Csupaszszemű kakadu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csupaszszemű kakadu
Cacatua sanguinea -Australia-8c.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Család: Kakadufélék (Cacatuidae)
Alcsalád: Valódi kakaduformák (Cacatuinae)
Nem: Cacatua
Alnem: Licmetis
Faj: C. sanguinea
Tudományos név
Cacatua sanguinea
(Gould , 1843)
Szinonimák

Cacatua goffini

Elterjedés
Bird range little corella.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csupaszszemű kakadu témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csupaszszemű kakadu témájú kategóriát.

A csupaszszemű kakadu (Cacatua sanguinea) a madarak osztályának a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjéhez és a kakadufélék (Cacatuidae) családjához tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Indonézia, Pápua Új-Guinea déli része és Ausztrália területén honos. Ausztráliában a nyugati, keleti és északi populációi elszigeteltek. Tasmániába betelepítették. Úgy tartják, hogy a csupaszszemű kakaduk fontos szerepet játszottak az Ausztráliát felfedezők körében, mert a madarak mindig elvezették az utazókat a legközelebbi vízforrásig.

Habár állandó vízforrásra szorulnak, sokféle élőhelyen megtalálhatók. A parti erdőktől egészen a száraz és félszáraz vidékekig előfordul.[1][2] Megtalálhatók a füves területeken, a művelés alatt álló területeken, a fás szavannákon, a mangroveerdőkben, galériaerdőkben és a keménylombú erdőkben. A partvidékeken visszavadult populációk élnek. A városi élethez is alkalmazkodott, így a nagyobb városok környékén is megél.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogy John Gould leírta 1843-ban:[3][4]

  • C. s. sanguinea
  • C. s. normantoni
  • C. s. transfreta
  • C. s. gymnopis

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madár testhossza 36-40 centiméter, szárnyfesztávolsága 56 centiméter, csőre 3 centiméteres, a farka 14 centiméter, testtömege 370–630 gramm, átlagosan 525 gramm.[5] Más adatok szerint a testtömeg 480 és 800 gramm között válrozik.[6] A tojó és a hím nagyon hasonlatos egymáshoz, a hímek kicsit nagyobbak.[7] Tollazatuk és széles, rövid tollakból álló bóbitájuk fehér. A bóbita a fejtető meghosszabbodott tollaiból áll. Külső kormánytollaik alapja és belső zászlójuk sárga. A madár kantárján, fején, nyakán, begyén, hátán lévő tollak lazacszínűek. Egyes alfajok feje, nyaka és melle halvány rózsaszín vagy narancssárga. Az írisze sötétbarna, szeme körül széles, szürkéskék, csupasz gyűrű van. Csőre szaruszínű és kicsi. A madarak várható élettartama 40 év. A fiatal egyedeknél megfigyelhető, hogy a felső csőrkáva rövidebb, a szem alatti bőr szürkés és a szemgyűrű halványkék.[8]

Hasonlít az ormányos kakadura és a Pasztinator-kakadura. Könnyű megkülönböztetni az elsőtől, mivel nincs narancssárga torokcsíkja.[9] A normantoni alfaj egyedei kisebbek, mint a névadó alak. Szárny-és faroktollaik enyhén barnák.[4] A gymnopis alfaj kék szemgyűrűi sötétebbek, alsó fülfedőjük sárgás.[4]

Lapos szárnycsapásokkal gyorsan repül. Röptét gyakran rövid siklás szakítja meg, és hasonlít a galambok repülésére.[10]

Vad kakadu pár
Táplálkozás közben
Csőrében egy maggal repülés közben

Hangja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hangja három szótagú, gurgulázó körr-ör-rap...körr-ör-rap, aminek a végére erősen felviszi a hangot. Ha a madár izgatott, akkor nyers rikácsolás hallható tőle. Magas, visító hívóhangja nagyon hasonlít a sárgabóbitás kakaduéra. A nagy csapatok egyszerre visítoznak, így a hang kilométerekre elhallatszik. Játék közben nagyon hangosak, körberepülnek, csőrük és lábuk fel-le billegtetéssel mutogatják magukat.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy kis raj csupaszszemű kakadu egy bokron üldögélve

A természetben több ezres csapatokat alkot, amelyek több más madárfajt is befogadnak, mint sárgabóbitás kakadukat, pirosfarkú gyászkakadukat, és rózsás kakadukat is. Fán alszanak, és korán reggel onnan szállnak le táplálkozni, és csak késő este térnek vissza. A csapatok gyakran kilométereket repülnek a táplálkozóhelyekre és a sivatagos vidékeken naponta kétszer az itatókhoz.

Első útjuk az itatóhoz vezet, majd miután ittak, továbbvonulnak enni. A földön evő rajok egy irányba mennek tovább. A raj végéről és a közepéről néha felröppennek, hogy a raj elejére szálljanak le. A legmelegebb időben árnyékba vonulnak, azonban lecsupaszítják azt a bokrot vagy fát, ami az árnyékot adja. Délután ismét esznek, majd újra elrepülnek az itatóhoz, ahol még egyszer isznak, mielőtt nyugovóra térnek. Az egyik legfeltűnőbb tevékenységük a játék, amikor a kakadu hátára fordulva felfelé álló lábakkal gallyakat forgat.

