Belgium Franciaország Németország
Parancsnokok
Lord Gort Bertram Ramsay Maxime Weygand Gerd von Rundstedt Ewald von Kleist
Szemben álló erők
kb. 400 000 katona kb. 800 000 katona
Veszteségek
32 000 halott 36 000 hadifogoly 9 romboló 200 kisebb hajó 177 repülőgép 20 000 halott és sebesült több mint 100 tank 132 repülőgép
Térkép
Dunkerque-i csata Pozíció Európa térképén
é. sz. 51° 02′ 03″, k. h. 2° 22′ 37″51.0343, 2.3768194444444
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunkerque-i csata témájú médiaállományokat.

A dunkerque-i csata a második világháború egy nagy ütközete volt 1940. május 26. és június 4. között. A harcoló felek a La Manche csatorna partján védekezésbe kényszerült francia–brit szövetség, illetve a Harmadik Birodalom Belgiumba betörő csapatai voltak. A csatához szorosan kötődik a brit Dinamó hadművelet, azaz a dunkerque-i evakuáció, melynek keretében 330 000 szövetséges katonát menekítettek a Csatorna túlpartjára.

Háttér

1940. május 10-én a nyugati fronton véget ért az úgynevezett furcsa háború. A német A Hadseregcsoport (Heeresgruppe A, HGr A) betört Belgiumba és Luxemburgba, gyors páncélososzlopai az Ardenneken át mélyen előrenyomultak a francia–belga határvidéken. Ettől északkeletre a B Hadseregcsoport (Heeresgruppe B, HGr B) rövid harcokban elfoglalta egész Hollandiát és előrenyomult Brüsszel térségébe.

A szövetséges csapatok bekerítése Flandriában 1940 tavaszán

A brit Expedíciós Hadsereg, illetve az 1. és 7. Francia Hadsereg Belgium nyugati részébe vonult be, hogy ott védekező állásokat foglaljon el a németek ellenében. A német támadóék Arras mellett május 20-án szétverte a brit és francia páncélos erőket, majd egy nappal később Abbeville térségében kijutott az Atlanti-óceán partjára, kettévágva ezzel a frontvonalat. Mindezt úgy hajtották végre, hogy nem szenvedtek nagy hiányt üzemanyagban, munícióban, egyéb ellátmányban, a harckocsijaiknak legalább a fele ott haladt az első vonalban, a sérült páncélosok is csak kisebb javításra szorultak. A brit–francia szövetség főerői a frontvonaltól északra rekedtek. Már május 16-án Gerd von Rundstedt tábornok Hitlerrel együtt megkongatta a vészharangot. Május 17-én utasítást küldtek Guderiannak, hogy álljon meg Montcornet-nél. Guderian lemondott, helyére Ewald von Kleistet nevezték ki. Május 21-én időt pazaroltak el, mivel egyfolytában a déli szárny miatt aggódtak (mely soha nem volt kitéve komoly fenyegetésnek). Május 22-én a németek ostrom alá vették Calais-t, május 24-én pedig a német páncélosok már Dunkerque külterületén voltak. Ekkorra Hitler parancsnokai kifejezett ellenvetése ellenére leállíttatta a Wehrmacht előrenyomulását, meghiúsítván ezzel a brit erők teljes megsemmisítését. A furcsa parancs a mai napig Hitler legvitatottabb utasításainak egyike. Egyik oka lehetett, hogy a páncélosok túlságosan előre törve védelem nélkül maradtak, és a gyorsan megnyúlt utánpótlási vonalakkal könnyen gond lehet. A másik magyarázat szerint Hitler Hermann Göringnek akarta gyakorlatozásra átadni a helyzetet, mivel Göring azt ígérte, majd a Luftwaffe elintézi a dolgot.

A lángoló hídfő

Lord Gort, a Brit Expedíciós hadsereg parancsnoka 1940. május 26-án elrendelte a brit erők kimenekítését Franciaországból. Az evakuálásra váró brit erőknek a parancs szerint a Dunkerque melletti partszakaszon kellett gyülekezniük. A zóna védelmét az utolsó brit evakuálásáig kellett folytatni. A Dinamó hadművelet május 27-én vette kezdetét.

A süllyedő Bourrasque romboló, 1940. május 30.

Lord Gort a Brit Expedíciós Hadsereg parancsnoka, 1939. november 26.

A hadsereg evakuálására Nagy-Britannia teljes honi hadiflottáját mozgósította. A hadihajók mellett halászhajók, a Temze kishajói, bárkák, jachtok is részt vettek a műveletben. A hajók fogadására teherautókból ideiglenes mólókat emeltek a tengerparton.

Május 28-án a belga hadsereg letette a fegyvert. Ugyanezen a napon Adolf Hitler módosítván korábbi utasítását, parancsot adott a Dunkerque környékén rekedt szövetséges hadseregek megsemmisítésére. A Wehrmacht és a Luftwaffe támadásai nyomán a szövetségesek által birtokolt terület egy 5 kilométer széles tengerparti sávra zsugorodott. A bombázások kiterjedtek Dunkerque kikötőjére, a partvidéken összeszorult katonákra és a brit hajókra.

Az evakuálás folyamán kimenekítették a teljes brit hadsereget, illetve a francia, belga hadsereg egyes alakulatait. Az evakuálás egy hete alatt 330 000 szövetséges katona menekült el Európából. Teljesen megsemmisült, vagy a németek kezére jutott a kimenekített katonák fegyverzete, hadianyagai és járműállománya. Elsüllyedt a brit flotta 9 rombolója és több mint 200 kisebb hajója. A dűnéken 32 000 szövetséges katona holtteste maradt.

1940. június 4-én a németek elfoglalták Dunkerque-et, a védekező szövetséges seregek maradványai (36 000 fő) pedig megadták magukat.

Következmények

A dunkerque-i csatában megsemmisültek a szövetséges hatalmak főerői. Franciaország elveszítette hadseregének legütőképesebb alakulatait. A csata után hitét vesztett Franciaország gyakorlatilag nyitva állt a német hadak előtt. Nagy-Britannia súlyos, de nem megsemmisítő vereséget szenvedett a csatában, a Dinamó hadművelet során evakuált 330 000 katonát pedig rövid időn belül sikerült ellenállásra képes új hadsereggé fejleszteni. Németország – bár győzött – időt veszített. A Dunkerque-nél elvesztegetett pár nap elég volt ahhoz, hogy Anglia lélegzetvételnyi szünethez jusson. Németország pedig készült a Seelöwe hadművelet végrehajtására.

Források

• Robert Jackson: Lángoló hídfő, Dunkerque 1940. Kossuth Kiadó, Budapest, 1980, 1995.
• Richard Collier: Dunkerque homokja. Zrínyi Kiadó, 1980.
• Ránki György: A lángoló hídfő – Kempelen Farkas Digitális Könyvtár

A Wikimédia Commons tartalmaz Dunkerque-i csata témájú médiaállományokat.