Bajazzók

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Pagliacci zongoraátirata első kiadásának borítója (Kiadó: Sonzogno, 1892)

A Pagliacci, más nevén Bajazzók,[1] Ruggero Leoncavallo kétfelvonásos operája. A szöveget is a zeneszerző írta. A bemutató 1892. május 21-én volt a milánói Teatro Dal Vermeben, Arturo Toscanini vezényletével. A játékidő: 1 óra és 10 perc.

A cselekmény Montalto mellett Calabriában, 1865 és 1870 között játszódik Nagyboldogasszony napján. A szöveg valóban megtörtént cselekménye alapszik, sőt Leoncavallo maga is jelen volt azon az előadáson, amelyen a véres jelenet lejátszódott.

A mű története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leoncavallo a Pagliacci operát a Sonzogno cég pályázatára írta, ahol azonban Pietro Mascagni Parasztbecsület operája vitte el a pálmát. Mivel a kiírás kifejezetten egyfelvonásos operára vonatkozott, a zsűri nem értékelte Pagliaccit. A Songzo cég azonban felfigyelt az új operára, és két évvel később, 1892. május 21-én, elő is adta a milánói Teatro Dal Verme színpadán. Magyarországon egy évvel később, 1893. március 28-án mutatták be, a Magyar Királyi Operaház színpadán. A szövegkönyv ma is használt fordítását Pless Károly készítette. Az előadás nagy sikert aratott és mindmáig világszerte játsszák.

Szerepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerep Hangtípus Premier szereposztás, 1892. május 21.
(Karmester: Arturo Toscanini )
Canio, a vándorkomédiások vezetője; Pagliaccio drámai tenor Fiorello Giraud
Nedda, Canio felesége, Silvio szeretője; Colombina lírai szoprán Adelina Stehle
Tonio, komédiás; Taddeo hősi bariton Victor Maurel
Beppe, komédiás; Arlekino buffo tenor
Silvio, parasztlegény, Nedda szeretője lírai bariton Mario Ancona
Énekkar: a falu népe (közepes létszám)

A cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enrico Caruso Cannio szerepében.

Prológ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera egy harsány, figyelemfelhívó zenével kezdődik, melyet a baritonisták által gyakran külön is előadott Prológ követ: a függöny mögül Tonio, Taddeo jelmezében lép elő és szavaiból a mű, egyben az egész verizmus eszmevilága bontakozik ki, mely szerint a szerző „… egy darab életet” kíván a nézők elé tárni.

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egész falu nagy örömmel fogadja az évről évre visszatérő komédiásokat. A színészek egy szamár húzta kordén érkeznek. Canio, a csoport vezetője a nagydobot veri és közben meghívja a helybélieket az estélyre, a színjáték megtekintésére. Miután megállnak Tonio le akarja segíteni a kocsiról Neddát, Canio azonban durván elzavarja. Az egyik helybéli paraszt a közeli kocsmába hívja a társulat vezetőjét, Canniot. Canniohoz egy társa is csatlakozik, azonban a Tonio nevű komédiás úgy dönt, hogy inkább az állatokat látja el. Ezt látva egy helybéli paraszt azzal tréfálkozik, hogy Tonio biztos Canio feleségének, Neddának udvarol ezért nem megy a kocsmába. Canio azonban csak a színpadon ismeri a tréfát, és ha Nedda akire a célzás vonatkozott, valóban félrelépne akkor „ez lenne a komédia vége…”

