Borzasztó csörgőkígyó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Borzasztó csörgőkígyó
Cascabelle.JPG
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Viperafélék (Viperidae)
Alcsalád: Gödörkés arcú viperák
(Crotalinae)
Nem: Crotalus
Linnaeus, 1758
Elterjedés
Crotalus durissus distribution.png
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Borzasztó csörgőkígyó témájú kategóriát.

A borzasztó csörgőkígyó (Crotalus durissus) egy mérges viperafajta, mely elsősorban Dél-Amerikában található. Jelenleg nyolc alfaja ismert.[1]

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a kígyó megtalálható minden dél-amerikai országban, kivéve Ecuadort és Chilét. Azonban elterjedése szétszórt,[2] több elkülönült populációja él Dél-Amerika északi részén, beleértve Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname, Francia Guyana területeit és Brazília északi részét. Előfordul még Brazília keleti részétől Peru délkeleti területeiig, illetve Bolíviában, Paraguayban, Uruguayban és Argentína északi részén,[3] és találtak még ilyen fajt a Karib-szigetek egyes részein.[2]

Megjelenés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feje tetején és nyakán két sötét csík fut végig. Gerince fölött kiemelkednek a pikkelyek. Színe barna és szürke foltokból áll. Mint minden csörgőkígyónak, van csörgő a farka végén. Hossza általában 1-1,8 méter közé esik.[2] Fején hőérzékelő szerv található.

Életmód,viselkedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tápláléka rágcsálók, madarak, hüllők, melyeket erős mérgével bénít meg, majd egészben nyeli le. Gödörkeszervének köszönhetően éjszaka is tud vadászni. Vészhelyzetben csörgőjét nem rázza figyelmeztetően. Mérge veszélyes az emberre, erős idegméreg (crotoxin és crotamin keveréke), bénulást okoz. A bénulás a perifériás izmokon a legerősebb, de végül légzésleállás vezethet halálhoz. A túlélt harapás következménye végleges vakság is lehet.

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cascavel csörgőkígyó

Elevenszülő, 2-47 ivadéka lehet.[forrás?]

Alfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alfaj[4] Leíró[4] Köznév Földrajzi elterjedés
C. d. cumanensis Humboldt, 1833 Venezuelai csörgőkígyó[5] Kolumbia és Venezuela
C. d. durissus Linnaeus, 1758 Dél-amerikai csörgőkígyó[6] Guyana, Francia Guyana, Suriname
C. d. marajoensis Hoge, 1966 Marajoni csörgőkígyó[6] Marayo-sziget (Brazília)
C. d. maricelae García Pérez, 1995 Venezuela
C. d. ruruima Hoge, 1966 Venezuela[6]
C. d. terrificus (Laurenti, 1768) Cascavel csörgőkígyó[5] Dél-Brazília, Peru, Bolívia, Paraguay, Uruguay, Észak-Argentína
C. d. trigonicus Harris & Simmons, 1978 Guyana
C. d. unicolor Lidth de Jeude, 1887 Aruba-szigeti csörgőkígyó[7] Aruba-sziget Venezuela.[7]
C. d. vegrandis Klauber, 1941 Uracói csörgőkígyó[7] Venezuela.[7]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 'Crotalus durissus - Linnaeus, 1758 ' (angol nyelven). ITIS. (Hozzáférés: 2010. január 2.)
  2. ^ a b c Campbell, Johnatan A., William W. Lamar, Edmund D. Brodie. The venomous reptiles of the Western Hemisphere, 1. kötet (angol nyelven). Comstock Pub. Associates (2004. július 16.). ISBN 9780801441417 
  3. McDiarmid, Roy W., Jonathan A. Campbell, T'Shaka A. Touré. Snake species of the world: a taxonomic and geographic reference, 1. kötet (angol nyelven). Herpetologists' League (1999. július 16.). ISBN 9781893777002 
  4. ^ a b ITIS
  5. ^ a b Mehrtens JM. 1987. Living Snakes of the World in Color. New York: Sterling Publishers. 480 pp. ISBN 0-8069-6460-X.
  6. ^ a b c Brown JH. 1973. Toxicology and Pharmacology of Venoms from Poisonous Snakes. Springfield, Illinois: Charles C. Thomas. 184 pp. LCCCN 73-229. ISBN 0-398-02808-7.
  7. ^ a b c d Klauber LM. 1997. Rattlesnakes: Their Habitats, Life Histories, and Influence on Mankind. Second Edition. 2 volumes. Reprint, University of California Press, Berkeley. ISBN 0-520-21056-5.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]