Ugrás a tartalomhoz

Bakay Kornél

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Literatúró (vitalap | szerkesztései) 2021. május 23., 11:07-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Hivatkozások)
Bakay Kornél
Bakay Kornél 2013 -ban
Bakay Kornél 2013 -ban
Született1940. május 27. (84 éves)
Kalocsa
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásarégész,
múzeumigazgató
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1963, régészet)
A Wikimédia Commons tartalmaz Bakay Kornél témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bakay Kornél (Kalocsa, 1940. május 27. –) magyar régész, tanár, múzeumigazgató.

Élete

Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte, ahol többek közt László Gyula régészprofesszor tanítványa volt. Okleveles régészet-tanár diplomáját 1963-ban szerezte. Munkáiban és kutatásai során főként a magyar őstörténettel, a magyar államalapítás korával, az eurázsiai népvándorláskorral és az európai középkor kutatásával foglalkozik. Írásaiban, előadásaiban élesen bírálja a finnugorisztikát.

1963-tól 1965-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöki ösztöndíjasa, majd 1972-ig az MTA Régészeti Intézetének tudományos munkatársa és a régészeti topográfia részleg vezetője volt. 1977-ben lett a Kőszegi Városi Múzeum igazgatója. 198081-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, majd az Egri Tanárképző Főiskola Budapesti Tagozatán tanított, mint óraadó tanár. 1994-ben és 2002-ben a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje volt.

1996 őszétől az – államilag nem akkredidált – Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem Magyar Történelmi Tanszékén tanszékvezető tanár lett. Az intézmény doktori tanácsa 2000 májusában díszdoktorrá választotta. 2000 őszén egy Közép-Ázsiai Kutató ösztöndíj segítségével Kazahsztánban vett részt ásatásokon, 2001-ben tanulmányutat tett Örményországban. 2008 őszétől a Szent Korona Szabadegyetem őstörténet-történelem tanszék tanszékvezető tanára.

2002-ben kezdeményezte a Kőszeg melletti Szálasi-bunker feltárását, amit anyagi okokból fel kellett függeszteni. (A Szálasi-bunker feltárásáról a 2002. évi Savariában /a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának Évkönyve/ olvasható Bakay Kornél írása.)

2004-ben alternatív általános iskolai történelemtankönyv-sorozatot indított (első kötete: Történelem 5. osztályosoknak) Harangozó Imrével és Molnár V. Józseffel közösen. A sorozat nagy vitát kavart. A szakma egy része a magyar történelem őszinte és hiteles bemutatásaként üdvözölte, a kritikusok véleménye szerint azonban a könyvek inkább a magyar nemzeti büszkeség túltáplálását, mintsem a történelmi hűséget célozzák. Így például – tankönyvtől szokatlan módon – a könyvek sokszor tagadó formában fogalmaznak: a közismert tények átértelmezése a céljuk, nem pedig azok egyszerű bemutatása.[1] Amellett, hogy a szerzők kétségbe vonják a darwini evolúciót is, az őskori barlangfestményeken magyar rovásírást vélik felfedezni, a legrégibb írásrendszernek állítják a magyar rovásírást, és összekapcsolják a sumér írással. Kétségbe vonják az ókori zsidó állam (Dávid és Salamon) létezését, a hunokat és szkítákat hozzák rokonságba a magyarokkal, sőt, a kelta, etruszk, görög kultúrát is a magyarból eredeztetik. Krisztust nem zsidónak, hanem párthusnak vélik, miközben a középkori rabszolgakereskedelmet a zsidóknak tulajdonítják. Állításaik igazolására sokszor semmilyen forrást sem hoznak fel.[1] Ilyen és ehhez hasonló, a hazai és nemzetközi szaktudományos közmegegyezéssel ellentétes állításai miatt a könyveket nem nyilvánították tankönyvvé.