A dudások érkezése jelzi, hogy nemsokára elkezdődik a mise, így a falu népe elindul a templom fele. A kórus a harangok kongását utánozza, innen kapta ez a rész a Harang-kórus nevet. Miután a társaság elvonult, a komédiások táborában csak Nedda és a testileg torz Tonio maradnak. Nedda visszagondol a előbbi féltékenységi-jelenetére és szívét balsejtelem tölti be, ugyanis a házastársi hűség területén nem tiszta a lelkiismerete. Miközben a madarakat figyeli, elvágyódik öreg férje mellől, hogy a madarakhoz hasonlóan szabadon élhessen. Nedda drámai hangulatú Madár-dala a madarak repülését idézi. Közben Tonio settenkedik az asszony közelébe és szerelmével ostromolva addig nem tágít amíg az a kezében levő korbáccsal arcon nem üti. Tonio elrohan és elrejtőzik egy fa mögött, azonban előtte még megfenyegeti Neddát: „…e tettért megbűnhődöl, asszony!”. Közben előlopakodik Silvio, Nedda szeretője és egymás karjaiban az esti találkát tervezik meg. Az asszony még a mai éjszakán örökre ott akarja hagyni a komédiásokat és szerelme mellett kezdene új életet. Miután végig hallgatta beszélgetésüket Tonio Canioért rohan, akivel még idejében érkezik vissza, hogy hallják Nedda utolsó szavait Silviohoz. A parasztlegénynek sikerül elmenekülnie, Canio késsel a kezében követeli Neddától az idegen csábító nevét, Nedda azonban elszántan tagad. Időközben az esti előadásra összegyűl a közönség, így a tragédia egyelőre elmarad. Canio hozzáfog arca kifestéséhez és közben azon rágodik, milyen keserű a komédiások sorsa. Ezen a ponton hangzik el az opera legszebb áriája, a Cannio által énekelt Vesti la giubba (Kacagj, Bajazzók):

Victor Maurel. Ő alakította Caniot a bemutatón

Hanganyag Vesti La Giubba?*

Szerep! Míg agyad szinte megszállja a téboly,
Az ember fönn a színmű mókáit játszva
Le kell hogy győzze vad dühét!
Eh! Hát te férfi vagy?…
Nem, csak Pagliaccio!
öltsd fel zekédet,
Kend be liszttel a képed!
Pénzt ád a néző s mulatni jól akar!
S ha Arlekinnal Colombina megcsal,
Kacagj Pagliaccio, s kitör a tapsvihar!
Ha jajgat lelked, te járd a bolondját,
Mondj élcet élcre, ha szíved megreped!
Ah!
Kacagj Pagliaccio, látva szerelmed romját,
S mókázva rejtsd, ó, rejtsd el égő sebed!…

A két felvonást egy lírai Intermezzo köti össze. Dallamanyag az előbbi Canio-áriából és a Prológból származik.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az összeállított színpad előtt az egybesereglett falusiak várakoznak a színdarab megkezdésére. Időközben felemelkedik a függöny és megkezdődik a szokásos commedia dell’arte. Mielőtt Canio Pagliacci jelmezében megjelenne a színen a játék szabályosan zajlik: a Nedda Colombinát alakítja, aki elmondja, hogy csak késő estére várja haza a férjét, Pagliacciot. Közben kintről felhangzik Arlecchino szerenádja, majd megérkezik a szolga, Taddeo, akit Tonio alakít, hozza a csirkét ahogyan úrnője parancsolta, de kihasználva az alkalmat udvarolni kezd úrnőjének. Az ablakon belépő Arlecchino elzavarja az együgyű szolgát, majd Columbinával elfogyasztják a csirkét. A szerelmespár Columbina szökését tervezik amikor berohan Tonio, hogy közölje váratlanul megérkezett Columbina férje, Pagliaccio. Columbina ugyanazon szavakkal búcsúzik Arlecchinótól, mint korábban Silviotól: „Ma éjjel örökre a tiéd leszek.” A megcsalt férj szerepét Canio alakítja, az ő felléptével azonban egymásba fonódik a színház és az élet. Nedda Colombina szerepében igyekszik a játék könnyed hangját fenntartani, azonban a lelkében a hűtlenségen rajtakapott asszony rettegése kínozza. Cannio már régen nem a szerepét játssza, a közönség azonban mindebből semmit sem vesz észre, sőt egyre lelkesebben tapsol az „élethű” alakítás láttán. Itt hallható a második legismertebb áriája "No, Pagliaccio non son" (Most nincs itt a bohóc!)