Gyümölcsökkel, magokkal táplálkozik, de szívesen fogyaszt állati eredetű eledelt is. Ausztrália gabonaföldjein kártevőnek számít. Vad és termesztett növényeket egyaránt fogyaszt. Többnyire a földön gyűjti táplálékát, alkalmanként a fákon. Ha a földön eszik, akkor sokszor kisebb lyukakat ás, így különösen a hasa lesz földes.[11] A termesztett növények mellett az Emex Australia magvait is szívesen eszi, ami egy veszélyes gyom.[12] Emiatt Ausztrália északnyugati részein védett. Városokban rendszeresen táplálkozik a sövényeken.

Ausztrália belsejében nomád életet él, csak a költés idejére telepszik le. A partvidékeken, illetve az ahhoz közeli területeken megtalálható egyedek azonban állandó lakók.[13] Többek között a wheatbelt régióban gyorsan gyarapodott a létszáma. Különösen a Pastinator-kakadut szorítják ki az újonnan meghódított területekről.[14]

Egy 1980-ban Sandringham közelében megfigyelt raj méretét több, mint 6000 egyedre becsülték. Amikor leszálltak enni, akkor egy teljes négyzetkilométert foglaltak el. Az alvófákat megrongálták, mivel pihenés közben csipegették a leveleket. Azonban a rajok még nagyobbak is lehetnek. Egy 1970-es években megfigyelt raj 60 000 - 70 000 egyedet számlált. Egy 1980-as években megfigyelt raj több. mint 32 000 egyedből állt.[15][13]

Az Ausztrália papagájait tanulmányozó Joseph M. Forshaw szerint a rajok méretének növekedését a mezőgazdaság által kínált táplálékbőség okozza. Rendszerint májustól októberig van bőven fűmag, amit a nagy nomád rajok ki is használnak. Több részre szakadnak, hogy jobban kihasználhassák ezt a táplálékot. Ezek a kisebb rajok néhány száz egyedből állnak. Ahol egész évben cirokot termesztenek, ott az éves ritmus kimarad, és a rajok egész évben rájárnak a termésre.[15]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monogám természetű, a párba állás életre szól.[16] Májustól októberig szaporodik, és északon előbb kezd költeni, mint délen.[9] A költési idő nagyon változó, az éghajlattól is függ. A költés idejére a párok kiválnak a rajból. Az udvarlás egyszerű: a hím felmeresztett bóbitával és lelapított kormánytollakkal pózol a tojó előtt, és hajlongva hívogatja.

Faodúban, sziklaüregben vagy termeszvárban fészkel.[17] A költőfák többnyire folyó, vagy más víznyerőhely mellett állnak.[16] A magasban levő odúkat választják. A tojó 2-5 fehér színű tojásból álló fészekaljat készít, amelyen a párjával felváltva 21-24 napig kotlik. A tojásokat 1,5-2 napos különbséggel rakja le.[18] Kikelés után a fiókákat is együtt etetik. A kismadarak kirepülési ideje 45-50 nap, de a szülők még hat hétig etetik őket.

Az inkakakaduhoz hasonlóan előfordul, hogy közös fészekbe rakja tojásait a rózsás kakaduval. Az erős konkurrencia miatt elzavarják a rózsás kakadut a fészkéről, de tojásait kiköltik a sajátjaikkal együtt, és fiókáit felnevelik a sajátjaikkal együtt.[19]

Tartása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Robusztusságuk miatt jól tűrik a fogságot. A londoni állatkertben már 1907-ben költött. San Diegoban az állatkertben egy szülőpár több, mint 50 fiókát nevelt fel 1933 és 1966 között.[20] Az 1960-as években bevezetett exporttilalom miatt Ausztrálián kívül viszonylag ritka. Tágas rópdében érzi jól magát, ahol a rópdét vasrács határolja, amire fel tud mászni. Agresszív természete miatt nem tartható együtt más kakadufajokkal.

A kakadufajták közül a legkisebb termetű madár, mely könnyen szelídíthető, ezért szívesen tartják fogságban. Egy rossz tulajdonsága van, hogy nagyon hangos madár, de könnyen megtanulja a szavakat és jelentős szókinccsel rendelkezhet, ha szorgalmasan tanítják. Emiatt Ausztráliában gyakran tartják röpdében. A gazdájához nagyon tud ragaszkodni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Forshaw, S. 198
  2. Hoppe, S. 171
  3. BirdLife International: 'Cacatua sanguinea'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  4. ^ a b c Mike Parr, Tony Juniper. Parrots: A Guide to Parrots of the World. A&C Black (2010). ISBN 9781408135754 
  5. CRC Handbook of Avian Body Masses by John B. Dunning Jr. (Editor). CRC Press (1992), ISBN 978-0-8493-4258-5.
  6. Forshaw, S. 196
  7. Sauders, D. A.. „Measurements of the Little Corella from Kununurra, WA”, Kiadó: CSIRO.  
  8. A papagájok világa
  9. ^ a b Pizzey, Graham. Field Guide to the Birds of Australia. Sydney, Australia: HarperCollinsPublishers (1997). ISBN 0-207-18013-X 
  10. Forshaw, S. 205
  11. Hoppe, S. 173
  12. Forshaw, S. 206
  13. ^ a b Hoppe, S. 177
  14. Forshaw, S. 203
  15. ^ a b Forshaw, S. 204
  16. ^ a b Hoppe, S. 178
  17. Forshaw, S. 207
  18. Hoppe, S. 179
  19. Forshaw, S. 209
  20. Hoppe, S. 180

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Little corella című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.