2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.[2] A kitüntetés hatására megújultak az ellene irányuló kritikák.[3] A szakmai kritikákon kívül pártállami múltja is nyilvánosságra került, melyet a rendszerváltást követően a valóságtól eltérően értékelt és mutatott be.[4]

A „Horthy katonái – Szálasi nyilasai” kiállítás

2003-ban a kőszegi Jurisics Vármúzeumban megrendezett „Horthy katonái – Szálasi nyilasai” című kiállítása nagy sajtóvisszhangot kapott.[5][6][7][8][9]

Görgey Gábor kulturális miniszter és Kocsi László, a tárca politikai államtitkára (MSZP) közleményben tiltakoztak a kiállítás ellen, mely szerintük leegyszerűsítően és egyoldalúan mutatta be a Horthy- illetve Szálasi-korszakot. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint a Raoul Wallenberg Társaság szintén kérte a kiállítás bezárását.

Gál Vilmos, a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa és Stark Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa szakértői véleményükben olyan álláspontra helyezkedtek, miszerint a tárlat, bár hiányos és tendenciózus volt, de némi kiegészítéssel, kiigazítással megfelelően mutathatta volna be vállalt témáját. Gál Vilmos jelentésében túlzónak ítélte a média és a médiát befolyásoló szervezetek reakcióit.

Ennek ellenére a kiállítási tárgyakat kölcsönző magángyűjtők úgy döntöttek, visszavonják műtárgyaikat és dokumentumaikat a kiállításról, amelyet ezért be kellett zárni. Bakay Kornél szerint a magángyűjtők „a médiumok által gerjesztett nyomasztó légkörre hivatkozva” vonták vissza kölcsönzési engedélyüket és követelték vissza záros határidőn belül műtárgyaikat.

Elismerései

Könyvei

  • Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. Pécs, 1965
  • Scythian rattles in the Carpathian Basin and their eastern connections. Bp., 1971. Akadémiai Kiadó (Amsterdam: Hakkert)
  • Somogyi múzeumok közleményei I. (Főszerk.: Bakay Kornél). Kaposvár, 1973. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága
  • Somogyi múzeumok közleményei II. (Főszerk.: Bakay Kornél). Kaposvár, 1975. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága
  • A magyar államalapítás. Bp., 1978. Gondolat
  • Honfoglalás- és államalapítás-kori temetők az Ipoly mentén. Szentendre, 1978. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága
  • Nyugat-Dunántúl egyházi művészete Kőszeg Tábornokház. 1980. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága
  • Békés megye régészeti topográfiája (Szerk.: Bakay Kornél) Bp., 1982. Akadémiai Kiadó
  • Képek Kőszeg történetéből A Jurisich Miklós Múzeum állandó kiállítása Kőszeg-Vár Bilder aus der Geschichte von Kőszeg Die ständige Ausstellung des Jurisich Miklós Museums Kőszeg-Burg. Szombathely, 1983. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága
  • Somogyvár, Bencés apátság romjai. Veszprém, 1985
  • Kőszeg, Jurisics vár. Veszprém, 1985
  • Kőszeg, középkori védművek. Veszprém, 1985
  • Kőszeg, polgárházak, paloták. Veszprém, 1986
  • Kőszeg, Burg und Stadtmauern. Veszprém, 1988
  • Ragyogj cserkészliliom! Debrecen, 1989. Metrum
  • Feltárul a múlt? A múlt jövője. Bp., 1989. Múzsák
  • Szent László király somogyvári apátsága. Székesfehérvár, 1993
  • A Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület rövid története, 1868–1993. Kőszeg, 1993, Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Szász Béla: A húnok története Attila nagykirály [a bev. tanulmányt írta és az irodalomjegyzéket átdolgozta Bakay Kornél]. Bp., 1994. Szabad Tér (Bp., 2001. Gede Testvérek)
  • Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Szombathely, 1994. Tradorg-e & Tikett
  • Sacra Corona Hungariae. Kőszeg, 1994. Vár Múzeum
  • Castrum Kwszug a kőszegi felsővár és a milléniumi kilátó. Kőszeg, 1996. Vár Múzeum
  • Bakay Kornél-Varga Géza – Rabló, nomád hordák inváziója avagy A kincses Kelet örököseinek honalapítása? Bp., 1997. Írástörténeti Kutatóintézet
  • Kőszeg, a Kőszegi-hegység műemlékei, nevezetességei. Bp., 1998
  • Bendefy László-A magyarság kaukázusi őshazája Gyeretyán országa. (Bakay Kornél bevezetőjével) Bp., 1999
  • A történész hivatása. Előadások, ünnepi beszédek az elmúlt évtizedekből. Székesfehérvár, 2000
  • Az Árpádok országa. Őstörténetünk titkai. Bp, 2002
  • A középkori Kőszeg. Kőszeg, 2001
  • Magyar múlt-magyar jövő millenniumi emlékmű Velem-Novákfalva. Szombathely, 2001. Yeloprint
  • Bakay Kornél – Harangozó Imre – Molnár V. József: Történelem 5. osztályosoknak – Alternatív történelem tankönyv 11-12 éves gyermekek számára. Bp., 2004. LGyE; Pdf-ben letölthető: [2]
  • Bakay Kornél – Csajághy György – Molnár V. József – Nagy Gyula: Történelem 6. osztályosoknak – Alternatív történelem tankönyv. Bp., 2005, LGyE
  • Magyarnak lenni büszke gyönyörűség! Pomáz, 2004. Kráter Műhely Egyesület
  • Őstörténetünk régészeti forrásai I-II. 1997, 1998. MBE I-III. Bp., 2004, 2004, 2005. László Gyula Egyesület
  • J. J. M. De Groot: Hunok és kínaiak. A hunok története a Kr. sz. előtti évszázadokban – kínai források alapján [Közzétette és az előszót írta: Bakay Kornél]. Bp., 2006
  • Bakay Kornél-Papp György: Lovasíjászat és őstörténet. Vasszilvágy, 2008
  • Somogyvár. Szent László király somogyi apátsága. Bp., 2008
  • Hogyan lettünk finnugorok? Bp., 2010
  • Somogyvár. Szent Egyed-monostor. A somogyvári bencés apátság és védműveinek régészeti feltárása, 1972–2009; Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, Bp., 2011
  • Hogyan lettünk finnugorok?; Hun-idea, Bp., 2013 (Magyarságtudományi füzetek)
  • Őstörténetünk régészeti forrásai; Budaházi Judit, Bp., 2013–
  • Fegyverem a szó. Előadások, tanulmányok; Respenna, Bp., 2015