Ruggero Leoncavallo a Bajazzók komponálója

Hanganyag No Pagliaccio non son?*

Nem! Most nincs itt a bohóc!
Sápadtá nem a liszt, a bosszúvágy tesz,
Mely nézi, hol a préda!
Most a férfi van itten,
Ki vérző szívvel vérre szomjas,
Lemosni szennyét, te átkos céda!
Nem! Most nincs itt bohóc!
Nem! Én most az vagyok, aki meglelt,
Midőn éhezve, fázva,
Elhagyatva bolyongtál,
S ki akkor fölszedett,
S adott nevet,
A szeretett őrült lázba!!!
(…)

Hamarosan ezután bekövetkezik a tragédia: Canio önkívületében szíven szúrja Neddát, majd a segítségére rohanó Silviot is leszúrja. A jelenet és az opera Canio kijelentésével ér véget: „La commedia è finita!” / „A komédiának vége”.

Jelentősebb áriák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Prológus ("Si può? … Signore! Signori! … Un nido di memorie") (Tonio)
  • "Un tal gioco" (Canio)
  • "Stridono lassu" (Nedda)
  • "Nedda! Silvio, a quest'ora" (Silvio, Nedda)
  • "E fra quest'anise…E allor perchè" (Silvio)
  • "Vesti la giubba" (Canio)
  • "Ohe! Ohe! Presto!" (Kórus)
  • "O Colombina" (Beppe)
  • "No, Pagliaccio non son" (Canio)

Válogatott felvételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közösen Pietro Mascagni Parasztbecsület (Cavalleria Rusticana) című operájával.

Év Szereplők
(Canio, Nedda, Tonio)
Karmester,
Operaház és karmester
Kiadó
1954 Giuseppe di Stefano,
Maria Callas,
Tito Gobbi
Tullio Serafin,
La Scala zenekara és kórusa
Audio CD: EMI Classics
 ?? Luciano Pavarotti,
Mirella Freni,
Ingvar Wixell
Giuseppe Patanè,
National Philharmonic zenekara és kórusa
Audio CD: Decca Records Classics
?? Franco Corelli,
Lucine Amara,
Tito Gobbi
Lovro von Matačić
La Scala zenekara és kórusa
Audio CD: EMI Classics
1981 Plácido Domingo,
Teresa Stratas,
Juan Pons
Georges Prêtre
La Scala zenekara és kórusa
DVD: Deutsche Grammophon
(Film)

Külön-felvételek:

Év Előadó
(Canio, Nedda, Tonio)
Karmester,
Operaház és zenekar
Kiadó
1934 Beniamino Gigli,
Pacetti,
Basiola
Franco Ghione,
La Scala zenekara és kórusa
Audio CD: Naxos Records
?? Carlo Bergonzi,
Joan Carlyle,
Giuseppe Taddei
Herbert von Karajan,
La Scala zenekara és kórusa
Audio CD:
Deutsche Grammophon
1953 Jussi Björling,
Victoria de los Angeles,
Leonard Warren
Renato Cellini
RCA Victor zenekara és kórusa
Audio CD: EMI Classics
?? Richard Tucker,
Lucine Amara,
Giuseppe Valdengo
Fausto Cleva
Metropolitan Opera zenekara és kórusa
LP: Columbia Masterworks Records
1971 Plácido Domingo,
Montserrat Caballe,
Sherrill Milnes
Nello Santi
London Symphony zenekara és kórusa
Audio CD: RCA

Média[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enrico Caruso előadásában, a felvétel 1907. március 17-én készült

Enrico Caruso előadásában

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A bajazzo olasz commedia dell’arte vidám alakja, bohóca. A bajazzo aszerint, hogy milyen komédiában szerepel, más-más ruházatot visel; leggyakoribb fehér, bő, válltól egybeszabott zsákformájú bugyogóval, kúp alakú süveg. Másik jellemző tulajdonsága fehérre rizsporozott arc.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Till Géza: Opera. Zeneműkiadó, Budapest 1973.
  • Stephen Pettitt: Opera. Képzőművészeti Kiadó 2007.
  • Kertész Iván: Bajazzók, In. 55 Híres Opera. Móra Könyvkiadó, 2003.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]