Hivatkozások

Jegyzetek

  1. a b Nagy László: Meddig terjed az alternativitás határa?. [2014. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 15.)
  2. A 2013-ban Bakay Kornéllal együtt kitüntettek névsora az EMMI honlapján. [2013. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 17.)
  3. Bakay Kornél tudománya. Nyest.hu, 2013. március 29. Letöltve: 2014. január 6.
  4. qubit.hu Ungváry Krisztián: Bakay Kornél diadalútja az MSZMP-ből a hungarizmusig és a tisztikeresztig
  5. Helyrehozhatóan tendenciózus a kőszegi kiállítás Archiválva 2013. június 1-i dátummal a Wayback Machine-ben tv2.hu (kivonat)[halott link]
  6. Mégis bezárják a Szálasi-kiállítást origo.hu
  7. [1] A Maszihisz felkérésére készült Karsai László, Molnár Judit – A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány megbízásából, a Mazsihisz ügyvezeto igazgatója felkérésére készült Jelentés, Élet és Irodalom, 47. évfolyam, 16. szám
  8. Bíró Mátyás: A szélsőségesség vádja, mint politikai kivégzőeszköz aprilisiifjak.hu 2003. április 24.
  9. Varga Domokos György: Mikulás és Hanuka – A kettős mérce természetéről PDF
  10. https://www.magyarhirlap.hu/kultura/20201026-szent-istvan-allamanak-ertekeire-tamaszkodni

Irodalom

  • Feltárul a múlt? A múlt jövője. Múzsák, Bp., 1989.
  • Hogyan lettünk finnugorok? I-II. Hunnia 44., 45. sz., 1993
  • Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Tradorg-E & Tikett kiadás, Szombathely, 1994

További információk